360. Debrecen, 1849 március 11. A Honvédelmi Bizottmány felhívása: jelentkezzenek, akik hadtörténetírói hivatásra alkalmasnak érz…

Teljes szövegű keresés

360.
Debrecen, 1849 március 11.
A Honvédelmi Bizottmány felhívása: jelentkezzenek, akik hadtörténetírói hivatásra alkalmasnak érzik magukat.
Fölhívás!
Magyarország szabadságharcza annyi magasztos, lelket emelő példáját mutatja fel a katonai képességnek, oroszlányi bajnokságnak, az önmegtagadás- s önfeláldozásnak, mikép illy rövid hadviselésben alig van a történet lapjain ennyiről emlékezet.
A honvédelmi bizottmány, melly a hadseregek elszántságát s tűzpróbált vitézségét buzgó részvéttel s hazafiúi áhitattal kisérte mindig, óhajtja a jelen, mint az utókornak is, e nehéz de dicső napok emlékét, minden nagyítástól s elferdítéstől menten, nagyszerű valóságában fentartani; óhajtja e szent harcznak nemcsak nagyobb méretű lenyomatát hagyni az utókorra, hanem lélekemelő s bámulatra ragadó egyes hős tettek emlékét is ajándokul átadni.
Ezen fontos feladat létesítésére a külön hadosztályokhoz több gyakorlott tollú s egyszersmind tiszta jellemű egyén kívántatik, kik a hadi ügy folyamát, mint egyes tetteket az igazsághoz híven följegyezve anyagot készítsenek elő egy a honvédelmi bizottmány által később felkérendő historiograph munkájára, ki Magyarország e legdicsőbb harczának töredékes vázlataiból egy minden részeiben hű egészet alkothasson.
Kik tehát a kijelelt feladatnak megfelelni hivatást és képességet éreznek magokban, jelentkezzenek mielébb személyesen vagy írásban b. Jósika Miklós honvédelmi bizottmányi tagnál.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3121.
Megjelent a Közlöny március 13-i számában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages