349. Debrecen, 1849 március 9. Kossuth javaslata a hadügyminisztériumnak Vécsey, Klapka és Nagy Sándor József kitüntetésére.

Teljes szövegű keresés

349.
Debrecen, 1849 március 9.
Kossuth javaslata a hadügyminisztériumnak Vécsey, Klapka és Nagy Sándor József kitüntetésére.
A katonai díszjeleknek mai napon történt első ünnepélyes kiosztása csupán kezdeteül tekinthető azon megtiszteltetésnek, mellyel a kormány a nemzet hálájára érdemes bajnokaink vitézségét külsőleg is elismerni óhajtja.
Az illy érdemjelekkeli megtisztelés amint egyrészről méltánylatot fejez ki a harcz terén kitüntetett hősiesség iránt, úgy egyszersmind ösztönt gerjeszt a hadseregben.
Szabadságharczunkban eddig is már számos példáját volt alkalmunk tapasztalni azon magasztos hazafiságnak, melly minden mellékes érdek nélkül csupán az ügy szentségeért hevíté dicső tettekre katonáink kebelét. Mind a mellett
Illő, hogy a kormány is felkeresse s lehetőleg jutalmazza a valódi érdemet.
És azért, ha nézeteimben a hadügyministerium osztozik, szintén érdemjelekkel jutalmazandóknak vélném még a következő derék vezéreinket, nevezetesen
Vécsey tábornokot, ki a bácskai seregeink megmentése s a Szolnok Abonynál Ottinger ellen nyert győzelme által tette magát erre érdemessé.
Klapka ezredest, ki a hadsereg organisationak minden esetre díszes végrehajtásán felül, különösen a Schlick elleni táborozásban Keresztúr, Tarczal, Tokaj és Hidasnémeti mellett nyilvános jeleit adá vezéri ügyességének, s hősies elszántságának.
S Nagy Sándor ezredest, ki számos csatákban vitézül tünteté ki magát.
A fenn elősorolt derék hazánkfiainak milly érdemjelekkel leendő megjutalmazása s azok kiosztása iránt, a hadügyministerium becses véleményét velem mielőbb közleni sziveskedjék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3107.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1849: 5476.
OHB 1849: 3152. sz. alatt Mészáros hadügyminiszter március 10-én kelt válasza: nem javasolja a statutumok értelmében Vécseynek a másodosztályú érdemjellel való kitüntetését, Klapkának a 3. osztályú érdemjel adományozását javasolja. Nagy Sándor ügyében Damjanicstól kért felterjesztést, ha érdemesnek találná a 2. osztályúra, ha nem, akkor a 3. osztályúval azonnal maga feldíszítheti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages