283. Debrecen, 1849 február 20. Kossuth válasza a hadügyminisztériumnak a Bem által felemelt katonai élelmezési dijakkal kapcsola…

Teljes szövegű keresés

283.
Debrecen, 1849 február 20.
Kossuth válasza a hadügyminisztériumnak a Bem által felemelt katonai élelmezési dijakkal kapcsolatban.
Mészáros hadügyminiszter febr. 14-én, Török Gábor aradi élelmezési biztos jelentése alapján, közölte Kossuthtal, hogy Bem a katonák szállásáért és kosztjáért 12 ezüstkrajcárt, tisztekért pedig ennek a kétszeresét fizetteti* s ez a felemelt összeg az Erdélybe vonuló segédsereg esetében már 3000 forintnyi költséget okozott. Ez a felemelés Mészáros szerint az erdélyi seregnél havi 70–80 000 forint kiadástöbbletet fog okozni, ezért kérte Kossuthot, hogy foglaljon állást és ennek megfelelően intézkedjék. Kossuth válasza:
Összehasonlításul l. Kossuth korábbi rendeletét az élelmezési és szállásdíjakról, 123/b. sz. alatt, 241. s köv. l.
Folyó hó 14-én 2755/f. g. szám alatt kelt fölterjesztése folytán, a közlött okiratok visszaküldése mellett válaszoltatik, miszerint Bem tábornok urnak hadserege élelmezését illetőleg kiadott rendelésére nézve azon észrevételem van, hogy
a) a tiszteknek saját élelmezési költésöket, hópénzökből kell fizetnie; ingyen élelmezésökkel a hadi pénztár nem terheltethetik;
b) a legénység is hús-részletének árát az úgynevezett Menage pénzekből megfizetni tartozik;
c) a boradag pedig, melly a seregnek kiosztatik, illetőségnek nem csak rendkívüli adománynak tekintendő.
A Bem tábornok úr katonai élelmezési rendszerében a naponkénti 10–12. xr. fizetés a két utóbbi pontban említett adalékoknak járandóságul lett beszámításából ered.
Tudva lévén a kormánynál az, hogy oly nagy fontosságú tárgyban, mint a hadsereg élelmezése, a hadvezér által kiadatott s egész tartományban életbe léptetett rendszabálynak megváltoztatása minő sok nehézséggel van összekötve: nem vagyok ellene, hogy a kérdéses eltérő élelmezési rendszer által eddigelő okozott illetőségen kívüli költés – ide értvén a Zaránd megyében nyugtatványozott 2500–3000 pft tartozást is – a hadi pénztárnál utalványoztassék; valamint azt is kész vagyok megengedni, hogy a hideg miatt sok sanyarúságnak kitétetve lévő legénység a sereg jó hangulatának fentartása tekintetéből, az érdeklett ingyen-hús és bor részlet kiosztásában mint rendkívüli kedvezményekben, a tél elteltéig továbbra is részesíttessék, s erre az esetre minden legényre Erdélyben a 3 pkr. kenyérpénz, – 3 pkr. főzésérti fizetés – és 1 pkr. háláspénzen kívül, egy icze borért 3 pkrt, s egy fél fontot tevő húsrészletért 3 pkrt fölszámíthatónak tartok: de jövendőre nézve az ingyen bor és hús részleteknek járandóságuli tekintését és beszámítását megszüntetni kérem, és ehhez képest egy ember élelmezésére nézetem szerint naponként kenyérrel 7 pengő krajczár, kenyér nélkül pedig 4 pgő kr. ide értve a háláspénzt is, lenne illetményül beszámítandó.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 1997.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1849: 3907.
A fogalmazvány mellett a hadügyminisztérium fentemlített, február 14-én kelt felterjesztése.
A tisztázat mellett a hadügyminisztérium fenti értelemben febr. 24-én írt értesítése Török Gábor kormánybiztosnak Aradra és rendelete Bemhez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages