227. Debrecen, 1849 február 12. Kossuth bejelenti a képviselőháznak az új katonai sikereket és nyilatkozik a Közlönyben megjelent…
227.
Debrecen, 1849 február 12.
Kossuth bejelenti a képviselőháznak az új katonai sikereket és nyilatkozik a Közlönyben megjelent békepárti szellemű cikkek ügyében.
Debrecen, 1849 február 12.
Kossuth bejelenti a képviselőháznak az új katonai sikereket és nyilatkozik a Közlönyben megjelent békepárti szellemű cikkek ügyében.
A képviselőházban a »rögtönítélő hadi és polgári bíróságokról« szóló törvényjavaslat vitáját febr. 10-én egy interpelláció szakította meg: Madarász József intézett kérdést a kormányhoz, hogy a Közlönyben előző napon Jókai Mór tollából megjelent cikk elveit a magáénak vallja-e? A cikkben Jókai azt bizonygatta, hogy bár a nemzet ügye igazságos és a király volt az, aki az esküvel szentesített alkotmány ellen pártot ütött, a nemzet mégsem nevezi a királyt pártütőnek, nem akarja a királyt trónjáról megfosztani, hanem azt akarja, hogy a király teljesítse kötelességét. Az eldöntő harcok előtt arra mutatott rá a cikk, hogy egyik félnek sem lenne semmi haszna a másik vereségéből, viszont mindkét fél mindent elveszíthet s ezért kimondta, hogy a nemzet nem dicsvágyból, hanem a megtámadott jogok védelmére fogott fegyvert. »Mihelyt azok biztosítva leendnek – írta Jókai – megszűnünk áldozni a nemzet vérével s legyen bárki, ki Magyarországot hitünk és meggyőződésünk szerint boldogitni tudja, helyt adunk neki az ország kormányán, más föltétel alatt soha senkinek.« A baloldal felfigyelt a cikkben megnyilvánuló tendenciára és Madarász József feltette a kérdést, hogy a kormány lapjában megjelent békülékeny hangulatú cikk valóban a kormány békehajlandóságának a kifejezője-e? A Bizottmány nevében a békepárt felé hajló Nyáry Pál válaszolt az interpellációra: utalt arra, hogy a képviselőház febr. 3-i ülésében Bezerédy István indítványára kötelezte a Bizottmányt, hogy a Közlönyt ellenőrizze, a Bizottmány meg is bízta egyik tagját, Jósika Miklóst a megjelenő cikkek előztes elolvasásával, Jósika ezt bizonyára megtette a szóbanforgó cikkel is, ilyen értelemben tehát a Bizottmánynak tudomása van Jókai cikkéről. Többen – köztük Irányi Dániel és Gorove István – szóltak a kérdéshez, végül a ház többsége Nyáry újabb, hosszú magyarázkodásai után is úgy döntött, hogy nem elégszik meg a Bizottmány egyik tagjának véleményével, hanem magának a Bizottmánynak, tehát Kossuthnak a véleményét kivánja hallani.
A febr. 12-i ülés megnyitása után az elnöklő Almásy Pál bejelentette, hogy a Honvédelmi Bizottmány elnöke ezen az ülésen kíván felelni Madarász József két nappal előbb elhangzott interpellációjára. Alig kezdődött el a vita a rögtönitélő törvényszékek törvényjavaslatának soron következő cikkelye fölött, amikor megérkezett Kossuth és lelkes ünneplés közben kezdett beszélni:
Kötelességemnek tartom jelenteni, hogy seregeink tegnapelőtt, február 10-kén Kassára bementek; és így valamint Miskolcznak seregeink általi megszállása következtében Borsód, Zemplén vármegyék, úgy ismét Kassárai bemenetelük által, s a mik az előtt történtek, Abaúj és Sáros megyék, mondhatom, a reactiónak Magyarországon egyik nevezetes fészke, valamint szinte a derék Szepes vármegye ismét a nemzetnek rendelkezése alatt áll. (Éljenzés.) A további munkálatokról nem szólok; annyit azonban sajnálattal vagyok kénytelen kimondani, miként még a jövendőtől kell várnunk és remélnünk, hogy a csapatvezérek ne okoskodjanak, hanem engedelmeskedjenek, és tegyék vakon azt, vakon mondom, a mit a fölibek helyzett főnök, vagy a constituált hatalom parancsol; mert ha e részben nem történt volna egy kis hazafiúi hév kitörése, talán több eredményekkel is szolgálhatnék.* Most nem mondhatok egyebet, minthogy Kassa kezünkben van, hanem Kassával Schlick nincs kezünkben, de talán ez is meglesz a napokban. – Hadseregeinknek egyéb állásáról, méltóztatnak kegyesen megbocsátatni, hogy ne szóljak; annyi megnyugtatót jelenthetvén, hogy a mi kivántatott a partialis tervnek végrehajtására a dislocatiokban, az már a napokban effectuálva van. A consumált tényekről majd tán többet lesz szerencsém jelenteni.
Kétségtelenül a Perczel és Dembinski között kitört nézeteltérésekre céloz Kossuth. Cegléd elfoglalása után ugyanis, amikor a bekerítés veszélye és a koncentráció miatt szükségessé vált a visszavonulás, Perczel egyenes úton akart Klapka hadtestéhez csatlakozni, Dembinski pedig túlzott óvatosságból nagy kerülőt parancsolt a Tisza balpartján. Az efölött támadt heves jelenetek után Perczel lemondott és Debrecenbe ment.
Ennyit a hadi munkálatokra nézve kijelentvén, a tisztelt ház parancsa következtében a mult napokban történt interpellatiora kötelességemben áll a honvédelmi bizottmány nevében feleletet adni, azon interpellatiora, melly a Közlönyben megjelent némelly czikkekre nézve közbejött, s a mellyre a honvédelmi bizottmány egyes tagja által adott felelettel, a ház nem elégedvén meg, azt méltoztatott határozni, hogy magától a honvédelmi bizottmánytól kiván e részben nyilatkozatot.
Legelőször is annyit kénytelen vagyok kijelenteni, miként sajnálom, hogy az interpellatio hírlapi czikk körül forog. (Helyes!) Én sokkal komolyabbnak tartom ezen időt, mintsem hogy illyessel foglalkozzunk, s hogy erre nézve a kormánynak kelljen nyilatkozni. Ezt előrebocsátom. Azonban a képviselőház parancsolt; s nekem nyilatkoznom kell.
A honvédelmi bizottmány érezte annak szükségét tisztelt ház, hogy a sajtónak hatalmas eszköze a közvélemény tájékozásában annál kevésbé hanyagoltassék el, minthogy az ellenség a közvéleményt Magyarország dolgainak állása iránt mindenféle rágalmakkal, mindenféle gyanúsításokkal, és fonák előterjesztésekkel iparkodik megmérgezni és félrevezetni. Pesten a sajtó szabadon működött, mert hiszen a magyar országgyűlésnek és az ennek kifolyását képző honvédelmi bizottmánynak terrorismust vetni szemére csakugyan nem lehet; igazán mondom, sok vád van a világon, a mi alapos és sok, a mi nem alapos, hanem ezen vád, már legyen érdem, vagy legyen hiba, igazán nevetséges, ha terrorismus vettetik szemére akár a képviselő háznak, akár a honvédelmi bizottmánynak. De az ellenség részéről azt mondják Pesten, a Figyelmezőben lehet olvasni hogy nálunk nem lehet szabadon szólani, nem lehet szabadon írni; én pedig a mennyire tudom, elítélés csak egyetlen egyszer, vagy egyszer sem történt; a sajtónak szabad tér engedtetett azon reményben, hogy a sajtó ollyan, mint Achilles lándzsája, melly ha sebet ver, maga legjobban gyógyítja meg. E részben nem is kellett volna annyit engedni, a mennyi engedtetett, s ha a hiba törtét, az abban állott, hogy egy kissé nem voltunk kemények. A pesti catastropha után nagy változás történt a sajtóra nézve, a nyilvánosság organumai megkevesedtek, és úgy szólván az Alföldi Hírlapot kivéve a magyar journalistica a Közlönyre volt reducálva. Ezen lap rendeltetésénél fogva egyáltalán nem volt más, mint hivatalos értesítés, tényekről, és rendeletekről; de teljességgel nem az, a mi az időszaki sajtó többi organumainak rendeltetése: hogy véleményt képviseljen. És mivel más organum nem volt, más részről pedig a népben a csaknem általánosan elharapódzott azon gondolat, hogy a mi a Közlönyben van, azt a kormány mondja, habár az a nem hivatalos részben álljon is: arról gondolkoztunk, hogy meglévén ezen vélemény, és nem levén más organuma a sajtónak, a vélemények szabad surlódás általi tisztázására, valljon, nem lehetne e részben intézkednünk? hogy mi a Közlönynek nem hivatalos részében mint vélemény, okoskodás, résonnement jelenik meg, a kormány gondolkozásának lehessen mondani. Gondolkozhatunk tehát, hogy lehetne ezt elérni? de nehézséget találtunk; s őszintén megvallom, sok journalisticai talentumot ismerek, de senkit kivéve, s alkalmasint a ház tagjai is így vélekednek, senkiről el nem ismerem, miként valakinek véleményét úgy tudja képviselni, hogy csak valaki is átalánoságban rámondhassa, ez épen úgy van írva, mintha magam mondanám. Azt gondoltuk, tehát, hogy miután a kormány ezen lapnak tulajdonosa, úgy kellene eljárnia, mint egy laptulajdonos szokott, ki maga, vagy szerkesztője által minden czikket megnézet előre, s azt mondja hogy: ezt felveszem, ezt nem veszem fel. S így a Közlönyben is, a mennyiben, kormányvéleményt képviselt, megnézettek a czikkek, hogy nem ment-e az belé; mi az országgyűlésnek, s ennek kifolyásának, a honvédelmi bizottmánynak gondolkozásával ellenkezik.
De ebből még nem következik, hogy mind magáénak vallja a kormány azt, a mi bele megy, hanem csak az, hogy ne menjen bele az ő nézeteivel ellenkező. Erre nézve nem tudtunk mást tenni, mint felkérni a képviselő házat, hogy a bizottmány részéről kiküldött egy tag mellé, egy pár tagot rendeljen a felügyeletre. A ház ezt nem találta jónak, mert, mint hallám, a cenzuráról tétetett említés, pedig nem az volt nézete a kormánynak, csak azon viszonyban vélte magát lenni a milly viszonyban áll, egy lapnak szerkesztése irányában a tulajdonos, ki azt veheti fel lapjába, mi neki tetszik. Így lévén a dolog, a honvédelmi bizottmány egyik tagját, Jósikát kérte meg, miként vállalná magára a Közlöny felügyeletét, hogy ne menjen bele ollyan, mi a kormány nézetével s irányával ellenkezik s ennek következtében azt adta utasításul Jósikának, hogy előlegesen tekintse meg a Közlönybe iktatandó czikkeket. Jósika azonban ezt inpracticus dolognak tartotta s az interpellatio következtében tanácskozván a bizottmány, Jósika azt jelentette, hogy ezen megbizatásnak az által vélt eleget tenni, ha azoknak, kik fel voltak szólítva hogy írjanak a Közlönybe, néhány általános utasítást ád, miszerint tájékozhassák magokat, hogy ollyasmit írjanak, mi az országgyűlés többségének politicájával nem ellenkezik, s adta nekik a következő utasítást. 1-ör: Hogy a kormánynak politicája, legyőzni az ellenséget, s megmenteni a hazát. 2-or: az 1848-diki törvények által biztosított országos jogoknak hatást, elfogadást és tiszteletet szerezni. 3-or kikerülni mindent, mi szakadást okozhatna. 4-er az ellenünk szórt rágalmakat megczáfolni, s 5-ör a Közlöny stylusában azon decorumot tartani meg, melly egy hivatalos lap fontosságával s komolyságával megegyező. (Helyes!) Ezen utasítást adta Jósika azon íróknak, kik a Közlöny számára czikkek írásával foglalatoskodnak, s előlegesen nem nézte meg a beigtatott czikkeket. Egyik feleletem tehát az, hogy a kérdéses czikkekről a honvédelmi bizottmánynak semmi előleges tudomása nincs s nem volt; hanem ha azt kérdi a ház utólagosan, hogy hát magáénak ismeri-e a kormány azt, a mi a Közlönyben írva van, erre nézve, általánosságban, a nélkül, hogy megmondatnék, mit kiván különösen a ház, nem lehet felelni, mert nincs a föld kerekségén egy czikk is, akárki írja, mellyet magam részéről aláírnék, mert lehetnek benne ollyan dolgok, miről talán egyik ember azt mondja: ez igaz, a másik azt mondja: ez igaz ugyan, de nem kellett volna kimondani, a harmádiknak pedig a stylus és az öszveállítás nem tetszik. Én tehát hírlapi czikket egészen magaménak ismerni egészen nem fogok, valamint arra sem lehet senkit is felszólítani, hogy mondja meg, miszerint magáénak egészen nem ismeri, mert vannak ollyan dolgok a czikkben, mellyeket az ember elismer, s vannak ollyanok mellyeket el nem ismer. Alázatos kérésem tehát az volna, hogy arra nézve, vajjon a kérdéses hírlapi czikkeket a honvédelmi bizottmány magáénak ismeri-e vagy sem, ne kivánjon a ház feleletet. (Helyes!) Hanem ha a ház valamelly czikkben kijelentett elvre nézve szólítja fel a kormányt, valljon követi-e azon elvet vagy nem, erre nézve a kormány tartozhatik felelettel, s én ismervén a háznak bölcsességét, az interpellatiót nem is értettem másképen, mint hogy a ház a kormány politicáját akarná tudni. Ha ezt méltoztattak alatta érteni: van egy rövid, de igen rövid feleletem s az egyértelmű azzal, mit sok ízben volt szerencsém a ház előtt kinyilatkoztatni, egyértelmű azzal, mi eddig a ház határozatait nagy körülményekben és kérdésekben vezette. Én t. i. a politicát úgy definiálom magamnak, hogy a politica az exigentiák tudománya. Ha tehát azt kérdi valaki a honvédelmi bizottmánytól, minő politikát fog követni mához 3 hónapra, arra nem tudok felelni, mert a politica az exigentiák tudománya. Ha azt kérdik tőlem, miképen akarom vagy pedig miként akarná a honvédelmi bizottmány Magyarország dolgait bevégezni, erre nézve mint politicai kérdésre nem tudok felelni, mert a politica az exigentiák* tudománya, mert nem ismerem a körülményeket, mellyek közt Magyarország állapotát bevégezni kell, tehát nem tudom miképen lehet bevégezni. Nekünk, kik a haza védelmi terén állunk, csak kettő lehet feladatunk t. i. óvakodni attól, hogy jelen körülmények vontató kötelére akarjuk vonni a jövőt, mellyet nem ismerünk, hanem védelmezni a hazát a képen, hogy Magyarország dolgai becsületes kiegyenlítésének semmiféle útja bevágva ne legyen. (Helyes!) Hogy a nemzet bölcsessége és a körülmények szerint akként intézhesse el dolgait, mint legjobb és legtanácsosabb. (Helyes!) Ha tehát a ház tőlem, Kossuth Lajostól azt kérdi: republicanus vagyok-e vagy monarchista, erre nem felelek, hanem ha azt kérdi: mit akar a kormány s micsoda politicát követ? azt mondom: követi azt a politicát, hogy védeni kivánja a hazát igazságtalan megtámadás ellen s e védelem közben, semmi utat nem akar elzárni, hogy Magyarország ügyei, a nemzet jogai, becsülete, és szabadsága alapján úgy egyenlítetthessenek ki, mint a körülmények szerint kiegyenlíteni legtanácsosban lehet. (Helyeslés, éljen!) Több politicát nem vallok be e perczben, s többet bevallani nem lehet. Ehhez még azt adom, hogy jövőre nézve mi a politicát illeti, ismerem a kormánynak kötelességét, hogy bármi is történjék velünk, soha semmi esetben nem engedi Magyarország ügyeit ollyan irányba sodortatni, akárki által is, hogy akárminő egyénnek akár egyénisége akár politicája decidáljon a nemzet sorsa felett, hanem hogy mindenkor a nemzet maga decidáljon. (Helyes! Éljenzés.)
A Közlöny szövegében itt sajtóhiba következtében existentiák van.
Közlöny, február 16.
Madarász József a beszéd után úgy nyilatkozott, hogy ha előre tudta vona, »hogy a bizottmány óhajtja maga, miszerint a kormány véleményével egyezők legyenek a Közlöny cikkei, de ebből még nem következik, hogy minden cikket magáénak valljon«, nem tette volna meg indítványát. A kormány elnökének nyilatkozata által tökéletesen kielégítettnek vallotta magát. Ezzel a kérdés vitája lezárult, a tanácskozás visszatért a napirenden levő kérdésre.
