a) Rapaics Dániel őrnagynak, a Woroniecki-féle lengyel szabadcsapatról:

Teljes szövegű keresés

a) Rapaics Dániel őrnagynak, a Woroniecki-féle lengyel szabadcsapatról:
Woroniecki Micislav őrnagy Máramarosszigetről márc. 31-én jelentette Kossuthnak, hogy rövid idő alatt 300 képzett, fegyveres vadászt toborzott; önálló működésre kért engedélyt Kossuthtól, utasítást a megyének a költségek kifizetésére és felterjesztette a tisztek névsorát. Kossuth a kéréssel kapcsolatban az alábbiakat írta Rapaics őrnagynak, a máramarosi magyar erők parancsnokának:
Woronieczky őrnagynak ide ·/· foglalt folyamodását oly megjegyzéssel küldöm önnek, hogy annak tartalma, mint hadmegyéjét illető tárgy iránt belátása s hazafias erélyessége szerint intézkedjék; megjegyeztetvén a kormány által, hogy Woronieczky őrnagy, habár személyes vitézségének a ráczok elleni táborozásban kitűnően résztvett vadászcsapat vezérletében elég példáit adá: egy újabb szabadcsapat alakításával annyival kevésbbé bizatott meg, mert ellene, azon kívül, hogy első csapatja organisationalis költségeiről számadást máig sem tett, még olly vádak is forognak fenn, mellyeknek el nem oszlatása előtt rá rendezési munkát, pénzösszegekkel manipulatiot bízni, bár mennyire kivánom is a haza védelmének minden ajánlkozó és sikert igérő eszközeit felhasználni, a kormány compromissioja s az állomány vagyonának nagy koczkáztatása nélkül, nem mernék. Hanem meg van bízva egy új szabadcsapat alakításával. Woronieczky alezredes, az őrnagynak bátyja, s már ezt illetőleg is tevéketlenségi panaszokat hallék. Ehhez képest, valamint a Woronieczky alezredes által alakítandó csapatot, mindaddig míg Önnek hadmegyéjében tartózkodik, őrnagy úr parancsnoksága alá helyezém, s ez iránt nevezett alezredest is utasítottam, úgy az ifjabb Woronieczkynek vagy bármely más szabad csapatot alkotni vágyó egyénnek kivánatai felett való intézkedést egyedül azon óvatos, hazafias és erélyes működésre bizom, melyet őrnagy úr mindeddig a haza magasztos ügyének szolgálatában tanusított, a szükséges pénz öszvegeknek őrnagy úr kívánsága szerinti kiszolgáltatására szívesen ajánlkozván.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1472.
Mellette Woroniecky Micislav őrnagy Mármarosszigeten január 31-én kelt, németnyelvű jelentése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages