b) Perchevich fogoly osztrák főhadnagy kérvénye tárgyában:

Teljes szövegű keresés

b) Perchevich fogoly osztrák főhadnagy kérvénye tárgyában:
Osztrák fogoly főhadnagy Perchevich kérelmére, melyben a tőle Budán elvett 480 pftot magának kiadatni kéri, válaszoltatik:
A kormány nem akarja akadályozni, hogy a fogolytisztek szükségeiknek fedezését saját vagyonukból is pótolhassák, azt azonban meg nem engedheti, hogy a foglyok tetemesebb pénzöszvegekről szabad kézből rendelkezhessenek, mert ebből az ország kárára sok visszaélések történhetnének. Ennélfogva tudósíttatik a hadügyministerium, hogy Nagyváradon, a kormánybiztosnál olly intézkedés tétetett, miszerint a folyamodó tiszt tulajdon öszvegének erejéig Hodossy kormánybiztos úrnak tudtával és előzetes megegyezésével ruházati s más hasonló megrendeléseket tehessen, a fizetéseket azonban csak a kormánybiztos és csak az illető mesterembereknek, semmi esetre pedig nem magának a tisztnek kézbesítse.
Egyébiránt az illető helybeli parancsnokság útján ezen foglyoknak tudtul adandó, hogy midőn az ellenség a haza elfogott harczosait sáncz fogságra hurczoltatja, elfogott tisztjeit mindentől megfosztja, s még ruháiból is levetkezteti, ezen foglyok, kik pártütőleg a haza és alkotmány ellen fegyvert fogtak, köszönjék meg, ha a legszükségesebbekkel elláttatnak, s a nép moralis érzelmét sértő szabadságokat és kényelmeket magoknak teljességgel ne követeljenek, s ha a kormány ezen kegyelmét nem hogy megköszönnék, hanem még fennhéjázó viseletükkel s praetensioikkal botrányt okoznak, a kormány szigorúbban leszen velök bánni kénytelen.*
V. ö. az ugyanezen a napon kelt s a nagyváradi fogoly tisztekre vonatkozó rendelkezésekkel, 161. sz. alatt, 297. s köv. l.
Kossuth s. k. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 1391.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1849: 9897.
A fogalmazvány mellett a hadügyminiszter febr. 2-án kelt kísérőirata, mellyel áttette Perchevich folyamodványát. Kéri Mészáros az összeg kifizetését.
A fogalmazvány hátlapján Kossuth s. k. jegyzete »N. B. a benfoglalt értelemben kell írni Hodossynak is.«
A tisztázat mellett Perchevich január 28-án kelt folyamodványa. Kossuth fenti rendelete következtében a hadügyminisztérium február 5-i kelettel írt a nagyváradi várparancsnokságnak. Fogalmazványában átvette Kossuth rendeletéből az utolsó bekezdést is, de ezt utóbb színes ceruzával keresztülhúzták, tehát az elküldött tisztázatba nyilván nem került bele. Utóbb Hodossy érdeklődésére megküldték április 16-án másolatban Kossuth rendeletét Hodossynak s őt kérték fel, hogy annak értelmében intézkedjék. (O. Lt. Hadügymin. 1849: 9897.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem