c) Heves, Szabolcs megyéknek, a Nagykun és Hajdu kerületnek:

Teljes szövegű keresés

c) Heves, Szabolcs megyéknek, a Nagykun és Hajdu kerületnek:
Feljelentetvén, hogy hadseregünk egyes csapatjai ide s tova keltökben a néptől olykor jogtalan dolgokat, ingyen takarmányozást vagy élelmezést követelnek, szóval visszaéléseket követnek el: de egyszersmind az is tapasztaltatván, hogy ennek egyik fő oka abban rejlik, miszerint a megyék és hatóságok alsóbb tisztviselői, szolgabírák s községi előljárók kötelességeik teljesítésében, mellyet ily zavaros körülmények közt szorosan teljesíteni kétszeres buzgalommal kellene, hanyagul járnak el s többnyire a hadtestek mozdulatait figyelemmel sem kísérik, sőt hivataloskodási körüktől gyakran éppen távol vannak: ennélfogva a honv. bizottmány mint egy részrül a hadseregek parancsnokait, a katonaság fuvarozása, élelmezése s elszállásolása iránt kiadott szabályozó rendeletek szoros megtartására és tartatására utasító, úgymás részről szigorú felelet terhe alatt meghagyja és parancsolja e megye (kerület) hatóságának is, hogy tisztviselőit oda utasítsa, miszerint mindannyiszor, amennyiszer egyes hadcsapatok, vagy egész sereg is átvonuló vagy állomásozó állapotban van, mindenik tisztviselő maga kijelölt hivatali helyén legyen, a népnek utána lásson, őrködjék és vigyázzon, hogy visszaélések ne történjenek, a nép ne zsaroltassék, s ha mégis történnek, azok rögtöni orvoslás végett az illető katonai csapat parancsnokágának azonnal feljelentessenek, az okozott kár ha mindjárt meg nem téríttethetnék, tisztviselői ellenjegyzésök melletti kimutatásban ide felterjesztetvén.
A nemzet kormánya a nép terheit nemhogy súlyosbitani, de könnyiteni akarja. Hogy azonban ezt tehesse, megkívánja, hogy rendeletei pontosan és szigorúan végrehajtassanak. A hanyagság sokszor annyi kárt tehet, mint az árulás; s a tisztviselő, ki hanyagsága által vétkezik, hanyagságából hazánkra hárulható káros következések súllya szerint fog büntettetni.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1376.
Mellette Kossuth pénzügyminisztériumhoz küldött rendeletének fogalmazványa: 500 ft-ot utaljon ki Szegheő költségeire.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages