b) Puky Miklós hevesmegyei kormánybiztos kinevezése komáromi kormánybiztossá:

Teljes szövegű keresés

b) Puky Miklós hevesmegyei kormánybiztos kinevezése komáromi kormánybiztossá:
Miután az ország jelen körülményei a honv. bizottmány által szent ügyének diadala s független alkotmányosságunk biztosítása iránt teendő intézkedések a polgári hatóságok erélyes támogatását s a kiadott rendeletek teljesítésébeni gyors eljárást is igényelnének, s miután Komárom vármegyében sem a főispán, sem az ez előtt kiküldött kormánybiztos Halassy Ede működési köröket elhagyva a kormánynak illy támaszt nem nyújtanak: képviselő úr ezennel Komárom megyei kormánybiztosnak kineveztetik, felruháztatván teljes hatalommal, a nevezett megyének s különösen a komáromi várnak biztosítására, úgy a közadministrationak rendes kerékvágásbani tartására mind azt, mit szükségesnek és tanácsosnak látand, intézni rendelni és parancsolni, intézkedéseinek és rendeleteinek ezen nyílt rendelet előmutatására való rögtöni teljesítése a megyének is meghagyatván, s felelőssé tétetvén a megyének úgy egész közönsége, mint minden egyes tisztviselője s községi előljárója mindazt híven és pontosan teljesíteni, mit Puky Miklós kormánybiztos, e jelen rendelet előmutatásával intézend és parancsoland.
Komárom vármegye a kinevezésről az alábbi értesítést kapta:
A honvédelmi intézkedések sikerét a végrehajtás erélyessége és gyorsasága feltételezvén: miután Komárom vármegyét mind a főispán, mind pedig az alispán és k. biztos Halasy Ede elhagyta volna, félő, hogy a kormányi intézkedések sem a kellető erélyességgel sem pedig a megkívántató rögtönösséggel végre nem hajtathatnak: Ehhez képest a honvédelmi bizottmány Puky Miklós képviselő urat Komárom megyei kormánybiztosnak kinevezvén, őt teljes hatalommal felruházta, minadazt megtenni, rendelni és parancsolni, mit a megye és különösen a vár biztosítására, úgy a közigazgatás rendes folyamatban tartásának eszközlésre a polgári hatalom részéről czélszerűnek és szükségesnek tartand. Mi is e megye közönségének és tisztviselőségének oly meghagyással adatik tudtul, hogy nevezett k. biztos rendeleteinek teljesítésében és végrehajtásában el ne mulasszák teljesíteni azon polgári szent kötelességöket, mellyeknek egyeteme e haza szabadságát és ügyének diadalát kétségtelenül biztosítandja, felelőssé tétetvén úgy a megye közönsége, mint minden egyes tisztviselője, s községi előljárója mind azt pontosan teljesíteni, a mit Puky Miklós kormánybiztos megbizó levelének előmutatása mellett rendelend és parancsoland.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1197.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem