a) Asbóth Lajos alezredesnek, a szükséges intézkedésekről:

Teljes szövegű keresés

a) Asbóth Lajos alezredesnek, a szükséges intézkedésekről:
Grisza Ágoston százados Tiszapolgáron, 1849 január 24-én kelt, Répássy tábornokhoz Balmazujvárosba küldött jelentésében elmondta, hogy Sován Péter helybeli kormánybiztostól arról értesült, hogy a város némely polgárai, sőt tanácsnokai bujtogatására a város hangulata veszélyes a kormányra, nyiltan hangoztatják királyhűségüket, hogy csatlakoznak mindjárt Schückhez, ha jön. A kormánybiztos ezért katonai erő küldését kérte Polgárra, annak megérkeztéig ő marad embereivel s ellenőrzi a várost. Répássy a jelentést felterjesztette Kossuthhoz, aki az ügyben az alábbi rendeletet küldte Asbóth alezredesnek:
Grisza Ágoston századosnak Répássy tábornok úrhoz intézett s velem közölt leveléből sajnosan kelle értesülnöm Polgár város népének, kivált pedig az ottani tanácsbeliek azon hangulatáról, melly ha tekintélyes erővel nem ellensúlyoztatik, veszélyessé válhatik a tiszamelléki megyékre, sőt magára az egész hazára is.
Ezt előre bocsájtva, miután biztos tudósításaim érkeztek, hogy az ellenséges csapatok, mellyek Pestről a hatvani vonalon kiindultak, nem Tiszafürednek tartanak, hanem Miskolczot már meg is szállották, s hihetően úgy intézendi e csapat vezére, Schultzig, további hadi működéseit, hogy Schlick táborával egyesüljön s ha netalán a Tiszán szándékoznék átjönni, leghihetőbben Polgárnál fogná megkísérleni a tiszáni átkelést:
És így Polgár városa minden esetre igen fontos pontul veendő e háborúban.
Minek következtében szükségesnek tartom
1-ör, hogy Grisza Ágoston századjával továbbra is ott maradjon nemcsak, hanem hogy az a hajdu kerületből és Szabolcs megyéből oda rendelendő jó szellemű nemzetőrséggel mielőbb megszállassék.
E végből kell, hogy alezredes úr magát a Hajdukerület kapitányával, Pély úrral, különösen pedig Nánás városával, mint nemkülönben Szabolcsra nézve Bónis Samu k. biztos úrral mielőbb érintkezésbe tegye, s a népfelkelés tárgyában, is velök egyetértőleg intézkedjék: megjegyezvén azt, hogy a népfelkelés ugyan organisáltassék, de az mind addig, míg nem szükségeltetik, helyből ki ne mozdíttassék.
A felkelt népnek kimozdítása csak azon esetben szükséges, ha az ellenség a tiszáni átkelés megkísértésére valami mozdulatokat tenni látszanék.
2-or, hogy ott helyben rögtönítélő bíróság alakíttassék, s a bűnösök kérlelhetlenül bünheztessenek.
3-or, hogy Polgár és környéke a legszigorúbb felvigyázat alatt tartassék, nehogy annak lakói magokat az ellenséggel a legkisebb összeköttetésbe tehessék, annálfogva elkerülhetlenül szükséges a Polgár és Miskolcz közti minden közlekedést azonnal s egészen megszüntetni, végre
4-er hazafiúi kötelességévé teszem alezredes úrnak azt, hogy Polgár felől Miskolcznak az ellenség mordulatait folytonosan evidentiában tartsa, a minden előforduló körülményekről úgy Bónis Samu korm. biztost Nyíregyházán, és Pély Gábor hajdukapitányt Hadházán, valamint a honvédelmi bizottmányt is rögtön értesítse.
Én e tárgyban a nevezetteket szintén ez alkalommal a teendők iránt hasonlóul utasítám.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével. O. Lt. OHB 1849: 1063.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem