160. Pozsony, 1848 március 17. Szentkirályi és Kossuth kilencedik követjelentése Pest vármegye rendeihez.

Teljes szövegű keresés

160.
Pozsony, 1848 március 17.
Szentkirályi és Kossuth kilencedik követjelentése Pest vármegye rendeihez.
Tekintetes Karok és Rendek!
Az országgyűlési teendők iránt a Karok és Rendek által javaslott, és a fő Rendi tábla által változtatlanul elfogadott felírásnak általadásával Bécsbe kiküldetett választmány mai napon Pozsonyba visszaérkezvén, sietünk a Tekintetes Karokat és Rendeket addig is, míg utolsó tudósitásunk folytában az országgyűlési időközbeni történeteiről jelentésünket megtennénk, – alázatosan tudositani azon sikerről, melly a küldöttség eljárását örökidőkre nevezetes eredmények által koszorúzta.
Rövid szavakkal, mert nagy események ön magokban szóllanak: – A király megadta hű magyar népének, képviselői által nyilvánitott kivánatát; nádor a törvény értelmében mint helytartó teljes hatalommal ruháztatott fel, kormányozni az országot a király távollétének ideje alatt, egy független magyar ministerium által. – A nádor pedig e felhatalmazásánál fogva Gróf Batthyányi Lajost mint minister elnököt bizta meg a ministerium alakitásával. – Az alkotmány valóság lett. A szabadság napja felderült. Az eredményt a nádornak köszönjük, és kirekesztőleg csak neki a király kegyelme és a trónörökös felvilágosodott közre munkálkodása után.* – A küldöttség párt szinezet nélkül egyedül a hon jövendőjét tartván szemeik előtt, egyenlő buzgósággal iparkodott az eredményt elősegiteni.
Ferenc Károly trónörökösről és nejéről, Zsófia főhercegnőről teljesen alaptalanul terjedt el az egykorú bécsi és pozsonyi közvéleményben, hogy az alkotmányos reformok mellett foglaltak állást. E véleménynek mindössze annyi alapja volt, hogy a trónörökös és neje a kamarillában sokszor Metternich ellen dolgozott. A valóság azonban az, hogy Ferenc Károly az államkonferenciában minden erejével a magyar kivánságok teljesítése ellen foglalt állást s csak a magyarországi forradalmi hangulatról érkezett hírek hatása alatt vált engedékenyebbé. (V. ö. Károlyi Á. i. m. 26. l.)
Mielőtt tudositásunkat bezárnánk: ide mellékelve megküldjük a t[ekintetes] KK és RR-nek azon nyilatkozatát, mellyet a követi kar az nap, midőn a küldöttség Bécsbe elutazott, reggel 8 órakor tartatott kerületi ülésben a küldőkhöz intézendőt megállapitott;* egyszersmind jelentjük, hogy ugyan azon ülésben a körülmények lehető viszontagságait fontolóra vévén, a követi tábla inditványunkra törvény alkotását határozta el, minden köz terheknek, mindenki által a hazában közösen és aránylagossan leendő viselésére, továbbá minden urbéri viszonyoknak az egész hazában egyszerre akként leendő megszüntetésére, miszerint a magány birtokosok kármestesitése a közállomány közbenjöttével eszközöltessék.*
L. előbb, 658. s köv. l.
Az előbbi indítványt Kossuth, az utóbbit Szentkirályi terjesztette elő. (V. ö. 659. l.)
E két határozat által letétetett a szabadság talpköve, a felelős független magyar ministerium alakitása által feltétetett az alkotmány boltozatának zár köve, készen áll az épület, melynek falain belől egy egész nép ütheti fel boldogságának tanyáját.
Mi pedig a Gondviselést áldva, mely minket is többi munka társainkkal együtt e nagy czélra eszközül használni szerencséltetett, hála és köszönet érzelmek között a t[ekintetes] KK és RR iránt, kiknek kegyeségéből hivatásunkat nyertük közre munkálni a haza jövendőjének biztositására:
Midőn megbecsülhetlen bizalmukért továbbra is esedezünk, mély tisztelettel maradunk
A Tekintetes Karoknak és Rendeknek
Posony 1848 Martius hó 17-én
alázatos szolgái
Szentkirályi Móricz és
Kossuth Lajos
Ered., Pest vm. levéltára, 1633/1848. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages