159. Pozsony, 1848 március 17. Kossuth beszéde a Bécsből visszatért küldöttség fogadtatása alkalmával.
159.
Pozsony, 1848 március 17.
Kossuth beszéde a Bécsből visszatért küldöttség fogadtatása alkalmával.
Pozsony, 1848 március 17.
Kossuth beszéde a Bécsből visszatért küldöttség fogadtatása alkalmával.
A bécsi küldöttséget hozó hajó délután öt órakor ért Pozsonyba; a küldöttek a lelkesedő tömeg sorfala között vonultak a városba s Kossuth a Zöldfa-fogadó erkélyéről számolt be útjuk eredményeiről. A fogadtatásról és a beszédről a Nemzeti Ujság az alábbi külön mellékletet adta ki:
Magyarország polgárai!
Szabadságunk és függetlenségünknek olly rég hirdetett igéje testté lőn!… A nemzet ohajtását a trón magáévá tette… E pillanatban a nép, mint nemzet él! … Ma délutáni öt órakor érkezett meg Bécsből küldöttségünk, s Pozsony polgárai, a magyar ifjuság eggyé olvadt nemzeti őrserege közt, a villogó kardok százai előtt, Kossuth Lajos következőleg hirdeté a nép ezreinek Magyarország uj chartáját:
„Uraim! Mint a magyar szabadság Hírnökei üdvözöljük magyar hon szabadságának napját, (Örömrivalgások.) Olly nemzet közepette, melly a szabadság iránti lelkesedés végett semmi ösztönzésre, semmi ingerlésre nem várt, – illy népnek közepette, midőn az eseményekben maga az isten szól, röviden szólok magyar hon szabad polgáraihoz. – Megjöttünk Bécs falai közül, hol az absolutismusnak századokon keresztül tartogatott rendszere összedőlt. (Harsogó öröm kitörések.) Testvéri szeretettel fogadtattunk azon nép által, melly a szabadság kivivásának tettére Pozsony falai közül kapta a biztató szót. (Sokszoros éljen!) A mi közelgésünknek hire Austria számára az alkotmány megadásának percze volt. Mi hisszük és reméljük, hogy a szomszéd birodalom népei azon alkotmányt, melly most szóban van, tetté fogják érlelni. Mi minket illet, még nem sok hetek előtt az volt kivánságunk, hogy reformjainkban, törvényeinkben, közigazgatásunkban nem Bécs, hanem Buda felé haladjunk.* (A helyeslésnek viharos nyilvánulása.) Most már nem Buda felé haladunk, hanem törvényhozásunkban, reformainkban, s közigazgatásunkban, szóval e nemzet jövendőjének intézésében Budán benn vagyunk. A magyar megtartotta, s megtartja e nehéz napokban is hűségét a király iránt, s a király nevében István fő Herczeg teljes hatalommal felruházott királyi Helytartó fogja a felelős magyar ministerium által Budáról kormányozni az országot. (Éljen! Éljen! Éljen!) És ime itt azon férfiu (gróf Batthyány Lajosnak vállára tevén kezét) kit a nemzet kivánsága következtében a király akarata is a nemzet felelős ministeriuma első alkotója – és elnökévé kinevezett.* (Éljen, Éljen!) Azt gondolom urak! hogy az ő személyessége, az ő élete, az ő lelke biztositják a nemzetet: mi szerint az, minek ennek következtében történni kell, magyar földön, magyar lélek által, magyar kezekkel kevés órák, kevés napok alatt végre lesz hajtva.
Célzás Kossuthnak arra a többször hangoztatott elvére, hogy a haladás irányát Buda felé kell venni, nem Bécs felé, mint a kormánypárt akarja: tehát a nemzeti függetlenség a cél, nem a Habsburg-centralizmusba való beolvadás. (L. e kötet 391. l.)
Batthyány kinevezését miniszterelnökké a nádor ugyanebben a jelentésben közölte, amelyben a márc. 16.-i királyi kéziratot közölte az országgyűléssel.
Mi más törvényeket Bécsből nem hozánk, nekünk más törvények Bécsből nem kellettek; (Éljen!) nekünk felelős ministerium kellett, melly a nemzet őrködése és nemzet iránti felelősség kötelessége alatt a nemzet törvényhozóival együtt formulázza meg részletesebben azon törvényeket, mellyekre nézve a nemzet e részbeni kivánságát kijelentette, s mellyekre nézve a fejedelem helybenhagyását általánosságban – mert másképen nem lehetett – adott válaszában szinte kijelentette. Uraim! néhány napok ezelőtt némellyekre nézve közülünk talán veszély perczei voltak. De ezen tul vagyunk. Most a munka napja következik. A munka napja nehezebb, mint a veszélyé; mert a veszély az egyest éri csak, ellenben a munka gyümölcse az egész hazáé. E munka tekintetében uraim! olly közszellemre van szükség, melly általhatva a szabadság lelkesedésétől, azon meggyőződés által vezéreltessék: hogy a szabadságnak consolidatiojára jogszerü rend és jogszerü nyugalom kell.
Tisztelettel emelek kalapot a magyar ifjuság előtt, mellyben a pezsgő vér a férfiui kor határozottságával és komolyságával párosulva nem csekély tényező volt az eredmények kivivásában Bécs falai közt; s ezen urak megfeleltek a bizodalmas várakozásnak, mert azt hiszem, a bizodalmat megérdemlették azok, kik Bécsben fenn valának. A bizodalmas vérakozást veszem a magyar nemzet számára igénybe: hogy a léleknek és testi erőnek minden megfeszitésével az előnkbe kitüzött törvényeket azon polczra lehessen érlelni, hogy ezen országgyűlés, melly a nemzeti szabadságnak alapitója, minél hamarább átadhassa hatalmát a képviselet alapján választandó köz nemzeti képviselőknek kezébe. És azért uraim! hogy e nagy munkát tellyesithessük, s a mi a sajtó szabadság biztositására, – a mi a nemzeti őrseregnek ország szertei rendezésére, a mi a közteher viselésnek minden osztályok közti életbe léptetésére, – a mi az urbéri tartozásoknak mielőtti megszüntetésére, – a mi a képviseleti rendszer behozatalára szükséges, – hogy mind ezeket minél hamarább elérhessük, kiküldött társaink nevében is egyetemben az országnak nyugalmát, békéjét, s a rendet a haza szent nevétől ihletett minden becsületes hazafinak oltalma, – Pozsony városáét pedig különösen a Pozsony városi érdemes polgárság, s az országgyűlési ifjúságnak kezeibe teszem le. (Éljen rivalgások.) Én reménylem uraim! hogy ugy a polgárság, mint az ifjuság mint minden hazafi ezen magasztos missionak mind fontosságát mind valóságát érezni, és megérteni fogja, s ennek következtében megtartja az országgyűlés számára azon állapotot, melly szükséges arra, hogy az országgyűlés a reánézve hátralévő napokon által a nemzetet nemcsak szabaddá tette légyen; hanem szabadsága által boldogságában is megörökité. „Éljen az uj minister!” (Harsány éljenzés.)
Ezután gróf Batthyány Lajos eképen nyilatkozott:
„Igéretet tenni nem akarok; hanem azt várhatják, miszerint én életemnek napjait kirekesztőleg feladatom teljesitésére forditandom, de hogy azt jószándékommal elősegithessem, és e tekintetben sikert nyerhessek, egyre van főképen ezen első perczben szükségem, t. i.: a nemzetnek irántami bizodalmára.”
E nyilatkozatot harsány „éljen”! kiáltások követvén, Kossuth Lajos ujra eképen folytatá:
„Engedjenek, uraim, még egy pár szót. Ő cs. k. főherczegsége, a nádor, teljes hatalmu királyi helytartó holnap a nemes magyar nemzet kebelébe vissza fog térni. Itten istennek szabad ege alatt, az istent hiva bizonyságul, azt mondom: hogy azon eredménynek kivivására nézve, mellyet kijelenteni az imént szerencsénk volt, senki annyit nem tett, mint ő fensége, – s nemcsak senki annyit nem tett, hanem az eredményt nála nélkül kivivni mind azon elhatározottsággal, s talán mind azon sympathiával, mellyel mi Bécs lakosai által fogadtattunk, nem sikerült volna, hacsak erőszakhoz nem nyulunk. Ő, uraim! a királyi székhez azon határozottsággal járult, miszerint kijelenté: ha ő Felsége a nemzet kivánatait nem teljesiti, megszünik lenni Magyarország nádora.* Hajoljunk meg uraim! e magasztos hazaszeretet előtt; hajoljunk meg előtte, mert abban le van téve a magyar szabadság alapja. – Meg fog ő fensége holnap érkezni; mi pedig el fogjuk fogadni azon szeretettel, lelkesedéssel, mellyet érdemel, azon férfias tartással, melly hozzánk illik. – Magyarország történetében sok bus lapok mellett sok örömlap is van; de talán nekünk adja meg isten azon dicsőséget, hogy Magyarország átalakulását vérontás nélkül eszközölhetjük, és a melly dicsőséget megszerezni lelkünknek legforróbb vágya. És remélem, hogy ezen törekvésében a törvényhozó testet a nemzetnek minden tagjai pártolni, gyámolitani és ápolni fogják. (Felkiáltások: „Fogjuk”.) Mikor érkezend meg nádor ő fensége, a magyar fő lovászmester tudtul fogja adni. („Éljen a fő lovász mester!”) Nem tudok többet szóllani; csak egyet jegyzek meg. Történetesen azon mondásomra „magyar fő lovászmester” észrevételt hallok tenni, mintha eddig a lovászmester német lett volna. Eddig ugy volt, hogy némellyek köztük, ha nem is nevökre, hanem hatalmuk és hivataluk irányára nézve németek voltak.”
A nádor ekkor még valóban határozott magatartást tanusitott: a reakciós államkonferenciával szemben kierőszakolta a márc. 16.-i királyi kézirat kiadását, majd amikor abból a kinevezendő miniszterelnök neve kimaradt, négyszemközti beszélgetés során kicsikarta V. Ferdinánd hozzájárulását Batthyány kinevezéséhez s a kinevezést még a kamarilla beavatkozása előtt nyilvánosságra hozta. A nádor ekkor úgy vélte, hogy ezzel a magatartással szolgálja legjobban a dinasztia ügyét; később, amikor az udvari reakció újból erőre kapott, a nádor is fokozatosan eltávolodott a magyar ügytől s végül annak árulójává vált.
Ekkép ment végbe Magyarország ujászületésének örömünnepe, melly hogy valóban ujjászületésünk napja volt, arról azon magas kormányférfi ismert honszerelme kezeskedik. Honpolgárok! Öleljük őt honfiui bizalom karjaival: s a siker el nem maradhat!!
A Nemzeti Ujság melléklete, márc. 17-i kelettel.
Ezután a tömeg az ellenzék vezéralakjait kivánta látni s Eötvös, Teleki, Szentkirályi és a többiek megjelentek az erkélyen. Este kivilágítás és az ifjuság fáklyás felvonulásai fejezték be a napot.
