149. Pozsony, 1848 március 6. Kossuth felszólalása az örökváltság tárgyában érkezett főrendi válaszizenet vitájában.
149.
Pozsony, 1848 március 6.
Kossuth felszólalása az örökváltság tárgyában érkezett főrendi válaszizenet vitájában.
Pozsony, 1848 március 6.
Kossuth felszólalása az örökváltság tárgyában érkezett főrendi válaszizenet vitájában.
A kerületi ülés elején számos kisebb tárgy között szerepelt 87 abauji nemes peticiója az abauji adminisztrátor és az alispán ellen, amelynek a benyujtására az érintettek Kossuthot kérték meg. Ezután felolvasásra került az örökváltság tárgyában érkezett főrendi válaszizenet,* a vitát fölötte Kossuth nyitotta meg:
Az izenet szövegét l. Iratok, 62. s köv. l.
Nem titkolhatom el meggyőződésemet. Nekem ugy látszik, hogy a m[éltóságos] főRRnek ezen országgyűlési izeneteik azon typust viselik magukon, mint mikor – az írás szava szerint – az ember az uj emberrel küzd, és sem egyik sem másik nem tud győzelmet kivivni; mintha Talleyrand azon mondása lebegne a főRR szemei előtt, miszerint a beszéd nem azért adatott az embernek, hogy általa gondolatait megmondja, hanem azért: hogy azokat eltitkolja. Nekem kinos hermeneuticai buvárkodásba kerül tisztába jönni magammal az iránt, hogy tulajdonképen mit akarnak, és mit nem akarnak a főRR. Azonban nem azért vállaltam el a követi szék kinos martiromságát, hogy az elméket akarjam agitatori hangon kizsákmányolni, vagy pedig Botond apánkként döngessük az önálló politika korhadt kapuját még bedől; hanem az érdekek kimélésével a kérdésnek biztos megoldását ohajtom. Azonban t[ekintetes] RR a kérdések megbuktatásának két módja van; az egyik tagadni bizonyos dolgokat; de a tagadás némelly kérdésekre nézve igen bajos dolog; a másik mód nagy feneket keriteni valaminek, azt összekötni mindenféle rendszeres pertractatiókkal, hogy a dolognak eredménye bele ful. Távol van tőlem ezen szándékot supponálni a m[éltósá]gos főRendekről. De ha a m[éltóságos] főRR válaszizenetére azt mondanók, hogy elfogadjuk, és e szerint müködjék az országos választmány*, nézetem szerint kikerülhetetlenül azon következést huzná maga után, hogy annyi tárgyak összefoglalása bizatnék arra, miszerint az örökváltságból ez országgyűlésen semmi sem lenne. A közbejött események nélkül sem lettem volna hajlandó ezen térre lépni, annál kevésbé most, mikor az ember nem tudja, meddig lehet az időt használni. Előttem áll azon gondolat, miszerint nem akarom tagadni, hogy az urbéri viszonyokbóli kibonatkozásnak országszerte leendő tökéletes végrehajtására nézve minden megkivántatik, mit a főRR válaszizenetökben mondanak; hanem azt állitom, hogy valamellyes sikernek és eredménynek azoktóli föltételezését károsnak tartom a hazára s különösen az aristocratiára nézve. Csodálatos ugyan, soha sem hittem volna, miszerint valaha azon helyzetbe jöjjünk, hogy a főRRket kelljen önmagok ellen védenem; de azon meggyőződésben vagyok, ha ezen orsz. gyűlésen eredményes lépések nem történnek, a nép is nagy kárt fog vallani, de alkalmasint legnagyobbat az aristocratia.
A főrendi izenet szerint az országos választmány feladata lenne: „Hogy egyéb létező akadályok elháritása mellett, mindenekelőtt azon eszközök és módok előállitásáról gondoskodjék, mellyekkel a földesur a magukat megváltani kivánók általi teljes kármentesitése lehetővé tétessék. Ezeknek részletes kifejtése után pedig a tökéletes kármentesités foganatos teljesitésének biztositása végett figyelmét egy olly részrehajlatlan bíróságnak alakitására is forditsa, melly a földesurat illető kárpótlásnak mennyiségét az előfordulandó egyes kiváltási esetekben egyszerü, de szabályos eljárás mellett igazságosan meghatározza.” Kivánták még a főrendek, hogy a szabad egyezkedésnek lehetőségig tág tér engedtessék, a kényszerítő törvényt pedig a jobbágyra is ki kívánták terjeszteni. (Iratok, 63.l.)
Nem ereszkedem itten abba, hogy taglalgassam, mennyire igaz, vagy nem igaz, mennyire alapos, vagy nem alapos az, mi a válaszizenet első pontjában foglaltatik, t. i. nem az van abban, hogy az urbéri örökváltság iránti eddigi törvénynek sikerét nem csupán a permissiv törvény akadályozta, hanem más akadályok is forogtak fön, – de egyenesen az van benne, hogy a permissiv törvény nem akadályozta, hanem egyéb akadályok gátolták azt. Nem akarom kiemelni azon következetlenségét a válaszföliratnak, miszerint egy helyt az mondatik: hogy a kényszerités elvét kimondani sem nem tanácsos, sem nem czélszerü; végén pedig azt mondják a FőRR: miszerint nem ellenzik hogy a kényszerités elvének alapján is tervezhessen a választmány javaslatot. A lényeges különbség köztünk és a FőRR között az, miszerint ők azt mondják: menjen ki a választmány, mellynek föladata legyen a létező akadályok elháritása, a bank fölállitása s egyebek, – és ha ezt megtette, gondoskodjék részrehajlatlan bíróságról, és akkor nem lesznek idegenek a FőRR attól is, hogy ha a jobbágyság meg akarja magát bizonyos esetekben váltani, – tehát ha minden jobbágy, és igy az egész község akarja – ezt tehesse, s intézkedjék a választmány a felől is, hogy a földesur ne akadályozhassa a kárpótlást. Mint mondám, elismerem, hogy a földbérbank fölállitása, segregationalis törvény iránti sikeresebb gondoskodás, az urbéri rendbeszedés rövidebb szabályozása kivánatosak, s ohajtanám ezeket elintézve látni; de azért hogy ezen dolgoknak az örökváltsággali logicai kapcsolatát elismerem, el nem ismerhetem a necessitási kapcsolatot, miszerint ezek nélkül az örökváltság iránt intézkedni nem lehetne. Vannak az országban ollyan helyek, mint például a felföldön Liptó, Zólyom vagy más megyékben, hol a faizás nehézséggel jár, és ennek rendezésétől föltételezni, hogy a Bereg megyei helységek, Munkás, Hegyalja, vagy Eger és a t. magokat megválthassák, nem tartom czélszerünek. De azt hiszem, ugy kell intézni a munkálkodást, hogy a hol akadály nem forog fön, ha a földes úr nem akarna bele egyezni, azon segitenünk kell, és ne függesszük föl a magokat megváltani akaróknak sorsát a némellyek iránti szükséges intézkedéstől. Második tekintet a bonyolodott urbéri viszonyoknak tisztába hozatala. Tehát ezen szempontból indulva nem kivánok az iránt tanácskozni, hogy mit izenjünk a főRRnek, hanem tekintetbe véve az időnek jeleit, a körülményeket, és különösen azt, hogy ezen országgyűlésről nem csak adományt, de terheket is fogunk haza vinni, s miután a tek. RR közegyezéssel kimondották, hogy a népnek igazságos kivánatait teljesiteni kell, és annak nem csak materiális jobb létére, hanem szellemi javára is lépéseket kell tenni, azt inditványozom; hogy a mennyiben a főRR izenete és a mienk között elvtalálkozás van, t. i. azt csakugyan elismerik a főRRnek, hogy midőn bizonyos esetekben, mellyekben kész és képes lenne a jobbágyközség magát megváltani, a megváltás a földes urnak beleegyezésétől nem föltételeztethetik, használjuk föl a főRRnek ezen beleegyezését, s tartsuk föl a további intézkedéseket. Ezt pedig a képen lehetne eszközleni, ha a t[ekintetes] RR minden további munkálódások nélkül törvényczikket készitenének, melly a főRRhez általküldendő lenne, meglátván akkor, mit izenjünk a főRRnek, azt e: hogy a kérdésnek többi részeire is hasonló czikkeket készitünk, vagy az azok iránti teendőket országos küldöttségre bizzuk. De ezt attól kivánom felfüggeszteni, hogy az általunk készitendő törvényczikk előbb megállapitassék. Én tehát azon véleményben vagyok, hogy legtanácsosabb volna a törvényczikk alapelvét elhatározni, s ha az iránt megegyeztek a tek. RR, a kerületi jegyző urat megbizni, hogy öntsön arra testet, és terjessze a tek. RR elébe. Ez annyival is inkább megtörténhetik, mivel a mult országgyűlés alatt e részben egy munkálat készült, mellyet vélekedésem szerint nagy részben, sőt egészben lehetne használni.* Ez azon törvényczikk, melly a minimumot foglalja magában, s mellyet a népnek haza vinni lelkemből ohajtok, akár leszünk képesek bankot csinálni, akár nem; mert ugy hiszem, senki sem lesz olly provincialis szellemű, hogy azért, mivel a bonyolult urbéri viszonyokat el nem intézhetjük, egyéb hazánkfiainak szabadságát akadályozni akarná.
Az elmúlt országgyűlés bizottságot küldött ki a kötelező örökváltság elveinek kidolgozására. A bizottság be is adta javaslatát s azt megküldték a megyéknek tanulmányozás és utasitások végett. Az utasítások azonban az országgyűlés végéig már nem érkeztek be és az egész kérdés a következő országgyűlésre maradt.
Tehát ezen elvből indulva ki: 1. mondjuk még azt a főrendeknek, hogy az ugynevezett kényszerités, vagy is inkább kisajátítás terére lépvén, a szabad egyességnek tág tért nyitni, s azt föntartani akarjuk, s azért a szabad egyezkedésnek kizárása által nem akarom az az iránti intézkedést megszoritani, sőt inkább ohajtom tágitani, s e tekintetből bátor vagyok inditványozni, miszerint mondjuk ki törvény által: hogy azon községben, hol a közlegelő elkülönözése* végbe ment, vagy végbe ment ugyan, de az így elkülönzött legelő a jobbágyok között ki nem osztatott, vagy kiosztatott bár, hanem a községnek vannak közös földjei, mellyek az egyes jobbágyok urbéri állományához nem tartoznak, engedtessék meg a jobbágyságnak földben is megegyezni a földesurral, és azzal váltani meg magát, mi községi közös föld, vagy legelő, de nem ollyan, mely az urbéri állományhoz tartozik, ezt megkevesiteni károsnak tartanám, mert sok helyütt igen szükre van szabva az urbéri állomány. Én ezt a szabad egyezkedés alapján értem, s ugy kivánom megengedtetni, minden esetre azon uton, melly utat e tekintetben az 1840-dik évi urbéri törvény kiszabott,* t. i.: hogy mind a megye, mint a helytartótanács vizsgálatán menjen keresztül a dolog, csak azon különbségnek hozzáadásával, miszerint kivánnám kimondatni: hogy nem a helytartótanácsra, hanem annak urbéri osztályára bizassék a dolog, melly e tekintetben függetlenül müködjék. Kivánnám itt azon elvet is megemliteni, hogy a hol földbeli váltság történik, máskép ne történhessék, mint az egész községre nézve, értve, hogy a községet a lakosoknak, jobbágyoknak, és zselléreknek többsége képezi; s ha a többség azt mondja, hogy meg akarja magát váltani, a kevesebbség magát ahhoz alkalmazni köteles legyen, nem pedig hogy egy embernek vetoja megakadályozhassa az egészet. – A második elv az: hogy a pénzbeli váltságra nézve hármat szerenék kimondatni törvény által, a) ha valamelly jobbágy a kilenczedet magszemben, a robotot pedig pénzben akarja szolgáltatni, megtörténvén az evaluatio, azt neki tenni szabadságában áll; b) ha kellemetlen volna neki a dézmát és kilenczedet magban, a robotot pedig pénzben szolgálni, hanem az egész helyett pénzt akar fizetni, evalualtatván pénzre az egész urbéri tartozás, ezt is tenni szabadságában álljon; c) ha összes tartozásainak tőkéjét tüstént le akarná tenni, a földesur azt fölvenni tartozzék s a jobbágy szabad legyen. Ezen három javaslatot kivánnám haza vinni, ez által el van érve, hogy a kinek kedve és tehetsége van magát megváltani, annak sorsát a fölesur tetszésétől felfüggeszteni nem szabad; továbbá a kinek nem lesz módja a tőkét letenni, annak szabadság adatik, hogy az urbéri nyomasztó viszonyokat adóssággá változtathassa, mert az adóssági állapot nem zavarja föl az érdekeket, nem állit osztályt osztály ellen ellenséges indulattal, s ebben már nagy nyereség lesz; végre a szegényebbekre nézve némelly vidékeken a kilenczednek szemben kiszolgáltatása is megengedtetik.
V. ö. előbb, 372. l., 14. jegyzet.
A tc. 9. §-a engedte meg a kölcsönös megegyezésen alapuló örökváltságot.
Egy kérdés forog fön az evaluatiora nézve, miképen kivánnak a t[ekintetes] RR ez iránt intézkedni? ugy-e miszerint megmondjuk, ha valamelly község, vagy földesurnak egy helységbeli jobbágyainak többsége magát megváltani akarja, és nem egyezhetvén meg a földesurral, bírói közbenjárás volna szükséges, csak specialis esetben történjék e az evaluatio, vagy pedig akarnak a t[ekintetes] RR erre nézve országszerte tenni intézkedést. Én a másodikat tartom szükségesnek 1) azért, mert mindenek fölött az aristocratiának, de a népnek is érdekében vélem lenni, hogy az urbéri tartozások összes értékére nézve az ország tájékozva legyen. Nem akarok további következésekbe bocsátkozni, vágyakat ébreszteni nem akarok, de kimondhatlan szükséges, hogy tudjuk az urbéri összes tartozások értékét; 2) azt is ohajtom, hogy a status részéről történjenek evaluationalis intézkedések, miszerint minden egyes jobbágy, vagy község ne legyen kitéve mindenféle huzavonás és perlekedési eljárás költségeinek, mert ez neki sokba szokott kerülni. Tehát a status részéről kivánom országszerte megtétetni, hogy evaluáltassék mindenféle urbéri tartozás. Enek eredménye volna, hogy az illyen evaluationalis okiratok a megye levéltárába letétetvén, ha valamelly jobbágy magát megváltani akarná, tartozásainak tőkéjét ottan megtudhatja, de annak letételére nem kényszerithetik. Alázatos véleményem tehát az: hogy bizonyos esetekben a földbeli váltság is megengedtessék, a pénzbeli váltságra nézve pedig három gradatio állitassék föl, és törvénybe igtattassék; s rendelkezés tétessék az urbéri értéknek evaluatioja iránt országszerte, ami legczélszerübben történhetik ugy, hogy mind a két félnek bizalmát bíró uton menjen végbe az országnak közbenjöttével a szerint t. i. hogy megyénkint választmány küldessék ki s tartozzék bizonyos idő alatt az evaluatiot megtenni; de nem a választmány maga fog conscribálni, hanem csak jegyzői tiszte lenne neki olly módon, mint most előadni fogom t. i. azon elvet kivánnám fölállitani, hogy helységenkint a hely szinére a választmány kimenvén, a földes ur nevez bizonyos számu tagokat, s a jobágyság is, a földes ur által nevezett tagokból a jobbágyság választ, ugy szinte a földes úr a jobbágyság által nevezett tagokból. És igy ha teszem mind két oldalról tiz tiz tag választatik, ezek összeállva teszik a becslést, s megtévén a becslést azon elvek szerint, mellyek itten megállapitatni fognak, s mi igen kevésből állhat, mert csak annyit kell kimondani, hogy 8, 10 vagy 12 évi diametralis számvetés vétessék föl, és arra nézve a kilenczednél evaluálni kell a mennyiséget és az árt. A termesztvények ára Magyarországban igen nagy fluctuatioknak van kitéve, egy évben két forint a gabonának mérője, 3–4 év mulva pedig 24–30 forint is lesz, tehát csak azt volna szükség kimondani, hogy vétessék alapul például 12 év, ebből a földes ur egyet recusálhat, t. i. a legolcsóbbat, s a jobbágyság is egyet, a legdrágábbat, s a többi éveket összevetvén, megkészülhet a diametralis calculus. Tehát a földesur és a jobbágyság által közös bizodalommal választott tanuk fognak evalualni, 6 percentet véve a tőke alapjául. Ime ezek volnának az elvek. Még azt adom hozzá, hogy szükség volna, világos kifejezéssel egy §-t igtatni a törvénybe, mellynél fogva nem csak stricte urbarialis helyek, hanem minden szerződési, privilegialis, censualis községek, amellyek valamelly fizetéssel vannak a földesurnak kötelezve, a fizetés alul magokat megválthassak,* s ezt különösen kivánom praesalváltatni, mert reménylem e §-nak volna legnagyobb hatása; fél millio ember két év alatt szabad lesz, mert vannak ollyan helyek, mellyek most is keveset fizetnek a földesurnak. A tiszai kerület azt mondja, egy millio forintot letesz, csak vegye föl a kamara; 100 ezer ember ez által szabad lesz.* Tehát ezt világosan akarom megemlittetni, valamint azt is, hogy a házatlan zsellérek tartozásai nem tehetik a megváltás alapját, mert ingatlannal nem birnak, s csak az ezen fekvő bér képezheti a megváltás alapját. Ezek volnának az elvek, mellyeket a törvényczikkbe foglaltatni kivánnék, s azt gondolom, a tapasztalás bebizonyitandja, hogy kedvező eredménye lesz, mi pedig 48 óra alatt a szerkezettel elkészülhetünk, s általküldhetjük a m[éltóságos] főrendekhez.*
Ez volt az a réteg, amely a márciusi jobbágyfelszabadításból is kimaradt, mivel szerződésileg birt földje nem úrbéres földként, hanem a földesúr allódiumaként tekintetett s a földesúr tulajdonában maradt.
V. ö. előbb, 617. l., 4. jegyzet.
Kossuth által fogalmazott törvényjavaslat-tervezetet l. 150. szám alatt.
A számos hosszászóló közül csak Somssich és Babarczy pártolták a főrendek által javasolt eljárást, s mindketten ki akarták hagyni a törvényből a nem urbéres, szerződéses községeket. Pázmándy a földdel való váltságot elébe helyezi az országos bank által történő megváltásnak, Madarász az állam segítségét elengedhetetlennek tartja. Kossuth mégegyszer hozzászól a kérdéshez:
Azért szólalok föl másodszor, hogy hozzájárulhassak a fölmerült kérdések, módositások, és inditványom közti különbség kiegyenlitéséhez. Kettőt bocsátok előre. Egyik az, hogy egyenesen kinyilatkoztatom, hogy nézetem szerint bizonyos nagy szavak motivationalis erejének ideje lejárt. Az mondatott: vágyakat akarunk ébreszteni.* Én számot vetvén lelkiismeretemmel, szivemmel, eszemmel, az iránt a mi jó, a mi igazságos, vágyakat ébreszteni igen is akarok, s e törvényhozásnak nem azt kell mondani: vágyakat ne ébresszünk, hanem hogy az igazságos vágyakat teljesiteni kell. 2-or Somogy megye követének kénytelen vagyok megjegyezni, hogy régtól fogva ismerem Somogymegye Rendeit azon tekintetben, hogy ők a nép iránt loyalis gondolkozással viseltetnek, mostani nézetei pedig különböznek az enyéimtől. Én azt gondolom, talán némi tévedésben vannak Somogymegye Rendei, ha azt hiszik, hogy mostani nézetök jobb, vagy tágabb; én azt hiszem, hogy szükebb. Azon inditványra nézve, hogy földben is történhessék a megváltás, a követ urak, kik nyilatkoztak, egy értelemben vannak, – csak Ungmegye részéről merült föl egy eszme, hogy megváltási szabadság terjesztessék ki faizás tekintetében is, ha valahol a jobbágyság le akarna mondani a faizásról. Ez nem foglaltatik inditványomban, és szivesen hozzájárulok, s azt elfogadom.
Somssich volt az, aki az országos, egyforma felbecsülést rossznak, igazságtalannak találta, mert „…általa vágyak s remények ébreszttetnének ott is, hol azok teljesülésére nincs meg a lehetőség”.
Átmegyek most arra, micsoda különbség tétetett a többiekre nézve. 1.) Hogy partialis evaluatio történjék egyes esetekben, vagy pedig országszerte, asrra nézve Baranyamegye követének nézete a többségével nem látszik találkozni, s kérem Baranya követét, vegye figyelembe azon fontos okokat, mellyeket Komárom és Zemplénmegyék követei fölhoztak. 2.) Általános eddig a meggyőződés, hogy nagyon szükséges az aristocratiának és népnek érdekében akint intézkedni, hogy ne csak az legyen kimondva, hogy ha valaki a tőkét leteszi, szabad lehet; hanem az is kimondassék, hogy az urbéri viszony adóssági viszonnyá változtathatik; és erre nézve országos evaluatio kell, mert ollyan jobbágy, kinek tőkéje nincs, ha tudja hogy mennyivel tartozik, ösztönt fog magában érezni a megváltásra, de addig is az adósságra változtatást országos evaluatioval lehet csak megtenni, másképen nem. Somogymegye kivánsága egész általánosságban meg nem állhat, hogy t. i. az evaluatiot készitő választmány választott bíróság legyen, hanem ezen kivánságot az általam ajánlott tervvel coadunálni lehet és kell. Midőn választmányt emlitettem, nem értettem épen azt, mit szokás közönségesen alatta érteni. Kinyilatkoztatom tehát, hogy valamelly olly forma eljáró testületet kivántam, mellynek munkálódása bírói eljárást képezzen, melly a helytartótanács illető úrbéri osztálya superrevisiója alá menjen. Ezt ugy lehetne eszközölni, hogy a választmánynak nem lesz semmi egyéb activitása, mint összeírása és kiszámítása annak, mit mások fognak előtte vallani. Ezek legyenek a földesur és jobbágyság által nevezett tanuk. Tehát a választott bíróság eszméje nem lesz kizárva, a választmány csak befejezi az ügyet; a tanuk azt mondják, egy napi robotot itt helyben becsültünk ennyire, a választmány kiszámítja, 52 napi robotnak mi az értéke. Innen láthatják a t[ekintetes] RR, hogy a becsüt választott forma bíróság fogja megtenni, s igy lehet az eszméket coadunálni. Az evaluatio tekintetében azon scrupulusa van Baranyamegye követének, hogy a körülmények változtával a praestatioknak* az értéke is változik. Nem tagadom, hogy ez figyelmet érdemel; de ezen aggodalmat könnyü megszüntetni az által, ha bizonyos időszak határoztatik meg, ameddig érvényes legyen a conscriptio. Lehet e tekintetben 8, 10 vagy 12 évet kitüzni.
A jobbágy szolgáltatásai, kötelezettségei.
Mi az urbéri rendezést illeti, arra reá állok magam is, mert abból akarok indulni, nem csak ugy, hogy ott, hol a rendezés már végbement, a földesur ne akadályozhassa az örökváltságot, hanem a hol az örökváltság megtörténik, ott a földesur és jobbágyok közti viszonyokat akarnám megszüntetni, s igen természetes dolog, hogy a földesur jurisdictiojának tökéletesen meg kell szünni. Továbbá a hol a földesur és jobbágyok az örökváltságra nézve megyeztek, ott urbéri rendezés többé nem lehet, hanem annak meg kellett már előbb történni, vagy azt megtörténtnek kell kijelenteni. Van még egy pont: curialitás. Arra nézve mult alkalommal Szabolcsmegye követével szavaztam, és most is vele fogok szavazni.* Ha pedig a többség bennünket attól elütne, akkor keresni kell ollyan kifejezést, melly a curialitásokat ne foglalja a törvény alá, de a szerződési helyeket se zárja ki. Vannak helyek, mellyek szerződésüknél fogva nem urbarialitások, de nem is curialitások. Mondjuk ki tehát, hogy az ollyan szerződési helyekre is, hogy a földek adózás alatt voltak, a megváltás kiterjesztetik. Ez ellen nem lehet ellenvetés, ha a tek. RRk erre erre nézve szavazást kivánnak, nem bánom szavazunk.* (Helyes, elfogadjuk.)
Bónis javasolta, hogy a váltság a nem szorosan úrbéri földekre is kiterjesztessék.
V. ö. a dec. 3.-i beszéddel és a hozzá tartozó jegyzetekkel. (369. s köv. l.)
A végzés az lett, hogy a kerületi jegyző Kossuth indítványa és a kiegészítő hozzászólások alapján törvényjavaslatot készít, amely a kerületi ülés elé kerül.
Nemzeti Ujság, márc. 12. sz.
