c) Kossuth beszéde az operátumok közgyűlési vitájában a sajtószabadságról. (1832 szeptember 5.)

Teljes szövegű keresés

c) Kossuth beszéde az operátumok közgyűlési vitájában a sajtószabadságról. (1832 szeptember 5.)
Az albizottsági és összbizottsági viták után 1832 szept. 4-én kezdődött meg Majláth Antal gróf főispán elnöklésével az a közgyűlés, amelynek véglegesen meg kellett állapítani a rendszeres munkálatokra adandó zempléni vélemények szövegét. Az első megvitatott tárgy a közjogi munkálat volt, s a közgyűlés második napján került sor a munkálatnak a sajtócenzúra tárgyával foglalkozó pontjára, amelynek tárgyalását az ellenzék országszerte a sajtószabadság elvének kivívására akarta felhasználni. A vita során Kossuth az alábbi beszédet mondta:
Tekintetes Karok és Rendek!
Aki meggyőződését principiumokra nem alapítva, gondolkozásában a szél változása szerént ingadoz, nem érdemli a férfjfi nevet, csak az érdemes ezen nevezetre, aki bár maga maradjon is egy ellenséges világ közepette, csüggedhetetlen bátorsággal védi azt, amit igaznak lenni lelkében elesmért. A gondolkozásban gyakran kedvtelve elmerűlni szokott életemnek nem kevés idejét fordítottam én a sajtó kérdésének elfogultság, mellékes tekintet, s indulatoskodás nélküli minden oldali megfontolására, feszített figyelemmel vizsgáltam azt természeti, emberi, társaságos, polgári, törvényes és tapasztalási szempontokból, s mindezek után szív-véremmel egyben olvadott meggyőződésemmel hiszem: Vegyenek el mindent tőlünk, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, nemzetem boldogsága felől kétségbe nem esem. Illy meggyőződésben élvén, s így kívánván meghalni, felállok mégegyszer, hogy a Te[kinte]tes Karok és Rendek közepette az annyiszor hasztalan védett sajtószabadsága mellett felszólamoljak,* s ügyem szentségére támaszkodva nyílt homlokkal szóllamlok fel, bárha visszhang nélkül hangozzanak el is szavaim, mint a pusztába kiáltó vándornak hangjai.
A megyei bizottság 1832. jan. 25-i ülésében foglalkozott a sajtószabadságot illető országos bizottsági javaslattal. Elvben a sajtószabadság mellett foglalt állást, rámutatott azonban a „sajtó határtalan szabadságából” származó „visszapótolhatatlan következésekre,” amelyek a „személy- és vagyonbeli biztosságot ingadozó síkra tennék ki”, s ezért a mérsékelt előzetes cenzúra mellett foglalt állást. Ki akarta azonban venni a cenzúra hatalmát a kormány kezéből, s az országgyűlés által választott bizottságra kívánta ruházni, s meg akarta engedni a fellebbezést az elutasított írónak egészen az országgyűlésig. A megyei összbizottság az Akadémiára kívánta bízni a cenzúra jogát, s a közgyűlés némi változtatással ezt az utóbbi javaslatot tette magáévá. Kossuth már a januári ülésben is erősen harcolt a sajtószabadság mellett – ezen a napon ugyanis újból megjelent a bizottság ülésein – s nyilván része volt abban, hogy az említett kompromisszumos javaslat csak „hosszabb fontos vitatások után” születhetett meg. (Uo.)
Sem hely, sem idő nem engedi, hogy a Tekintetes Karok és Rendek figyelmét azon véghetetlen okoknak előszámlálásával kifárasszam, mellyek a sajtószabadság mellett dönthetetlen erővel szóllanak, e tárgyban úgyis alig tudnék újat mondani. Esmérjük mindnyájan, s aki ezen kérdésben véleményt adni vagy bíró lenni mer, esmérnie is kelletik G. Desseőffy Jósefnek az országos rendszeres munkák között fájdalom! csak separatum votum gyanánt homályban tűndöklő halhatatlan munkáját,* mellyért Trencsinnek Nemes Rendjei az érdemes grófot Hazánk köszönetére méltónak közhatározások erejével kinyilatkoztatták, – akit ezen egy vezér Pharusként fényt s világot terjesztő munka meg nem győz, annak szűkebb értelmem s gyengébb erőm úgyis hijába szólana, – én csak az érzésre hivatkozom, s valamint Columbus okokkal nem bírván az isméretlen világ létele felől meggyőzni a makacsul tudatlan tanácsot, szívének érzeményire hivatkozott, – valamint minden ember az istenség lételét szívében érzi, szívemben érzem én is állításom igazságát: Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s a szabadságnak nem egy osztályt különösen, hanem egész kedves nemzetemet közösen boldogító kifejlődése felől kétségbe nem esem. S csak vetkezzünk ki az önzés lepléből, csak felejtkezzünk el arról, hogy egy mások lenyomásával privilegiált osztálynak tagjai, hogy magyar nemesek s aristocraták vagyunk, s lelkem ama komoly meggyőződésének ügyében a Tekintetes Karok és Rendek tulajdon érzelmét bírámnak merem választani, csak egy újmutatást engedjen a Tekintetes Karok és Rendek kegyessége, s ez ebből áll: A sajtó szabadságának jóvoltjával bíró szabad nemzetek között nincs egy is, melly azt első s legbecsesebb kincse gyanánt nem őrzené, a constitutionalis institutiókra s az önkény vasjárma alól menekedésre törekedő nemzetek között nincs, s nem is volt egy is, melly azt nem óhajtotta, s megnyerni teljes erővel nem iparkodott volna. Ellenben nincs s nem volt absolutismusra vágyó kormány, nincs vagy nem volt despota, ki a szabad sajtót véteknek ne kiáltotta, s önkényének egész tehetségével elnyomni ne törekedett volna. Ez historiai igazság, s mi egy szabadnak vélt constitutionalis nemzet tagjai, kihez fogunk kívánatinkkal inkább hajlani, a szabad nemzetekhez-é, vagy a despotákhoz? Ezen kérdés egyszerű felvetése után véleményem ügyében a Tekintetes Karok és Rendek tennen érzelmekre bátor vagyok hivatkozni.
Az országos bizottság javaslata nem mondta ki a sajtószabadság elvét, hanem korlátozni kívánta azt, és felsorolta, milyen könyvek kinyomtatását nem szabad megengedni. Ezek: a vallásellenes, a király személyét vagy az alkotmányt sértő, az erkölcstelen és jóízlést bántó, valamint a rágalmazó és gyalázkodó könyvek. Az ilyen könyvek kinyomtatását megakadályozandó, törvénybe kívánta iktatni az előzetes cenzúrát. A könyvvizsgálat jogát királyi jognak nyilvánította, és több pontban szabályozta a könyvvizsgáló szervek működését. Az országos bizottság egyik tagja, Dessewffy József gróf, az ismert író és politikus, tanulmánynak beillő különvéleményben foglalt állást a többség határozatával szemben: kimutatta a cenzúra gondolatsorvasztó, haladást gátló szerepét, s hitet tett a gondolat- és sajtószabadság mellett. (Vö. Opino… circa objecta ad publico-politicam relata, VIII. rész.9 Dessewffy különvéleménye csakhamar közkézen forgott az országban, a haladó ellenzékiek benne látták a szabad sajtó elvének legtisztább megfogalmazását, s számos megye az országos bizottság javaslata helyett Dessewffy József különvéleményét adta utasításul követeinek az 1832-i országgyűlésre.
Méltóztassanak mégis megengedni, hogy némellyeket nem annyira véleményem támogatására, mint az itt ott fennhozni hallott ellenokok megczáfolására rövideden megillethessek. Azt mondják, kik vélem nem egy értelemben vagynak, hogy a szabad sajtó kicsapongásai által veszedelmes lehet 1) a kormánynak, 2) a közcsendességnek, 3) a vallásnak, 4) hazánk polgári alkotmányának, 5) az individuumok személyes becsületének.
Ami a kormányt illeti: ama bőszült fenevad, kinek átkozott légyen mennyen földön emlékezete, Robespierre, embervér özönétől párolgó kezébe ragadván egy eltévelyedett népes nemzet kormányát, mindenek előtt eltörlé a sajtónak, s általa a véleménynek szabadságát, azt adván okul, hogy szabad sajtó mellett uralkodni nem lehet – igen – nem lehet szabad sajtó mellet uralkodni, t. i. Robespierre módjára uralkodni.* De egy constitutionalis országban, ahol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány, mert egy constitutionalis kormány csak úgy lehet erős, állandó és biztos, ha célzásaiban a népnek közakaratját, közkívánatját követi, ezt azomban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni s esmerni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket nem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt, s trónusának oszlopit ingadozásba hozza. Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait olly magas regióba helyheztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson. Amelly pillanatban egyes személyek bálványai kezdenek lenni az uralkodók, megszűnnek a népnek kedveltjei lenni. Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges ítélet alá erszteni fél, s aki ettől fél, annak cselekedetei igazságtalanok. A censura, bárha törvény által légyen is sanctionálva, az applicatióban mindég az önkénység caracterét viseli, azon önkénységnek, amelly annyival súlyosabb, mivel az emberi szabadság legnemesebb, legérzékenyebb oldalát, a lelket érdekli. Censura által bizodalmat sohasem nyert még egy kormány is, de bizodalmatlanságot igen is. A censura mindég idegen növény marad constitutionalis földön, a censura nem ád oltalmat a sajtó visszaélései ellen, sőt erősíti azon rosszat, amelly ellen harczolni látszatik. Ugyanis, el lehet-é censura által nyomni csak egy gondolatot is, mellyet annak szerzője közönségessé tenni állhatatosan akar? Amit a censura kitörül, száz el nem zárható úton jöhet a publicum tudására, s mivel tiltatik, gátoltatik, ezen gátlás minden hazugságot az igazság színével ruház fel, s bizodalmatlanságot terjeszt a kormány legnemesebb czélzásai iránt is. Midőn egy constitutionalis polgár élte fogytáig minden javával örömest adózik a hazának, midőn a veszedelem óráiban győzhetetlen védfalat emel a kormány thrónusa előtt, legalább friss levegőre, szabados közvéleményre számot tarthatna. Szerencsétlen kormány az, mellyhez szabadon nem jut fel a közvélemény, a veszedelem napjaiban nincs annak mire támaszkodni, s támasz nélkül való magas székén ha szédeleg, nincs ridegen magános állásában egy erős baráti kar, melly a szédelgőt felfogja.
1793 márc. 29-én jelent meg az a rendelet, amely a forradalomellenes írások szerzőire, kinyomtatóira és terjesztőire halálbüntetést szabott ki.
Továbbá: azt állítják némellyek, hogy a sajtó szabadsága a közcsendességnek veszedelmére légyen. Én úgy tartom: a közcsendesség a közértelmességre (intelligenciára) és közvagyonosságra, mint valóságos hypomochleonra* nehézkedik; ha a népnek nagyobb osztálya értelmes és vagyonos, a közcsendesség bódult háborgatásától nem kell tartani. Vagyonossá értelmesség nélkül a szerencse tehet ugyan egyeseket, de nem egész nemzeteket, mert ezeknek előhaladása kevésbé függ a sors kedvezésétől, s inkább a nemzeti alkotó erők helyes kifejlésén alapul. Ha tehát egy nemzetet vagyonossá csak az értelmesség tehet, az értelmességet viszont csak a vélemények szabados súrlódása fejtheti ki, s ez szabad sajtó nélkül meg nem eshetik, a szabad sajtó tehát jó törvények mellett, amellyek szintúgy a szabad sajtó természetes következései, őrje és nem elrontója a közcsendességnek. Szabad légyen egy példára hivatkoznom: azon irtóztató balvélemény, melly a cholera nyavalya iránt a népeknek alsóbb osztályaiba nem olly régen béharapódzott volt,* véres áldozatokon tengetve eljutott a kimívelt franczia nemzetnek sokak által az európai míveltség középpontjának állított fővárosába is. Eljutott, s ott is talált részesekre, szerencsétlen követőkre. Kevésbé is lehet azon csudálkoznunk, ha megfontoljuk, hogy a franczia nemzet 4 fő ellenséges pártokra lévén oszolva, azon balvélemény terjesztésében a gonoszságnak hitegető leplet nyújtott, mert könnyű volt a gyengével, gyávával elhitetni, hogy az ellenséges párt a cholera alkalmát ellenségének rontására olly irtóztatón is használhatja. Majd már véres áldozatok is hullottak a nép dühének. Ekkor felszólamlott egész méltóságában a szabad sajtó, s három napok alatt szebb diadalmat vívott ki, mint valaha egy monarchának ágyúi s bajonétjei. Három napi felszólamlásával kivívta a közcsendességet embervér nélkül!! Mutassa nékem valaki csak egy hasonló diadalmát a szabad vélemény korlátozásának az egész historiából, s megszégyenülve hallgatok!
Emelőszerkezet támasztéka.
Az a hiedelem ti., hogy a földesurak és a kormány méreggel akarja kiirtani a népet.
Immár jön ama nagy tekintet, a vallás! Én úgy hiszem, a vallásnak szent igazságai sokkal idvességesebb s dönthetetlenebb alapokon épülnek, mintsem hogy azokat bármelly fondorkodás is nem mondom eldönthetné, de csak meg is gyengíthetné. Opinionum commenta delet dies!,* – s ami igaz és való, a vélemények harczából még dicsőségesebben tűnik elő. A franczia revolutiónak boldogtalan időszakában csak addig gúnyoltatott s alacsonyíttatott a vallás, míg a terrorismus uralkodott, ekkor pedig a sajtó szabadsága is együtt a vallással elnyomva, lealacsonyítva hevert. Alig esett el a szörnyeteg tyrannus, alig állot vissza a szabad sajtó, s már a vallás is előbeni fényében tisztelésében állott. A babonának árthat a szabad sajtó, – ártson is – de a vallást s annak szent igazságait támogatja. Engedjék a Te[kinte]tes Karok és Rendek, hogy emlékezetjeket azon időszakba visszavezéreljem, midőn a vallás gúnyolása az íróknak egy bizonyos osztályánál csaknem divattá változott. Aki az angol, franczia s német literatúrával isméretes, úgy hiszem, nem fogja tagadni, hogy amit csak a csalfa kevélységben felemelkedett emberi ész s elmésség e tárgyban mondhat, mind mondva, írva s nyomtatva van. Opinionum commenta delevit dies – s a vallásnak szent igazságai egész méltóságokban állanak, s állani is fognak mindörökké.
Opinionum commenta delet dies, naturae udicia confirmat. (Cicero, De natura Deorum 2.2.5.)
Negyedik ellenvetés: hogy a szabad sajtó polgári alkotmányunknak veszedelmére volna. – Ez meglehet. – Nem akarom én feszegetni, mennyire jó és tökéletes azon polgári alkotmány, melly a nép egy osztályának privilegiumain épül, meglehet hogy a szabadságok talán éppen ellenkezésben állanak a szabadsággal, mert a valódi szabadság egy és közönséges, ennek nincs pluralisa. Meglehet, hogy ahol egy részen praerogativák s privilégiumok vannak, ott a másik részen természetesen szolgaság és megszorítás találtatik, én ezt vitatni nem akarom, csak egyet állítok: constitutiónk vagy jó és igazságos, vagy rossz és igazságtalan. Ha jó és igazságos, kiállja a vélemények szabad súrlódásának tűzpróbáját, ha rossz és igazságtalan – bukjon. Én az igazságtalant védeni nem akarom, s ha igazságtalan, a törvényhozás útján igazságost óhajtok behozva látni.
Ötödik ellenvetés végre: amelly az individuumok személyes becsületének fenntartásán épül. Egy jól elrendelt társaságban a privatusok javának világos, elhatározott, szoros törvény által kell a sajtó visszaélése ellen biztosságba helyheztetődni. De megadja-e a censura ezen biztosságot! Teljességgel ne, én s velem az egész világ is úgy tapasztaljuk, hogy a censura nem sokat szokott az individuumok személyes becsületére vigyázni. Egyedüli czélzása a censurának az volt, s az marad, hogy azon principiumok ellen, mellyek a hatalmasabb résznek sajátjai, semmi se nyomtatódjon, minden egyéb kívül fekszik a censura gondjain. Nálunk de facto törvény nélkül olly szoros censura gyakoroltatik, hogy amint országunk két érdemes mágnásainak a „Reform” és „Előitéletek ellen” czím alatt kiadni czélzott, de még a censura törlései után is ordonnancz módjára elnyomott munkái* bizonyítják, erősebb censurát képzelni is alig lehet, mégis ki nem emlékezik azon gyalázatos penna harczra, melly a belletristák, szógyártók és grammatikusok serege között a résztvevő feleknek undok mocskoltatásával, gyaláztatásával a publicum undorodásáig szabadon és gátlás nélkül gyakoroltatott.* Kitörölt-é a censura csak egy becstelenítő, durva szócskát is? Vette-é védelme alá az individuumok becsületét? Sohasem. Sőt azt állítom, hogy a censura minden rágalomnak hitelt szerez, s maga hegyezi és mérgesíti azon nyilakat, mellyeket paizsával feltartóztatni látszatik.
Az utalás Széchényi Stadium-ára és Wesselényi Balítéletekről c. munkájára vonatkozik. A Stadium eredeti címe Reformatio lett volna. Széchenyi 1832. ápr. 24-én adta nyomdába a kéziratot, 11 ív kinyomása után azonban a cenzúra betiltja, s csak 1833 őszén jelenik meg Lipcsében. Magyarországra csempészáruként kerülhet csak be, s Széchenyi életében mindvégig tiltott könyv marad. Wesselényi Balítéletekről szóló munkája már 1831-ben készen volt, a cenzúra tilalma miatt azonban csak 1833-ban jelenhetett meg Lipcsében; címlapján Bukarest szerepelt megjelenési helyként.
A célzás a Kazinczy vezette nyelvújítási harcnak az 1810-es évek első felében lejátszódott szakaszára vonatkozik, amikor a szembenálló felek különösen szenvedélyes vitairatokban támadták egymást. A viták tetőpontját Somogyi Gedeon Mondolat c. Kazinczy ellenes röpirata (1813) és Szemere Pál és Kölcsey erre adott felelete (1814) jelzi.
Ezen észrevételeket kívántam az alkalomnak szabadságával élve alázatosan előterjeszteni, de méltóztassanak balra nem érteni. Ha volna társaság, hol akár a kormányt, akár a közcsendességet, akár a társaságos élet fő czéljait, a személy és vagyon biztosságát akár szóval, akár tettel, akár írással büntetlenül gátolni megengedtetne, inkább a lybiai pusztának fenevadjai közt kívánnék élni, mint az illy társaságban. Nem bűntetlenséget javallok én tehát, nem korlátozatlan licentiát, csupán a praeventiva censurának előttem rettenetes ideája az, amelly ellen harczolok, s történjen bár vélem akármi is, míg csak élek, utolsó erőmmel is harczolni meg nem szűnök, – ha csak törvény által meg nem tiltatom. Ön személyem szerencséjén egész éltem lefolyta alatt egy nem kedvező csillagzat uralkodik, s maroknyi napjaim boldogsága iránt, mellyemből kialudt a kívánatok indulatja, de hazámat mindenek felett szeretem, s minden óhajtásom azon egyben egyesül: Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága felett kétségbe nem esem. Vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása.* Itt középút nincs, és a sajtó szabadságára voksolok.
Jegyzés. La liberté de la presse ou la presse la liberté. Chabot ex capucinus, s a franczia Nemzeti Convent tagjának mondása, tökéletesen más nyelvre le nem fordítható. (Kossuth jegyzete.)
Egykorú másolat. OL, Kossuth Gyűjtemény I. 17. Kiadva: Kossuth Lajos Iratai, XI. köt. 1. kk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages