Barna (mellétei).

Teljes szövegű keresés

Barna (mellétei).
Gömörmegyei régi család; ősi fészke Melléte, melyet állitólag már az Árpádok idejében birtak. Biztosabb adataink csak a XV. századból vannak a családról. – 1628-ban Farkas fiai: György és Ferencz nádori adományt nyernek Kerekudvarra és Melléte egynegyed részére, amelybe az egri káptalan iktatja be őket. Gyögynek nem voltak utódai; Ferencznek Horváth Klárától született gyermekei: Zsuzsanna, gagyi Báthory Zsigmond felesége és Ferencz. Ez utóbbinak Czeczey Dorottyával való házasságából származtak: István (utódok nélkül halt el) és Katalin, Usz Istvánné, Ferencz, hogy nejét, Czeczey Dorottyát a török rabságból kiválthassa, 1653. Jászberény városától 600 tallért vett fel s 17 évre lekötötte zálogul kerekudvari birtokát. A család e szerint elszármazott más megyékbe is: Borsodba, Hevesbe, Zemplénbe stb. Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Borsodmegyében István, Gömörmegyében pedig Ferencz, Imre, 2 István, 2 János, 2 Mihály és Ádám vétettek fel a kétségtelen nemesek közé. – Czímer: kékkel és vörössel vágott paizsban felül: pánczélos kar kardot tart, alul zöld halmon fekete bika; sisakdisz: a kar; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. (Czímerpecsétek.) – Leszármazás:
I. György 1665; Zsófia Nagy Mátyás; András 1703 Cséby Zsuzs.; Zsuzsánna Tibay György; Istán; Mátyás 1705 Czékus Anna; Erzse Czégényi József; Zsuzsánna István 1. otrokocsi Simon Zsuzs. 2) Kandó Judit; Mihály; Borbála Ragályi István; János 1. Katona Erzse 2. N. N. l. II. tábla; Éva Ambrus Mihály; Débora Hubay György; Klára Kőrösi István; 1: Éva Zsuzsánna Dapsy György; 2: György Tóth Mária; Zsigmond; Miklós Szivós Zsuzsánna; István; Sándor Hegyi Kata; György Lenkey Judit; Bálint 1. Pongó Borbála 2. Nagy Erzse; Sándor * 1776 Hubay Mária; György Szinfalvy Julia; Klára Hubay Péter; Julia Szegő Bálint; Sára Forgon István; Fruzina 1. Kovács Sándor; 1. Nagy Gáspár; János Osváth Éva; Károly; István; József; Zsófia Linka József; Zsigmond; Károly; Pál Erdély; István Bartók Zsuzs.; József; Zsuzsánna Pongó Sámuel; János * 1833 1. Szokolay Juliánna 2. Várady Julianna Zsuzsánna Kovács Péter; Julia Gaál Imre; Lajos Ablonczy Mária; István Ablonczy Zsuzs.; Dániel Bodon Mária; Károly Hubay Mária; Lajos Szakmáry Eulália; Teréz Szeleczky Bertalan; Kálmán Disznós-horvát; Antal ref. lelk. Papp Teréz; Pál 1. Pongó Erzséb. 1. Ettl Mária; Zsuzsánna Bartók Sámuel; Mária Lükő Gyula; Julia Hubay Kálmán; Zsuzsánna Lenkey Zsigmond; Erzsébet Sütő László; Erzsébet Dusza Károly; Anna Gaál Pál; Béla Virágh Olga; Ilona Bartók Béla; Antal; Piroska Barna Gyula; 1: Gyula * 1857 ref. lelk. Fejes Vilma; Erzsébet Dusza Béla; 2: Julia Zoller Pál; Zsuzsánna; Borbála Kerepessi István; Kálmán * 1895 III/15; Margit * 1896 X/27; Gyula * 1898 V/25; Zoltán * 1907 XII/18;
II. János 1. Katona Erzse 2. N. N. l. az I. táblán; János 1. Szuhay Mária 2. Ragályi Mária; Péter Bodon Kata; Mátyás * 1738; Sámuel; István; Éva Valkay László; Illés; József; József; Károly; Illés; (Samu); József; Ferdinánd Forgon Erzse; Mária Lenkey N.; Lajos Mihályfalva; Mihály Szegő Judit; Zsigmond Palyó Zsófia; János; Mátyás; László; György; András Barna Erzse; Eszter; Menyhért; Károly; János; Lajos; Imola; András; Mihály; Illés; József Répássi Erzse; János; István; Illés; Illés; Illés; Károly; Rafus 1860; János; Ferencz; Károly; Mihály; Mária; András Benedek Anna; József M.-Vásárhely; István; József gömöri alügyész; Mária 1. Jánossy András 2. Szombathy János; Zsuzsánna sikárosi Nagy László; Rafus (Horka); Pál; István; Sándor; Rafus; Zsuzsánna; Mihály;
III. András 1616 gömöri szolgabiró Csobánka Klára; Mihály 1646 gömöri szolgabiró; András 1640 Sáfy Ilona; János Lenkey Erzse; Ferenc; János; Miklós; Zsigmond; István 1727; István 1722; Pál * 1702; Gábor; János 1700–21 Török A.; János; János; Pál; Julia; Péter; Zsigmond; György 1763; Ferencz; Zsuza Lenkey András; Mária Bolyky János; Anna Körtvélyessy János; Mihály 1. Csetneky Anna 2. Ragályi Kata; András Szabó Erzse; András 1710 Tárnok Dóra; Mihály; Mihály; Erzse Szegény Mihály; Mária; Mihály; Débora Horváth László; László 1783; János 1783; Simon (György) Pekáry Kata a zempléni ág őse; Péter 1694; Ferencz 1702; László 1705; Mihály 1729–33 Kiss Mária; László; Ádám Straka Zsuzs.; Mihály; István; János 1. Ujházy A. 2. Lokcsánszky Mária; János 1711 Mellétei Mária l. IV. tábla; Ferencz Enninger Jozéfa; Judit Fáy Mihály; Imre; László Hanvay Anna; József 1. Hubay Anna 2. Balikó Krisztina; Samu; József; Mihály; Ferencz; Borbála Rakottyay János; Antal Kereszturi Éva; Imre Kubinyi Anna; István 1746 Szombathy Zsuzs.; Albert Saas Mária; Miklós; Danyi; Mária; Frigyes; István; Ádám 1721; György Bártfay Katalin; István 1. Zöld Ilona 2. Mezei Ilona; János; István Báthor Franc.; Mária; Ferencz Barna Lidia; László; János Szöllőssy Magda; István; József Gyöngyös; Lidia; Julia; Zsuzsánna; János Kovács Anna; Mihály Horváth Róza; Eszter Szokolay János; János Dobsza; Ferencz;
IV. János 1711 l. III. táblán; György * 1763 Rácsay Anna; János; György * 1764; János Csernay Anna; József Nyomárkay Zsuzs.; Mihály Katona; József; Antal honv. hadnagy † 1849; Mihály pénzügyi ügyvéd geneologus; Zsuzsánna Petrovics György; Berta; Sándor; Emilia Vályi Sándor; Mária Balogh Károly; Paula.
Vö. Forgon I/71–78.; Orosz 21–22.; Kősz. 27–28.; NI . I/201–2.; Siebm. 40.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages