1. kötet

Teljes szövegű keresés

1. kötet
ELŐSZÓ
Ötvenhárom éve, hogy Nagy Iván „Magyarország családai” czímű munkájának első, negyvenöt éve, hogy annak utolsó tizenkettedik és negyvenkét éve, hogy pótkötete megjelent. A szerző neve azóta szinte fogalommá vált: jelenti a magyar nemes családok egy olyan összefoglaló – egyetemes – gyüjteményét, mely annak a kérdésnek megállapítására nézve, hogy valamely család nemes-e, vagy nem az, csaknem egyedüli forrásmunka.
Az utolsó félszázad azonban, mely alatt a tudományos kutatások egymagukban többet eredményeztek, mint az előző századok egész irodalma, annyi uj felfedezéssel és adattal gazdagította a családtörténeti tudományt, hogy Nagy Iván hiányai mint érezhetőbbé válnak s a közönség, mely utbaigazításért fordul hozzá, már alig-alig találja meg benne azt, amit keres. Ebben a körülményben rejlik egy hasonló munka létjogosultsága.
Természetesen a Magyar Nemes Családok szintén nem lesz tökéletes munka; ilyent e nemben sohasem irtak és sohasem fognak irni. De összehasonlíthatatlanúl bővebb, a családok számát tekintve sokkal gazdagabb és adatai tekintetében hitelesebb lesz, mint „Nagy Iván”. Az egész mű közel 120 ezer családot fog felölelni, szemben az eddigi gyüjtemények 10–12 ezer családjaival szemben, gondos figyelemmel azokra a leglényegesebb adatokra, melyekre gyakorlati szükségük van azoknak, kik az ilyen munkában keresnek valamit.
Tudom, hogy munkám, minden igyekezetem dacára, mégis hiányos és bizonyára tévedések is vannak benne. A hiányokat illetőleg azzal a vigasztalással igyekezem megnyugtatni leliismeretemet, hogy hasonló munka sohasem lesz teljes, másik aggodalmamat illetőleg pedig, hogy emberi gyarlóságunk kizárja tökéletes mű lehetőségét. Amikor mégis az I. kötetet igy magam előtt látom, ugy érzem: nem végeztem és nem fogok egészen hiábavaló munkát végezni: aki kutatás céljából veszi kezébe, legtöbb esetben – hiszem – találni fog benne „valamit”, aki pedig csak szórakozásból lapozgatja, annak a figyelme is meg fog akadni egy-egy családon, mely érdekli.
Végül már most köszönetemet fejezem ki mindazoknak, kik munkában bármiféle vonatkozásban támogattak. Kérem további támogatásukat. Az érdekelt családokat s a könyv minden olvasóját pedig kérem, hogy az esetleges hibákat és hiányokat velem közölni sziveskedjenek; a pótkötetekben lesz alkalmam azok helyesbitésére.
Budapest, 1911. Bőjtelő-hava.
VIII., József-körut 2.
Kempelen Béla.
 
RÖVIDITÉSEK.
abusive = helytelenül.
Áld. = Áldásy Antal: A Magyar Nemzeti Muzeum könytárának czimerlevelei, 1200–1868. (Budapest, 1904.)
alias = másképen.
Andr. = Andretzky József: Baranya vármegye nemesei. (Pécs, 1909.)
Ann. d. nob. = Annuario della nobiltá italiana.
Bács = Bács-Bodrog vármegye egyetemleges monografiája, I–II. kötet (Zombor, 1896.)
Balogh = Balogh Gyula: Vasvármegae nemes családjai (Szombathely, 1901.)
Békés-m. tört. = Karácsonyi János: Békés vármegye története, I–III. kötet (Budapest, 1896.)
Benkó = Benkó Imre: Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt (Nagykőrös, 1908.)
Bojn = Bojnicic János: Series nobilium, quorum litterae armales in general. congregationibus regn. Croatiae, Sclavoniae et Dalmatiae publ. et acceptatae sunt. A. 1557–1848. (Zágráb, 1896.)
Bold. = Boldizsár Kálmán: Bocskay hadinépe (Debrecen, 1906.)
Bor. Borovszky Samu: Borsod vármegye története (Debreczen, 1906.)
Böjthe = Böjthe Ödön: Hunyadmegye sztrigymelléki részének és nemes családjainak története (Budapest, 1891.)
conv. = konvent.
CsA. I. = Családtörténeti adatok. (Szerző kézirata; adatgyüjtemény.)
Csoma = Csoma József: Abauj-Torna vármegye nemes családjai (Kassa, 1907.)
czl. = czímerlevél.
czp. = czímerpecsét.
DGy. = Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. Szerk. Dongó Gyárfás Géza (Sátoraljaujhely, 1896-tól kezdődőleg.)
DL. = A magyar királyi országos levéltár diplomatikai osztálya.
Dudás = Dudás Gyula: Bácskai nemes családok. (A Bács-Bodrog vármegyei történelmi társulat évkönyve IX. évfolyamában, 51–154. l.)
Fejérpataky = Fejérpataky László: Magyar czímeres emlékek. Munumenta Hungariae Heraldica. I–II. kötet (Budapest, 1901–1902.)
Forg. vagy Forgon = Forgon Mihály: Gömör- és Kishontvármegye nemes családjai (Kolozsvár, 1909.)
G A.. = Gothaisches Genealogischen Taschenbuch.
Gf. = Genealogiai füzetek. Szerk. Sándor Imre és Sebestyén József. (Kolozsvár, 1903–1910.)
Gorzó = Gorzó Bertalan: Szatmárvármegye nemes családjai (Nagykároly, 1910.)
Gyfv. LR. = gyulafehérvári liber regius (királyi könyv) a m. kir. országos levéltárban.
Hermann = Hermann Hermann: Der Doppeladler. (Wien, 1903.)
Horv. vagy Horváth = Horváth Sándor: A m. kir. országos levéltárnak az 1886–1907. években bemutatott czímeres nemeslevelek jegyzéke (Budapest, 1908.)
Htt. = a m. kir. országos levéltár helytartótanácsi osztálya.
Jedlicska = Jedlicska Pál: Kiskárpáti emlékek, I. k. (Budapest, 1882.), II. k. (Eger, 1891.)
Karácsonyi = Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, I. k. (Budapest, 1900.), II. k. (Budapest, 1901.), III. k. (Budapest, 1901.)
Kolosmon. conv. = kolosmonostori convent. Iratai a m. kir. országos levéltárban.
Kősz. = Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pest vármegyében (Budapest, 1899.)
kpt. = káptalan.
Kőváry = Kőváry László: Erdély nevezetesebb családai (Kolozsvár, 1854.)
Král = Král Adalbert: Der Adel von Böhmen, Mähren und Schlesien (Prag. 1904.)
l. = lásd.
l. e. = lásd ezt.
Lendvai = Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai, I–III. k. (Budapest, 1896–1899.)
l. o. = lásd ott.
LR. = Liber Regius: Királyi könyv. A hivatkozások Illésy János és Pettkó Béla: A királyi könyvek. Jegyzéke a bennük foglalt nemesség, czím-, czímer-, előnév- és honosság-adomnányozásoknak. 1527–1867. (Budapest, 1895.) czímü munkájuk alapján.
Márki = Márki Sándor: Arad vármegye és Arad város története (Arad, 1891.)
MNA. = Kempelen Béla: Magyar nemesi almanach. Az 1867–1909. magyar nemességre, bárói, grófi és herczegi méltóságra emelt családok (Budapest, 1910.)
MNMuz. = Magyar Nemzeti Muzeum.
MNZsbk. = Magyar nemzetségi zsebkönyv. I. Rész. Főrangu családok (Budapest, 1888.) – II. Rész. Nemes családok. Első kötet (Budapest, 1905.)
NI. = Nagy Iván: Magyarország családjai. 12 kötet és pótkötet (Pest, 1857–1868.)
NIf. = Komáromy András és Pettkó Béla: Nagy Iván, Családtörténeti értesitő. I–III. k. (Budapest, 1899–1901.)
. = nemesi összeirás.
NRA. = Neo Regestrata Acta. (Ujonnan lajstromozott iratok) a m. kir. országos levéltárban.)
OL. = m. kir. országos levéltár.
Orosz = Orosz Ernő: Heves- és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai (Eger, 1906.)
Pálmay: Háromszék = Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai (Sepsiszentgyörgy, 1901.)
Pálmay: Maros-Torda = Pálmay József: Maros-Torda vármegye nemes családjai (Marosvásárhely, 1904.)
Pálmay: Udvarhely = Pálmay József: Udvarhely vármegye nemes családjai (Székelyudvarhely, 1900.)
Petri – Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája.
pk. = pótkötet.
rcsk. = részben családi közlés.
recte = helyesen.
Rexa = Rexa Dezső: A törvényhatósági levéltárak czímeres levelei (Literae armales), 4. füzet (1909.)
Sándor = Sándor Imre: Czímerlevelek 1. füzet: 1551–1629. (Kolozsvár, 1910.)
Siebm. = Siebmacher: Wappenbuch des Adels von Ungarn 5 kötet (Nürnberg, 1885–1894.)
Siebm. erd. = a Siebmacher-féle Wappenbuch erdélyi kötete.
Siebm. horv. = Siebmacher: Wappenbuch der Adel von Kroatien und Slavonien, v. Ivan v. Bojnicic (Nürnberg, 1899.)
Szerencs = Szerencs János: A főrendiház évkönyve (Budapest, 1907.)
SzO. = Székely oklevéltár.
Szongott = Szongott Kristóf: A magyarhoni örmény családok genealógiája. (Szamosujvár, 1898.)
Szolnok-Doboka-m. monogr. = Szolnok-Dobokamegye monographiája, szerk. Tagányi Károly, Réthy László és Pokoly József. I–VII. k. (Deés, 1900–95.)
T. = Turul. A magyar heraldikai és genealógiai társaság közlönye. (Budapest, 1883–1910.)
Temesváry = Temesváry János: A magyar-örmény nemes családok czímerlevelei (Szamosujvár, 1896.)
TK. = Történelmi közlemények Abauj-Tornavármegye és Kassa multjából. Szerk. Czobor Alfréd és Kemény Lajos (Kassa, 1910.)
Weress = Weress Sándor: Torda őscsaládai (Torda, 1890.)
* = született.
† = meghalt.
: = esküvő
*
A családnevek az egyes közleményekben az illető név kezdőbetüjével vannak röviditve.

 

Basó-családbeliek. Basó, l. Bazsó. Basó, l. Simon. Basoghy. Basovszky (alias Konecsni). Bassa (udvarhelyi). Bassa (kállói). Bassa (alias Tornallyai). Bassa. Bassa. Bassa, l. Basa alatt is. Bassán (jókai és divékujfalusi). Bassaraba (brancováni), gróf és herceg. Bassarabits (jassenovai). Bassich. Bassisch. Bassó, l. Basó és Bazsó. Bassura. Básta (huszti), gróf. Bástay, l. Czikó. Básthy. Básthy (egyházasbásti). Básthy. Bastonyai. Básti. Básty. Básti, l. Czikó. Basura. Basy (basi). Baszarába (párosi, alias Párossy). Baszarád (székelykereszturi). Básztej (básztéji). Batári. Bátay. Batay. Batcza. Baternay, l. Batternay. Batha. Batha (vagy Bathla). Batha. Bathla, l. Batha (vagy B.) Bathó. Bathó. Bathó. Bathó (alias Tölhy). Bathó, l. Bató. Báthor (felsőbaári és szilágysomlói). Báthor, l. Bátor alatt is. Báthorfalussy (alias Bencze). Báthory. Báthory. Báthory. Báthory. Báthory. Báthory (ecsedi és somlyói). Báthori (gagyi) Báthory (nyirbátori). Báthory (szaniszlói). Báthory. Báthory-családbeliek. Báthy, l. Báty alatt is. Báthy (előbb Sztruhár), l. Sztruhár. Báthy. Batin (szamosfalvi). Batin. Batisz (alsómalatini). Batisz. Batisz. Batisz (kiscsepcsényi). Batizy. Batizy. Batizy. Batizi (batizfalvi). Batizi. Batka (nagyoroszfalvi). Batka (alias Botka). Batka. Batka. Batkay. Bátky (felsőbátki). Bátky, l. Batka (nagyoroszfalvi). Bató. Bató. Bató. Bató. Bató (homoródkarácsonfalvi). Bató (keszi). Bató, l. Bathó alatt is. Bátor (ruszkai). Bátor, l. Báthor alatt is. Bátorfalussy, l. Báthorfalussy. Bátorkeszi. Bátory. Bátory, l. Báthory. Bátos. Batrin. Bátsfalusy (alias Gyerkó). Bátsmegyey (nagy-bátsi, párisi). Batta (vattai), l. Battha (vattai). Battay.

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages