Zak. 1.

Teljes szövegű keresés

Zak. 1.
Zak. 1,1
Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az ÚR igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: [Hag 1,1]
Zak. 1,2
Nagyon megharagudott elődeitekre az ÚR.
Zak. 1,3
Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek URa: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek URa, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek URa. [Mal 3,7; Jak 4,8]
Zak. 1,4
Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: Ezt mondja a Seregek URa: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből! De ők nem hallgattak és nem figyeltek rám - így szól az ÚR. [Jer 25,4-7]
Zak. 1,5
Hol vannak elődeitek?! És a próféták talán örökké élnek?
Zak. 1,6
De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek URa, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta. [JSir 2,17]
Zak. 1,7
Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz a Sebát hónapnak a huszonnegyedik napján, szólt az ÚR igéje Zakariás prófétához, Berekja fiához, aki Iddó fia volt:
Zak. 1,8
Ezt láttam az éjszaka: Valaki egy vörös lovon lovagolt, és megállt a mirtuszfák között a völgyben. Mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak. [Zak 6,2-3; Jel 6,4-5]
Zak. 1,9
Ezt kérdeztem: Mik ezek, URam? Egy angyal, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Én megmagyarázom neked, mik ezek.
Zak. 1,10
Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt és ezt mondta: Ezeket az ÚR azért küldte, hogy járják be a földet. [Zak 6,7]
Zak. 1,11
Megszólították az ÚR angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés.
Zak. 1,12
Az ÚR angyala erre azt mondta: Seregek URa! Mikor könyörülsz Jeruzsálemen és Juda városain, hiszen már hetven éve tart haragod? [Zsolt 102,14; Dán 9,2]
Zak. 1,13
Az ÚR jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak.
Zak. 1,14
A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek URa: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem!
Zak. 1,15
És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő. [Ézs 47,6]
Zak. 1,16
Azért ezt mondja az ÚR: Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé, templomom fel fog épülni benne - így szól a Seregek URa -, és feszítenek ki mérőzsinórt Jeruzsálemben. [Zak 8,3 ]
Zak. 1,17
Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek URa: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvígasztalja még az ÚR Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja. [Ézs 41,2; Zak 2,16]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem