1Kor. 12.

Teljes szövegű keresés

1Kor. 12.
1Kor. 12,1
A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek.
1Kor. 12,2
Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz.
1Kor. 12,3
Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.
1Kor. 12,4
A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. [Róm 12,6-8; Ef 4,5. 11; 1Pt 4,10]
1Kor. 12,5
Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.
1Kor. 12,6
És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.
1Kor. 12,7
A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.
1Kor. 12,8
Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.
1Kor. 12,9
Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.
1Kor. 12,10
Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta.
1Kor. 12,11
De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.
1Kor. 12,12
Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. [Róm 12,4-5; Ef 4,25; Kol 3,15]
1Kor. 12,13
Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. [Gal 3,28; Ef 4,4-6; Kol 3,11]
1Kor. 12,14
Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.
1Kor. 12,15
Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?
1Kor. 12,16
És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?
1Kor. 12,17
Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás?
1Kor. 12,18
Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta.
1Kor. 12,19
Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?
1Kor. 12,20
Így bár sok a tag, mégis egy a test.
1Kor. 12,21
Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!”
1Kor. 12,22
Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek,
1Kor. 12,23
és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:
1Kor. 12,24
az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva,
1Kor. 12,25
hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.
1Kor. 12,26
És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. [Róm 12,15]
1Kor. 12,27
Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
1Kor. 12,28
Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká rendelt az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra.
1Kor. 12,29
Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő?
1Kor. 12,30
Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni?
1Kor. 12,31
De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages