Mt. 28.

Teljes szövegű keresés

Mt. 28.
Mt. 28,1
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
Mt. 28,2
És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.
Mt. 28,3
Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.
Mt. 28,4
Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.
Mt. 28,5
Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
Mt. 28,6
Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.
Mt. 28,7
És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!”
Mt. 28,8
Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.
Mt. 28,9
És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.
Mt. 28,10
Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.”
Mt. 28,11
Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt.
Mt. 28,12
Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak,
Mt. 28,13
és így szóltak: „Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk.
Mt. 28,14
És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket a bajból.”
Mt. 28,15
Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
Mt. 28,16
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.
Mt. 28,17
Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.
Mt. 28,18
Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. [Ef 1,20-22; Dán 7,14]
Mt. 28,19
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, [ApCsel 1,8 ]
Mt. 28,20
tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages