Mk. 16.

Teljes szövegű keresés

Mk. 16.
Mk. 16,1
Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.
Mk. 16,2
A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,
Mk. 16,3
és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”
Mk. 16,4
Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.
Mk. 16,5
És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.
Mk. 16,6
De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.
Mk. 16,7
De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”
Mk. 16,8
Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
Mk. 16,9
(A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.
Mk. 16,10
Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.
Mk. 16,11
Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.
Mk. 16,12
Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.
Mk. 16,13
Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
Mk. 16,14
Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. [1Kor 15,5]
Mk. 16,15
Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
Mk. 16,16
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
Mk. 16,17
Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,
Mk. 16,18
kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”
Mk. 16,19
Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. [1Tim 3,16; Zsolt 110,1; Zsid 1,3. 13]
Mk. 16,20
Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.) [ ApCsel 3,16; Zsid 2,4]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem