Jn. 18.

Teljes szövegű keresés

Jn. 18.
Jn. 18,1
Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. [Mt 26,47-56; Mk 14,43-50; Lk 22,47-53]
Jn. 18,2
Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai.
Jn. 18,3
Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
Jn. 18,4
Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: „Kit kerestek?”
Jn. 18,5
Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt.
Jn. 18,6
Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” - visszatántorodtak, és a földre estek. [ Jn 8,24]
Jn. 18,7
Ekkor újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Ők ismét ezt felelték: „A názáreti Jézust.”
Jn. 18,8
Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!”
Jn. 18,9
Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.”
Jn. 18,10
Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt.
Jn. 18,11
Erre Jézus így szólt Péterhez: „Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?”
Jn. 18,12
A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték. [Mt 26,57-75; Mk 14,53-72; Lk 22,54-71]
Jn. 18,13
Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben.
Jn. 18,14
Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért.
Jn. 18,15
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába;
Jn. 18,16
Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző leánynak, és bevitte Pétert.
Jn. 18,17
Az ajtót őrző szolgálóleány ekkor így szólt Péterhez: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is?” De ő így felelt: „Nem vagyok.”
Jn. 18,18
Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
Jn. 18,19
A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust.
Jn. 18,20
Jézus így válaszolt neki: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. [Ézs 45,19; 48,16]
Jn. 18,21
Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.”
Jn. 18,22
Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” [ApCsel 23,2 ]
Jn. 18,23
Mire Jézus így válaszolt neki: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?”
Jn. 18,24
Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz.
Jn. 18,25
Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: „Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?” Ő tagadta, és megint csak azt mondta: „Nem vagyok.”
Jn. 18,26
A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: „Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?”
Jn. 18,27
Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.
Jn. 18,28
Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. [Mt 27,1-2. 11-21; Mk 15,1-15; Lk 23,1-5. 13-25]
Jn. 18,29
Pilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: „Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?”
Jn. 18,30
Ezt válaszolták: „Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked.”
Jn. 18,31
Pilátus erre ezt mondta nekik: „Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!” A zsidók így feleltek: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!”
Jn. 18,32
Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.
Jn. 18,33
Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?”
Jn. 18,34
Jézus viszont ezt kérdezte tőle: „Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?”
Jn. 18,35
Pilátus erre így szólt: „Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?”
Jn. 18,36
Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.”
Jn. 18,37
Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.”
Jn. 18,38
Pilátus így szólt hozzá: „Mi az igazság?” Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: „Én nem találok benne semmiféle bűnt.
Jn. 18,39
Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?”
Jn. 18,40
Ekkor újra kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabbást!” Ez a Barabbás pedig rabló volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages