Zsid. 9.

Teljes szövegű keresés

Zsid. 9.
Zsid. 9,1
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
Zsid. 9,2
Mert sátort építettek, melynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és a szent kenyerek: azt nevezték szentélynek. [2Móz 26,1-30; 25,23-40]
Zsid. 9,3
A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek: [2Móz 26,31-33]
Zsid. 9,4
ebben volt egy arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái, [2Móz 30,1-6; 25,10-16; 16,33; 4Móz 17,23-25; 5Móz 10,3-5]
Zsid. 9,5
fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. De ezekről most nem kell részletesen szólni. [ 2Móz 25,18-22]
Zsid. 9,6
Miután ezeket így rendezték el: a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, [4Móz 18,2-6]
Zsid. 9,7
a másodikba azonban csak évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért. [3Móz 16,2-29]
Zsid. 9,8
A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út.
Zsid. 9,9
Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. [Kol 2,16-17 ]
Zsid. 9,10
Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők.
Zsid. 9,11
Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. [ ApCsel 7,28]
Zsid. 9,12
Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
Zsid. 9,13
Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, [3Móz 16,15-16; 4Móz 19,9; .17-19]
Zsid. 9,14
akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. [Róm 6,13; Gal 1,4; Tit 2,14; 1Jn 1,7]
Zsid. 9,15
Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. [Róm 3,25; 1Tim 2,5; 1Pt 3,18]
Zsid. 9,16
Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie; [ Gal 3,15-18]
Zsid. 9,17
mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
Zsid. 9,18
Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
Zsid. 9,19
Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet, [2Móz 24,6-8]
Zsid. 9,20
e szavakkal: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra.”
Zsid. 9,21
Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is. [3Móz 8,15]
Zsid. 9,22
A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. [3Móz 17,11]
Zsid. 9,23
Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
Zsid. 9,24
Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
Zsid. 9,25
Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
Zsid. 9,26
mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
Zsid. 9,27
És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
Zsid. 9,28
úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. [Ézs 53,12; Mt 26,28; Fil 3,20; 1Thessz 4,16-17]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem