Egy bujdosó naplója

Teljes szövegű keresés

Egy bujdosó naplója
Az óriás elesett, meghalt, porrá lett. A forgószél felkapta hamvait, szétszórta egyik országszéltől a másikig, a poratomok repültek ide-oda, sok kihullott a külső országokba, jutott belőlök a tengeren túlra is, úgy szétszórták őket a viharok.
Ez elesett óriás hamvának egy atomja voltam én is.
Múltra emlékező, jelent érző, jövőt látó, tehetetlen porszem.
Hajtott a vihar engem is az ország egyik szélitől a másikig, sokszor kimehettem volna, – mindég visszatértem a határról, nem bírtam elhagyni ezt a földet.
Eszembe jutott a délibábos róna, láttam az éji pásztortüzet, hallottam a távol furulyaszót, a sötétzöld dombon ült a méla juhász, ki tudja: hogy kik és hányan vannak oda eltemetve?
Eszembe jutott a rengeteges hegylánc, a kis fehér falvak kilátszanak belőle, az esti harangszó széthangzik a völgyben. Ki tudja hányan és miért imádkoznak könnyező szemekkel az esti harangszóra?
Eszembe jutott a fényes zajos város. Mért, hogy ablakai most mind zárva vannak? Sokan, kik boldogan, úri kényelemben laktak egykor itten! ki tudja: hol, merre? végtelen utakon, erdőben, avarban, futva bujdosnak most, kerülve a napfényt és az emberarcot.
Eszembe jutott a düledező csárda, népes faluvégén, ott ver egy rongyos őszült cigány szomorú nótát zokogó cimbalmán, az ott iddogáló lehúzza mélyen szemére karimás kalapját: „ne verd azt a nótát!” – kiált a cigányra. Ki tudja, mi volt oly szomorú abban a nótában?
Eszembe jutott az ősi apai ház, láttam messziről a zöld ablakredőnyöket, a háztetőn a fülfű rózsái sárgultak, a kapun belől ugatott a vén házi eb, a csendes utcán egy fáradt ember megy végig, távol az éji őr kiáltása hallik, a fáradt ember benéz az ablakon, a csöndes szobában egy nő ül egyedül s a bibliából olvas, a fáradt ember ismét tovamegy. Ez a fáradt ember úgy hasonlít hozzám.
Eszembe jutott a gyászos búsongó nő. Éji lámpa mellett elmélázva ott ül fejét kezére lehajtva. Gondolatai messze-messze hordják vágyakozó lelkét, keresztül sivatag avar pusztaságon, csalitos erdőkön, idegen városokban, millió idegen emberi arc közül keresve az egyet, akit meg nem talál; hirtelen forró csók éri lehajtott kezét, egy ismert hang nevét mondja ki, felrezzenve szétnéz. Senki sincsen közel. Az éji lámpa csendesen lobog.
És a kísérő emlékek nem hagytak tovamennem. Valami veszni kényszerítő vágy, valami holdkóros szédülés visszahajtott felkeresni a délibábos rónát és a rajta felhányt magas sírdombokat, bejárni hegyet és völgyet, a futó folyamok partját, az ismeretlen fehérlő falvakat, elvándorolni a nagy zajos városig, messziről megnézni félig ködbe merült tornyait, palotáit, s ha az éj leszállott, végiglopózni a hallgatag utcákon, mint ki gyújtogatni indult, benézni az ismert ház ablakán, meglátni a gyászos búsongó nőt, amint éji lámpája mellett álmatlanul álmodozik, jó éjszakát mondani neki,… s azután fölkeresni a legelső börtönőrt, tegyen velem amit akar …
És útnak indultam az ismert föld és az ismeretlen jövendő felé…
Hogy össze volt zúzva az egész világ!
Felbomolva minden társadalmi kötelék, családviszonyok, hit, vallás, törvények, tulajdon, – minden, minden felforgatva, összedúlva.
Láttam a leégett városokat, miknek lakosai egymástól féltükben nem mernek hazatérni, láttam a fekete ruhás nőket, egyiknek férje a csatában veszett, másiké fogva, harmadiké nem tudni, hova lett; menyasszonyt, ki özvegy lett, mielőtt nő lehetett volna, nőt, ki csatatérről csatatérre járt keresve az eltemettek közt híreveszett férjét, és bujdosó férjet, kit nője elhagyott, elfeledett s máshoz adta magát.
A bujdosó honvéd, ki bénán jött el a csatából, az üldözött polgár, ki nevét eltagadta, a megfogyott család, a koldussá lett nép, a látogatatlan templom, az álhírterjesztő sarlatán, a sírok az útfélen; mindezeket s a hozzájok kötött borongós emlékű eseményeket elmondjam-e, leírjam-e?
Titkos fájdalmakban sorvadoz ez a nép, ha elmondom betegsége egyes kórjeleit, tán lesz orvos, ki azokat meggyógyítsa, vagy tán mindaz, mit le fogok írni, nem egy beteg kórjelei többé, csak egy bonckés alá jutott halott anatómiája?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages