RÓKA FOGTA CSUKA, CSUKA FOGTA RÓKA, VARGA FOGTA MIND A KETTŐ
RÓKA FOGTA CSUKA, CSUKA FOGTA RÓKA, VARGA FOGTA MIND A KETTŐ
Egyszer a Rákoson kiment a róka a patakhoz rákászni. A rókának az a mestersége ilyenkor, hogy a farkát a vízbe dugja, s amint a rák belekapaszkodik, azt kirántja, s a fához verve, összetöri, úgy eszi meg.
Rák helyett most az egyszer csuka talált a róka horgára kerülni, s amint a róka hozzákapott, ő elkapta a csuka szájának a felső részét, a csuka pedig a rókáénak az alsó részét, s így maradtak mind a ketten, egymásba kapva, minthogy egyik sem akarta elereszteni a másikat.
Azon ment egy óbudai német varga, meglátta a két küzdő állatot, elfogta őket, s miután azok még akkor sem akarták egymást elbocsátani, föltevé magában, hogy mint különös természeti furcsaságot elviszi őket Mátyás királyhoz, aki az ilyesmiben gyönyörűségét szokta lelni.
A legnépszerűbb királynak is voltak rossz hivatalnokai. Ilyen volt két ajtónálló, kik a szegény embereket csak úgy bocsáták a fejedelem elé, ha a tőle kapott ajándéknak egy részét nekik ígérték.
Az egyik ajtónálló mindjárt felét kérte a vargától a nyerendő ajándéknak. Csakhogy bemehessen, meg is ígérte a jámbor rögtön. A másik ajtónál azonban a másik őr állította meg, s az is felét kérte az ajándéknak, ha bebocsátja.
Ilyenformán a vargának semmi sem maradt volna. Megígért azonban mindent, s a király elé juthatott, kinek is ilyen szavakkal mutatá be különös ajándékát.
– Róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta mind a kettő. A király jót nevetett a jámbor törekvésen, s az állatokat gyűjteményébe teteté, s azzal inte udvarmesterének, hogy adjon valami jutalmat a vargának.
A varga azon különös kegyelmet kérte azonban, hogy ne adasson neki a király más ajándékot, mint száz pálcát.
– Száz pálcát? – szólt csodálkozva Mátyás. – Hát mire való neked az a száz pálca?
– Nekem jó az a száz pálca, én szeretem a pálcát.
– No hát vágjatok neki a budai erdőkből száz mogyorófa pálcát, hadd vigye el.
– Nem, nekem olyan pálca kell száz, aminőt a deresen szoktak kifizetni.
– Ha éppen úgy kívánod, legyen a tied.
S azzal parancsot adott a király két testőrének, hogy számlálják le neki a különös ajándékot.
A varga megköszönte szépen, s ment a két testőrrel.
Az első ajtónál megállítá az ajtónálló, követelve az ajándék felét.
– Jere velem, barátom, a fizető hivatalba, ott megkapod.
A második ajtónál előfogta a másik, annak is az ajándék fele kellett.
– Te is jer a fizető hivatalba.
A testőrök most érték át a varga ravaszságát, s levitették magukkal a két ajtónállót a fizető hivatalba, s ott lekapták őket a tíz körmeikről, s az ajándék felét ötven botokban pontosan odaszámlálták nekik.
A király jót nevetett a tréfán, a vargát megajándékozta, a két ajtónállót pedig rögtön elbocsátá, hogy a szegényeknek ne nehezítsék a hozzá bejuthatást.
