LIPPA ÉS RADNA VÁROSOK A 16. SZÁZADI TÖRÖK ADÓÖSSZEÍRÁSOKBAN

Teljes szövegű keresés

313FODOR PÁL: LIPPA ÉS RADNA VÁROSOK A 16. SZÁZADI TÖRÖK ADÓÖSSZEÍRÁSOKBAN
In: Történelmi Szemle 39:3-4 (1997)
Lippát az 1551/52. évi török Habsburg háborúskodás idején a birtoklásáért folytatott küzdelmek és az azokhoz kapcsolódó személyes tragédiák emelték a magyar köz- és hadtörténet jeles helyei közé. Szűk egy esztendő alatt háromszor cserélt gazdát,1 Fráter György az 1552 novemberi visszafoglalás körüli diplomáciai kavargás téves bécsi értékelésének áldozata lett.2 Lippa elvesztése (1552. július 30.) törte derékba Bernardo de Aldana spanyol zsoldosvezér felfelé ívelő pályáját, aki végülis szerencsésnek mondhatta magát, hogy – többek, például a spanyol királyné – közbenjárására ép bőrrel megúszta.3
1 Szántó Imre: Küzdelem a török terjeszkedés ellen Magyarországon (Az 1551-52. évi várháborúk). Bp., 1985. 63., 67. és 133-136. Cristina Feneşan: Codex Vindobonensis Palatinus 7803. Eine wenig bekannte Quelle über die Eroberung von Lipova durch die Habsburger (1551). Revue des Études Sud-Est Européennes 18 (1980) 13-25. Fodor Pál: Török beszámolók Lippa 1551. évi feladásáról. Keletkutatás 1993 ősz, 80–95.
2 Barta Gábor: Vajon kié az ország? Bp. é. n. (Labirintus) passim.
3 Bernardo de Aldana magyarországi hadjárata [1548–1552]. Közreadja Szakály Ferenc, fordította Scholz László. Bp. 1986. (Bibliotheca Historica) passim.
Kevésbé ismert, hogy Lippa nem ekkor tájt került először a figyelem középpontjába. Szapolyai János, aki királyként is sokáig Erdélyt tekintette uralma első számú bázisának,4 mindent megtett azért, hogy a Maros-völgy kulcsának számító erősség megmaradjon birtokában. Lippát, amely egyszersmind a törökökkel való érintkezést is biztosította,5 Lengyelországba menekülésekor leghűségesebb kapitányára, Radics Bosicsra bízta, aki nagyobb részt meg is tudta tartani János király hűségén a várat és a Temesközben 1526 óta különösen elszaporodott szerbeket.6 Lippa János király kedvelt tartózkodási helyei közé tartozott, talán ezzel lehet összefüggésben, hogy I. Szülejmán szultán 1541 szeptemberében e várost jelölte ki tartózkodási helyül Szapolyai özvegye, Izabella királyné és a csecsemő János Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem számára.7
4 Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. Szerk. Makkai László és Mócsy András. Bp. 1986. 410-420.
5 Szapolyai isztambuli követe, Lasky Jeromos Lippán keresztül tért haza 1528-ban. Erdélyi Gabriella: Hieronim Lasky konstantinápolyi jelentése egy Ferdinánd-párti főúr tollán (Megjegyzések a sztambuli tárgyalások [1527-1528] történetéhez). Fons 3 (1996) 312.
6 Alekša Ivić: Srba u Vojvodini od najstarijskih vremena do osnivanja potisko-pomoriske granice (1703). Novi Sad, 1929. (Knjiga Matice Srpske 50.)
7 Veress Endre: Izabella királyné 1519-1559. Bp. 1901. (Magyar Történeti Életrajzok) 197-216.
314Abból, hogy Izabella nem tartotta méltóságához illőnek a helyet,8 arra következtethetnénk, hogy érdemlegesebb polgári múlt nélküli katonai bázis volt, melyet csak fekvése tett stratégiailag fontossá.9 Annál is inkább, mert a gyér helytörténeti irodalom is múltjának ezen oldalát domborítja ki.10 Az utóbbi évtizedekben azonban jócskán megszaporodtak az arra utaló jelek, hogy Lippa polgárvárosként sem sorolható a visszamaradottabb települések közé, vagyis – mint minden jelentősebb hely11 – színes középkori előzmények után vált elsődlegesen katonai támasztponttá. Elsőnek Kubinyi Andrásnak a középkori magyarországi városhálózat hierarchikus térbeli rendjéről írott 1971. évi tanulmánya irányította rá a figyelmet.12 Kubinyi a bécsi és a krakkói egyetemet 1440–1514 közt látogató magyarországiak származási helye alapján teremtett rendet a rengeteg városnak, piachelynek13 és központi helynek14 minősített település dzsungelében, fontos eligazításokkal szolgálva nagyságrendi és fontossági megoszlásukat illetően is. Lippát az V. hierarchikus szint élmezőnyébe sorolta, ami – lévén, hogy hat szintet vizsgált – első pillantásra nem ígér különösebben magas fejlettségi fokot. Ha azonban tudjuk, hogy Lippa előtt – néhány kivételtől eltekintve – csupa szabad királyi, bánya- és szász várost (az utóbbiak lakói nyelvi okokból jelentőségüknél nagyobb számban látogatták a bécsi univerzitást), valamint püspöki székhelyet találunk, s közismerten jelentős mezővárosok sorra-rendre utána következnek, úgy véleményünk alaposan megváltozik.15
8 Átköltözéséről Dévára, majd Gyulafehérvárra (1542 tavaszán): i. m. 216. skk.
9 Közönségesen Erdély marosi kapujának tartották.
10 Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Általános rész I-II. Bp. 1970 (egyetlen ide vonatkozó tanulmányt sem sorol fel). Vö. Bodor Antal–Gazda István: Magyarország honismereti irodalma 1527-1944. Függelék: A vármegyetörténeti sorozatok. Bp. 1984. (Tudománytár) 235.
11 Ferenc Szakály: Zur Kontinuitätsfrage der Wirtschaftsstruktur in den ungarischen Marktflecken unter der Türkenherrschaft. In: Die wirtschaftlichen Auswirkungen der Türkenkriege... Hrsg. von Othmar Pickl. Graz, 1971. (Grazer Forschungen zur Wirtschafts- und Sozialgeschichte 1.) 235-272, passim.
12 Kubinyi András: A középkori magyarországi városhálózat hierarchikus térbeli rendjének kérdéséhez. Településtudományi Közlemények 23 (1971 december) 58-78.
13 Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Bp. 1965. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 27.) passim.
14 Kubinyi András: Mezővárosok egy városmentes tájon. A középkori Délnyugat-Magyarország. A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 1 (1990) 319-330. Uő.: Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig. Főszerk. Dobrossy István. Miskolc, 1996. 415-432.
15 Kubinyi András: A középkori Magyarországi városhálózat i. m. 75., vö. Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció (Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez). Bp. 1995. (Humanizmus és reformáció 23.) 13-28.
Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, Kubinyi jelzése óta számos azt alátámasztó jel és adat került felszínre. Barta Gábor kutatásaiból tudjuk, hogy az 1514. évi magyarországi parasztháború meghatározóan a marha-tenyésztésben és szőlőművelésben, valamint a marha- és borkereskedésben érdekelt – elsősorban mezővárosi – gazdag-parasztság elégedetlenség-nyilvánítása volt. Lippát a földesúr, Brandenburgi 315György őrgróf16 itteni tisztviselőinek bizonytalansága juttatta 1514. június 6-án Székely Dózsa György kezére, ám úgy tűnik, ez a fordulat kedvére volt az itteni polgárság egy részének is. Igaz, hogy ugyanakkor Vad Tamás bíró – meglehet, önmaga és a várnagyok fedezése végett – Szapolyai János erdélyi vajdához küldött segítségért.17
16 Földesurairól: Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában I. Bp. 1890. 764. Vö. Bácskai Vera: A gyulai uradalom mezővárosai a XVI. században. Agrártörténeti Szemle 9 (1967) 432-456. Lippa környékére kevésbé terjeszkedik ki.
17 Barta Gábor–Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Bp. 1973. 101. skk., Uő.: Az 1514. évi parasztháború résztvevői. Békési Élet 1975. 195. és 201.
A mohácsi csatavesztés után a mezőváros kincstári tulajdonban volt, s János király 1529-ben a szabad királyi városok sorába emelte.18 Ezt persze értékelhetnénk egyszerű gesztusnak is, amellyel az uralkodó talán az itteni – túlnyomórészt nyilván magyar – polgárok eddigi hűségét kívánta jutalmazni, illetve a jövőre jó előre biztosítani. (A királyi kézre jutott jelentősebb oppidumok rangjának megemelését már II. Lajos megkezdte, aki 1526-ban a szerémségi Újlaknak adományozta Buda jogait.19) A privilégiumok azonban nemcsak ezt, hanem nyilván a városi polgárság gazdasági lehetőségeinek javítását is szolgálták. Gondoljuk ezt abból, hogy Lippa – a környék etnikai viszonyainak erős megváltozása ellenére20 – még 1545-ben is jelentős kereskedelmi tevékenységet folytató magyar városnak mutatkozik, melynek kereskedői eljutottak az ország nyugati határain túlra is. Igaz, az északnyugat-magyarországi – Pozsony környéki – harmincadcsoport véletlenszerűen ránk maradt 1542., 1544. és 1545. évi naplójában csak 1545-ben – és akkor is csak elvétve – bukkannak fel lippaiak: május 12-én Kádas Bertalan szatócsáruk (1,50 Ft), június 12-én Íjgyártó Mihály szatócsáruk (2,25 Ft), augusztus 19-én Gazda György 2000 db kés (1 Ft), október 9-én Horvát Tamás 3000 magyar süveg és 20 vég karasia posztó után (22,85 Ft) fizetett vámot Zurndorfnál.21 Mivel feltűnően nagy számú gyulai társaságában tűnnek fel, nyilvánvaló, hogy a térség nyugati importcikkekkel való ellátása a gyulaiak feladata volt,22 a lippaiak csak alkalomszerűen folytak bele ebbe a tevékenységbe.
18 Márki Sándor: Arad vármegye és Arad szabad királyi város története I. Arad, 1892. 180-181.
19 Népélet és jogalkotás a középkori Újlakon. Ford. és a kísérő szövegeket írta Hegedüs Antal. Újvidék, 1983. 93-179.
20 Szakály Ferenc: Honkeresők (Megjegyzések Cserni Jován hadáról). Történelmi Szemle 1979. 246.
21 Magyar Országos Levéltár. Magyar Kamara Archívuma. Városi és kamarai iratok. Fol. Lat. 920.
22 Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században. Gyula, 1991. (Gyulai füzetek 3.) 18-23.
Az 1551-52. évi háború, a Temesköz török kézre kerülése új fejezetet nyitott Lippa életében is. A védői által sorsára hagyott várat és várost 1552. július 30-án szállták meg a török csapatok. Megrongálódott védműveit gyorsan helyreállították, s itt rendezték be az Arad és Zaránd vármegyék területéből kihasított, nagy kiterjedésű lippai szandzsák székhelyét.23 Miután a megszállást irányító és az újonnan szervezett temesvári vilájet beglerbégjévé előlépő Kászim bég úgy ítélte meg, hogy 316Lippa Budánál és Belgrádnál is jelentősebb erősség, ahonnan egész Magyarország és Erdély sakkban tartható,24 az 1550-es évek közepén átmenetileg ide helyezték át a temesvári vilájet központját.25 Két hosszabb (1595-1616 és 1686-1695 között) és több rövidebb megszakítással Lippa 1716-ig a törökök birtokában maradt,26 és uralmuk mélyreható változásokat hozott a város és vidék etnikai és vallási viszonyaiban.
23 Szántó I.: Küzdelem i. m. 134-135., vö. Istanbul, Topkapi Sarayi Müzesi Kütüphanesi, Kog˘uşlar 888, fol. 445b.
24 Szántó I.: Küzdelem i. m. 135.
25 Fodor Pál: A temesvári vilájet a török hódoltságban. In: In memoriam Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk. Lengvári István. Pécs, 1996. 196.
26 Temes vármegye. Szerk. Borosvszky Samu. Bp. é. n. (Magyarország vármegyéi és városai) 64-65.
E változásokat – legalábbis a 16. században – az ún. szandzsákösszeírások (törökül tahrir és idzsmál vagy timár defterek) segítségével tudjuk nyomon követni. Erről a forrástípusról a magyar turkológiai szakirodalom már minden lényegeset elmondott,27 ezért ehelyütt csupán arra emlékeztetünk, hogy az oszmán defterek tartalmazzák az első összefüggő adatsorokat a középkori-koraújkori Magyarországnak ezekről a területeiről. Többek között a vidék 16. századi, sőt középkori történeti földrajzának rekonstrukciója sem volna lehetséges a bennük fellelhető gazdag topográfiai információk nélkül.28
27 Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Bp. 1970. (Értekezések a történeti tudományok köréből 52.) Uő.: A budai szandzsák 1546-1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok. Bp. 1985. és számos más kiadványa. Dávid Géza: A Simontornyai szandzsák a l6. században. Bp. 1982. Ágoston Gábor: A szolnoki szandzsák 1591-92. évi összeírása. Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3 (1988) 221-296, 4 (1989) 191-288.
28 Ilyen irányú hasznosításukra mértékadó: Engel Pál: A temesvári és a moldovai szandzsák törökkori települései (1554-1579). Szeged, 1996. (Dél-Alföldi évszázadok 8.)
A lippai szandzsákról hat defter maradt ránk, mind a hat a 16. századból. Valójában defter-„párokról” van szó: három különböző időpontból származó szandzsákösszeírás és három azok alapján készített timár-defter áll rendelkezésünkre, ami lehetővé teszi nemcsak a népesség és az adók, hanem a birtokgazdálkodás és a javadalom-birtokosok megismerését is. Az első defter-párt 1554-ben, a másodikat minden valószínűség szerint 1567-ben, a harmadikat pedig 1579-ben állították össze.29 E jegyzékekre és más oszmán forrásokra támaszkodva a közelmúltban fogtam hozzá a lippai (és az 1566-ban létrejött jenői) szandzsákhoz tartozó területek 16. századi történetének feldolgozásához. A munka még a kezdeteknél tart, ám Györffy György professzor úr tiszteletére – aki Lippa Árpád-kori történeti földrajzát is megírta30 – „mutatványként” közzéteszem Lippa és a közigazgatásilag hozzá kapcsolt, a Maros túlsó partján fekvő Radna város lakosságának névsorait és a két helység adózására és gazdasági tevékenységére vonatkozó adatokat.
29 Istanbul, Başbakanlik Osmanli Arşivi, Tapu defteri, No. 292, No. 457. és No. 578.
30 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Bp. 1987.3 180-181.
Bár a kutatás jelenlegi állásánál aligha volna szerencsés messzemenő következtetéseket levonni a bejegyzésekből, annyi azért első látásra is nyilvánvaló, hogy magyar szempontból tragikus következményekkel járt a török foglalás és betelepedés. Noha a Temesköz magyar településeit és lakosságát a másfél évszázadon át ismétlődő török betörések már előzőleg alaposan megritkították, és az etnikai arányokat 317a 15. századtól beáramló szerbek (rácok) javára változtatták meg,31 a 16. század közepén még mindig számos településen találunk magyar szórványokat. Nemcsak az északabbra, például a Maros-partján fekvő városokból és falvakból, hanem a Temesköz dél-nyugati részein elterülő helységekből sem tűntek el teljesen a magyar nevet viselő családok. Némely fejlett, komoly kereskedelmet űző város – így Lippa és Radna – pedig izmos magyar polgársággal rendelkezett 1550 táján. A török hadak közeledtére azonban a módosabb lippai polgárok valószínűleg elhagyták a várost, hiszen az alább közölt török összeírásokban senkit sem találunk meg a fentebb említett, nyugatra járó kereskedők közül. Noha az első ijedelem elültével egyesek talán visszatértek, sőt beköltözők is akadtak (1554-ben 18 magyar családfőt találunk a Lippán összeírt 64 családfő között), a többségnek nem sokáig volt maradása itt. Az 1550/60-as években a törökök – miután a várból már uralmuk kezdetén mindenkit kizavartak – fokozatosan „önkéntes” távozásra bírták a városban élő magyarokat is. Az 1567. évi összeírók még belebotlottak ugyan két magyar családfőbe a Tesvárnak is nevezett Lippa városában, 1579-ben azonban már nem találtak ott magyar lakosokat. Helyüket a várban törökök, a városban pedig szerb martalócok foglalták el, akik hamarosan balkáni jellegű katonai helyőrséggé változtatták e néhai szabad királyi polgárvárost. (Az új birtokosok mintegy két évtizedes együttélés után maguk is különváltak: a városba telepedett törökök 1567 és 1579 között mind felhúzódtak várba, átengedve azt szerb szövetségeseiknek.) Miután katonai szempontból nyilván kevésbé zavarták a törököket, a radnai magyar polgárok inkább a helyükön maradhattak, bár szerbekhez viszonyított arányuk kis mértékben itt is csökkent: 1554-ben 68 nős tizedfizető családfőből 22, 1567-ben 73-ból 24, 1579-ben pedig 77-ből 21 volt magyar.32
31 A 6. és a 20. jegyzetben idézett műveken kívül ld. még Szakály Ferenc: Szerbek Magyarországon – Szerbek a magyar történelemben (Vázlat). In: A szerbek Magyarországon. Szerk. Zombori István. Szeged, 1991. 11. skk. Uő.: Szerb bevándorlás a török kori Magyarországra. In: Szomszédaink között Kelet-Európában. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, 1993. 75-88. Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Bp. 1995. (História könyvtár 7.) 190-202. Engel P.: i. m. 6-7.
32 Itt jegyzem meg: mivel a vidék demográfiai szempontból több furcsaságot is mutat, s ezek feltérképezése még folyamatban van, a lakosság összlétszámának meghatározására egyelőre nem vállalkozhatom; ld. Géza Dávid: The Age of Unmarried Male Children in the tahrir-defters (Notes on the Coefficient). Acta Orientalia Hung. 31 (1977) 352. Ne tévesszen meg bennünket, hogy a 17. századból rendelkezésünkre álló adatok megint egészen más képet mutatnak: a katolikus lakosság számbeli fölényét. E térségben ugyanis katolikusokon többnyire délszlávot értettek. Ld. Tóth István György: Relationes Missionariorum de Hungaria et Transilvania (1627-1707). Bp.–Róma, 1994. (Bibliotheca Academiae Hungariae in Roma, Fontes 1.) 26-27., 440 (Lippa címszó).
A magyarság visszaszorulásában a török terjeszkedés egy további, közvetett módon is szerepet játszott. A szerbek 15-16. századi folyamatos betelepedése-betelepítése és a legalább egy évszázados együttélés spontán asszimilációs (helyenként akkulturációs) folyamatokat indított el, melynek egyik érdekes formája deftereinkben is jól követhető. A magyarok közül számosan szlávosították el neveiket, adtak gyermekeiknek szerb neveket, vagy – ami identitásuk megváltozásának legbiztosabb jele – mondták be az összeíróknak (olykor tisztán magyar) neveiket fordított 318sorrendben (pl. Sebestyén Szabó stb.).33 A szerb népességnél ugyanígy kimutatható egyfajta „magyar módi” követése, de kisebb arányban, mint a velük élő magyaroknál. Ez nem is csoda, hiszen míg a magyar lakosság mögött nem állt többé egységes egyházszervezet, addig a szerb monostoregyházi és püspöki szervezet folyamatosan terjeszkedett a mind északabbra hatoló szerb népcsoportok nyomában, biztosítván azok lelki gondozását, összetartozás-tudatuk ápolását.34 Ennek ékes jele, hogy az ipeki pátriárkátus helyreállítása előtt három évvel Lippán szerb metropolita-püspököt (medrebolid-vladikát) vettek nyilvántartásba a török hatóságok.
33 Hasonló tendenciát jeleznek a gyulai szandzsák defterei is. Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összírása. Békéscsaba, 1982. (Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 10.) 18. és passim.
34 Szentkláray Jenő: A szerb monostoregyházak történeti emlékei Délmagyarországon. Bp. 1908. Márki S.: Arad vármegye i. m. II. Arad, 1895. 238-242.
Lippán egyébként nemcsak szerbek és magyarok, hanem több száz török nevét is bejegyezték a defterbe az összeíró biztosok. Ez kivételes dolognak számított a török országrészben, mert a Duna-Dráva vonala fölött a hódítók társadalmát rendszerint nem vették számba az összeírások alkalmával. Feltűnő, hogy az általános gyakorlattól legtöbbször éppen a temesvári vilájetben tértek el,35 ami arra utal, hogy ezt a területet – sok más mellett – e vonatkozásban is a balkánihoz közel álló normák szerint kezelték. Az sem egészen világos, hogy milyen elvek szerint választották ki azokat, akik bekerültek a defterbe (az ugyanis kétségtelen, hogy a Lippán, Gyulán vagy Temesvárott szolgáló katonák nagyobbik része kimaradt az összeírásokból). Elképzelhető, hogy valamiféle vagyoni állapot (például ház birtoklása), vagy ami még valószínűbb: valamifajta adóztatható gazdasági tevékenység (például bolti kiskereskedés) adta a nyilvántartásba vétel alapját.
35 Például a gyulai szandzsákban is: Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák i. m. 41-44., 47-51.
Míg a háborúk és a hatalomváltás alaposan átrajzolta a terület etnikai térképét, addig a gazdaság bizonyos szektoraiban feltűnő folytonosság ötlik szembe. Így mindenekelőtt a sókereskedelemben. Lippa a törökök érkezése előtt az erdélyi sótermelés és -kereskedelem egyik legfontosabb közvetítőhelye volt: szekereken és marosi hajókon ide érkezett a tordai, a kolozsi és a vízaknai só java része, hogy aztán tovább folytassa útját a nagy déli elosztó központ, Szeged felé.36 Az első lippai defter tanúsága szerint ez a hagyományos kereskedelem, amely 1552-ben részint a hadjárások, részint az erdélyi bányászat lehanyatlása miatt súlyos válsággal küszködött, 1554-re valószínűleg helyreállt, hiszen a lippai bevételek tetemes részét tették ki a sókereskedelemre kirótt illetékek. A defterekből megállapítható, hogy a temesvári vilájetet Erdély látta el sóval (nyilván komoly felvevőpiacot jelentett az itt állomásozó 8-9000 főnyi katonaság is37), s a korábbiakhoz hasonlóan a törökök is a Lippa-Radna ikervárosban tartottak fenn vámhelyet e forgalom hasznának lefölözésére. A sóbevételek stabilitása arra mutat, hogy a kapcsolatok fenntartása mindkét 319félnek érdekében állott. Még azt is megkockáztathatjuk, hogy a temesközi törökség által támasztott kereslet bizonyára jelentősen hozzájárult az erdélyi sóbányászat 16. század közepi válságának leküzdéséhez, mivel azt nem kis részben éppen a korábbi piacok elvesztése váltotta ki.
36 Hóvári János: Az erdélyi só a török Szendrőben. In: Gazdaság, társadalom, történetírás. Emlékkönyv Pach Zsigmond Pál 70. születésnapjára. Szerk. Glatz Ferenc. Bp. 1989. 41-61. Oborni Teréz: Erdély pénzügyei és pénzügyi kormányzata a 16. század közepén. Kandidátusi értekezés. Kézirat. Bp. 1997. 99-132.
37 Fodor P.: A temesvári vilájet i. m. 205.
E rövid bevezető megjegyzések után már csak annak elmondása maradt hátra, hogy a vonatkozó defterrészeket magyar fordításban teszem közzé. A közlésben a hazai turkológiai irodalomban jól bevált módszereket követtem. Kérdőjellel (?) a bizonytalan olvasatokat, csillaggal (*) a többféleképpen olvasható neveket, három ponttal (...) pedig a megfejtetlen szavakat jelöltem. Ahol valamilyen okból – fordítási nehézségek, egyértelműség követelménye stb. – megtartottam az eredeti török terminust, ott magyarázó jegyzetet fűztem hozzá.
Végezetül köszönetet mondok Káldy-Nagy Gyula professzor úrnak, aki az említett defterek fényképmásolatait évtizedekkel ezelőtt hazahozta az isztambuli levéltárból, s aki rendelkezésemre bocsátotta őket feldolgozás céljából. Nem tudom eléggé kifejezni hálámat lekötelező szívességéért. Ugyancsak köszönet illeti Szakály Ferencet, aki ernyedetlenül bíztatott erre a munkára, s közben számos jó ötletét és információját osztotta meg velem önzetlenül. Itt köszönöm meg Hegyi Klára és Dávid Géza értékes segítséget, melyet az olvasati problémák megoldásához nyújtottak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages