KÖRMEND A HADTÖRTÉNELEMBEN 1526-1711
51KELENIK JÓZSEF: KÖRMEND A HADTÖRTÉNELEMBEN 1526-1711
In: Körmendi füzetek, Körmend 1992.
531526, az önálló magyar állam mohácsi bukása Körmend, és az egész ország számára szomorú változások kezdetét jelentette. A mohácsi vésztől a Rákóczi szabadságharc befejeztéig tartó, csaknem 180 év Körmend történetének talán legmozgalmasabb, de egyben legtöbb pusztulással és legtöbb szenvedéssel járó időszaka volt.
Az 1527-es kettős királyválasztás következtében kirobbanó harcok pusztításai eltörpültek az 1529-ben Bécs ellen induló török sereg okozta károk mellett.
1532-ben az ismét Bécs felé tartó török hadak meghódoltatják Rum, Rábahídvég, Ikervár helységeket, s bár a tudósítások Körmendet nem említik, aligha hihetjük, hogy a város elkerülte volna a török pusztításait. Ez már csak azért is valószínűtlen, mert Kőszeg augusztus tizedike és huszonkilencedike között folyó ostroma alatt a portyázóknak bőségesen volt idejük bejárni a környező vidéket.
A gyors egymásutánban megismétlődő török pusztítások nyilvánvalóan nagymértékben siettették a város megerősítését. A palánkot forrásaink 1545 után említik először, így feltehetőleg vagy Batthyány Ferenc horvát bán, vagy Bánffy Boldizsár birtokossága idején, azaz valamikor az 1533-1544 közötti években épült ki.1
1 Körmend zálogbirtokosa 1533 és 1539 között Batthyány Ferenc, míg 1539 és 1544 közölt Bánffy Boldizsár volt. Lásd Koppány Tibor: Körmend városának építéstörténete. Körmend, 1986. (A továbbiakban: Koppány) 27. o.
A város XVI. századi palánkjáról sajnos meglehetősen keveset tudunk. A falak nyomvonala csaknem bizonyosan ugyanott feküdt, ahol jó 120 évvel később, 1667-ben. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a védőművek, bástyák alakja, nagysága az 1642-43-as és 165l-es nagy palánképítési munkák idején jelentősen megváltozott. Az 1667-es ábrázoláson látható olasz bástyák ekkor épülhettek. Valószínűtlen ugyanis, hogy a körmendiek, már az 1530-as évek végén alkalmazták volna az Itáliában is csak ekkor megjelenő bástyás erődítési elveket. Körmend városának XVI. századi körítőfalait ennek megfelelően még csupán a sarkokon elhelyezett kerek rondellák védelmezhették.
A várost fenyegető török veszély Szigetvár 1566-os eleste után jelentősen megerősödött. A fehérvári török helyőrség ugyanis a drinápolyi békét követően (1568) módszeresen hódoltatni kezdte a tőle nyugatra eső területeket. Az 1570-es évekre az állandó és céltudatos portyázások nyomán Vas megye déli területei is török adófizetővé váltak. A hódoltsági övezet határa a Rába volt, ami a túlparton fekvő helységek számára nem kis veszéllyel járt.2 A gyors és rendkívül mozgékony portyázóknak ugyanis a folyó nem jelentett túl nagy akadályt. Ezt egyébként a szigetvári pasa 1538-as Rábán túli portyája is bizonyíthatja. Ekkor, „…a békében nem élhető ellenség, Magyarország Dunáninneni felső, eleddig békében hagyott részeibe kalandozott… Hasszán szigeti parancsnok, egy erős török csapattal a Rábán Csákánynál, Körmend közelében átkelt, hol néhány előkelő férfit kik épen lakodalmának, megrohanván… részben megölt vagy fogságba hurcolt; s egyúttal a falut kirabolván felgyújtá… Ezután az ellenség a közeli falvakat pusztítá, s égeté akiket pedig előkapott, foglyul ejté vagy leölé, a körmendi mezőn …véletlenül sok, Nádasdy Ferencznek bort szállító szekereket találtak, mit a barmokkal együtt azonnal elvettek… a megöltek, és egyéb zsákmányon kívül csak foglyot 311-et hurczolván el.”3
2 A török hódoltatásra lásd, Vass Előd: Vas megyei helységek III. Murád szultán korabeli török adóösszeírása 1574-1595. In: Levéltári Évkönyv 2., Vas megye múltjából.
Szombathely, 1982. 35-36. o.
3 Istvánffy Miklós: Magyarország története 1490–1606. Fordította Vidovich György Debrecen, 1871. (A továbbiakban: Istvánffy) 624. o.
Az efféle akciók elsősorban a védművekkel nem rendelkező falvakat fenyegették. Körmend azonban, bár a hivatalos török jegyzékek szerint a hódoltság a Rábáig terjedt, a XVI. század második felében még kevésbé volt kitéve a portyázók támadásainak. A törököknek ugyanis a Rába eléréséhez igen hosszú utat kellett volna megtenniük a magyar végvárak által ellenőrzött területen. A tizenötéves háború hadjáratai nyomán azonban Körmend és a Rába menti várak, palánkok helyzete megromlott, hiszen Kanizsa eleste után belekerültek a török katonaság aktivitásának hatósugarába.
A tizenötéves háború azokat a magyarországi területeket, melyeken a hadműveletek folytak, valósággal pusztasággá változtatta. De a háború fenntartásának terhei azon 54országrészeket is megnyomorították, melyek földjére ellenség soha nem tette a lábát. A háború első felében szerencsére Körmend városa is megmenekült attól, hogy a harcok színtere legyen. A gyakori és nehéz ingyenmunkák azonban nem kis terhet jelenthettek a lakosságnak. A Rába ugyanis biztosított valamelyes védettséget a portyázó török-tatár csapatokkal szemben, ám a folyó csak addig védte a lakosokat, míg azok védték a folyót. 1595 decemberében a vármegye közgyűlése, az ellenség beütéseinek elejét veendő elrendelte,… „hogy a Rába folyó mellett az erdők kivágásával el kell rekeszteni az ösvényeket és gázlókat, hogy a vármegye ezáltal is nagyobb biztonságban legyen … S hogy ez a munka mennél gyorsabban meglegyen, a főurak és nemesek birtokairól mindenki egy emberként - és hasonlóképpen a nemesek is - menjen ki január 2-ig a Rába parijára nagyobb fejszékkel, kapákkal, ásókkal és más ilyesfajta szerszámokkal felszerelve, s ott végezze ezt a munkát addig, ameddig a szükség kívánja.”4 Az átjárók eltorlaszolása mellett a vármegye a gázlókat őrző katonaság számára kisebb őrhelyek építését is elhatározta. Ezt a munkát „…a Repce, a Gyöngyös, a Rába folyókon lévő összes malomból…” kirendelt egy-egy az ácsmesterséghez értő molnárnak kellett (volna) elvégeznie.5
4 Vas megyei levéltári füzetek 2., Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. (A továbbiakban: Tóth: Regeszták) az első szám az a hivatkozott oldalt, a második a regeszta számát jelöli.) 40/120.
5 Tóth: Regeszták, 45/120.
1599 nyarán Nádasdy Ferenc a Dunán inneni részek főkapitánya, Vas vármegye főispánja, maga is jelentős Rába menti birtokok ura, a török hadsereg közeledésének hírére utasította a megyét, hogy „…a Rába folyón lévő átkelőhelyeket… mindenütt zárják el az erdők fáinak kivágásával és egymásra halmozásával, valamint árkok ásásával…”.6 A védelmi munkák a következő esztendőben sem szüneteltek, hiszen a Kanizsa eleste után a Rába vonal előtt már csak néhány elhanyagolt, rosszul felszerelt kislétszámú palánk zárta el az utakat. Ezért a megye - a távolmaradókra igen szigorú büntetéseket kiszabva - „…a régóta gyakorolt szokás szerint füstönként …” rendelte az embereket a folyópart megerősítésére. Ahol is, „…ahogyan a szükség megköveteli, fákat vágnak ki, árkokat ásnak és palánkokat építenek, vagy esetleg csatorna ásásával a folyó medrét is máshová terelik.”7
6 Tóth: Regeszták, 199/584.
7 Tóth: Regeszták, 243/719.
A körmendi uradalom lakosait az ingyenmunkák mellett alkalomadtán őrszolgálatra is kirendelhették. 1597 januárjában például hírek érkeztek arról, hogy a Pápa mellett összesereglett törökök és tatárok a Rábán túli területekre készülnek rátörni. Ennek megakadályozása végett a vármegye elrendelte, hogy ….. az urak és nemesek jobbágyainak a felét azonnal ki kell rendelni a Rába folyó átkelőhelyeinek védelmére. A szolgabírák feladata lesz az összegyűlt és jól felfegyverzett jobbágyokat szétosztani azokra a helyekre, ahová szükséges. A fegyveresek egy héten keresztül tartoznak a kijelölt helyen szorgalmasan vigyázni az ellenség szándékait.”8
8 Tóth: Regeszták, 98/281.
A Körmendre nehezedő háborús terhek közül minden bizonnyal a katonaság ellátása, élelmezése volt a legsúlyosabb. A város ugyanis, mint közlekedési csomópont és megerősített gazdasági-piaci központ, gyakran vált a megyei hadak gyülekezésének színterévé. 1596 augusztusában például a vármegye fizetett lovas katonáit szállásolták be a városba. A megye közgyűlése, a katonák rablásainak elejét veendő elhatározta, hogy - illő áron - maga gondoskodik a csapat élelmezéséről. Elrendelte tehát, hogy a rovásadót fizető porták és az egytelkes nemesek mindegyike 5 köböl zabot szállítson Körmendre. A katonáknak aztán az alábbi áron adták tovább a takarmányt és az élelmiszereket: egy köböl zab 40, egy szekér széna 50 dénár, egy kappan 8, egy lúd és egy hónapos malac egyaránt 10-10 dénár, míg egy csirke 3 dénár.9 Egy magyar lovas havi zsoldja akkoriban 4-6 forint, azaz 240-360 dénár körül mozgott. Ebből az ősszegből, amennyiben megkapta, meg tudott élni a katona. Ám ha - mint az gyakori volt - a fizetés késett, vagy elmaradt, illetve a piacon nem vagy csak nagyon drágán lehetett élelmiszert vásárolni, a katonák nem késlekedtek erőszakhoz folyamodni. S ha 55egyszer rabolni kezdtek, elvittek mindent, ami mozdítható volt. S bár a vármegyei zsoldos és felkelő hadak is okoztak károkat, ezek eltörpültek az 1600 decemberében Kőszegre, Szentgotthárdra, Körmendre beszállásolt vallonok garázdálkodásai mellett.
9 Tóth: Regeszták, 74-75/204.
A XVI. század végén a gazdasági-anyagi feltételek nem lévén adottak, még nem létezett állandó hadsereg. A hadjáratra alkalmas nyári, kora őszi hónapok elteltével a katonaságot elbocsátották a szolgálatból. A tizenötéves háború második felétől azonban - a várak őrségein kívül - néhány ezer főnyi idegen katonaságot télen is szolgálatban tartottak. A „költségvetés” megtakarította ezzel az újratoborzás és a hadszíntérre szállítás idejét és költségeit. S mivel a vallon katonák a légvonalban is több mint ezer kilométerre lévő Németalföldről érkeztek Magyarországra, a kormányzat számára az ő itt tartásuk volt a leginkább kifizetődő. A lakosság számára azonban, amely az alacsony termésátlagok miatt a telet békeidőben sem viselte könnyen, a katonaság beszállásolása elviselhetetlen terheket jelentett.
A Körmenden elhelyezett vallon gyalogos csapat pontos létszámát nem ismerjük. Azt azonban tudjuk, hogy a Kőszegre küldött 200 vallon lovas számára egy hónapra 80 köböl búza járt.10 Körmendre ezzel szemben 200 köböl beszállítását rendelte el a vármegye.11 Ennek alapján az itteni vallonok számát mintegy 400-450 főnyire tehetjük.
10 Tóth: Regeszták, 250-251/745.
11 Tóth: Regeszták, 251/746.
A meglehetősen puritán korabeli élelmezési normát véve alapul, a létfenntartáshoz minden egyes katonának naponta minimum két font (kb. l kilónyi) kenyérre, egy font húsra és 1-1,5 liternyi sörre, borra volt szüksége. Ez 400 ember esetében napi 400 kiló kenyeret, 200 kiló húst és 600 liter bort jelentett volna. Ha az adagokat nagyon szűkre szabjuk és kenyérből l kilót, húsból mindössze napi 25 dkg-ot, borból pedig csak l litert veszünk, az még mindig azt jelenti, hogy a vallonok a december eleje és március vége közötti 4 hónapban legalább 48 tonna kenyeret, 12 tonnányi húst és minimum 480 hektoliter bort fogyasztottak el. Ezt az élelmiszer-mennyiséget Körmend mezőváros tartozékainak, Rempehollós, Nemeshollós, Egyházasszecsőd, Magyarnádalja, Terestyénfalva, Szentkirály, Besfalva, Vasalja, Tarródfalva, Doroszló, Gasztony, Kemesmál, Rátót, Tisztamark, Büks és Hasóka nevű falvaknak kellett előteremteniük.12 Miután augusztusban a vármegye zsoldoshadai szálltak meg a városban, októberben pedig a megyei felkelő hadak egy része gyülekezett itt, s a Kanizsa felmentésére induló hadak élelmezéséhez is hozzá kellett járulni, aligha hihetjük, hogy a körmendi uradalom falvai rendelkeztek felesleggel. S ha még lett is volna eladni való gabona vagy hús, a vallonok, mivel az állam nemegyszer több évi zsoldjukkal tartozott, ha akartak volna sem tudtak fizetni.
12 Tóth: Regeszták, 251/746.
E helyzetnek szinte természetes következménye volt, hogy a katonák kiélték, kirabolták a várost és környékét.
Jóllehet a megnövekedett adóterhek, a beszállásolások, fuvarozások, ingyenmunkák súlyos, nemegyszer elviselhetetlen terheket róttak Körmendre, a város megmenekült a legrosszabbtól, nem vált hadszíntérré. Csatározások ugyanis, néhány portyázó csapattal való összetűzésen kívül, e területen 1605-ig nem folytak. Ez évben azonban a város, melyet a több mint tíz éve tartó háború során mindeddig elkerültek a harcok, a Bocskai felkelés jóvoltából az összecsapások középpontjába került.
Bocskai hadai 1605 májusának első napjaiban Pozsonynál átkeltek a Dunán, és egy ausztria portya után megkezdték a Dunántúl „felszabadítását”. A Némethy Gergely vezette hozzávetőleg 1000 lovashajdúból és a mintegy 3–4000 török-tatár lovasból álló had május 20-án már Vatnál táborozott. Miután e napon Sümeg is a hajdúk kezére került, a had, az onnan szerzett ágyúkkal Körmend ellen indult.13
13 Nagy László: A Bocskai szabadságharc katonai története. Budapest, 1961. (A továbbiakban: Nagy, 1961.) 278-280. o.
56Az, hogy Némethy hadjáratának első célpontjául Körmendet választotta, bizonyítja, hogy a vár és a város a felkelők számára stratégiai fontosságú volt.
Mint közlekedési csomópont és híddal ellátott átkelőhely biztosította a gyors csapatmozgások és a kanizsai törökkel való zavartalan összeköttetés lehetőségét.
Mint uradalmi központ és eleddig hadjáratokkal nem pusztított terület képesnek látszott a csapatok élelmezésére, ellátására.
Emellett a körmendi uradalmat előző tulajdonosától, kaszaházi Joó János királyi személynöktől, a kamara felségsértés miatt kobozta el, a város elfoglalása tehát politikai demonstrációnak sem volt utolsó.
És végül, de korántsem utolsó sorban, senki nem vethette Némethy szemére, ha a körmendi uradalomban, lévén az a császár pártján kitartó Batthyány birtoka, kicsit szabadjára engedte a zsákmányra éhes katonákat.
Hogy a körmendi belső város palánkja ekkor milyen állapotban volt, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy a vármegye, amely a Rába vonal védelmére igen nagy gondot fordított, 1595 és 1600 között egyetlen egyszer sem rendelt el gratuitus labort (ingyen munkát) Körmend építésére, javítására. A védművek karbantartásáért egyébként - mint a korban mindenütt - a várkapitány is felelős volt. A Kanizsa eleste után idehelyezett királyi őrség parancsnoka pedig nem volt más, mint Batthyány Ferenc. Joggal vélhetjük tehát, hogy Bocskai hadainak megjelenése idején a város palánkja nem lehetett elhanyagolt állapotban.
A vizesárokkal körülvett várkastélyt - amelynek alaprajza, a kiugró déli homlokzattól eltekintve azóta sem változott - négy, egyemeletes saroktorony védelmezte. A szabálytalan négyszög alakú vár nyugati falán nyílt a felvonóhíddal és csapóráccsal ellátott kapu. Fölötte masszív, kétemeletes torony magasodott. A várfalon belül állt az a toronnyal azonos építészeti egységet képező, de csak egyemeletes épület, melyet még a XV. században Szécsényi László emeltetett. A Batthyány megbízásából készített 1605-ös leltár alapján csaknem bizonyos, hogy az előző tulajdonos, Joó János, a század végén az északi oldalon új, szintén emeletes lakóhelyiségek építésébe kezdett. Ezek felső szobáiba csak a várfalak mentén körbefutó, fából ácsolt védőfolyosóról lehetett bejutni. Ostrom esetén ezen a lábakon álló gyilokjárón helyezkedtek el a katonák, s innen nyíltak a saroktornyok emeleti helyiségei is.14
14 Koppány: 33-34. o.
A várkastély kőből épült erős falai - ellentétben a város palánkjával - tartósabb ágyútűzzel is dacolhattak. Sőt a védők nem csak hogy ellenállhattak, hanem az épületek emeleti födémjeiről, illetve a bástyák lőrései mögül tüzelve lövegeikkel nagy károkat is okozhattak a támadónak.
1605 májusában tehát mind a vár, mind a város erődítményei jó állapotban lehettek. Ami pedig a fegyverzetet illeti, a vár eddigi története során talán még soha ilyen jól nem volt felszerelve. 1604 és 1605 között ugyanis - Körmend kamarai kezelésben lévén - több fegyver- és lőszerszállítmány is érkezett a városba.15
15 A városba küldött fegyverek pontos jegyzékét lásd Wien, Kriegsarchiv, Alte Feldakten 1604/7/1.
Az őrség tehát nyugodtan és magabiztosan várhatta volna Némethy főleg török-tatár könnyű lovasokból álló hadának támadását. Ám, mint az Rátky Menyhértnek a vár Batthyány által kinevezett kapitányának leveleiből kitűnik, az őrség egy része az ostrom hírére a várból kiszökvén Bocskai pártjára állt. Rátky azonban maradék embereivel megkezdte a felkészülést a harcra.16 Mint az, ostrom előtt minden esetben tanácsos volt, leszedték a kastély tornyainak zsindelyeit, nehogy tüzet fogjanak. Sőt, ha volt elég emberük, talán még a tetőszékeket is elbontották, nehogy a szerterepülő faszilánkok, vagy a ledűlő ácsolat kárt tegyen a katonákban. Az átkelés megakadályozása céljából pedig biztosan felszedték a híd pallóit is. Ha voltak, fel kellett állítani a sánckasokat, meg kellett tölteni s helyükre cipelni a homokzsákokat. A legnehezebb munka 57azonban kétségtelenül a lövegek tüzelőállásba vontatása lehetett. Miközben az őrség készülődött, a városi polgárok - nyilván parancsra - az átkelőhelyeket tartották szemmel.17
16 Nagy, 1961. 280-281. o.
17 Nagy, 1961. 281. o.
Eltelt három nap, s az ellenség még mindig nem tűnt fel a láthatáron. Július 24-én a várparancsnokhoz érkezett hírek szerint a felkelők Körmendet elkerülve mégis inkább Sopron ellen indulnak majd. Ez a híradás azonban hamisnak bizonyult. 26-án a hajdúk feltűntek a város alatt, melynek rémült polgársága azonnal hódoló küldöttséget menesztett Némethy táborába. Miután a kapitány is elhagyta a várat, a maradék őrség, a harcnak értelmét nem látván szintén átállt. A vár és a város tehát, huszonnyolcadikán vagy huszonkilencedikén, szerencsére harc nélkül, Bocskai kezébe került. Miután Némethy őrséget helyezett a várba, rögvest tovább indult.18 Kőszeg és Szombathely szintén ellenállás nélkül hódolt meg. Sopron városa azonban, melyet 800 főnyi német katonaság és a polgárság oltalmazott, keményen ellenállt, sőt Némethy előhadára a város előtt vereséget mért. A felkelők a Kanizsából érkezett török segítségével rögvest nekiláttak a város ostromának. Basta tábornagy a szorult helyzetben lévő helyőrség segítségére sietett, ám ostromlók a felmentő haddal megütközni nem mervén, visszavonultak a Rába irányába.19
18 Nagy, 1961. 281-282. o.
19 Nagy, 1961. 286-288. o.
Az elkövetkezendő egy hónap alatt komolyabb összecsapásra nem került sor, jóllehet a felkelők - mivel Batthyány továbbra is állhatatosan kitartott uralkodója mellett - előszeretettel kapdostak bele birtokaiba.20 Július végén azonban a részben Horvátországból, részben Ausztriából idevezényelt királyi hadak - melyek létszáma Batthyány és Zrínyi katonáinak csatlakozása után elérte a 10 ezer főt - megkezdték ellentámadásukat. Batthyány Ferenc katonái július 26-án Körmend közelében szétszórtak egy kisebb felkelő csapatot, s három vagy négy nap múlva az egész császári sereg a körmendi mezőn állt. Némethy, aki ekkor kb. négy vagy ötezernyi katonájával Körmend és Hollós között táborozott, az ellenség megérkezésének hírére sietve csatarendbe állt a Rába partján. Adam Trauttmannsdorf, a német katonaság parancsnoka azonnali támadást sürgetett. Batthyány azonban, jól tudván, hogy számos katonája és servitora -csakúgy mint Körmend városa - kényszerből állt a felkelők oldalára, a vérontást elkerülendő tárgyalásokat javasolt. Némethy kapva kapott az alkalmon, s míg a felek egyezkedtek, seregét loppal átköltöztetve a folyón, kitért az összecsapás elől.21
20 Istvánffy: 915. o.
21 Nagy, 1961. 291-292. o.
Természetes, hogy ezek után Körmend harc nélkül behódolt. Ez megóvta ugyan a várost az ostromtól, de a lakosok a beszállásolás és a katonák kisebb-nagyobb garázdaságai elől aligha menekülhettek.
A megviselt település alig töltött el egy „békés” hónapot, amikor ismét a harcok középpontjába került. Némethy ugyanis jelentős török segítséget kapván, szeptember 17-én átkelt a Rábán. Szombathely alatt szétverte az ott állomásozó ezer főnyi olasz csapatot, majd valamikor szeptember 27-én vagy 28-án Körmend ellen indult. A város ostromával azonban nem boldogult. Sikertelenségének magyarázata részint abban rejlik, hogy nem rendelkezett a várvíváshoz szükséges nehéztüzérséggel, részint pedig abban, hogy a túlnyomórészt török és tatár könnyűlovasságból álló had a várharcra teljesen alkalmatlan volt. Ráadásul a helyőrséget időben megerősítették a kisebb várakból kivont csapatokkal. Némethy tehát, engedve a zsákmányra éhes katonaság nyomásának, felhagyott az ostrommal, s a sereg legnagyobb megelégedésére Stájerország felé indult.22
22 Nagy, 1961. 296-297. o.
A város környékét és a szomszédos falvakat Bocskai hada nyilvánvalóan teljesen kiélte. A mintegy 10-15 ezer katona, és ki tudja, ennél mennyivel több ló, puszta jelenléte és mozgása szándékolatlanul is elpusztíthatott minden kultúrnövényt a palánk körül. De a város, a lótó-futó katonák meg a lövöldözés által okozott károk, s néhány, 58a tűzveszély miatt sietve levert, lebontott tető árán megmenekedett attól, hogy mint ellenséges erődítményt török-tatár csapatok vegyék be.
Némethy hada, amely Stájerországban különösen gazdag zsákmányra tett szert, október-november folyamán, a szerzett javakkal hazaoszlott. Így a Dunántúl védelmére felvonuló császári hadaknak már csupán néhány kisebb csapattal kellett megküzdeniük. Nem csoda hát, hogy a felkelőket hamarosan sikerült kiszorítani a Rába vidékről. Az utolsó összecsapás a Rába mentén Mátyás főherceg szerint ekképp zajlott le: „December 3-án az ellenség, és pedig 300 tatár, 100 török és 200 fölkelő Hídvég melletti táborunkat … megtámadta, és a rácokkal hosszasan harcolt, mígnem Basta a vallonokkal és egyéb népekkel segítségekre jött. Az ellenség Isten segítségével egész a Rábáig visszaűzetett, s közülük 200 levágatott, többen pedig a vízbe fulladtak vagy elfogattak”23
23 Mátyás főherceg 1605. december 14-i levele a mainzi választófejedelemhez. Hadtörténeti Közlemények, 1893. 717-718. o.
December harmadika után, mivel mind a két sereg téli szállásra vonult, a Rába vidékén megszűntek a harcok. A mintegy száz napos átmeneti békesség után azonban szörnyű idők következtek Körmend számára. 1606 március tizenegyedikének éjszakáján ugyanis egy Kanizsáról kiinduló török-tatár csapat rajtaütött a városon. A házakban elszállásolt német és magyar őrség katonáit lemészárolták, a várost pedig a palánkkal egyetemben felgyújtották.24 Valószínű, hogy a különálló várkastély nem került a török kezére, ám a tűz az itteni épületekre is átterjedt. A város pusztulása csaknem teljes lehetett, hiszen egy 1609-es összeírás szerint mindössze hat porta menekült meg a tűzvészből.25
24 Sziklay János–Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Vas vármegye. Budapest, 1898. (A továbbiakban: Sziklay–Borovszky) 201. o.
25 Koppány: 31. o.
A házak újjáépítése mégis azonnal megkezdődhetett, hiszen a megmaradtaknak lakniuk kellett valahol. A helyreállítási munkák 1608, de lehet hogy már 1607 folyamán odáig jutottak, hogy sor kerülhetett a várost övező palánk rendbehozására is. E munkáról Körmend lakosainak egyik Batthyány Ferenchez intézett panaszos leveléből értesülünk először. Mint írják „…Most is Biro uram heted magával fogva vagion, az okát nem értjük mért cheleköszi Tiztarto Uram. Miultátul fogván az párkánt kezték építeni az utátul fogva mi is az magunk javáért segitetünk s raijta voltunk, chak hogy ma Törveniek voltak s az tizenkét esküit törvént szolgáltatott annak okáért nem lehettek raijta, de azért a többi ugian raijta voltak…”26 A palánk úbóli felállítása természetesen jóval biztonságosabbá tette a város életét, hiszen a béke ellenére egy-egy kisebb portyázó csapat bárhová elvetődhetett.
26 Magyar Országos Levéltár. A Batthyány család körmendi levéltára, P. 1314 Missiles. (A továbbiakban: MOL. B. cs. lt. Miss.) 27 459.
A városnak az 1609 és 1611 közötti, a várkastélyban folyó munkákból is ki kellett vennie a részét. Az itteni épületeket s az egyik bástyát kijavították, újrafedték. Emellett befejezték a még Joó János által megkezdett északi szárnyat is. Körmend immáron helyreállított erődítményei tehát ismét alkalmasak voltak arra, hogy dacoljanak az ellenséggel.27
27 Koppány: 35. o.
S erre sajnos hamarosan sor is került. 1619 nyarának végén ugyanis Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, a protestáns hit védelmére hivatkozva, hadat indított a csehországi felkelés miatt amúgy is szorongatott helyzetben levő II. Ferdinánd ellen. Batthyány, aki annak idején Bocskaival szemben tántoríthatatlanul kitartott törvényes királya mellett, most Bethlen pártjára állt. A harcok és hadműveletek azonban szerencsére egészen 1621-ig elkerülték Körmendet és környékét. Ez év januárjában azonban a Collalto ezredes vezette császári csapatok Rohonc és Szalónak környékét, Batthyány birtokait kezdték égetni, dúlni. Batthyány, a Bethlen pártján álló dunántúli katonaságot e hírre Körmenden és Szombathelyen gyűjtötte össze.28 Az ellenség azonban az összecsapás elől kitérve visszahúzódott Ausztriába. A császáriak második támadása májusban következett be. Ekkor Collalto alig 3 ezer főnyi hada előtt meghódolt Sopron, majd Kőszeg is. Ez után, június 2-án került sor Körmend ostromára. Collalto ágyúival 59lövetni kezdte a várkastélyt. Mivel a gondos tiszttartók minden várbeli épületről, nehogy tüzet fogjon, leverették a tetőt, az ágyúk csupán a falakat tudták rombolni.29 Ám, a károkból következtetve, a lövetés nem lehetett sem túl heves, sem túl hosszantartó. Ez viszont arra utal, hogy az őrség, ha nem is harc nélkül, de feladta a várat. A „nyomorult város” viszont ismét elpusztult. Nem tudni, hogy harc közben gyulladt-e ki, vagy pedig a vár ellenállásán felbőszült császáriak égették porig.30
28 Nagy László: Bethlen Gábor a független Magyarországért. Budapest, 1969. (A továbbiakban: Nagy, 1969.) 279-280. o.
29 Iványi Béla: Képek Körmend múltjából. Körmend, 1943. (A továbbiakban: Iványi, 1943.) 37-38. o.
30 Koppány: 31. o.
Mivel júliusban a német hadak a Rába mellékéről más hadszíntérre vonultak, Körmendet a következő hónapban Batthyány visszafoglalta.31 A háborúságot az év végén megkötött nikolsburgi béke lezárta ugyan, de Bethlen 1623 őszén újból támadott. Ám szerencsére sem ez, sem a következő, 1626-os hadjárat nem terjedt át a Dunántúlra.
31 Nagy, 1969.: 301. o.
Az 1630-as évektől az épp elég háborús pusztítást megért Körmend történetének egy új, az eddigieknél békésebb, nyugodtabb szakasza vette kezdetét. 1632-től ugyanis a Batthyány család hatalmas birtokainak kezelését a mindössze 23 éves Batthyány I. Ádám vette át. A több nyelvet beszélő, művelt, széles látókörű fiatalember nemcsak az uradalmak gazdálkodását szervezte át, hanem, mint az ország Dunán inneni részeinek és a Kanizsa ellen vetett várainak főkapitánya, a nyugodt termelő munka feltételeiről is igyekezett gondoskodni.32 Erre volt hivatott felügyelni a körmendi őrség is, melyet a királyi csapatok kivonulása után Batthyány Ferenc saját költségén helyezett a várba. Az 1610-es évek körmendi katonaságának sem pontos létszámát, sem pontos összetételét nem ismerjük. Ám az, hogy a városiak 1607-ben és 1609-ben is panaszt tettek a katonák ellen, arra vall, hogy azok jórészt még nem a helybeli lakosok közül kerültek ki.33 A lakosság és a katonaság összeolvadása azonban hamarosan megkezdődhetett. A felfogadott, jobbára nincstelen hajdúk többségének ugyanis természetes törekvése volt, hogy házat, földet, javakat szerezvén letelepedjék, családot alapítson. A megmaradt kevéske lakosság pedig, a környékbeli falvakból beköltöző jobbágyokkal egyetemben igyekezett mentességet szerezni jónéhány földesúri teher alól. Azt, hogy a katonaság bekapcsolódott a termelésbe, illetve hogy az eleve gazdálkodó lakosság szolgálatot vállalt, bizonyítja az az 1616-ból származó levél, melyet a körmendi had Batthyány Ferenchez, mint földes-urához juttatott el. „Nagycságodnak egész Seregvei köniörgünk alázatosan lovas és gialog hogi Na(gysá)god az Désmát meg ne vennéje raijtunk…”34
32 Főkapitányként a következő irat említi először: MOL. P. 1322. A körmendi központi igazgatóság iratai, No. 327. 1-2. fólió.
33 Tóth István György: A körmendi uradalom társadalma a XVII. században. Agrártörténeti Szemle, 1983. 3-4. szám. (A továbbiakban: Tóth I. Gy.) 335. o.
34 MOL. B. cs. lt. Miss. 27 490.
1620 körül a Körmenden szolgálatot teljesítő hajdúk közül már 89 helyi lakos volt, de a többi húsz is a környékbeli településeken, Szecsődön, Hollóson, Berki- és Harasztifaluban élt. Egy 1635-ben készült összeírás szerint a vár és a város 115 főnyi őrségéből 98-an laktak a városban.35
35 Tóth I. Gy.: 336. o.
A körmendi illetőségű katonák számának gyors növekedését egyrészt az magyarázza, hogy Batthyány az embereit jórészt csak terménnyel tudta fizetni, így szolgálatot jobbára csak azok vállalhattak, akik rendelkeztek egyéb megélhetési forrással is. S mivel a katonaság a várhoz kötődött, természetes, hogy elsősorban a helybeliek és a közvetlen közelben lakók jöttek számításba. A főleg paraszti eredetű és foglalkozású mezővárosi polgárságnak a katonáskodás gazdasági szempontból könnyebbséget, társadalmi szempontból pedig felemelkedést jelentett.
A mezőváros például egyáltalán nem szállhatott volna szembe a lakosok protestáns hitét háborgató, újonnan katolizált földesurával. A most már nagyobb részt városiakból álló körmendi had viszont, az alább idézett határozott hangú levéllel fordult Batthyány Ádámhoz. „…megh értetök hogy N(agyság)od az mi vakllásunkon való Lelki Tanítót, sem az mi körmendi Ecc(lézsi)ánkban sem egyebütt N(agyság)od Dominiumja alatt nem akarna tolerálni melly miat szivünkben igen megh keseredtünk, hogy 60reménsegünk kivül N(agysá)god benünket vallásunkban melliben gyermekségünktül fogva neveltetönk meg háboricson és megh szomoricson… N(agysá)god …mi közinkben más vallássú tanítót …ne külgyön, mert mi immár vénségünkre semi utal más vallást nem akarunk vallani…ha penig N(agysá)god erővel el küldi, megh lehet N(agysá)godtul,…ellene nem álhatunk, de mi elhigye N(agysá)god tanítását nem vesszük… hanem az N(agysá)god szarnia alul el kölletik búdosnunk. N(agysá)god sem szegénységünkért, sem egiéb nyomorultságért el nem hagiok, sőt N(agysá)god mellett vérünk kiontásáig készek vagiunk megh maradni, de lelkűnknek meghtartásáért és vallásunkért készek leszünk inkáb el bujdosni…”36 S könnyen meglehet, hogy a konfliktus végső megoldása ez volt, mert felettébb valószínűtlen, hogy az ellenreformáció egyik dunántúli élharcosának tekinthető Batthyány Ádám engedett volna a sereg akaratának.
36 MOL. B. cs. lt. Miss. 27 496.
Jóval eredményesebben küzdöttek azonban a „polgárból” lett katonák személyes szabadságukért s elérendő kiváltságaikért. A katonaságnak a jobbágyi kötöttségek lerázására irányuló törekvései az 1640-es években különösen felerősödtek. 1644 áprilisában a körmendi tiszttartónak, Gerdákovics Mátyásnak leveléből kiderül, hogy jónéhány katonát már a törvény erejével sem lehet a jobbágyi kötelezettségei teljesítésére kényszeríteni. Mint írja,…..az minemő katonákra haiudúkra N(agysá)god Törvénieket látatot, azokban Hollóson egynihánian szolgálnak, de ott sem mindniájan az kikre Törvény volt itt Körmenden csak egy sem akar szolgálni…”37 A jobbágyból lett katonák a fegyveres szolgálat kockázatának vállalásával a jobbágyi kötöttségektől megváltottnak tekintették magukat. Erővel munkára kényszeríteni közülük bárkit is - mivel Körmenden ők maguk voltak a karhatalom - nemigen lehetett. Ráadásul a várkapitány, Francsics Gáspár, hallgatólagosan ugyan, de támogatta katonái munkamegtagadását. Panaszkodtak is ezért Batthyánynak épp eleget a tiszttartók, mondván, hogy „…miulta fogva N(agysá)god Frantsits Gáspár Uramat tethe itt való kapitániá, az ulta valamely jobbágy, városi, falusi pór irattá magát katona és hajdúságra, kik ennek előtte minden héten az magok ekéivel Na(gysá)godath szolgálták mint helyes jobágiok, egiek sem akar az Na(gysá)god dolgára menni, ha küldöm az Ispánt eöléssel veréssel feniegetik, megh is ölik mint már egieket megh is ölték…”38
37 MOL. B. cs. lt. Miss. 16 164.
38 MOL. B. cs. lt. Miss. 16 168. és az ezzel megegyező tartalmú 16 177. számú levél.
Idővel a körmendi katonaság - maga mögött tudván kapitánya jóindulatát és rokonszenvét - nem csak a robotot, hanem az adófizetést is kezdte el-elhagyni. Legalábbis erre látszik utalni Nemsen István tiszttartó 1649 július 8-i levele. Mint megtudjuk, „…az Polgárok mentek Frantsits Gáspár Uramhoz panaszolni, hogy N(agysá)god megh Parancsolta, hogy mind haidú katona adót megh adgya az a város közé, de egy Varga Mihók neveő haidú, ki csak nem régen íratta be magát, az sömi adót nem akart adni, hanem az Bíró egynihány eskütel házához mentek, és zálogját el akarták vinni, emez mindgyárást puskával szablyával az Bíróra támadón lűni akarta …egy Polgár …az puskának az végét megh fogta úgy vágta el kezét az polgárnak, Frantsits Uramnak panaszoltak az polgárok a haidúra, hogy azt cselekötte, s úgy monta Frantsits Uram a haidúnak, jámbor az Annya hogy el vágta, mászor ha oda megien másik kezét is vágia el, azok a marczona haidúk az úta úgy el bizták magokat, hogy sem az ispánon, sem az Bírón semmit nem adnak, és sémit sem robotolnak. A minap magam is két Darabontot kültem oda hogy fa hordani haicsák az marhásokat, az gialogokat penig faragni, akor sem iütek el hanem az Darabontok szálogjokat hozták el, s aszt mondanák, hogy meniünk az Darabontok után vagdaliuk eösze űket. Azért Na(gysá)gos Uram az illien szófogadatlanságot nem köll el szenvedni nekik.”39
39 MOL. B. cs. lt. Miss. 33 732. az adómegtagadásra lásd még 33 669. számú levelet.
Ám úgy látszik, hogy Batthyányt a körülmények engedményekre kényszerítették. Az 1640-es évekre ugyanis az államhatalom gondoskodását nélkülöző Kanizsa elleni várhálózat védelmi képessége jelentősen meggyengüli. A kanizsai törökök viszont, a 61fogyatkozó létszámú végváriak gyengeségét érzékelvén, egyre gyakoribb és egyre merészebb portyákra vállalkoztak. A kanizsaiak hetyke pimaszságát a Kerpacsics István egerszegi kapitány által elbeszélt eset jellemzi a legszemléletesebben. Mint írja …az éjel tizenegi órakor a Törökök it Egerszeghi városon voltának de semi kárt nem teöttek csak az kocsmán bort itak aval fordultak és visza mentek…40
40 MOL. B. cs. lt. Miss. 25 920. A levél kelte 1652. feb. 17.
Természetes, hogy ilyen körülmények között - mint azt a mind hosszabbá váló veszteséglisták jelzik - egyre fokozódott a Körmendre nehezedő nyomás. Az 1642 és 1644 közötti két év során a körmendi sereg 23 lovasa és 53 gyalogosa halt meg.41 Ami nem kevés, de összehasonlítva azzal a csapással, ami 1646-ban érte a sereget, igazán semmiségnek tűnik. Ez év márciusában ugyanis, a Zala megyei Németfalu közelében, a körmendiek lesre csalt csapatának 63 katonáját vágta le a török.42 Fogságba huszonnégyen estek.43
41 MOL. B. cs. lt. P 1322. No. 684.
42 Tóth I. Gy.: 339. o.
43 Iványi: 147-148. o.
Valószínű, hogy a törökök a körmendi őrség súlyos veszteségeit kihasználva a Rábán túli területekre is beütöttek. Legalábbis ezt látszik bizonyítani, hogy ez évben Csákányon és Szentpéteren illetve környékükön megöltek hét lakost, 94-et pedig magukkal vittek. A magát megadni nem akaró csákányi vajdát és 11 katonáját pedig kardélre hányták.44
44 MOL. P. 1322. Török rabok, háborús károk. Filmtár, 4335. dob.
Batthyány, hogy a mind hevesebbé váló támadások közepette, a növekvő veszteségek ellenére is elegendő katonát tudjon harcba vetni, 1650 május harmincadikán Körmendnek hajdúvárosi kiváltságot adományozott. A kiváltságlevél nyolcadik pontjában a földesúr kimondta, hogy a körmendi seregtől „ …penigh mi semmi nemeő adó fizetést avagy jobbágyi szolgálatot, semi dézmát, sem penigh vámot nem kivánunk, hanem csupán azt, hogy kardgyokkal szolgállyanak ellenségünk ellen bennünket és hivségeket hozzánk igazán és tökéletessen megh tarcsák…”45 E ponttal Batthyány csupán az eddigi gyakorlatot szentesítette, ám a jobbágyi állapotból való kiemelkedésnek utat nyitva, vonzó lehetőséggé tette a Körmenden való katonáskodást.
45 Iványi: 151. o.
Erre pedig már csak azért is nagy szükség volt, mert a török portyázók – csakúgy mint a magyarok - elsősorban a katonákra vadásztak. A sarc, váltságdíj fizetésére képes fogoly ugyanis fontos jövedelmi forrása volt a kanizsai törököknek. Ezért aztán gyakran megesett, hogy a portyázók kifejezetten a katonák vagy családjuk után kutattak. 1643. december 23-ának éjjelén például Győrvárra ütöttek „…az teöreökök katonákat és haidúkat kerestenek, aszókra reá nem akadván egi Szolgát megh vagdaltának, az feleségit el vitték…”46 A körmendi katonák közül azonban e veszély jobbára csak azokat fenyegette, akik nem a városban, hanem a környező falvakban laktak. Nekik viszont számolniuk kellett azzal, ami a mihályfai és telekessi vitézekkel történt. „Az Na(gysá)god szolgái keözül Telekessen Lörincz István neveö katonát levágták a teörökök, hasza népét lovait és valamit az házban találtának mind el vittek. Keörmendi hajdú volt ez.
46 MOL. B. cs. lt. P. 1322. Török rabok, háborús károk. Filmtár, 4334. doboz.
…Mihályfán Bikally Máténak …mindenit el vették hásza népével együtt csak az magokon való ruhában marattak meg. Keörmendi katona volt ez.
…Becsi Kámán neöveö hajdút levághták egész hasza népét egy giermeken kivűl minden marhájával el vittek
Nagy Bálinthnak felesését el vitték. Gerencsér Pálnak hásza népét és mindenit el vitték. Keörmendi haiduk.”47
47 MOL. B. cs. lt. P. 1322. Török rabok, háborús károk. Filmtár, 4334. doboz.
Ilyen támadások azonban csak ritkán sújtották a körmendi katonaságot, hiszen a vár a védelem második vonalában feküdt. Ennek ellenére, mint „vezetési központ”, komoly szerepet játszott a török támadások elhárításában. 1637-ben ugyanis - mint már említettük - Batthyány Ádámot nevezték ki a Kanizsa elleni várak főkapitányává. S mivel Kömend félúton feküdt a főkapitány kedvelt tartózkodási helye, Németújvár 62és a frontvonal várai között, tökéletesen alkalmas volt a hírek gyűjtésére, az utasítások továbbítására. Emellett Körmenden állomásozott a környék egyik legnépesebb helyőrsége, és a vár parancsnokaként, a főkapitány helyettese is.48 Mivel a város fontos észak-déli és kelet-nyugati irányú utak kereszteződésében feküdt, könnyen és gyorsan össze lehetett itt vonni mind a Kanizsa elleni várakban állomásozó királyi, mind pedig a Rába mentén elhelyezett magán katonaságot. A folyó és a palánk védelmére támaszkodva nem kellett váratlan ellenséges rajtaütéstől tartani, ugyanakkor az összegyűlt katonaság bármikor elindítható volt a török ellen.
48 Lásd a 32. számú jegyzetben megadott dokumentumot
1641 januárjában-februárjában, a török mesteri félrevezetése mellett, elsősorban Körmend kedvező fekvésének volt köszönhető a híressé vált igali portya sikeres végrehajtása. Batthyány Ádám ekkor édesanyja temetésének ürügyén a Körmend–Szentpéter–Csákány háromszögben a dunántúli várak több ezernyi katonáját vonta össze. Az összegyűlt vitézek - köztük a körmendiek - január 30-án indultak el a régen tervezett vállalkozásukra. A február elsejéről másodikára virradó éjszaka már a Balatontól délre fekvő Igal alatt érte őket. A sikeres rajtaütés során szerzett 397 foglyot és a mintegy 14 ezer forint értékű zsákmányt a Körmenden február 14-én megtartott kótyavetyén értékesítették a katonák.49
49 Lásd erre Fenyvesi László: Az igali portya és a körmendi kótyavetye. In.: Magyar és török végvárak 1663-1684. Studia Agriensia, Eger 1985.
A körmendi végvár, amely a XVII. század első felében, Batthyány I. Ádám főkapitánysága alatt élte fénykorát, az 1640-es évek végétől került igazán a török támadások kereszttüzébe. Erre az időszakra ugyanis a Kanizsa elleni magyar végvárak katonaságának létszáma jelentősen lecsökkent. A fizetetlenség miatt kereskedésből, gazdálkodásból élő katonaság harcértéke is hanyatlani kezdett. E változásokat érzékelvén a török egyre növekvő aktivitással fordult a várak ellen.
1647-ben november egész második felében kint voltak a kanizsaiak, akiket maga a pasa vezetett. A Rába melléki falvakat is meg akarták rabolni. Mint Kerpacsics István egerszegi kapitány írja, „…bizonyosan szándékja Hídvéget Szecsődöt Hollóst megh akarja rablani, Na(gysá)gos uram a hidaknál jól kel vigiazni mert bőr hajókat el akarják vinni azokon az hidaknál által mennek éjel és le verik az lakatot, le eresztik a hidat és azon által mennek.”50
50 MOL. B. cs. lt. Miss. 25 704.
1648 nyarán volt olyan hét, melyen háromszor is jártak portyázók Egerszeg és a környékbeli várak alatt. A pölöskei kapitány tehetetlen velük szemben, a várat sem meri elhagyni, mert mindössze hat embere maradt.51 1649-ben a nyári és az őszi hónapokban is hetente járnak a várak alá.52 Decemberben pedig szinte minden nap „csatáztak”, mert „…azt mondják …az kanizsaiak hogy velünk a békeséget megh nem tartiak, hanem Konstantinápoliban és Bécsben”53
51 MOL. B. cs. lt. Miss. 25 767.
52 A portyázásokra lásd: MOL. B. cs. lt. Miss. 25 800.; 25 809.; 25 814.
53 MOL. B. cs. lt. Miss. 25 821.
1650-től egyre több katona esik a portyázók áldozatául. Ez év szeptemberében a lendvaiak közül kettőt elfognak, egyet levágnak, 1652 januárjában Egerszeg alól visznek el katonákat, februárban megölnek tizenöt kányavári hajdút, márciusban három keméndit hurcolnak magukkal, s így tovább, egész tavasszal.54
54 MOL. B. cs. lt. Miss. 25 842.; 25 854.; 25 858.; 25 859.; 25 860.
A Kanizsa elleni várak védelmi rendszerének kezdődő széthullása könnyen elérhető célponttá változtatta immár a Rába mentét is. A körmendi őrségnek egyre több dolga akadt. 1652 szeptember 17-én reggel, mint Nemsen István körmendi tiszttartó leveléből megtudjuk „…az Török Hollósnál az Rábán által jüt, Hidas Hollóst, Egyhá-zashollóst és Molnaszecsődöt el rablotta, Két Hollósban nem sok ember marat, mind el vitték űket, az híd élőt hat fejet vetettek el az faluban is négyet találtam, az falukat is egynihány helyűt megh gyúitották, két falunak felénél több el éget, Molnaszecsődrül nem sokakath vihetet, mivel hogy sivakodást hallottak ki az berekben futót, ki a híd közé szaladot, talán mind egy Tizig avagy Tizenkettőig veszett el bérinek… Hollóson három lovasnál töb nem maradót, az kinek pedig lövök ott volt egy sem maradót mind 63el viték…”55 1656-ban az október huszonkilencedikéről harmincadikára virradó éjjel a török Nádasdra ütött. „…Aszont, gyermeket tizet vittenek,… Egy Toba Ferencz neveö katonánknak az házára mentek az ebek, az mégh is ketőt meghlőtt bennek, Maga feleségével meg s még másai az telekre kiszaladtak.”56
55 MOL. B. cs. lt. Miss. 33 866.
56 MOL. B. cs. lt. Kelemen György körmendi vajda levele Batthyány Ádámhoz Miss. 25 438.
Mivel Ausztria területe előtt az utolsó természetes védelmi vonalat a Rába alkotta, a Habsburg kormányzatnak elemi érdeke volt, hogy a törököket a folyó vonala előtt tartsa, azaz ne engedje összeroppanni a Kanizsa elleni várak rendszerét. Ráadásul a hathatós segítségnyújtáshoz - a harminc éves háború befejeződvén - immár a megfelelő katonai erő is rendelkezésre állt.
A német katonaság a Kanizsa elleni várakban 1651 nyarán jelent meg.57 S jóllehet Gaspar Hallnak, a körmendi németek kapitányának első megmaradt levele 1653 februárjából származik, valószínűnek tarthatjuk, hogy ide is 1651 vagy 1652 folyamán érkeztek meg a német segélycsapatok.58
57 Lásd Kerpacsics István egerszegi kapitány ekkori leveleit MOL. B. cs. lt. Miss. 25 890 és 25 892.
58 Hall levelét lásd MOL. B. cs. lt. Miss. 18 194.
Történetírásunkban az idegen, és főleg a német katonaság szerepének megítélését mind a mai napig rendkívül megnehezítik az előítéletek. Nincs ez másképp a körmendi németek esetében sem, pedig a rendelkezésünkre álló adatok tanúsága szerint ittlétük alatt egyetlen alkalommal sem gyújtogattak, fosztogattak vagy erőszakoskodtak. Egyéni garázdaság persze előfordult, de meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben a magyar katonák egyáltalán nem maradtak el a németek mögött, mit az itt következő két, kísértetiesen hasonló eset is bizonyíthat. 1653 májusában Tekenyős Márton jelenti Batthyánynak, hogy „Múlt csütörtökön szegény anyám az Nagyságod pincéjében hogy az bort költötte, az németek sokan ittak öltben a pincében. Azok közül egyik egy garast adott, hogy egy pint bort adgyanak neki s hogy anyám az pénzit vissza adta neki, minthogy hat pénzen nem egy garason jár az bornak pinti, egy téglával agyon hajította anyámat. Az Lélek még benne vagyon, de kétség felgyógyulása.”59 Ugyanez év júliusában „…a Luenhausen század wachtmaisterének szerencsétlen asszonya gyermekét a Rábánál fürdetni akarta. Egy arra jövő huszár a gyermeket többször is megrúgta, s a védelmére siető anyát kődobással a fején olyan súlyosan megsebesítette, hogy az egyhamar fel nem gyógyul.”60
59 Iványi: 116. o.
60 Gaspar Hall körmendi német kapitány levele Batthyány Ádámhoz, 1653. július 16. MOL. B. cs. lt. Miss. 18 200.
A német és magyar katonák bizony nem egyszer összeszólalkoztak, sőt össze is verekedtek. Ám ezen esetek nagyobb részének okozója jobbára nem a nemzeti ellentét, hanem a katonák mértéktelen borfogyasztása volt.61
61 Lásd erre nézve Hall kapitány 1655. január 19-i levelét. MOL. B. cs. lt. Miss. 18 219.
A bor azonban más konfliktusokat is okozott a városban. A német katonák ugyanis - maguk is kereskedvén a környéken összevásárolt itallal - lépten-nyomon megsértették a földesúr borforgalmazási privilégiumát. Ezen azonban nincs mit csodálkoznunk, hiszen a városi kocsmákban kétszer annyiért adták a bort, mint a környező falvakban.62
62 A bor árakról lásd Hall kapitány levelét Batthyányhoz, MOL. B. cs. lt. Miss. 18 203.
Igaz a német katonák széna- vagy lólopásai okoztak kisebb károkat a körmendieknek, de a Montecuccoli ezred 3 lovas századának jelenléte, a törökök elrettentésével, összehasonlíthatatlanul nagyobb károktól óvta meg a várost.
A nagyobb létszámú őrség már csak azért is elkelt a városban, mert maga a palánk nem volt valami erős. A korszak nagy erődítményeinél ugyanis a fából készült vázszerkezet csupán a rendkívül vastag földtöltés megtartására szolgált. A körmendi palánk építési és karbantartási munkáiról megemlékező források közül viszont egyik sem beszél földmunkákról, csak a karók felállításáról, fonásáról, tapasztásáról.63 Ha a palánk ereje nem is, de nyomvonalának kialakítása, az oldalazó tűzre alapuló védelem elveinek alkalmazása, és a várkastély ügyes beillesztése mindenképpen hadmérnökre, vagy igen tapasztalt katonára vall.
63 A palánkon 1642–43-ban végzett munkáról lásd Gerdákovics Mátyás tiszttartó leveleit MOL. B. cs. lt. Miss, 16 103.; 16 104.; 16 107.; 16 116.
Iványi adata, mely szerint 1651-ben „az palánk mellett való Tőttés csinálására” 60–70 gyalog jött, nem bizonyítja egyértelműen, hogy a palánk rendelkezett földtöltéssel. Egy ilyen munkához több száz köbméternyi föld megmozgatására lett volna szükség, erre pedig az említett 60–70 ember szekerek nélkül nem lehetett képes. Iványi: 61. o.
Ám a város leghathatósabb védelmezője nem a palánk, hanem a Rába volt. A malom 64gátja ugyanis, elzárva a folyó medrét, felduzzasztottá a vizet a vár előtt. A gát segítségével tehát aszályos időkben is magasan lehetett tartani a vízállást. Erre egyébként azért is nagy szükség volt, hogy a vár árkában és a kastély körüli kis tóban mindig elegendő víz legyen.64
64 A malomgát építésére és karbantartására valamint szerepére vonatkozóan lásd Gerdákovics Mátyás körmendi tiszttartó leveleit Batthyány Ádámhoz MOL. B. cs. lt. Miss. 16 040.; 16 076.; 16 176.; 16 197. stb továbbá Falusy György tiszttartó levelei ugyanahhoz ugyanott Miss. 13 213.; 13 215.; 13 252.; és Nemsen István tiszttartó leveleit Miss. 33 724.; 33 737.; 33 748. stb.
A XVII. század első felének folytonos portyázásai jelentősen hátráltatták ugyan a termelőmunkát, de nem jártak túl nagy pusztítással. A katonák elsődleges célja ugyanis nem a gyújtogatás és öldöklés, hanem a fogoly- és zsákmányszerzés volt. A „békeidők” íratlan szabályai szerint zajló portyákon - igaz, jobbára anyagi érdekből - mindkét fél igyekezett kímélni az emberi életet. Az ilyen megfontolásoknak azonban a II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata nyomán kirobbanó háborúban már nyomát sem találjuk.
Az erdélyi fejedelem 1657-ben, a lengyel korona megszerzésének reményében beavatkozott a Svédország és Lengyelország között folyó északi háborúba. Erdély önálló külpolitikája azonban már sértette a Porta érdekeit, hiszen a fejedelemség megerősödése megbontotta volna a Magyarországon kialakult hatalmi viszonyokat. Az erdélyi csapatokat a szultán által kirendelt tatár sereg foglyul ejtette. A Porta, hogy Rákóczit lemondásra kényszerítse 1658-ban, 1659-ben és 1660-ban is csapatokat küldött Erdély ellen. A stratégiai fontosságú Nagyvárad elfoglalását azonban már a békéhez ragaszkodó császári udvar sem nézhette tétlenül. A magyar rendek erőteljes sürgetésére a Habsburg kormányzat elszánta magát a török elleni háború vállalására. A katonai sikerek azonban sajnos várattak magukra, sőt 1663 nyarán a szintén nagy fontosságú Érsekújvár is török kézre került. E szorongatott helyzetben azonban a Habsburgok váratlan segítséget kaptak. A Rajnai Szövetségbe tömörülő kis német államok politikai súlyukat s önállóságukat növelni kívánván, felajánlották csapataik részvételét a török elleni háborúban. Emellett, a törökkel ez idő tájt hadban álló Velence és a pápa a francia külpolitika figyelmét is a török elleni harc, a keresztény összefogás gondolata felé terelgette. Ennek eredményeként 1663-ra a Francia Királyság szintén készen állt arra, hogy pillanatnyi politikai érdekeinek megfelelően, a keresztényi szolidaritás jegyében, katonai segítséget nyújtson riválisának. A Habsburg kormányzat, ha kelletlenül is, de elfogadta a felkínált segítséget. 1664 telén a Rajnai Szövetség első csapatai már Magyarországon voltak. Február másodikán a Zrínyi Miklós horvát bán által vezetett magyar, horvát és német csapatok felégették az eszéki hidat, elvágva ezzel a dunántúli török erők egyik legfontosabb utánpótlási és felvonulási útvonalát. A sikert azonban sajnos nem tudták kiaknázni, mivel a Dél-Dunántúl legfontosabb török végvárának, Kanizsának ostromát csak igen későn, április legvégén kezdték meg. Június elejére a török felmentő sereg mar annyira megközelítette a várat, hogy a harcokban legyengült, kis létszámú keresztény seregnek fel kellett hagynia az ostrommal. A kimerült csapatok a Mura folyó mögött Új-Zrínyivárnál szálltak táborba. Köprülü Ahmed nagyvezír serege Zrínyiéket követve június 8-án megkezdte a vár ostromát. S jóllehet június közepén megérkeztek a gróf Raimondo Montecuccoli vezette császári főerők is, a tábornagy - bár Zrínyi kétségbeesetten kérlelte - nem volt hajlandó a vár érdekében kockára tenni a legyengült sereget. Így a várat a rendkívül hevesen támadó török csapatok június harmincadikán rohammal bevették.65
65 Perjés Géza: A szentgotthárdi csata: In: Szentgotthárd. Szombathely, 1981. 117-125. o.
Nemcsak Zrínyi, hanem a Rába vidék szempontjából is rendkívül szomorú nap volt ez, hiszen már az erőd elestét követő órákban elindultak az első tatár portyázók a Rába völgye felé. Július negyedikén a Rábától délre fekvő falvak már lángokban álltak. Feltehető, hogy a Batthyány vezetése alatt álló magyar csapatokat már ekkor a rábai átkelőhelyek, illetve a Rábán túli területeken átvezető utánpótlási vonalak védelmére 65rendelték.66 A tatár és más irreguláris lovas csapatok dúlásai ellenére csak július huszadikára vált bizonyossá, hogy a török fősereg a Rába legközelebbi átkelőhelye, Körmend felé igyekszik. Montecuccoli e hír hallatán Nádasdy magyar lovasságát is útnak indította, hogy segítséget vigyen a Körmendnél táborozó Batthyánynak. A birtokaiért nyilván aggódó Nádasdy már másnap, 21-én Csákánynál volt. Sietsége nem volt indokolatlan, hiszen a következő napon a mintegy 12-15 ezer török-tatár lovasból álló török előhad már közvetlenül Körmend előtt táborozott le.67 A császári sereg fővezérét e hírek igen nagy nyugtalansággal töltötték el. Ha ugyanis a töröknek sikerül a Rábán átkelniük, félő, hogy
66 Rintelen, Anton: Die Feldzüge Montecucollis gegen die Türken von 1661 bis 1664. Österreichische Militarische Zeitschrift, 1828. 2. Band.
67 Wagner, Georg: Das Türkenjahr 1664. Eisenstadt, 1964. (A továbbiakban: Wagner) 142-144. o.
1. felmorzsolják a magyar csapatokat;
2. elvágják az amúgy is éhező keresztény sereg utánpótlási vonalait;
3. a folyóra támaszkodva hátrányos körülmények között kényszerítik ütközetre a számbelileg jóval gyengébb császári csapatokat. Így aztán a török előhad körmendi felbukkanásának hírére Montecuccoli Muraszombatról azonnal elindított egy kipróbált horvát lovas ezredet és a Jacque ezredes vezette dragonyosokat, hogy Batthyány és Nádasdy csapatait támogassák az átkelőhelyek védelmében. Másnap, július 23-án hajnalban a fővezér, a keresztény sereg mintegy 9-10 ezer főt kitevő egész lovasságával és 8 könnyű löveggel szintén sietve indult Körmend felé.68
68 Wagner: 145. o.
Bár forrásadatok erre nézve nem állnak rendelkezésünkre, biztosak lehetünk benne, hogy a mozgékony török lovasság megérkezése (júl. 22.) és az első feljegyzett átkelési kísérlet (júl. 26.) közötti időben is próbálkozott a Rábán való átjutással. Komolyabb támadásra azonban csak 26-án került sor, Körmend térségében. Batthyánynak és Nádasdynak a gázlók és átlábalható szakaszok őrizetére rendelt hada, amely mintegy 12-13 ezer főnyi magyar lovasságból és ismeretlen számú gyalog hajdúból állott, sikerrel vert vissza minden átkelési kísérletet.69 Nagy segítségükre volt ebben az előző nap befutott Gucsenics féle horvát lovasezred és a dragonyosok is. A horvátok egy tatár csapat üldözése közben még a folyón is átkeltek. A túlparton azonban váratlanul egy meglepően erős janicsár egységbe ütköztek, melynek tüzelése jelentős veszteségeket okozott nekik.70 A janicsárok megjelenése immáron bizonyossá tette, hogy a török fősereg Körmendhez tart. S valóban, július 26-án egymás után érkeztek meg a folyóparthoz az ellenséges csapatok. A mintegy 100 ezres embertömeg letáboroztatásának, ellátásának, elrendezésének feladata e napon még nyilván lekötötte a török hadvezetést, így igazán komoly akcióba még nem kezdtek. A túlparton azonban minden keresztény katona tudta, hogy másnap a török sereg teljes ereje a védőkre zúdul, s eldől Körmend és a Rába északi partján fekvő települések sorsa. Montecuccoli a császári hadsereg teljes lovasságával július 25-én érkezeit meg Szentgotthárdra, s 26-án már útban volt Körmend felé. Az élen a Rajnai Szövetség és a francia király segédcsapatai haladtak. Nem lehetetlen, hogy egyes egységeik már e nap végére elérték Körmendet, de a sereg zöme csak 27-én, két órával napkelte előtt indult meg.71
69 Rónai Horváth Jenő: Az 1664. évi Mura-Rába melléki hadjárat és a Szent Gotthárdi csata. Hadtörténelmi Közlemények, 1891.
70 Wagner: 148. o.
71 Wagner: 148. o.
Napfelkelte után a török sereg is megkezdte a felkészülést egy olyan, immár nagyobb erőkkel végrehajtott támadásra, melynek elsődleges célja egy hídfő kialakítása volt. Forrásaink szerint három helyen indult támadás az átkelés kierőszakolására. A legsúlyosabb és legvéresebb harcok a körmendi híd birtoklásáért folytak. Ha ugyanis a nagyvezírnek akár a hídon keresztül, akár más irányból indított támadással sikerül elfoglalnia a várost, olyan nagy kiterjedésű, megerősített hídfő került volna a kezébe, melynek birtokában minden veszély nélkül szállíthatta volna át csapatait. Mivel a körmendi híd közvetlenül a városfalak, illetve a városkapu előtt érte el a túlpartot, hídfő kialakításáról itt szó sem lehetett. Így biztosak lehetünk benne, hogy a hídnál kibontakozó harcok tulajdonképpen a palánk ostromát jelentették.
66A török támadás hevességére, erejére és szervezettségére jellemző, hogy bár Batthyány a hidat „lehordatta”, azaz a pallókat felszedette, a janicsárok mégis átjutottak. Sőt a híd őrizetére rendelt hajdúkat is kiszorították állásaikból. E tény rendkívül erős és folyamatos török puska- és ágyútüzet feltételez a palánk teljes hosszában. Csak így lehetséges ugyanis, hogy a janicsárok a hídfőnél, illetve a palánkon elhelyezett katonaság tüzelése ellenére helyreállították a hidat, és az őrizetére kirendelt hajdúkat megfutamították. A sikert azonban nem fejleszthették tovább, mert az időközben beérkezett francia segédcsapatok ellentámadása visszaszorította őket.72 A hídnál folyó akcióval feltehetően egyidőben a török lovasság a gázlóknál próbált átjutni. Mivel a Rába vízállása ekkor meglehetősen alacsony volt, s a körmendi malom gátja a vizet a város előtt felduzzasztottá, e kísérletek nyilván a várostól keletre történhettek. Ezen akciók pontos számáról sajnos nincs tudomásunk, a források mindössze a város felső részénél elhelyezett badeni lovas ezred sikeres elhárító harcairól emlékeznek meg.”73 Ennek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy az ellenséges lovasság minden sekélyebb, átlábalható folyószakasznál ott ólálkodott.
72 Wagner: 148. o.
73 Sziklay-Borovszky: 210. o.
A körmendi átkelés kierőszakolásáért folytatott harcoknak Montecuccoli és a keresztény sereg teljes lovasságának megérkezése vetett véget. A nagyvezírnek, Köprülü Ahmednek be kellett látnia: a túlparton immár olyan erők sorakoztak fel, melyek a palánk, illetve a megduzzasztott víz segítségével könnyedén vernek vissza minden támadást. Másnap, július 28-án a török sereg tábort bontott tehát, hogy a folyó mentén felfelé húzódva egy, a körmendinél kedvezőbb folyószakaszon próbálkozzék. Montecuccoli az idegen lovassággal a folyó bal partján követte az ellenséges sereget, míg Batthyány és Nádasdy magyar csapatai továbbra is Körmend, illetve az attól keletre eső folyószakasz védelmét látták el. Július 29-én azonban, mivel a török had tovább vonult Szentgotthárd felé, a magyar lovasság is kimozdult állásaiból, és a főerőket követve Csákányra vonult.74
74 Wagner: 149. o.
A török sereg, július harmincadikán a Szentgotthárd-Alsószölnök közötti térségben elhelyezkedve, felkészült az átkelésre. Az augusztus elsejei döntő összecsapás, heves és váltakozó kimenetelű harcok után, a keresztény seregek győzelmével ért véget. S bár így a körmendiek feje felől elhárult a pusztulás közvetlen veszélye, a város igen nagy károkat szenvedhetett a harcok alatt. A környéken táborozó több ezernyi, illetve a segédcsapatok beérkezése után több tízezernyi katona és ló ugyanis sáskajárás-szerűen letarolta a vidéket. A harc hullámzásai szerint fel-alá vágtató ezredek nem csak a kerteket, veteményeseket taposták szét, de a lovak lelegelték a még lábon álló vagy már learatott gabonát is. Az amúgy is végsőkig igénybe vett Körmend és a környékbeli falvak helyzetét nyilván tovább rontotta az is, hogy a csata után a győztes, de éhező császári sereg egy része a város érintésével vonult el Kőszeg felé.75 A város a Rábán túli területekhez viszonyítva mégis rendkívül szerencsésnek mondhatta magát, hiszen odaát, ha valami meg is maradt a százezres török sereg kétszeri átvonulása után, azt a kiküldött tatár portyázók módszeresen felégették, megsemmisítették.
75 Sziklay-Borovszky: 217. o.
Az 1664-es hadjáratot követően a Rába vidéke csupán húsz évig élvezhette ismét a béke áldásait. Az 1683-ban Bécs ellen meginduló török hadjárat, majd a török kiűzésével végződő felszabadító háborúk ugyanis ismét súlyos terheket róttak Vas megyére és Körmend városára.
1683 áprilisában Kapuvárott a három nyugat-magyarországi megye követei a Rába öt legfontosabb hídjának védelmére Árpásnál, Keszőnél, Sárvárnál, Körmendnél és Szentgotthárdnál sáncok építését határozták el. A folyó további 42 pontján pedig árkok, cölöpsorok készülnek az átkelés megakadályozására. Az így kialakított vonalat megfelelő katonai erővel talán meg lehetett volna tartani, de Batthyány Ádámnak és 67Kristófnak mindössze 6000 ember állt rendelkezésére a Győrtől Körmendig tartó folyószakasz védelmére. Ilyen erőkkel, mivel a császári fősereg 1683 iúlius 1-én Győr alól Bécs irányába visszavonult, minden ellenállás reménytelen volt.76 Miután a török sereg június végén, július elején egymás után foglalta el Veszprémet, Tatát, Pápát és Pannonhalmát, Batthyány Ádám feladta a körmendi hidat, s a Marcal mögé húzódott. A magára hagyott dunántúli nemesség nagy része, birtokai megmentése érdekében Thököly Imre fejedelem mellé állt. Példájukat augusztus hetedikén követlék a Batthyányak is. Ez azonban a török-tatár portyázókat nem feszélyezte túlságosan. A Kemenesalján negyven falut égettek fel.77
76 Thomas M. Barker: Doppeladler und Halbmond. Entscheindungsjahr 1683. Verlag Styria, Graz, Wien, Köln, 1982. 216. o.
77 Sziklay–Borovszky: 219. o.
A török sereg Bécs alatti vereségét követően 1684 januárjában I. Lipót császár nyílt levélben ígéretet tesz a török kiverésére, és amnesztiát ajánl mindazoknak, akik visszatérnek a császár hűségére. A Batthyányak, akik amúgy is kényszerből álltak Thököly mellé, most örömmel csatlakoznak a török elleni hadjáratokhoz. A körmendiek számára azonban a visszafoglaló háború súlyos megpróbáltatásokkal járt. A katonák egy része, egész nyáron a török ellen harcolván, nem tudott gazdaságával foglalkozni. Ősszel aztán, a táborozásból hazatérvén, a nyári munkák elmaradása jónéhányuknak megélhetési gondokat okozott. Ráadásul a vármegye, hiába lakták katonák, a városra is kivetette a porciót. Hogy ez az idegen katonaság ellátására szolgáló természetbeni adó, és a beszállásolások mekkora terhet jelentettek, azt a körmendi sereg következő, 1699-ből származó levele alpján könnyen elképzelhetjük.
„Két tizt vagyon nálunk… mindenik tizt marhainak minden napra egy-egy szekér szénát és egy-egy köböl zabot kell adnunk,… mindenik tizt szolgáink mindé napra húsz-húsz tál étket kölletik fizetnünk, s az mellé elegendő kenyeret köll adnunk. Ismét vagyon egy komét (zászlós) melynek két lovát s három szolgáját köl tartanunk… azon kornétnak az városon vagyon nyolc rajterja (lovasa).”78
78 MOL. B. cs. lt. Miss. 27 518.
Az évről évre ismétlődő hadjáratok, az adók és beszállásolások terhei miatt nem csodálkozhatunk azon, hogy az 1703-ban kirobbanó Rákóczi szabadságharc gazdasági követelései és céljai kedvező fogadtatásra találtak a körmendi katonaság körében is. Ám talán nem túlzunk, ha úgy véljük, hogy Körmend és környéke a XVI-XVII. század folyamán soha nem volt olyan folyamatos háborús pusztításnak kitéve, mint a Rákóczi szabadságharc időszakában. A vár és a város 1704 és 1709 között hol a kurucok, hol a labancok kezére került, de bármelyik, fél tartotta is hatalmában, a másik mindent megtett, hogy ezt a fontos átkelőhelyet meg- illetve visszaszerezze.
A kuruc hadak gróf Károlyi Sándor vezérlete alatt 1704 január 11-én kezdték meg a dunántúli hadjáratukat. Ellenállásba, mivel számottevőbb császári katonaság e területen nem állomásozott, egyelőre nem ütköztek. Kőszeg, Sárvár, Körmend és majd minden jelentősebb dunántúli vár magyar katonasága szinte azonnal a kurucokhoz csatlakozott. E lépésükei azonban nem csupán a kurucok ügye iránti elkötelezettség motiválta. Az olyan helyhez kötött katonaság, mint amilyen a körmendi is volt, nem utolsó sorban lakóhelye, javai, és családja megvédése érdekében állt Károlyi Sándor zászlai alá.
Csatlakozásuk után a körmendi sereg háborút járt, tapasztalt katonáit, mint az Armpruster János alábbi leveléből kiderül, a kuruc hadsereg több tisztje is ezredéhez akarta csatolni. Mint írja, „Ma… ide érkezvén Körmendre, az mint Nagyságod (ti. Károlyi Sándor) ezen Körmendet és a környülvaló végházakat Somogy vármegyével méltóztatott énnekem assignálni, hogy ezen véghelyekbül és vármegyékbül ezeremet kiszerezhessem, értettem körmendi böcsületes seregtől, hogy Balogh Ádám uram jobb részét az itt való katonaságnak elfoglalván, ezeréhez applicálta; és ismét Melysovszky Ferenc kapitány uram is nyolcvan katonát kíván tolok, az sereg pedig egyáltalán fogva 68szakadozni nem akar, hanem valamely felé lesz, egy ezerben akar lenni együtt.”79 Hogy végül is a körmendiek melyik ezredbe kerültek, s részt vettek-e a februári déldunántúli és Dráva menti harcokban, nem tudjuk. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy a császári csapatok március 21-én meginduló ellentámadása idején ők is, mint a dunántúliak általában, Károlyi fejvesztetten hátráló seregét odahagyva, hazatértek. S mivel a kurucok április első napjaiban elhagyták a Dunántúlt, I. Lipót pedig március 25-iki diplomájában a császár hűségére térőknek amnesztiát ígért, megtorlástól egyelőre nem kellett tartaniuk.
79 Bánkúti Imre: Rákóczi hadserege 1703-1711. Budapest, 1976. 38. o. Armpruster János levele gr. Károlyi Sándorhoz. 1704. január 30.
Ám a kurucok második dunántúli hadjárata során, valamikor 1704 nyarán, Körmend ismét a felkelők kezére került. Hogy folyt-e a városért harc, kellett-e ostromot elszenvednie, nem tudjuk. Ám augusztus első felében Körmend a kurucoké volt, hiszen Károlyi Sándor innen értesítette Bercsényit, hogy „…megyén a Mura vizén általgyütt hadakra…”.80 Ősszel viszont már a labanc Draskovics bán rác csapatai ülnek a városban.81
80 Archivum Rakoczianum I-X. kötet, közli Thaly Kálmán Budapest, 1873-1889. (A továbbiakban: AR) I/84. o.
81 Koppány: 43. o.
1705 februárjában Károlyi Sándor és Bottyán János egyesült kuruc hadai a Dunán átkelve Pápa és Sárvár térségében kezdenek támadást. Ám a jól képzett és ügyes Heister április elejére ismét kiszorítja Károlyi csapatait a Dunántúlról. A kurucoknak csak Bottyán november 4-én kezdődő hadjárata hozza meg a várva várt sikert. Egymás után kerül a kezükbe Simontornya, Tata, majd december elején Pápa, Pannonhalma, Sárvár, Kapuvár, Kőszeg. S bár Körmendről nem szól a híradás, valószínűtlen, hogy a vár a császáriak december 13-án Szentgotthárd mellett bekövetkező veresége után tartotta volna magát. Erre csak Sopron volt képes, melyet jó két hónapi ostrom után, március elején mentettek fel a császári csapatok. Mint az Bercsényi Miklós leveleiből kiderül, a Heister és Pálffy János vezette labanc hadak március közepén már a Sopron-Kőszeg-Szombathely-Körmend vonalon álltak. A védővonal e legszélső pontját igencsak támadták a kurucok. Mint megtudjuk „Haiszter megfeneklett Körmenden, 3000 a híre… Már nyakában gyújtották egyszer Körmendet Haiszternek, de micsuda effectussal? nem tudhatom. Ebeczki Bezerédivel kapták magokat, s odamentek…”82 De a várost nem sikerült elfoglalniuk, mert április elején Bercsényi még mindig az ellenséges védővonal részeként említi.83
82 AR. V/60. o.
83 AR. V/79. o.
Augusztus elején Bottyán már megkezdte az előkészületeket a Sopron környéki császári sáncok megtámadására. Valószínű, hogy ezen akció oldalbiztosítását szolgálta Körmend megrohanása is. 1706 augusztus hatodikán a kuruc csapatok nemcsak a majort és a várat, hanem a külső és belső várost is porig égették.84 A város, pontosabban a romjai ezzel a kurucok kezére került, hiszen augusztus 31-én „Vitézlő Szabó Pál főhadnagy” ide indult „…katonáknak öszveszedésekre és brigadéros Kisfaludy György uram regimentihez való hozatásokra.”85 Hogy a kuruc toborzás a város elpusztítása után eredményes volt-e, nem tudjuk, ám alig hihető, hogy a körmendiek nagy lelkesedéssel szolgáltak volna egy olyan seregben, mely szétdúlta otthonaikat.
84 Tóth I. Gy.: 388. o.
85 Thaly Kálmán: Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve 1706–1709. Bp. 1901. (A továbbiakban: Eszterházy A. táb. k.) 429–430. o.
Az ősz folyamán a császári hadak ellentámadása kisöpörte a kuruc csapatoka a Rábaközből. Kapuvár, Kőszeg, Szombathely, Körmend és Sárvár várai erős német helyőrséget kaptak.86 A Rábától északra fekvő területek elvesztésének súlyos következményei voltak a kuruc hadseregre nézve, megindult az e területekről toborzott ezredek bomlása. A Vas- és Győr megyéből, a Rába-, Rábca-, Tó- és Szigetközből való katonák, hogy családjukat és csekélyke javaikat az idegen katonaság garázdálkodásaitól megóvhassák, egymás után szöktek haza. Decemberre Kisfaludy György ezredének is, melyben a körmendiek szolgáltak, fele már hiányzott.87
86 Thaly Kálmán: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Bp., 1880. (A továbbiakban: Thaly) 5. o.
87 Thaly: 13-14. o.
A dunántúli hadak élére újólag kinevezett Bottyán energikus ellentámadása hamarosan lelket öntött a csapatokba. A Rábán átkelve ugyanis ismét a kezükbe kerül 69Szombathely, Kőszeg és a Rábaköz nagyobb része. (A győzelmek hatására az ezredekhez lassanként visszatértek a katonák.) A jól megerősített Kapuvár és Sárvár azonban tartják magukat. Mivel Bottyán kevéske gyalogosa, a fenti két várat ostromzárolta Körmend, ha nem adták fel december végén, továbbra is a császáriak kezén maradt.88 S ha az őrség februárig kitartott, a császári hadak ekkor ismét a Rábáig nyomulván, megsegíthették. A következő év márciusában a császáriak a Rába átkelőhelyeit sáncokkal megerősítve, csapataikat Szentgotthárdtól Győrig a Rába vonalának védelmére rendelték.89 Ennek ellenére Bottyán kisebb egységekre oszló lovassága, melyben igen sok, a vidéket jól ismerő helybeli is szolgált, gyakran portyázott a folyón túl.90 E beütések egyike során, valamikor március vége, április eleje táján Bezerédi katonái Körmend alá kanyarodtak. A városban ekkor egy horvát ezred állomásozott, mellyel a kurucok megütközvén, az ellenségnek nem kis károkat okoztak.91
88 Thaly: 38. o.
89 Thaly: 72-79. o.
90 Thaly: 81. o.
91 Thaly: 82. o.
Június elején az élemiszerhiány és az állandó portyák arra kényszerítették a császári hadvezetést, hogy a Rába vonalat és a part mentén kiépített sáncaikat feladva Sopron környékére vonuljanak vissza. S bár a „…folyam átjáró helyeinél nagy munkával készült sánczait mindenütt pusztán…” hagyta az ellenség, Körmend és Sárvár erődítményeit továbbra is a kezében tartotta. Ezt látszik bizonyítani az is, hogy 1707 augusztusában a Pápát felégető Rabutin csak e két vár élelemmel való ellátása után tér vissza Győrbe.92 Novemberben ismét segítséget kapnak ezen ostromzár alá vett helységek, s a téli szállásra vonuló kuruc hadaknak bizony még decemberben is őrséget kell tartaniuk Körmend alatt.93
92 Thaly: 95. és 135. o.
93 AR. IX/465. o.
A városban, melynek császári őrsége 1706 ősze óta rendületlenül kitartott, rendkívül nehéz lehetett a megmaradt polgári lakosság élete. Különösen az után, hogy Bottyán katonái, valamikor júniusban vagy júliusban, az őrség kiéheztetése végett blokád alá vették a várat. Ennek ellenére Körmendet e tartós megszállás sok pusztítástól kímélte meg. A Rábaközi helységek többségét ugyanis az ide oda vonulgató hadak egyike sem mulasztotta el kirabolni vagy legalábbis megsarcolni. Emellett 1707 második felétől, egymással nem bírván, a császáriak a kurucok, Bottyán katonái pedig a labancok hátországát égették, pusztították módszeresen.
Mivel Körmend jelentős kerülő megtételére kényszeritette a Rábán túlra igyekvő kuruc hadakat, és őrsége is ki-kicsapott a várból, 1708 januárjában gróf Eszterházy Antal, Rákóczi dunántúli hadainak parancsnoka, elszánta magát a vár megszerzésére. Valamikor január közepe táján Somogyi Ádám lovas ezredét elindítják Körmendhez, hogy felváltsa az ott állomásozó Kisfaludy László katonáit, akiket - nyilván az ostrom fedezésére - a Rábaközbe vezényeltek.94 A vár körül egyre jobban szorult a hurok. Január végén a kurucok elfogták a körmendi parancsnok segítségkérő levelét, melyből kiderült, hogy az őrségnek már csak igen kevés élelmiszer áll rendelkezésére. Esterházy e hírek hallatán rögvest parancsot küld Kisfaludy György brigadérosnak, hogy „…az körmöndi bloquádát szorossan tartsa és erőssen vigyáztasson: netalántán az környűl-belől lévő faluk valami eleséget bé ne vigyenek, és minduntalan patalléroztasson” (ágyúztasson).95 Ugyanakkor utasítja Bezerédi Imrét is, hogy menjen a vár alá, s kérje az erősség feladását. Ám úgy tűnik, Eszterházy nem igen reménykedett az erősség harc nélküli megszerzésében, hiszen még ugyanezen a napon elrendelte, hogy „…Fodor László uram regementjéből kétszáz válogatott gregáriusokat (közlegényeket) és ötven granatérosokat jó tisztekkel küldjön …” Körmendhez.96 Február hatodikán a fenti erősítés, a Sümegről küldött municióval együtt, el is indult a városhoz.97 Körmend őrsége, mint az sejthető volt, nem adta meg magát harc nélkül. Sőt, mint Eszterházynak egyik Bercsényihez írt leveléből kiderül, még bombázni is kellett.98 A kiéhezett katonaság végül is valamikor február 9-e és 13-a között feladta a várat.99
94 Esztertházy A. táb. k. 619. o.
95 Esztertházy A. táb. k. 626. o.
96 Eszterházy A. táb. k. 626. o.
97 Eszterházy A. táb. k. 631. o.
98 Eszterházy A. táb. k. 137. o.
99 Eszterházy A. táb. k. 635. o.
70A kurucok győzelme a körmendi palánk csaknem 170 éves pályafutásának végét jelentette. Eszterházy Antal ugyanis február végén parancsot adott a vár lerombolására. A palánk elbontását már a katonaság megkezdte, de rájuk máshol lévén szükség, Vas megyének kellett a munkát befejeznie.100 A Batthyány család megpróbálta megmenteni a várat, de Eszterházy március közepén még kérlelhetetlennek látszott. Mint írja: „Körmöndöt… a ki a Rába-mellékinek és Kemenyesaljának egész veszedelmét okozta: azért, hogy ne demoliáltassam (romboltassam le) azon helységet, ezer tallért ígért az Bottyáni-ház, de hogysem mint fészke légyen ezután is az ellenségnek, életemért sem cselekedném.”101 A várkastély azonban, mely önmagában, a palánk és az árok nélkül már nem számított erődítménynek, feltehetően a Batthyányak közbenjárására, megmenekült a végső pusztulástól.
100 Eszterházy A. táb. k. 640–641. o.
101 Eszterházy A. táb. k. 142–143. o.
A palánk nélkül immár teljesen védtelen város szenvedéseinek azonban nem akart vége szakadni. 1709. június 26-án ugyanis itt ütközött meg Béri Balogh Ádám 3 ezrede a Rábaközbe nyomuló császári erőkkel. „…sok puskázások után, több segétsége érkezvén az ellenségnek…” Balogh Ádám csapatai 70 vagy 100 ember elvesztése után megszaladtak.102 Körmendet a császáriak sáncokkal és paliszádokkal, cölöpsorokkal megerősítve újból védhető állapotba hozták, s szilárdan tartották. Mit annál is könnyebben tehettek, mert a körmendi vereség, illetve a Rábaköz elfoglalása után a kuruc ezredek katonái feleségeiket, javaikat féltve szökni kezdtek a zászlók alól.103
102 Eszterházy A. táb. k. 366. o.
103 Eszterházy A. táb. k. 382. o.
1709 decemberében, a kuruc csapatok Dunántúlról való kiszorításával Körmend számára is véget ért a Rákóczi szabadságharc, mely több kárt s pusztulást okozott a városnak, mint a török 150 év alatt.
