KÉMEK, HÍREK, RÉMHÍREK. • Hírszerzés és hadviselés a dél-dunántúli végeken a XVII. század első felében.
169KELENIK JÓZSEF: KÉMEK, HÍREK, RÉMHÍREK. •
Hírszerzés és hadviselés a dél-dunántúli végeken a XVII. század első felében.
Hírszerzés és hadviselés a dél-dunántúli végeken a XVII. század első felében.
In: Studia Agriensia 20. Eger, 1999
Takáts Sándornak a török magyar párviadalok korszakát idéző történetei nem csupán a szerző kiváló íráskészségének és élvezetes stílusának köszönhetően örvendenek hosszú ideje töretlen népszerűségnek. Az amúgy is színes, mozgalmas időszakot a szerző által kiválasztott izgalmas, regényes témák valóságos hőskorrá varázsolták. Takáts lelkesedésre hajló, „ártatlan” egyénisége a tényeket, eseményeket sok esetben romantikusan megszépítve látta és láttatta. 170Forrásaink alapján azonban bátran állíthatjuk, hogy a végvidék élet mindennapjai teremtettek valóban regénybeillő helyzeteket.
Különösen a hírszerzés, korabeli szóval a kémség, kémkedés bővelkedett izgalmas fordulatokban. Ám ami ma csupán izgalmas olvasmány, akkoriban falvak, várak, vagy akár megyényi területek sorsát dönthette el. Valóban ekkora jelentősége, ekkora tétje lett volna annak hogy az ellenfél szándékairól, mozgásáról szóló hírek a megfelelő időben, a megfelelő helyre érkezzenek ? Nos, amint azt látni fogjuk, a XVII. század első felének körülményei között a várrendszer önmagában – megfelelően kiépített hírszerző és hírtovábbító hálózat nélkül – nem volt és nem is lehetett képes hathatós védelemre. A határvidéken ugyanis a török csapatok néha már nyomasztóan nagy taktikai fölénnyel rendelkeztek. Az ő kezükben volt a kezdeményezés, az első csapás előnye. Mivel a várrendszer jellegénél és rendeltetésénél fogva utakat, átkelőhelyeket, hidakat őrzött és ellenőrzött, a rendelkezésre álló katonai erőt egy szinte ellenőrizhetetlenül hosszú frontvonalon kellett széttagolni. E széttagoltságot tovább súlyosbította, hogy az őrzendő terület nagyságához viszonyítva amúgy is csekély létszámú őrségek kétharmada gyalogos volt.1 Így, mire egy-egy török betörés híre eljutott a végvidék egyik várából a másikba, mire innen is, onnan is összeszedték az elhárításhoz, üldözéshez szükséges lovasságot, a gyorsan, céltudatosan mozgó török egységek gyakran már vissza is értek kiindulási pontjukra. Az időrabló csapatösszevonást viszont a keresztény oldal nem kerülhette el, mivel az esetek többségében a török portyázók létszáma jelentősen felülmúlta az egyes keresztény várak lovasságának létszámát.
1 Az erre vonatkozó adatokat lásd Kelenik József: A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638. In: Zalai Gyűjtemény 36/1. Zalaegerszeg 1995.
A török másik fontos előnye a két várvonal közelsége volt. A támadóknak viszonylag kis távolságot kellett megtenniük a keresztény frontvonalig. Így a magyar őrhelyeknek ijesztően kevés idejük maradt a szükséges ellenlépések megtételére. Mire a kisebb őrhelyek értesítették a lovassággal rendelkező nagyobb helyőrségeket, mire ott összeszedték a katonákat, felnyergeltek az ellenfél gyakran már behozhatatlan előnyre tett szert. Itt kell megemlítenünk, hogy bár a hírlövésekkel való értesítés rendszere működött, erre igazán hatékony elhárítást nem lehetett építeni. A lövésekkel csak a török megjelenését tudták hírül adni, de azt, hogy pontosan hol látták őket, hányan vannak, milyen irányba tartanak csak hírvivők útján közölhették.2
2 Emellett a hírlövésnek megvolt az a nagy hátránya, hogy szélben, nagyobb távolságból már nem lehetett meghallani. Emiatt veszett el 1657 június 26-án négy egerszegi lovas. Mint megtudjuk Segesd alatt voltak portyázni, de „... hogi haza jütel volna niolcon hatta elveszet, ki varvan az Törek ... üket negi elevent vitek el io legeniekben ketönek feiet veöttek. Eleget leöttetem de heiaba nagi szelben nem halotak szegeniek...” OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1657. VI.26. .N. 26174.
171Így, az adott létszám- csapatnemi és terepviszonyok mellett a betörések elhárításának legfontosabb alapfeltételévé az ellenfél szándékainak, terveinek időbeni felfedése vált. Ez lehetőséget biztosított a csapatok összevonására, a felkészülésre, a sikeres ellenakcióra. Ám a helyi viszonyokat, szokásokat kiválóan ismerő, hasonló társadalmi és- anyagi helyzetű, hasonló észjárású, hasonló mentalitású ellenfél is tisztában volt mindezzel. Ezért aztán ál- és rémhírek terjesztésével, megtévesztő manőverekkel, beszervezéssel, pribékek alkalmazásával igyekezett összezavarni és megbénítani a magyar határvédelmet.
Bár ez a tevékenység kevésbé volt látványos, s így a történeti köztudat is kevesebb érdeklődést tanúsít iránta, nem tagadható, hogy a végvidékeken komoly tétekért, élénk hírszerző tevékenység folyt. Igaz itt nem szablya feszült szablyának, hanem furfang küzdött furfanggal, mégis háború volt ez a háborúban. Egy időben „kiadott” pontos hír – vagy annak hiánya – előre eldönthette egy-egy vállalkozás, összecsapás sorsát.
Hadd álljon erre itt egy példa. A kanizsai magyar rabok már 1651 júliusának végén hírt adtak róla, hogy az ottani törökök igen várják a más végbelieket, s amint összegyülekeznek valami derekast próbálnak. A gyülekezés híre – jóllehet az effélékből mindig több mint elegendő keringett – igaznak bizonyult, csak azt nem lehetett tudni, hogy hová készül a török. Az egerszegi kapitány Kerpachich István egy augusztus tizedikén kelt levelében még arról számolt be Batthyány Ádám főkapitánynak, hogy a kanizsai török gyülekezésének oka az volt, hogy Zrínyi bán úr Kosztajnica alá készült. Amíg oda lett volna a csapatokkal, a török a Muraközre akart csapni. A Muraköz iránt mutatott érdeklődést látszott megerősíteni a töröknek nyugat felé, Szécsisziget alá vezetett kisebb portyája is. De szóltak hírek Kapornak megtámadásáról is. Négy nappal később viszont ott szólaltak meg a török ágyúk, ahol senki sem várta, keleten, Kiskomárom alatt. A török legkisebb rezdülését is éberen leső hódoltsági figyelő és hírvivő hálózat ezúttal kudarcot vallott. Augusztus 15-én reggel hétkor Ördög István pölöskei kapitány már csak azt tudta jelenteni Egerszegre, amit valószínűleg ott is jól hallottak, hogy tudniillik „...hajnaltól fogvást szüntelen hallatszanak az ágyúlövések Komárom felől.” A várat ugyan nem sikerült elfoglalnia a töröknek, de ez ezúttal nem a hírszerzés, hanem az őrség érdeme volt. Elgondolkodtató példa ez a magyar hírszerző hálózat eredményességét illetően, hiszen ellenséges katonák ezrei, szekerek, ágyúk vonultak át a hódoltságon úgy, hogy a török valódi szándékáról hírt már csak az ágyúk dörgése adott.3
3 A fentiekre vonatkozó adatokat lásd OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. VIII.10. N. 25884., 1651. VIII. 15. N.25885., illetve 1651. VIII. 17. N.25887. Ördög István 1651 augusztus 15-én kelt levele a N. 25886. alatt található. Itt szeretném jelezni, hogy a szövegközi helyeken a forrásokból vett idézeteket – mivel a betűhív átírás a laikus olvasó számára viszonylag nehezen olvasható – a mai helyesírás szabályai szerint átírva idézem.
172űHasonló kudarc esett meg egy esztendővel később. 1652 szeptember tizenhatodikára virradóan a szintén Kanizsáról kiinduló török portyázók sikeres rajtaütést hajtottak végre Hollós és Szecsőd nevű falvak ellen. Ezen akciójuk nem csupán azért figyelemre méltó, mert a több mint ezer embernek sikerült a célhoz vezető – légvonalban mintegy – 70 kilométert észrevétlenül megtennie, hanem azért is mert eközben át kellett kelniük a Zalán, a Csörnöcön és a Rábán is. A mieinknek mint mindig, most is voltak hírei a török gyülekezéséről, még talán a cél is sejthető volt, csakhogy ezúttal elkéstek a csapatok összegyűjtésével. Batthyány Ádám főkapitány elrendelte ugyan, hogy a Zala menti várak őrségei Egerszegen gyülekezzenek, majd vonuljanak a Rába melletti Nádasra, de mire a levelek megérkeztek a rajtaütés már megtörtént. Az egerszegiek ugyan 40 lóval utána mentek a töröknek, de csupán öt, a seregtől elkeveredett „rossz gyalogot” meg néhány a zsákmányból elmaradozott marhát sikerült elfogniuk.4
4 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1652. IX.18.N. 25936.
Jóllehet ez utóbbi két példa erre látszik utalni, a végvidéken egyáltalán nem volt rossz a hírszerzés. Sőt, a nagyszabású ellenséges betörések sikere – a látszólagos ellentmondás ellenére – éppen a magyar hírszerzés veszedelmes voltát bizonyítja. Hogy miért? A legsikeresebb portyák során a tényleges támadást, a megrohanást mindig csupán 50-100 lovas hajtotta végre, jóllehet az akcióhoz gyakran több ezernyi lovas és gyalogos sorakozott fel. Ismét ellentmondás, de úgy tűnik, ekkora erőt kellett felvonultatni ahhoz, hogy rajtaütés észrevétlen maradjon. A felvonulási út mentén ugyanis körül kellett venni a falvakat nehogy hírvivőt bocsássanak ki, de a várak, őrhelyek előtt is meg kellett szállni minden utat, ösvényt, átkelőhelyet nehogy egy esetleg mégis kicsúszott hírmondó értesíthesse az őrségeket. Gyakori volt az az eljárás is, hogy az akciót megelőzően, vagy azzal közel egy időben, a céltól távoli területen figyelemelterelő akciókat indítottak. Így, ha a török gyülekezése már tudott volt is, a többfelől egyszerre beérkező, gyakran egymásnak ellentmondó hírek megzavarták, elbizonytalanították a magyar várparancsnokokat. Amint ez a hírek rostálásában egyébként már meglehetősen járatos Kerpachich István kapitánnyal is megtörtént. Mint írja, „Szintén ezen órán érkezett az ember Kanizsáról az kit beküldöttem volt. Az is azt beszéli az mint Túrós uram és Ördög István uram írnak, hogy minden bizonyosan rablani mennek, melyet én nem remélek, mert mikor legjobban hírük jön hogy rablani mennek, akkor maguk félnek ... mindazáltal jó leszen jó vigyázásban lennünk... amint az én valamit hallok nagyságodnak mindjárást sietséggel megírom. Keszthelyt emlegetik, ha szintén leszen az rablásban valami bizonyos én inkább félteném 173Szentgotthárd táját. Mert ezekben az sok hírekben nem is tud az ember mihez fogni magát.5
5 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1652. IX.27.N. 25942.
Ahogy nőtt a cél távolsága a kiindulóponttól, úgy nőtt a lég- és hírmentesen lezárandó terület nagysága is. Ennek megfelelően a megtévesztő akciókra, az utak lezárására, a hírtovábbítás megbénítására egyre több embert kellett bevetni. A biztosító, kisegítő feladatokat ellátó csapatok létszáma szinte mindig sokszorosa volt a rajtaütésben tevőlegesen résztvevők létszámának. A leplezésre fordított hatalmas erő és energia talán sejtetni engedi, hogy a török mennyire tartott a magyar hírszerzéstől. És tegyük hozzá nem alaptalanul. A Kanizsa ellen vetett végvidék hírszerző és hírtovábbító rendszere ugyanis az évek során úgy kiépült, hogy a kanizsai török őrség életéről, létszámáról, szándékairól, mozgásáról meglehetős biztonsággal szolgáltatott adatokat. A hírszerzés – mint azt már fentebb jeleztük – csak akkor került nehéz helyzetbe, mikor a vállalkozásokra Budától Banja Lukáiig mindenhonnan összevont török egységek már elegendő erővel rendelkeztek ahhoz, hogy összezavarják az értékelő, és megbénítsák a hírtovábbító rendszert. A hírszerzés a csapatösszevonásokat mindig időben jelezte, a kérdés ezek után már csak az volt, hogy hol, és mikor következik be a támadás. Ezekben a feszültséggel terhes napokban a magyar kapitányok vigyázásra szólították a hódolt falvakat, egymás után küldték ki legjobb hírszerzőiket, s ami a legfontosabb, kétségbeesetten próbáltak kapcsolatot teremteni beépített embereikkel.
Merthogy a hírszerzés legfontosabb és leghasználhatóbb elemei mindenkor a fizetségért, vagy más anyagi előnyökért dolgozó török kémek voltak. Igazán megbízható és használható információkkal azonban csak azok szolgálhattak, akik jelen voltak a döntések megszületésénél. Az ilyen embert találni azonban nem volt könnyű. A Kanizsa ellen vetett várak egy részét irányító egerszegi kapitány Kerpachich István azonban – nem kis szerencséjére – talált egy megfelelő személyt. Méghozzá a török portyák kiinduló bázisául szolgáló Kanizsa várában.
A kanizsai kém tevékenységéről egy 1647 szeptember 29-én kelt levélből hallunk először. Ekkor a hódolt polgárok jelentették, hogy a török katonaság erősen gyülekezik Kanizsán. A támadás célpontját azonban egyelőre senki sem ismerte, ezért az egerszegi kapitány pontos értesülésekért a kémhez küldött.6 Másnap, szeptember 30-án a törökök valóban neki is indultak, de a hírek szerint egy magyaródi polgár elszaladt előlük, erre úgy gondolván, hogy 174majd értesíti a mieinket, visszafordultak.7 A török kémhez szeptember 29-én kiküldött összekötő csak október elsején érkezett vissza. A késés azonban ezúttal nem okozott tragédiát, mert mint a kém megüzente, a portyázók, mintegy kétezren valóban Egerszegre támadtak volna, de hírét vették, hogy Batthyány Ádám főkapitány hadai „felültek”, ezért letettek szándékukról. Kerpachich kapitány egy megjegyzésből itt értesülünk először arról is, hogy a török informátor nem akárki. Azt ígéri ugyanis, hogy amint ismét díván lesz Kanizsán azonnal küldi a híreket.8 Úgy tűnik a kém, vagy ahogy a levelekben emlegetik „a török” állta a szavát. A következő hónap végén, október 25-én értesítette az egerszegi kapitányt, hogy a hold megújulásakor a török a Rábán átkelve Batthyány Ádám falvaira akar támadni.9 A kém szavának volt hitele, mert a hír nyomán megkezdődött a magyar várak őrségeinek összevonása.10 S hogy az izgalom nem volt hiábavaló, azt az első értesülések után egy héttel – november 2-án – beérkező újabb információk igazolták. Ekkor jött meg ugyanis az előző napi kanizsai díván döntéseiről a hír. A kém jelenti, hogy a támadást tíz nap múlva indítják meg ott, ahol a Rába kétfelé folyik. Jóllehet a helymegjelölés nem volt valami pontos, de a védelem első vonaláért felelős egerszegi kapitány hitelt adott az értesülésnek. Mint írja, a kém, öreg ember lévén a várból már nem igen jár ki, de a dívánban mindig ott van. Ha valami újabbat tud meg, azonnal kiküld majd egy keszkenőt, rajta annyi csomóval, ahány nap múlva indul a támadás.11 A hírt alátámasztani látszott az is , hogy a következő napokban a felvonulási út mentén egyik felderítő portya a másikat követte.12 A feszültség egyre nőtt, biztos hírekre volt szükség, ezért egy egerszegi polgárt, akinek a török kémmel közös hódolt jobbágyai voltak elküldtek Kanizsára. A terv szerint a jobbágy kihívta volna a törököt a várból, a falak előtti pajtákhoz, hogy a polgár ott beszélhessen vele.13 Egy nappal a jelzett időpont előtt megérkezett Kanizsáról az összekötő az üzenettel: bár a 175terv szerint holnap indultak volna a törökök, de a rossz idő miatt egyelőre nem mozdulhatnak. Őrködjenek azért továbbra is éberen, mert a portyázók nem oszlottak el.14 Két nap múltán, november 13-án a kém megerősítette előbbeni üzenetét.15 Bármennyire igyekezett azonban pontos hírekkel szolgálni, a több mint ötezer főt számláló török sereg másnapi indulásáról már nem tudott értesítést küldeni.16 Mint oly sok esetben most is felmerül a lehetősége annak, hogy emberünk kettős ügynökként téves információkkal traktálta a keresztényeket. Ez esetben azonban – tekintetbe véve a kém későbbi tevékenységét – csupán a hírszerzés egyik legfontosabb nehézségéről, a kommunikáció körülményességéről és lassúságáról lehetett szó. A kém – mivel a fejével játszott – csak az általa jól ismert és megbízható összekötővel mert üzenetet küldeni. Mivel ez 13-án este érkezett meg Egerszegre, a másnap hajnalban induló portyázókról már senki sem vihetett idejében hírt.
6 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. IX.29.N. 25695.
7 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. IX.30.N. 25696.
8 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. X. 1. N. 25697.
9 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. X.25.N. 25700.
10 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. X.30.N. 25701. Kerpachich e napon értesíti a főkapitányt, hogy az összegyűlt katonákat még nem engedi el, mert a legújabb hírek szerint 3 nap múlva lesz a támadás.
11 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XI.2.N. 25702.
12 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XI.5.N. 25704.
13 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XI.8.N. 25705.
14 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XI.11.N. 25706.
15 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XI.13.N. 25710.
16 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XI.15.N. 25703.
Hogy kanizsai kém munkáját a fenti kudarc ellenére elismerték jelzi, hogy a főkapitány több alkalommal küldött neki pénzt, ajándékot.17 Decemberben pedig az egerszegi kapitány egyenesen azt javasolja Batthyány Ádám főkapitánynak, hogy ígérjenek a kémnek birtokot, jószágot hátha tényleg magyar kézre juttatja Kanizsát.18 Nem tudni, hogy a vár elfoglalásának ötlete kitől származik, az azonban bizonyos, hogy a birtokszerzés lehetősége a következő esztendőre biztosította a kém feltétlen hűségét.19 A levelek szűkszavú, elszórt utalásainak összerendezésével ezt azt sikerült megtudnunk a titokzatos kanizsai kémről. A neve Oszmán, s mint mondja „... miótatul fogva Kanizsán lakik az török, ő cseri basa volt, és ő építteti az Kanizsát...”20 Ez annak fényében, hogy igen öreg embernek mondja magát, hihető is. Mint az egerszegi kapitány írja Batthyány Ádámnak, „... azon ember ... kéri Nagyságodat, hogy 176izenje meg Nagyságod jött-e immár válasza Nagyságodnak ő Fölségétől. Azt izente kegyelmes Uram Molnár Istvántul, valaha István, ha ez idén nem lesz magyaré Kanizsa sohasem leszen, én már öreg ember vagyok, én meghalok, soha senki azt meg nem tudja venni mint én, én tudom ... annak minden dolgát...”21 Úgy látszik, a kém oly vonzónak találta az átállás lehetőségét, hogy még eredeti moszlim hitét is hajlandó lett volna feladni „... ha immár én az keresztényi hitre vetem magamat ő Nagysága ne halassza sokáig, hanem az két hónap alatt mindenek készek legyenek, valamit én fogadtam bizonyosan beteljesítem ... mert immár én öreg ember vagyok, talán meghalok, és ha ez idén be nem teljesítem szándékomat Isten tudja mint leszen ...”22 De mivel az adott időszakban a Haditanács minden erejével épp a béke fenntartására törekedett, Kanizsa megtámadását aligha engedélyezhette.23 Ilyen körülmények között pedig a végvidéknek az volt az érdeke, hogy a legmegbízhatóbb hírekkel szolgáló informátora továbbra is a helyén maradjon. Ezen a ponton a hírszerző és a megbízók érdekei eltávolodtak egymástól. A hírekért időről időre juttatott kisebb-nagyobb összegek nem álltak arányban a vállalt kockázattal. Emberünk egy ideig türelemmel várakozott, de aztán rá kellett jönnie, hogy a neki kedvező megoldás a keresztények számára nem kívánatos. Kockázatot ezek után már nem vállalt, ami hamarosan éreztetni kezdte hatását, a hírek egyre megbízhatatlanabbak lettek. 1648 nyarán az egerszegi kapitány még feltétel nélkül bízott kanizsai emberében, 1651-ben viszont – mint mondja – már csak azért adja tovább híreit, hátha van bennük valami igazság is.24 1652-ben pedig már csak mint rossz, hazug törököt emlegeti.25 Ezt követően, csaknem pontosan 5 évnyi tevékenység után a kanizsai török kém végleg eltűnt a levelek lapjairól.
17 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XII.16.N. 25723.
18 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XII.19.N. 25725.
19 Amint az az egerszegi kapitány levelezéséből kiderül, a kanizsai kém a lehetőségekhez képest pontos, helytálló hírekkel szolgál a tervezett portyákról. 1647 decemberében, illetve 1648 márciusában is értesíti a mieinket az Egerszeg ellen tervezett támadásokról. OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XII.19.N. 25725. Illetve 1648. III.25.N. 25745. És N.25747.
20 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. IX.7.N. 25899.
21 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. III.25.N. 25745.
22 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. IV.17.N. 25754.
23 „... Na(gysá)god parancsolata szerint beüzentem annak az embernek, hogy N(agysá)god magától semmit se cselekedhetik, és hogy irt N(agysá)god oda fel felőle, és onnan kelletik várni N(agysá)godnak. Azért egy kevéssé várakozásban legyen ...”
24 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. V.30.N. 25876.
25 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1652. IX.27. N. 25942.
26 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. VII.27.N. 25896., 1651 IX.3. 25897. 1651. IX.7. 25899
Megbízható hírforrásra, beépített emberre a magyar várrendszernek igen nagy szüksége volt, de amint az Kerpachich kapitány leveleiből kiderül, jó kémet szerezni egyáltalán nem volt egyszerű. A pénz ugyanis – bár fontos volt – önmagában még nem jelentett garanciát arra, hogy a hírek valóban használhatóak lesznek. Ahhoz, hogy a kém hasznos információkkal szolgáljon, az alkalmilag 177folyósított kisebb-nagyobb összegeknél jóval többre, motivációra, érdekeltségre volt szükség. Mint az az alábbiakból kiderül, nem az egerszegi kapitánytól remélhető szerényke összeg, hanem az érdekek azonossága volt az, ami a kanizsai szpáhik egyikét rábírta a magyarokkal való együttműködésre. Mint Kerpachich kapitány írja, „... bizonyos emberem üzent onnan ... mihelyt a hold erősül mindjárt följönnek onnan az végbéli törökök még többen mint most voltak, mivel ezen mostani Basa az török császártól rabló levelet hozott a Kemenesaljára ... Azon embernek van egynéhány faluja ott a Kemenes alatt, bizonyos embertől üzent hogy küldjek Kocs nevü faluba két lovast, és üzenjem meg nekik és a többi falujába, őrizzék magukat, mert mind elvesztik magukat. Énnekem ígért tíz tallér ára nyerget ha azt megcselekszem...”27
27 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1656. XI.16.N. 26150
Az állandó kém mellett az alkalmi hírszerzők is komoly szerepet játszottak váraink tájékoztatásában. Leghasználhatóbb csoportjukat a rabok alkották. Őket két eltérő helyzetű rétegre oszthatjuk. Akik még nem alkudtak meg sarcukról, vagy nem tudtak fizetni, a várban éltek. Így lehetőségük volt megfigyelni a helyőrség mindennapi életét, szokásait, tevékenységét. Módjuk volt kipuhatolni az ellenség szándékait, terveit. Azok pedig, akiket kezesek ellenében elbocsátottak sarcuk összegyűjtésére, a megszerzett részletekkel szinte szabadon jártak ki és be Kanizsára. Az alkalmi információk közül azért emelkedtek ki a foglyok által küldött hírek, mert a rabok, különösen a fizetőképes rabok többsége katona volt. Ők pedig általában elegendő tapasztalattal rendelkeztek ahhoz, hogy viszonylag pontosan felmérjék az ellenséges csapatmozgások mértékét, meg tudják becsülni a létszámokat, képesek legyenek értékelni az ellenfél lovait, fegyverzetét, felszereltségét és még egy sereg más olyan tényezőt, ami a betörések elhárításához nélkülözhetetlen fontosságú volt. De sajnos ezzel a török is tisztában volt, és a rabokat, különösen ha komolyabb akcióra készült, igyekezett elzárni és távoltartani. Talán ez az oka annak, hogy az általuk küldött híreknek egy része csupán olyan általános jellegű figyelmeztetés minthogy „a török megüti az aratást”, „teliholdkor próbájuk leszen”, „a török igen gyülekezik, rablani készül” stb.
Az alkalmi hírszerzők másik fontos, de már megbízhatatlanabb csoportjába az ún. „hódolt polgárok” tartoztak. Mivel a török javadalombirtokosok ritkán hagyták el a várat, a napi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatot viszont fenn kellett tartani a hódolt falvakkal és városokkal, ezek lakossága naponta ki-bejárt. Terményt szállítottak, vásároltak, kereskedtek, fuvaroztak, a mesteremberek 178jobbágyok segédkeztek a vár karbantartásában, javításában. Így azután gyakran 3-4 napot is eltöltöttek egyhuzamban Kanizsán. Ez idő alatt – mivel a vár nem volt nagy – természetesen sokmindent láttak, hallottak. S értesüléseiket általában továbbították is a keresztényeknek. Ezekkel a hírekkel azonban óvatosan kellett bánni. Óvatosan, mivel a hódoltságiak általában nem jószántukból, hanem csupán a fenyegetés hatására, kényszerből vállaltak hírszerzői feladatokat. Megbízhatóságuk mindenkor az adott területen uralkodó erőviszonyok függvénye volt. Egy keménykezű pasa ugyancsak meg tudta ingatni a hódoltsági hírek megbízhatóságát. Nem volt egyedi eset, hogy a török túszokat szedett a hódolt falvakból. Azzal fenyegetőzött, hogy minden faluból két-két embert karóba vonat, ha nem jelentik a mieink mozgását. Ilyenkor, ellenintézkedésként a magyar kapitány is berendelte a hódoltságot, és hasonló „jutalom” kilátásba helyezése mellett ő is híreket követelt.28 Zárójelben kell megjegyeznünk, hogy az ilyen esetekben a magyar fél általában jóval keményebben lépett fel mint a török.29 Inkább pusztuljanak mind a hódolt falvak a Zalától Kanizsáig, de ő a híradást meg nem engedi, el nem tűrheti, jelentette ki az egerszegi kapitány. S hogy az ilyen esetekben a hódoltságiakkal szembeni „hivatalos” álláspontról s nem túlbuzgóságról volt szó, azt bizonyítja az is, hogy karózással fenyegető üzeneteket a végvidéki főkapitány Batthyány Ádám parancsára is küldtek a falvakra.30 Hogy a hódoltságiak e kettős szorításban, az üllő és a kalapács között meg tudtak maradni, az paraszti furfangjuk mellett annak volt köszönhető, hogy igazából egyik fél mellett sem kötelezték el magukat. Hoztak is hírt, meg nem is, vittek is, meg nem is. Híreik ritkán mentek túl az olyan általánosságokon mint hogy „...a török igen patkoltat s a vizeket tudakozza ...„ vagy hogy „ ...holdtöltekor valamely várra szándékoznak...„ menni.
28 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. V.4. N. 25868.
29 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. Hónap és nap nékül N. 25788.
30 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. XII.25. N. 26008.
Mivel a török egyáltalán nem bízott a hódolt lakosokban, komolyabb portyák idején nem engedte őket se be, se ki a várból, az útjába eső falvakat pedig még éjszaka igyekezett körülzárni.
A hódoltsági lakosok nem a szűkebb értelemben vett hírszerzésben, felderítésben, hanem inkább a török mozgásának megfigyelésben, a riasztásban játszottak kulcsszerepet. A magyar várak előretolt szemei az úgynevezett hírmondók voltak. Az ő feladatuk volt, hogy a török legkisebb mozdulatát is azonnal jelentsék a legközelebb fekvő magyar várban vagy őrhelyen. A feladat 179az általánosságban vett hírszerzésnél sokkal veszélyesebb volt, mert az értesülést azonnal, gyakran a török előtt szaladva, ráadásul kerülő úton kellett eljuttatni az első keresztény őrséghez. Ezt a feladatot feltehetően fiatalabb, a vidék útjait jól ismerő, jól lovagló emberekre bízták, mert bizony gyakran előfordulhatott az, ami a hahóti hírmondóval 1654 telének egyik hideg januári éjszakáján megesett. A Kanizsáról éjnek évadján kilopózott törökök a keresztény terület felé tartottak, de a hahótiak valahogy neszét vették a mozgolódásnak. Küldték is a hírvivőt azonnal Pölöske várába, de a törökök üldözőbe vették, s csak úgy menekülhetett, hogy a sötétség leple alatt lováról leugorva, az út melletti bozótba vetette magát.31 Mivel – amint azt a fenti példa is jól bizonyíthatja – a hírmondók beérkezése mindig kétséges volt, a kapitányok jobban bíztak az őrszemekben és az őrjáratokban. Ennek perszer az is oka lehetett, hogy a hódolt falvak nem jószántukból vállalták ezt a feladatot.32 Ennek ellenére nem egy példát találunk arra, hogy milyen felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett egy-egy vakmerő hírmondó. Az 1651-es egerszegi aratást sem az őrjáratok, vagy a hírlövés mentette meg. Mint a várkapitány írja, „...tegnap mintegy kétszáz lovas jött volt föl, hogy a mezőnket meg akarták ütni. A hírmondó előbb hála Istennek elérkezett mint az törökök és immár csak közel voltak hogy lőttettem öreggel és úgy az aratók elszaladtanak az mezőről ...”33
31 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1654. I.25. N. 26024. „Nagyságodnak akaram tudasara adni hogj ez eiel ugi mint vasarnapra viradora az kanisaiak es teöb veghbeliek el jütek volt Hahotigh mind lovasa Gialoghia ugian felesen magokal, az hahoti Hirmondo hogi hirt vit Peöleöskere azt űztek, az elszaladoth bozodba a lovat ugian el niertek ...”
32 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. VII.21. N. 25980. „... Nagyságod parancsolatiabul Hahotra, Szent Balasra, Vy nepre, VyVdvara es egieb falukra ereös parancsolatal parancsoltam megh feiek vesztesek alat hogi minden nap Egi-Egi Embeört kulgienek be minden falubul es vigiazasban legienek ha mit erthetnek latnak halanak sietsegel ertesemre agianak...”
33 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. VII.21. N. 25883.
A török portyázók azonban egyáltalán nem becsülték alá a hódoltságbeli hírmondók veszélyét, mert ha csak tehették, a legnagyobb titokban jártak.34
34 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1656. II.16. N. 25883. „.... az Teöreökök altal menven az Szalan oli titkon hogi csak Kapornakra semi hire nem volt, es Kovacsit ki csak Sümeghez nem meszy el rablotak...”
A török magyar együttélés kutatásának történetében mindeddig méltatlanul háttérbe szorultak a nők. Pedig, amint arra e téma kutatása során is nem egy adatot találtam, a feleségek, a keresztény asszonyok híradásai nemegyszer komoly segítségére voltak a végvári kapitányoknak. Egy Koboz András nevű hajdú rab volt Kanizsán, s a sarcát hordta ki s be a várba. „A gazdasszonya keresztény volt, s igen ajánlja magát, hogy amit érthet az urától, aki lator csatázó 180török, azt megüzeni.”35 S hogy nem csak pillanatnyi felindulásról volt szó azt jelzi, hogy az említett asszony még jó másfél év múlva is küldözgeti a híreket Egerszegre. Mellesleg, hogy a hölgy keresztényi felbuzdulása ily tartós volt, abban feltehetően szerepet játszott az is, hogy az egerszegi kapitány gyakorta kedveskedett neki pénzzel és más ajándékokkal.36
35 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1654. VIII.12. N. 26045.
36 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1655. XII.7. N. 26105.
Az senki előtt sem kétséges már milyen fontos szerepet kapott hírszerzés, a kémkedés a végvidék hathatós védelmezésében. Azonban még a kémeknél is sűrűbb homály övezi azokat, akik nélkül a létfontosságú információk nem juthattak volna el a megfelelő helyre. Az összekötőkről azonban – talán épp amiatt, mert kiválóan beolvadtak környezetükbe – nem sok szó esik. A Kanizsán tevékenykedő török kém például – érthető önvédelmi okokból – csak az általa jól ismert két (talán három) összekötő útján tartotta fenn a kapcsolatot. Mindkettő hódolt jogi státusú volt, hiszen csak így mozoghattak szabadon a török területeken. Egyikük, Ebergényi Pál deák, a másik, a levelekben gyakorta emlegetett Molnár István viszont hódolt jobbágy volt. Méghozzá olyan, akinek két szpáhija és Egerszegen élő, szintén hódolt magyar földesura is volt. A hírszerző kapcsolat a már említette kanizsai Oszmán cseri basa és az egerszegi polgár között alakult ki, de fenntartását és működtetését hamarosan teljes egészében Molnár István vette át. Mivel jobbágy volt, s Kanizsán két szpáhija is lakott – egyikük épp maga a kém – nem volt feltűnő, hogy gyakorta megfordult a várban. Feltehető, hogy bár jobbágyi állapotú volt, nem foglalkozott földműveléssel. Erre aligha juthatott ideje, hiszen szinte állandóan úton volt. Mikor híre kelt, hogy a török készül valamire, épp csak megérkezett Egerszegre, már küldték is vissza. Ilyenkor két-három naponta jelent meg Kanizsán. Mivel a hírhordáson kívül másra nem nagyon maradt ideje, valószínű, hogy a hírekért kapott pénzből élt. A hírek megszerzésével azonban aligha ő foglalkozott, hiszen már gyakori feltűnése is gyanússá tehette, hátha még tudakozódott, kérdezősködött volna. Ügyes ember lehetett, hiszen olyankor is eljutott a kémhez s vissza, mikor a törökök, portyára készülve, ugyancsak szemmel tartották a hódolt lakosokat. Bár ki tudja, meglehet több volt ez mint szerencse.
Mint láthattuk, ahhoz, hogy a védelmi rendszer az adott körülmények között elláthassa feladatát nélkülözhetetlen volt a több forrásra támaszkodó hírszerző és hírtovábbító hálózat. Ennek leghatékonyabb, legmegbízhatóbb elemei az állandóan a helyszínen tartózkodó, autentikus forrásokkal rendelkező török kémek és a velük szoros kapcsolatban álló összekötők voltak. Állandó kém híján a különböző megbízhatóságú másodlagos hírforrások, rabok, „hódolt polgárok”, valamint a jövőmenő kereskedők látták el hírekkel a végvidék védelmezőit.
181A végvidékeken folyó regionális katonai hírszerzés jellegénél fogva soha nem tartozott a látványos, nagy publicitást élvező tevékenységek közé. Talán ez lehet az oka annak, hogy a kiváló forrásadottságok ellenére, eleddig nem került sor a hírszerzés eredményei és a védelmi rendszer hatékonysága közötti kapcsolat alaposabb vizsgálatára. Pedig, a források tanúsága szerint, a védelmi rendszer hírek nélkül csak annyira teljesíthette volna feladatát mint egy süket és vak őrszem.
József Kelenik: Spies, News and Rumours. Intelligence Work and Warfare in the south Transdanubian borderlands during the first ha…
József Kelenik: Spione, Nachrichten und Gerüchte Nachrichtendienst und Kriegführung im grenzland Südtransdanubien in der ersten h…
