7 HIDEGFEGYVEREK, VÉDŐFEGYVEREK

Teljes szövegű keresés

7 HIDEGFEGYVEREK, VÉDŐFEGYVEREK
A tűzfegyverek térhódítása miatt a hidegfegyverek és főként a védőfelszerelések szerepe fokozatosan csökkent. Kelenik József plasztikus adatokat hoz arra nézve, hogy a gyalogság esetében a viszonylag egyszerűen kezelhető, olcsó, s ezért tömegesen alkalmazható muskéták és szakállasok tűzerejének növekedése miként szorította háttérbe a harcmezőn korábban egyeduralkodó pikát, s tette egyre feleslegesebbé a különböző páncélokat és vérteket.664 A folyamat a lovasságnál is megfigyelhető, csak jóval kisebb mértékben, hiszen a vértesek még a 19. században is hordtak mellvértet és sisakot, elsősorban persze a közelharchoz és a hidegfegyverek ellen. Összességében azonban a 16., és még a 17. század harcaiban is mind a hidegfegyverek, mind a védőfegyverek még nélkülözhetetlennek bizonyultak, mindenekelőtt ott, ahol test-test elleni küzdelemre kerülhetett sor, tehát a várak védelmében is.
664 Kelenik, 1991/3. 116-117.
A mondott folyamat az inventáriumokban is nyomon követhető, ha – talán a statisztikai matematika szabályainak nem egészen megfelelő módon – egyszerűen átlagoljuk a 16. és a 17. századi leltárakban talált kézi lőfegyverek és hidegfegyverek számát.
 
1606-ig
1606-tól
 
kézi lőfegyver
205 db (189 leltár)
232 db (50 leltár)
13,2%-os növekedés
hidegfegyver
251 db (100 leltár)
177 db (37 leltár)
29,5%-os csökkenés
 
Az adatok kétszeresen is alátámasztják a fentieket. Egyfelől a két fegyvertípus esetében jól kivehető a mennyiségi változás ellentétes tendenciája. Másfelől ugyanazon mintánál mindkét időintervallumban több inventáriumban írtak össze kézi lőfegyvereket, mint hidegfegyvereket.
Ha konkrét várakon nézzük ugyanezen tendenciát, akkor már vegyesebb a kép.665 Az ellentétes mennyiségi változás Munkács, Sáros, Trencsén esetében eléggé kézzelfogható, Egerben, Kassa 17. századi leltáraiban épp csak érzékelhető, míg mindkét fegyverfajtát érintő csökkenés mellett Léván és Murányban hidegfegyverből, Sümegen, Szádváron és Véglesen kézi lőfegyverből volt több.
665 Itt csak azokról a várakról beszélek, amelyekről több leltár maradt fenn, azok nagyobb időintervallumot fognak át, és érdemi adatmennyiséggel rendelkeznek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem