GONCSAROV, IVAN ALEKSZANDROVICS (1812–1891) orosz regényíró
GONCSAROV, IVAN ALEKSZANDROVICS (1812–1891) orosz regényíró
Ábrázold a gazembert, a bukott nőt, a fölfuvalkodott ostobát, de az emberről se feledkezz meg.
Oblomov, I. r. 2. r. – Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1953. 24. Németh László;
…vannak olyan főnökök, akik a fogadásukra ugró alárendelt elbutulásig ijedt arcán nemcsak tiszteletet látnak, de buzgóságot, sőt néha hivatali tehetséget is.
I. m. 5. f. – Uo. 49.;
Minek a tankönyvek? Meg minek végül a hat-hét év elzártság, az egész szigor, faggatás, a leckék fölött való kotlás és senyvedés, a futkosás, rosszalkodás, mulatság tilalma, amíg mindennel nem végzett?
I. m. 6. f. – Uo. 53.;
…ki utazik Amerikába, Egyiptomba? Az angolok, azokat már arra teremtette az úristen; meg otthon nincs is hol lenniük. De minálunk ki utazik? Valami kétségbeesett lélek, akinek semmi az élete.
I. m. II. r. 3. f. – Uo. 143.;
…ahogy megnősültél, rögtön egy csomó fehérnép oson a házadba.
I. m. 4. f. – Uo. 151.;
…az élet az költészet. Minek is kell az embereknek eltorzítaniok!
Uo. 153.;
…oblomovizmus? – … hát a ti lótás-futástoknak, szenvedélyeteknek, háborútoknak, kereskedésteknek, politikátoknak a célja nem a nyugalom előkészítése, nem e felé az elveszített paradicsom felé törekedtek?
Uo. 155.;
…csúnya vonás férfiakban: szégyellik a szívüket. Ez is hiúság, ez is hamis dolog, jobb lenne, ha az eszüket szégyellnék néha, az gyakrabban hibázik.
I. m. 5. f. – Uo. 172.;
…nem ez-e a titkos célja minden férfinak, asszonynak, hogy kedvesében a nyugalom változatlan arcát, az érzés örök és egyenletes folyását találja meg?
I. m. 6. f. – Uo. 175.;
Csak nő képes ereje … gyors kivirágoztatására, lelke minden oldalának a kibontására.
I. m. 8. f. – Uo. 195.;
Az élet: tartozás, kötelesség, következésképpen a szerelem is kötelesség, mintha isten küldte volna…
I. m. 9. f. – Uo. 210.;
Igen, lehetetlen úgy élni, ahogy tetszik: ez világos … ellentmondások káoszába hullva, amelyeket nem old fel egyetlen emberi elme sem, akármilyen mély, vakmerő! Ma megkívántad, holnap eléred, amit szenvedélyesen kívántál, aztán átkozod az életet, hogy mért teljesítette kívánságod – lám, ez származik abból, ha valaki az életben önállót s merészet lép, az önfejű akarom-ból.
Ki találta ki, hogy: boldogság, gyönyörűség? Esztelenek! Az élet: élet, tartozás… Kötelesség, és a kötelesség mindig nehéz. Teljesítsük hát tartozásunkat.
I. m. 10. f. – Uo. 213.;
A sírás … csábítókhoz illik, akik frázisokkal igyekeznek megfogni a nők óvatlan hiúságát, vagy az epedő ábrándozókhoz.
Uo. 217.;
A szívnek, amikor szeret, külön esze van … tudja, mit akar, s előre tudja, mi lesz.
Uo. 221.;
Csak többé-kevésbé korlátolt asszonyok szoktak ravaszkodni, ravaszkodásokkal ölni az időt. Minthogy nincs elég egyenes eszük, ravaszsággal mozgatják a kicsinyes élet rugóit, mint a csipkét, szövik házi politikájukat, s nem veszik észre közben, hogy futnak körülöttük – hova igyekeznek, s hol térnek össze – az élet fővonalai.
A ravaszság olyan, mint az aprópénz: nem lehet sokat venni rajta.
Uo. 225.;
A ravaszság rövidlátó, csak azt látja jól, ami orra előtt van, a messzeséget nem, s ezért gyakran maga esik abba a verembe, amelyet másoknak ás.
Uo. 226.;
Álnok emberek fogása olyan áldozatot felajánlani, amire nincs szükség, vagy amit nem lehet meghozni, hogy a szükségeseket ne kelljen meghozniuk.
I. m. III. r. 7. f. – Uo. 304.;
Ha a szerelmet szeszélyes, felelőtlen érzésnek nevezik is, amely úgy támad, mint a betegség, azért annak is megvan a törvénye és oka, mint mindennek. S ha idáig ezeket a törvényeket csak kevéssé vizsgálták, az azért van, mert a szerelemtől meglepett ember nem is gondol rá, hogy tudós szemmel figyelje…
I. m. IV. r. 1. f. – Uo. 330.;
…az élet célja maga az élet s a munka, nem pedig a nő…
I. m. 2. f. – Uo. 341.;
A szerelemben … vakul, ösztönösen szerződik az érdem: ebben a vakságban, ösztönösségben van épp a boldogság.
I. m. 4. f. – Uo. 350.;
Az emlékek: fenséges költészet, ha eleven boldogságunkra emlékeztetnek, de perzselő fájdalom, ha behegedt sebekhez érnek.
I. m. 6. f. – Uo. 376.;
A kényelem kedvelője talán vállat von, ahogy a bútorok, ócska képek, tört karú és tört lábú szobrok, a néha rossz, de az emlékek miatt drága metszetek, apróságok külső tarkaságára néz; a műértő szeme, ahogy egyik-másik képre, idő sárgította könyvre, régi porcelánra, ásványra, pénzre tekint, nemegyszer tán a mohó vágy tüzében gyúl ki.
I. m. 8. f. – Uo. 386.;
…tiszteld a kételyeket és kérdéseket: ők a túlcsorduló fölösleg, az élet fényűzése. Többnyire az élet csúcsain jelennek meg, amikor nincsenek többé durva vágyaink, nem a mindennapi élet körében születnek ők; ahol bánat van és szükség, ott az ember nem ér fel hozzájuk…
Uo. 398.;
A sors… Nem szereti, ha nem becsüljük meg ajándékait!
Uo. 400.;
…mindenkinek megvan a maga rendeltetése!
I. m. 9. f. – Uo. 409.
