Bevezető

Teljes szövegű keresés

Bevezető
Nap mint nap találkozunk helységnevekkel, ezekkel határozzuk meg születésünk helyét, lakhelyünket, utazásunk célját. Használatukat a különböző tudományok sem nélkülözhetik. A helynevek kialakulása évszázadokra visszamenő folyamat eredménye, a névadók az illető helységben élők, letelepedők voltak. A névadási folyamat során évszázadokig a hatóságok nem szólnak bele a névhasználatba. Sokszínű tehát a helynevek világa. Az évszázadok óta együtt élő erdélyi nemzetiségek kialakították helynévrendszerüket, amit folyamatos változás, átalakulás jellemez. Ez a sokszínűség nem volt és nincs senkinek a kárára.
Helynévanyagom összeállításánál figyelembe vettem Fejér György, Nagy Lajos, Fényes Elek, Pesty Frigyes munkáit, az 1850, 1858, 1872, 1873, 1877, 1882, 1888, 1893, 1907, 1913, 1941, 1942, 1944-ben megjelent helységnévtárakat, felhasználtam az 1784–1787, 1857, 1881, 1891, 1900, 1910-ben végrehajtott népszámlálások adatait is. Nem utolsó sorban hasznosítottam kötetemben Lelkes György, Sebők László, Wildner Dénes, Szabó M. Attila és Szabó M. Erzsébet helységnévtárait, Varga E. Árpád történeti-statisztikai köteteteinek adatait is.
E helységnévszótár magyar névanyagának alapját az 1913-as helységnévszótárban szereplő helységek – az Országos Községi Törzskönyvbizottság (OKTB) 1898. évi IV. tc. alapján működése nyomán elfogadott és a helyi képviselőtestületek által is jóváhagyott – névváltozatai képezik. Az Országos Községi Törzskönyvbizottság határozatát egy-egy megye esetében lásd a korabeli megyék felsorolásánál. Az első hivatalos helységnévtár 1873-ban a KSH kiadásában jelent meg. Ezután egyre gyakoribbak a helységnév-változások, melyek a magyarság hegemóniáját és prioritását igyekeztek bizonyítani.
Az 1898 előtti és utáni névváltozások esetén az alábbi főbb csoportokat lehet megkülönböztetni:
1. Névadás új helységeknek (több helység egyesülése esetén)
2. A települések többnevűségének megszüntetése, és az eredeti (egykori) magyar névalak visszaállítása.
3. Helységnevek magyarosítása (a nem magyar névalak vagy egyes elemeinek átalakítása, helyettesítése, fordítása stb.) Máramaros vm. Rozávlya Rozália, Rekita Reketye, Sajó-Polyána Sajómező, Pojnica Kismező, Székáspreszáka Székásgyepü, Preszáka Gyepüpataka.
4. Névváltoztatás annak érdekében, hogy egy helységnév csak egyetlen települést jelöljön. Egy községnek csak egy hivatalos neve, hasonló alakú és hangzású névalakok az országon belül ne legyenek (egy község-egy név, egy név-egy község).
A román helynévanyag az 1909, 1921, 1932, 1954, 1956, 1974-ben kiadott román helynévszótárakból, időközönként helységenként összeírt népszámlálási adatokból, az évek folyamán megjelent közigazgatási törvények mellékleteiből és a névváltozásokat elrendelő dekrétumokból, határozatokból és rendeletekből származik.
A német helynevek (forrásaira vonatkozóan lásd a könyvészetet) eredetük szerint három csoportra oszthatók: a) a királyföldi német-szász és a bánsági, partiumi német-sváb helységnevek, b) a Királyföld szász népességének a szomszédos peremvidékek velük kapcsolatban álló helységeiknek adott német és szász helynevek, c) az osztrák közigazgatás által bevezetett német helynevek. Összesen 1925 településnek van német elnevezése és névváltozata, a szász helynevek esetében követtük a helyi, népi ortográfiát, tekintettel arra, hogy a szász nyelvjárás vidékenként változott. Sajátossága, hogy W helyett V; S helyett Sz vagy N helyett Ny-t használtak. Az 1910-ben végrehajtott népszámlálás adatai szerint az 553 902 német 564 erdélyi, bánsági, bihari, szatmári és máramarosi helységben élt. 253 településen ők voltak többségben, míg 41 helységben számarányuk a többi ott lakó nemzetiséghez viszonyítva 90% felett van. Az egyetlen település, amelyben 100%-os a jelenlétük, az Karánberek (németül és románul is Lindenfeld) Krassó-Szörény megyében. 1930-ban számuk 497 752, 1956-ban 367 857, 1977-ben 347 896, 1992-ben 109 014. A világháború, az ezt követő menekülés, kitelepítés, deportálás, a Németországba történő áttelepedés, főleg 1990 után nagymértékben lecsökkentették a németség számarányát. Jó példa erre ismét Karánberek esete, az 1992-es népszámlálás adatai szerint, ekkor összesen l lakosa volt, az is németnek vallotta magát. A sajnos kiveszőben lévő német népesség – amelynek a múltban meghatározó jelentősége volt a gazdaságban, az iparban és a műveltségben – helynévanyagának átmentését alapvető feladatunknak tekintettük.
A kisebb lélekszámban élt és élő szerb, horvát, ukrán-ruszin, szlovák, cseh, bolgár közösségek helynévanyaga eddig helységnévtárakban nem volt közölve. Ezen közösségek helynévanyaga az 1990 után megalakult szervezeteiktől, parlamenti képviselőiktől, kutatóktól származnak.
A helyneveknek is meg van a maguk sorsa. Az államhatalom több ízben is beavatkozik, megváltoztatva őket, használatukat korlátozza, vagy megtiltja. Lássunk egy pár példát: az osztrák közigazgatás bevezetésével és meghonosításával az általunk tárgyalt területen sok olyan település kap német nevet, ahol nem éltek németek. Ilyen eseteket találunk Hunyad, Szilágy megyékben, de másutt is, német helyneveket kapnak olyan székely települések is, ahol a határőrvidék kialakításával az osztrák katonai közigazgatást is bevezették. A magyar államhatalom 1901–1912 között megyénként (kivétel Fogaras és Hunyad megye, ahol ez nem történik meg) törzskönyvezték a helységneveket, ez alkalommal a nemzetiségek által használt helyneveket magyarítják, vagy lefordítják. 1918 után az új állami és közigazgatási körülmények között több ízben intézkednek a helynevek ügyében. 1925-ben a közigazgatás egyesítésére és egységesítésére vonatkozó 95-ös törvény rendelkezett a helynevek románosításáról is. Magyar és német helyneveket fordítanak románra, vagy kapnak új neveket a települések. Hasonló névváltoztatásokra kerül sor 1954-ben is. Az 1930-as évek tiltó politikájához hasonlóan 1988. április 3-án hozott határozat szerint, az újságoknak, folyóiratoknak, könyvkiadóknak, rádió és televíziós szerkesztőségeknek megtiltották a magyar, német, szerb, ukrán, szlovák stb. helynevek alkalmazását. Az 1990 utáni években kisérletek történtek a két- vagy többnyelvű helységnévtáblák alkalmazására, ez több helyen bonyodalmakhoz, viszályokhoz vezetett. Reméljük azt, hogy a Román Kormány 2001. november 27-én kiadott 215-ös határozatának helyes alkalmazásával a nemzetiségi helységnevek jogos használata megoldódik minden érintett megyében.
A szótár törzsanyagát 5818 település (város, falu, tanya, telep, városnegyed, falurész) névanyaga képezi. Egy-egy szócikk a következő adatokat tartalmazza: A helység jelenlegi, hivatalos román neve, ezt követik a román névváltozatok, melyik jelenlegi megyéhez, esetenként melyik községközponthoz tartozik (jelölése #), az időközbe más közeli településbe beolvadt helység esetén a jelet alkalmaztuk, magyar hivatalos neve és névváltozatai, abban az esetben ha van, megjelenítettük az illető helység német, szász, ukrán (ruszin), szerb, horvát, cseh, szlovák, bolgár, jiddis, lengyel és török elnevezését is.
Ezután következezik a szótár történeti része. A forrásanyag segítségével (lásd a forrásjegyzéket) felsoroltuk a helység névanyagának változatait az első írásos megemlítésétől (betűhűen az oklevéltárban közölt formában) napjainkig. A latin ragozott névalak esetében a latin szövegnek csak azt a részét közöljük, amelyben az adott névalak található. Egy-egy névalak előtt az év áll, amelyben az illető névformát alkalmazták, következik a tulajdonképpeni névalak, utána a zárójelben az információ forrása található. + jellel kapcsoltuk az illető településekhez a valamikor odatartozó tanyákat, telepeket. Ezeknek egy része vagy elpusztult (háborúk, szövetkezetesítés és egyéb okok következtében) vagy beolvadt. Elsősorban névanyaguk értéke miatt kaptak helyet a szócikkekben.
A címszó utolsó részében jel után a közigazgatási hovatartozását, jogállását taglaljuk. A közigazgatási beosztásnál figyelembe vettük a középkori vármegyei és széki beosztást, az időnként végrehajtott elnevezésbeli és területi változtatásokat, az osztrák közigazgatás központosítást célzó intézkedéseit, az 1876-ban végrehajtott közigazgatási reformot és ennek jobbítására 1918-ig tett lépéseket, az 1920 utáni román közigazgatás változtatásait, az 1950-ben szovjet mintára bevezetet rajonok és tartományok rendszerét, eljutva az 1968-ban újra alakított megyékhez. A település melyik vármegyéhez, megyéhez járáshoz, székely- vagy szászszékhez, fíúszékhez, körzethez, kerülethez, határőrkerülethez, tartományhoz, rajonhoz tartozott az évszázadok folyamán. Jogállását tekintve követem a helység rangjának változásait: telep, puszta, tanya, falu, nagyközség, város, mezőváros, szabad királyi város, királyi bányaváros, rendezett tanácsú város, törvényhatósági joggal felruházott város, municipium, melyik megye járás, szék, körzet, rajon, tartomány része, vagy székhelye volt. A közigazgatási egységeket rövidítéssel jelöljük. A székhely esetén a helynév aláhúzott (Kolozsvár).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT