IVÁNKA ENDRE: ISKOLÁZÁS ÉS NÉPMŰVELÉS

Teljes szövegű keresés

IVÁNKA ENDRE:
ISKOLÁZÁS ÉS NÉPMŰVELÉS
A XIV. század második felét művelődéstörténeti szempontból az jellemzi, hogy az egyes országokban a nemzetek önálló szellemi életének gócpontjaiként és az egyéni nemzeti műveltség kialakulásának előkészítőiként új egyetemek keletkeznek. Így alakul meg a prágai egyetem 1348-ban, a krakkói 1364-ben, a bécsi 1365-ben és nálunk – Nagy Lajos alapításaként – a pécsi 1367-ben. Ezek közül azonban a nagy, régi egyetemek – Párizs, Oxford, Bologna – mellett csak Prága tudott jelentőséget szerezni. A bécsi egyetem 1384-ig inkább csak névleg állt fenn és csak azok a német tanárok vittek bele új életet, akik a párizsi egyetemet a schisma körül keletkező viták miatt elhagyták. A krakkói egyetem is megszűnt volna, ha 1400-ban Hedvig királyné, Nagy Lajos leánya, nem szervezi meg újra és nem gondoskodik fenntartásáról azáltal, hogy végrendeletében minden kincsét és ékszerét ráhagyta. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a pécsi egyetem is nemsokára megszűnt. Mikor? – nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy az egyik olasz tanár, akit Nagy Lajos király nagy anyagi áldozat árán megszerzett az egyetemnek – ötször annyi fizetése volt, mint egy akkori krakkói tanárnak – a pécsi egyetem alapítása után pár évvel már megint Olaszországban működött. Az egyetem szellemi életéből nem maradt más emlék, mint az egyetemi hitszónok által a hallgatóknak elmondott prédikációk sorozata.
Ugyanakkor, amikor a bécsi egyetemet újjászervezik, amikor a heidelbergi (1385), kölni (1388) és erfurti (1389) egyetemet alapítják, Zsigmond király gondoskodott (1389-ben) a megszűnt pécsi egyetem pótlásáról – az óbudai alapításával. Ez a leghosszabb életű középkori magyar egyetem 1389-től 1415-ig biztosan, de talán még valamivel tovább is fönnállott. Külföldön a konstanzi zsinatra küldött követeivel képviselte a magyar tudományt és legalább egy irodalmi emléket is hagyott: egy óbudai tanárnak Petrus Lombardus Sententiáihoz írt kommentárját. Ez a körülmény azért fontos, mert a középkori egyetemeken nem annyira tankönyvekből tanultak, mint inkább a tanítás alapjául szolgáló kézikönyvekhez vagy szövegekhez a tanár által fűzött magyarázatokból és a tanár vezetése alatt tartott disputációkból, melyeket feljegyeztek és könyv formájában terjesztettek. Innen van, hogy egy-egy egyetem szellemi hatása a könyvtárakban az illető egyetem tanárai által írt Szentírás-magyarázatokban, Petrus Lombardus sententiáihoz fűzött kommentárokban, a tanárok nevét viselő quaestiógyüjteményekben szokott megnyilvánulni. Hogy a magyar egyetemeken készült művek csekély szerepet játszanak azokban a középkori magyar könyvtárakban, melyeknek könyvállományát ismerjük és hogy itt is csak prágaiakkal (Matthaeus de Cracovia) és bécsiekkel (Nicolaus de Dinkelsbühl, Thomas Ebendorfer de Haselbach) találkozunk, azt bizonyítja: az óbudai egyetem 1415 után nem működhetett sokáig. Mátyás király pozsonyi egyeteme (1467) is rövidéletű volt, főleg talán azért, mert az egyetem megszervezését Vitéz Jánosra bízta, akinek sikerült ugyan az egyetemnek elsőrendű tanárokat, többek között a kor leghíresebb csillagászát, Regiomontanust, megnyernie, de Mátyás király ellen szőtt összeesküvésének és az ebből keletkezett viszályoknak az egyetem is áldozatul esett.
Hazánk tehát nem rendelkezett a középkorban olyan egyetemmel, mely a magyarság műveltségét tartósan befolyásolni és következetesen irányítani, önálló nemzeti műveltségének kikristályosodását előmozdítani képes lett volna. Ez nem jelenti azonban azt, mintha az új egyetemek alapításával szélesebb rétegekben elterjedő magasabb műveltségből, főként a szomszéd államok egyetemeinek látogatása révén, nem vette volna ki részét. Tudjuk, hogy magyar hallgatók nagy számban keresték fel a külföldi egyetemeket, Krakkóban külön tanulóházzal, „bursá“-val rendelkeztek, a bécsi egyetemen kezdettől fogva mint külön „nemzet“ (natio) szervezkedtek, amely védszentjének, Szent László királynak ünnepét évenként a bécsi domonkosok templomában nagymisével és hitszónoklattal ülte meg. Míg korábban a párizsi egyetem mellett az olasz egyetemeket is felkeresték a magyarok, ebben az időben főleg Prága, Bécs és Krakkó felé tájékozódnak azok, akik a kor skolasztikus műveltségét meg akarják szerezni; Olaszország inkább csak azokat vonzza, akik az új humanisztikus műveltség iránt lelkesednek. Ennek következménye, hogy – a könyvtárak és kódexek tanúsága szerint – a legszorosabb kapcsolat állapítható meg a magyarországi skolasztikus műveltség s a bécsi, prágai és krakkói egyetemeken uralkodó szellemi irányok között. Ez nemcsak kimondottan tudományos, egyetemi könyvekre vonatkozik. Kremsieri Milic-nek, a híres csehországi népszónoknak († 1374) a prédikációi megvannak a nagyszebeni plébánia könyvtárában 1400 körül, amikor ez a könyvtár még csak 10–15 könyvből áll. Henricus de Hassiá-nak, a bécsi egyetem újjászervezőjének [Káptalani iskolák] († 1397) „Speculum animae“ című, népszerű vallásos elmélkedéseket tartalmazó könyvét gyakran találjuk magyarországi kódexekben és Matthaeus de Cracoviá-nak a szent áldozásról szóló vitákban írt műveit Magyarországon is olvassák.

Az óbudai főiskola címere Richenthal Ulrik a konstanzai zsinatról szóló műve 1483-ban megjelent első kiadásában.*
(Orsz. Széchenyi Könyvt.)
* A címer fölötti szövegben a XV. századi augsburgi könyvnyomtató sajtóhibát ejtett, amennyiben Sundens alakban szedte Buda nevét, nyilván Budens (Budensis) helyett.
Habár így egyre több és több egyetemi műveltséggel rendelkező egyén juthatott nálunk a plébániákra, a kanonoki stallumokba, a városi közigazgatásba és a királyi kancelláriába, amely fokozatosan humanista jelleget öltött, az ország ezzel a művelődési lehetőséggel mégsem érhette be. Éppen az egyetemek hiánya miatt fokozott jelentőségre emelkedtek hazánkban a káptalani iskolák. Eredeti rendeltetésük az volt, hogy az egyházmegye papnövendékeit képezzék ki, de a valóságban sokan, mások is tanultak itt, így bírákról, írnokokról, sőt földbirtokosokról is tudunk, – főleg a XV. század végén – akik gyermekkorukban káptalani iskolába jártak. A hittudományon kívül ugyanis a „szabad mesterségeket“ is tanították, tehát azt a műveltséget adták, – latin írás és olvasás, a legfontosabb latin írók ismerete, számtan, mértan, természetrajz, főleg csillagászat és zene – amely nagyjában a mai középiskolai műveltségnek felelt meg. Külföldön is szokássá vált ebben az időben, hogy az egyetemet az „artes“ elvégzése után a nélkül hagyták el, hogy jogi vagy teológiai pályára léptek volna. Az ilyen „magistri artium“ között mindinkább szaporodik a világi elem. A világi műveltséget, melyet máshol a „facultas artium“ teremtett meg, nálunk részben a káptalani iskolák alapozták meg.
A kódex Ptolemaeusnak Magnae compositionis libri címen ismert csillagászati minkáját tartalmazza. Zárószavai szrint írását 1467 márc. 17-én fejezék be s kevéssel utóbb írták bele az itt látható horoscopot, amelynek felírása így szól: Figura celi hora instituc[i]onis Vniversitatis Histropolitane Anno dom[in]i 1467° in Iunio tempore equato die 5. ho[ra] 20 · p[ost] meridiem preciese In Eccl[es]ia Catedrali Strigonien[si] et erat dies Saturni et finis hore martis. A kódex eredetileg Vitézé volt, halála után a Corvinába került, amikor hozzá Mátyás díszes címlapot festetett.

Schomberg György, a pozsonyi egyetem 1486-ban elhúnyt alkancellárjának 1470-ben állított emléke az ottani dómban.
Nem szabad említés nélkül hagyni azt a művelődési lehetőséget sem, mely hazánkban a plébániai könyvtárakban rejlett s szintén a hiányzó egyetemek munkáját pótolta. Talán még nem is méltatták eléggé azt a körülményt, hogy – amennyire elszórt és véletlenül felbukkanó adatokból megítélhető – ezek a könyvtárak teljesen megütötték a külföldi színvonalat, [Plébániai könyvtárak] sőt egyes esetekben, – éppen, mert nálunk hiányzó egyetemi könyvtárakat kellett pótolniok – meg is haladták. A XV. század eleje óta rohamosan fejlődnek s ebben az időben nagy a szorgalom a könyvgyüjtés és könyvmásolás terén is; jellemző erre, hogy ne csak plébániai könyvtárakra hivatkozzunk, az a gyorsaság, mellyel a husziták által feldúlt lechnici karthausi kolostor könyvtára – miként a budapesti egyetemi könyvtárnak Lechnitzből származó húsz kódexe tanúsítja – a 30-as és 40-es években adomány, másolás és vétel útján gyarapodott, vagy az a tény, hogy a tárkányi karthauzi kolostor perjele 1432-ben személyesen járt az alsóausztriai gamingi karthauzi kolostorban könyvek vásárlása végett. A szepesi plébánosok testülete, a „confraternitas XXIV. plebanorum Scepusiensium“, 1405-ben közös könyvtárt alapított Lőcsén a Szent György-kápolnában. Magántulajdonból származó kódexeket ismerünk, melyekbe egy-egy plébános felszentelésétől kezdve mindazt bejegyezte, amit érdekesnek és fontosnak tartott: egyházjogi szabályokat, a kalendáriumra vonatkozó számításokat, orvosi utasításokat a pestis idejéből, de ezenkívül azokat a könyveket is belemásolta, melyekhez utazás közben mint vendég, vagy kölcsönzés útján juthatott. Néha – középkori szokás szerint – a másoló maga is megszólal. „Hamar, hamar, jámbor ember“, így buzdítja magát egy felvidéki plébános – magyar nyelven, nem latinul. Az általánosan elterjedt újabb műveket nem tekintve, e könyvtárakban komoly és mély érdeklődésre valló dolgokat is találunk: Szent Ágoston, Szent Anzelm, Hugo a Sancto Victore és más régebbi író kisebb műveit. A Szent Ágostonnak tulajdonított művek között ekkor is természetesen, mint általában a középkorban, más, későbbi auktoroktól – például Ruspe-i Fulgentius-tól és Clairvaux-i Alchertől – származó művek is vannak. Az ilyen könyvek – végrendelet útján – végül mind az illető helység vagy város plébániai könyvtárába kerültek. A mellett világi, hivatásos könyvmásolók is voltak. Pénzért írták a könyveket. Ilyen esetekben a kódexekben bejegyzést találunk, mely a másoló (írta N.), a rendelő (X. pénzéért) és a tulajdonos (Y. részére) nevét tünteti fel. Ilyen másolóktól származó, személyes bejegyzéseket is találunk. „Oh, hogy ihatnám“, sóhajt fel egy XV. századbeli „scriptor“.

A legrégibb ismert magyarnyelvű kézirat a XV. század első harmadából. (A Szt. Ferenc életét tartalmazó Jókai-kódex.) Felére kisebbítve.*
(Orsz. Széchenyi Könyvtár.)
* A korábban Ehrenfeld-kódex ismert kézirat kis negyedrétben papírra van írva s egy régibb eredeti másolata. A bemutatott 143. old. első sorainak olvasása: (eleuenen meg lewl)nevd: kesedelm nelkewl ygyen maytan el meny azysba es vydel veled azokott kyk beteglewnek zoktal wynned...

A bécsi egyetem magyar csoportja 1453-ban megnyitott új anyakönyvének kezdőlapja.*
(Bécsi egyetem levéltára.)
* A magyar nemzet csoportjához a tulajdonképpeni magyarokon kívül a cseh, morva, görög és lengyel anyanyelvű hallgatók is odatartoztak. Megalakulása hihetőleg egy időbe esik az egyetem alapításával (1365). Az első anyakönyv elveszett; a meglevő második nagy ívrétben, hártyalevelekkel kevert papírra van írva. Elején a Natio Hungarica 1414-ben hozott szabályai állanak; ezeknek kezdőlapját mutatja be hasonmásunk. Az első sorok olvasása: Anno Ab incarnatione domini Millesimo quadringe[n]tessimo decimoq[ua]rto Septima die Mens[is] octobris facta est co[n]gregatio vniuerso[rum] suppo[s]itoru[m] Nations Hungarie Alma uniuersitat[is] wienn[ensis] per Magistru[m] Nicolaum wydener Canonicum Eccl[es]ie T[ra]nsiluan[ensis].....
Ha tekintetbe vesszük, hogy ebben az időben egy-egy plébánián több pap működött, mint ma, – városokban, mint Nagybányán, Selmecbányán, Bártfán, Nagyszebenben 6, 8, sőt 11 káplán is volt, – érthető, hogy e plébániai könyvtárak a lakosság szélesebb köreinek művelődési eszközei voltak. Mert a könyvtárnak csak kisebb és a leltározásnál is legtöbbnyire világosan elkülönített része állott olyan könyvekből, melyekre csupán a plébánosnak volt szüksége a lelkipásztorkodásnál: prédikációskönyvekből, Szentírás-magyarázatokból, egyházjogi kézikönyvekből, melyek a gyóntatási szabályokat foglalták röviden össze. Hogy hazai könyvtáraink e téren is mennyire lépést tartottak a külföldiekkel, egyetlen példa is szemléltetheti. A nyugati könyvtárakban ebben az időben gyakran feltalálható a „Summa de casibus conscientiae“ című könyv, melyet szerzője, Bartholomaeus de Pisa O. P.-ról „Summa Pisaná“-nak szoktak nevezni s ez a „Summa“ 1442-ben Nagyszebenben, 1466-ban Sopronban is megvan. 1476-ban ezt a könyvet átdolgozta Angelus de Clavasio nevű ferencrendi szerzetes s azt róla azontúl „Summa Angelicá“-nak nevezték. Ezt az átdolgozást Selmecbányán már 1501-ben megtaláljuk.

Könyvszekrény olvasópolccal a XV. század végéről.*
(Segesvári városi múzeum.)
* A szekrény korábban a segesvári plebániatemplom sekrestyéjében állott. Hársfából készült és laposfaragással van díszítve.

Bártfai János leubusi szerzetes bejegyzése egy általa 1471-ben másolt kódexben: O ysten, mel zygen barath vadyok.
(Egyetemi Könyvtár, Boroszló.)
A főiskolára (egyetemre) vonatkozó rész a 22-ik sorban kezdődik (a rövidítések feloldásával): Instituisti namque hac civitate Buda, florentissima regni tui sede, apud predicatorum ordinis fratres universale gymnasium, ubi cuncti generis discipline philosophie, theologie, sancteque scripture ubertim possit, quod quisquis cupit, haurire... A ritka mű itt bemutatott első oldalát a gr. Apponyi-gyűjtemény példányáról fényképeztettük.
A könyveknek nagyobb része a sekrestye mellett külön helyiségben volt elhelyezve, leláncoltan, tehát a látogatók rendelkezésére bocsátva. Voltak itt teológiai művek, egyházatyák iratai, ájtatossági könyvek, – mint Szent Bernát művei, sőt, görögből fordított aszketikus könyvek is, mint Johannes Climacus († 600 körül) „Scala mysticá“-ja – legendák, bibliai szótárak és lexikonok, sőt, a középkornak legkedveltebb szépirodalmi olvasmányai is: a Historia Trojana, a Legenda Alexandri Magni, a Belial, a Sátánnak Istennel folytatott párbeszéde, melyben panaszkodik, hogy a megváltás őt megszerzett jogaitól megfosztotta. Hogy az ilyen könyvek milyen általánosan olvasottak voltak, bizonyítja egy soproni mesterembernek 1457-ben kelt végrendelete, mely a hagyatéki tárgyak között két könyvet is említ: a „Gesta Romanorum“-ot, a középkor legkedveltebb mese-, novella- és anekdótagyüjteményét és a „Magnus Alexander“-t, a Nagy Sándorról szóló középkori regényt. A plébániai könyvtárak valósággal közkönyvtárak voltak. A nagyszebeni leltározásnál például 1442-ben megállapítást nyert, hogy két könyv, – egy biblia és Robert Holcott oxfordi tanár († 1349) „Salamon bölcseségéhez“ írt kommentárja ki volt kölcsönözve a polgármesternek s egy bártfai tanuló is a század végén arra kérte a városi tanácsot, hogy krakkói tanulmányai idejére kérjenek részére kölcsön a plébániai könyvtárból egy római jogkönyvet. A városok anyagilag is hozzájárultak a plébániai könyvtárak állományának gyarapításához, és így történt, hogy lassanként – különösen ott, ahol a XVI. században a reformáció érvényesült – a plébániai könyvtárak kimondottan városi könyvtárakká alakultak át.

Láncos könyv a XVI. század elejéről. (Az 1509. évi esztergomi Ordinarius.)
(Országos Széchenyi Könyvtár.)
Nehéz megállapítani, hogy e művelődési tényezők hogyan hatottak az ország általános műveltségére s hogy a mindinkább terjedő magasabb műveltség hogyan hatott vissza az elemi tanításra, magának a népnek az iskolázására. A XV. században már mindenesetre nem fordul elő, hogy a káptalan tagjai a közös határozatot nem írják alá sajátkezűleg, hanem csak pecsétjükkel látva azt el, nevüket más írja le, amint ez a XIV. század első felében még többször megtörtént. Viszont tény az is, hogy a XV. század közepén és végén is még magyar főurak, mint Hunyadi János, Báthori István erdélyi vajda és Rozgonyi László tárnokmester nem tudtak írni s Zápolyai István, aki Mátyás király halála után Bécs kormányzója volt, nem tudott sem latinul, sem németül. A köznép műveltségi fokára pedig az a körülmény vet világosságot, hogy a század közepén a husziták és valdensek propagandájukat nem vitairatokkal, traktatusokkal és népprédikációkkal űzték, hanem a nép között elterjesztett dalokkal és nagy, festett táblákkal, melyeken Krisztus [Az általános műveltség emelkedése] és az apostolok szegénységét drasztikus módon állították szembe a papság fényűzésével és erkölcstelen életével. Ha tehát valaki ebben az időben a népre akart hatni, akkor annak ahhoz a szemléltető módszerhez kellett fordulnia, melyet a mai pedagógia a gyermeknevelés legelső fokán alkalmaz. De már szatirikus röpiratokkal is – ilyen például az „egy liba és egy veréb párbeszéde Huss János tanításairól“ című – igyekeztek a népre hatni.

A bártfai templomi könyvtár szekrénye. 1480 körül.*
(Magyar Nemzeti Múzeum.)
* A legnevezetesebb művelődéstörténeti emlékek sorába tartozik. Hasonló korú s ilyen díszes könyvszekrény a nyugat országaiban sem ismeretes. Eredeti helye a bártfai Sz. Egyed templomnak a sekrestye fölött levő, a szentélyre nyíló kápolnája volt. Ennek teljes szélességét elfoglalta s ezért két keskeny oldala nincs kidolgozva s a nyersen megfaragott deszkát mutatja. A templomban őrzött könyvtárról (Liberia) 1474-ben történik először említés. Nem sokkal később készülhetett a díszes könyvszekrény, amely elé, hogy ne lehessen könnyen hozzáférni, 1487-ben egy, a kápolnát két egyenlőtlen helyiségre osztó falat húztak. Az így keletkezett hosszú, keskeny szobácskára erősen megvasalt, vastag hársfadeszkából készült ajtó nyílt. (Ma ez is a M. Nemzeti Múzeumban.) Itt őrizték az egyház okleveleit is. A szekrény anyaga hársfa, csak polcai vannak vörösfenyőből. Hossza 420, teljes magassága 240, mélysége 50 cm. Berendezése és tagolása képünkön jól látható; a polcok közeinek mérete megfelel a XV. században leggyakoribb kisívrétű köteteknek. Faragottdíszű felső párkányát s léceit vörös, zöld, fehér és fekete színezés teszi élénkebbé. A szekrényt s a még meglévő könyveket a M. Nemzeti Múzeum történeti osztálya 1915-ben szerezte meg az egyháztól és a város körül az oroszokkal vívott leghevesebb küzdelmek napjaiban szállította Budapestre.
Megállapítható azonban az is, hogy a XV. század folyamán oklevelekben, végrendeletekben, különböző természetű levelezésekben mind nagyobb és nagyobb számban szerepelnek az iskolák és iskolamesterek, még kulturális központoktól távolabbeső, jelentéktelenebb helyeken is. A XV. század végéig több mint 150 iskoláról tudunk és ez a szám a XVI. század elején rohamosan szaporodik, pedig értesülésünk töredékes volta feljogosít arra, hogy még sokkal több iskolát tételezzünk fel. Legjobban az mutatja a XV. század vége felé és a századfordulón aránylag erőteljesebben folyó iskolázást, hogy ebben az időben Magyarországon nyomtatott, sőt, magyar szerzőktől származó elemi tankönyvek iránt szükséglet mutatkozott. Budán 1519-ben kiadták Alexander de Villa Dei „Doctrinalé“-ját, ezt az egész középkorban használt nyelvtankönyvet és Bécsben 1512-ben magyar szerzőtől írt nyelvtan is jelent meg, sőt, 1499-ben magyar szerzőtől számtan is. Művelt közvéleményt, irodalmi úton közvetített szellemi áramlatok iránt fogékony közönséget azonban ez az iskolázás – úgy látszik – csak néhány városban tudott teremteni; ezért is volt oly kevés közvetlen hatása a Mátyás korabeli magyar humanizmusnak az ország általános műveltségére. Legtöbbször pusztán csak az írás-olvasás megtanulására szorítkozott az iskola hatása, de ezzel is útját egyengette annak a másik, a népművelés szempontjából még jelentősebb művelődési áramlatnak, mely a kolduló rendek működéséből fakadt.

Tordai Miklós könyvmásoló bejegyzése 1461-ben írt Breviáriumában.*
(Batthyány-könyvtár, Gyulafehérvár.)
* A 7-ik sorban kezdő zárószavak olvasása: Per manus Nicolai scriptoris de op[p]ido Thorda, vbi salifodium nomi[n]at[ur], Anno d[omi]ni Mill[esim]o Q[ua]dringe[n]tesi[m]o Sexagesi[m]o primo. Lauda scriptore[m] don[e]c uideb[is] meliorem.
A népies prédikációkban különösen a ferencrendiek váltak ki. A magyar Temesvári Pelbárt és tanítványa, Laskai Osváth, a külföldi Kapisztrán Szent János és Jacobus de Marchia után működtek és mind a kettőnek prédikációgyüjteménye – Pelbárt „Pomerium“-a és Laskai „Biga Salutis“-a – 1500 körül már sok külföldi könyvtárban is megtalálható. 1486-tól kezdve külföldi nyomdászok egymással versenyezve adják ki műveiket; Pelbárt különböző beszédgyüjteményei augsburgi, nürnbergi, hagenaui, strassburgi, lyoni és párizsi nyomdákban 1483–1521 között körülbelül kilencven kiadást értek. Ezek a rendek a népies, magyarnyelvű irodalmat is művelték. Már a XV. század első feléből ismeretes Szent Ferencnek olasz legendákból összeállított magyarnyelvű életképe. Érthető, hogy az a rend, mely különösen a nép lelki gondozását tűzte ki céljául, és a harmadik rend megszervezésével a népet is bevonta a rend kötelékébe, fontosnak tartotta alapítójának alakját ideálként a nép elé állítani, népies, mindenki részére érthető formában. Hogy a szintén a század első feléből származó magyar biblia – vagy csak perikopa – fordítás milyen célból készült s mennyiben állt kapcsolatban a délvidéki huszita mozgalommal, még nem sikerült tisztázni.

Temesvári Pelbárt 1502-ben nyomtatott Pomerium című munkájának címlapja a szerző képével.*
* Az Országos Széchenyi-Könyvtár egyik példányáról.
A magyarnyelvű népies irodalom igazi lendületet csak akkor vett, amikor a század közepén mind a ferencrendben, mind a domonkosrendben reformokat hajtottak végre. A reformmozgalom vezetője a ferencrendben Kapisztrán Szent János volt, aki feladatát Hunyadi János lelkes támogatásával végezte, a domonkosrendben pedig brixenthali Huntpichler Lénárt, bécsi egyetemi tanár, aki a rend reformálásának alkalmával a tudományos szellem előmozdítására is törekedett. Erről érdekes tanúságot tesz a Halberstadti Haymo bibliamagyarázatát tartalmazó kódex, melybe a reformálók szinte felháborodással jegyezték be, hogy a régen elkallódott kódexet a kassai rendházban véletlenül a reformálás alkalmával találták meg és maguk helyezték vissza a kolostor könyvtárába. Magyar vonatkozásban a legfontosabb intézkedés az volt, mely a margitszigeti apácakolostor gondozásával a budai domonkosokat, a budai beginák és az óbudai klarisszák gondozásával pedig a budai ferenceseket bízta meg, és arra utasította őket, hogy az apácák és beginák részére ájtatos olvasmányokról, vallásos könyveknek a népnyelvre való fordításával gondoskodjanak.

Szent Margit legendája Ráskai Lea dömés apáca által másolt kéziratának egyik oldala, felére kisebbítve.*
(Országos Széchenyi Könyvtár.)
* A kis negyedrétű, eredeti kötésében levő papírkézirat Quart. Hung. 406. szám alatt őriztetik. A bemutatott 21. oldal első sorainak olvasása így hangzik: ...haytas˙ert. Az ev terdeenek Kalachy meg dagattanak es meg kemen˙eltenek vala: Mykeppen az ev mestere nemes evzvegy azzon olimpiadis, es eg˙eb Sororok t˙tkon elteben, holta vtán es, nag˙ zeretettel meg neztek...

Ráskai Lea névaláírása az általa másolt legendáskönyv végén. 1517.*
(Budapesti Egyetemi Könyvtár.)
Ráskai Lea aláírása a Cod. Hung. 4. jelzetű Cornides-kódex 368. lapján látható. Az itt bemutatott zárószavak olvasása: Vegeztetyk zent iustina azzonnak elete. Vrnak eztendeyben. Ezer. evtzaz. tizenheet eztendevben. raskay léa.

A „Szabács viadala“ históriás ének eredeti kézirata a XVI. századból. Első és utolsó oldal.*
(Országos Széchenyi Könyvtár.)
* Hosszában összehajtott félívnyi papíron írt fogalmazvány (?), amelyet nem sokkal Szabács ostroma (1476) után írhattak. Eleje hiányzik. Hasonmásunk jobbfelén az ének megmaradt részének kezdete, a balon befejezése látható. Az utóbbinak kezdősorai így hangzanak: Akarattyok zerent twn kegelmeth / Es nag myltosagas engedelmmeth / Ig meg adak zabacz erwssegeth Benne hag˙ak algywnak bwhsegeth... A kéziratot 1871-ben Véghely Dezső találta a Csicsery-család levelesládájában.
Ez volt a magyarnyelvű irodalom kiindulópontja. Egyszerre megjelentek magyar fordításban azok a könyvek, melyekből a késői középkor szellemi élete táplálkozott. Seuse „Horologium Sapientiae“-je, Szent Bonaventura aszketikus művei, Dionysius Carthusianusnak, a kor egyik legkedveltebb egyházi írójának népszerűbb munkái, Ludolfus de Saxonia „Speculum humanae salvationis“ című ájtatossági könyve, a XV. század egyik legkedveltebb olvasmánya, Sienai Szent Katalin dialogusai stb. váltak így hozzáférhetőkké – kivonatban, átdolgozásban, de sokszor teljes egészükben is – a magyar olvasó számára; ezeken kívül legendák, mint Szent Eleké, a középkor egyik kedvelt legendája, Barlaamé és Josaphaté, Szent Annának, a XV. század egyik legnépszerűbb szentjének története, az Ádám-legenda, továbbá az oly kedvelt „példák“, – erkölcsi oktatásul szolgáló vagy a szentek csodás segítségéről tanúskodó rövid, novellaszerű történetek, – mint Herolt János († 1468) „discipulus“ álnév alatt kiadott Promptuarium exemplorum-a – egyházi himnuszok fordításai, az imák magyarázatai is. Eleinte ugyan ez az egész irodalom csak a latinul nem tudó női szerzeteseknek szólt, de idővel szélesebb olvasókörre is szert tett. Mivel a budai beginaház nevelőintézet is volt, ahol előkelő családok helyezték el gyermekeiket, már itt is világi olvasókra találhattak a könyvek. A XVI. század eleje óta pedig egyes szerzetesek ugyanazt a fordítói tevékenységet amit eddig csak a női szerzetesek érdekében fejtettek ki, most már világi rokonaik vagy kolostoruk világi jótevői és patrónusai szolgálatába is állították. Ennek a legjellegzetesebb példája a Kinizsi Pálné részére készült kódex.

A névtelen karthauzi szentbeszéd- és legendagyüjteménye. (Érdy-kódex.) 1525–1527.*
(Országos Széchenyi Könyvtár.)
* A legterjedelmesebb középkori nyelvemlékünk. Kis ívrétben 675 oldal. Száma: Quart. Hung. 358. Hasonmásunk a 190. oldalt mutatja be; kezdő sorai így olvasandók: Nem tehetend˙ nylwan twggyatok, hog˙ az gonosz erdegh neweet newezte es nem Isteneet k˙ az eelőt meghőlhet˙ az hallotat ffel nem tamazthatt˙a...
A magyarra fordított külföldi művek mellé lassanként eredeti magyar szövegek is lépnek. A régi feljegyzésekből, a szenttéavatási vizsgálat idején tett tanúvallomásokból összeállítják Boldog Margit legendáját, régi magyar krónikákból összegyüjtik a szent magyar királyok életrajzait, Temesvári Pelbárt nyomán magyar versbe foglalják Szent Katalin legendáját. Itt-ott már felbukkan egy önállóan magyarul fogalmazott elmélkedés vagy „siralom“ is. Éled a világi irodalom is: igen valószínű, hogy azt a magyar szöveget, melyből Ilosvai Selymes Péter a Toldi-mondát merítette, ekkor fordították latinból.
A korszak végén, már a mohácsi vész idejében, készül végre az a mű, melynek szerzőjét, – a modern irodalomtörténet megállapítása szerint – az első tudatosan alkotó, írói személyiségének tudatában működő magyar szerzőnek mondhatjuk: a névtelen karthauzi nagy prédikációsgyüjteménye, mely az egyes szenteknek szépen és költői érzéssel megírt legendáit tartalmazza. Szent Pál remetének történetében például, mely magyar vonatkozásánál fogva is különösen érdekelte a szerzőt, – elmeséli, hogyan találták meg holttestét csodálatos módon a sivatagban, hogyan hozták Konstantinápolyba, Velencébe, és végül a budaszentlőrinci pálos kolostorba – benne él a gótikus legendaköltészet egész romantikája. Ha igazán meg akarjuk érteni a kor szellemét és azt a szerepet, amit a kor szellemi életében a legendairodalom játszott, jelentőségét nem szabad lebecsülnünk. Amit ma az olvasónak a magasabb, az élet problémáival komolyan foglalkozó szépirodalom jelent, azt jelentette a középkornak a legenda. Azt az emberideált állította az olvasó elé, amire törekedett, abban a színben mutatta be neki az élet értelmét és célját, amilyenben azt az olvasó maga látni és érteni szokta, költői eszményiségben azt az életsílust valósította meg előtte, mely – kimondottan vagy öntudatlanul – a középkori életformák fölött ideálként lebegett, és mindezt a költői fantázia könnyedségével s a naív módon szimbolikus világszemlélet eszközeivel, tehát az egyszerű ember számára is érthető módon. Jellemző, hogy a magyar irodalom első igazi, önállóan alkotó képviselője teljesen a középkori szellemben és hagyományban gyökerezik, ötven évvel Mátyás korának renaissance-a után. Csak a középkori műveltség volt az, mely a magyar népszellemet akkor megtermékenyítette és igazán népies műveltséget tudott teremteni. Ilyen népies műveltség már kialakulóban volt a XVI. század elején, mikor a mohácsi vész a sokat ígérő fiatal hajtásokat elpusztította. Több mint száz évig, Pázmány Péterig kellett várnia a magyarságnak, hogy végül a népies irodalom kialakulását megérje.
A domonkosrend reformja más téren is kedvezően hatott az ország műveltségére: a reformmal kapcsolatosan fellendült a magyar rendtartománynak a budai domonkoskolostorban elhelyezett tanintézete, „studium“-a is. Mátyás király egyáltalában nemcsak a humanista tanulmányok előmozdítója volt, hanem a skolasztikus szellemben működő intézményeket is támogatta és a pálosrend egyik legtevékenyebb pártfogójának is mondható. Az ő körültekintő bölcseségének köszönhető, hogy személyes közbenjárására Ingolstadtból a budai studiumba meghívták Petrus Nigert, a kor egyik leghíresebb tomistáját, kinek főmunkája, a „Clypeus Thomistarum“ Budán készült el. Mátyás király azt is kivitte, hogy a budai studiumban nemcsak a rend növendékei, hanem mások is tanulhassanak; lehetséges, hogy idővel talán ezt a studiumot teljes egyetemmé is ki akarta építeni, mintegy a meghiusult pozsonyi kezdeményezés helyébe. A budai intézetben készült az első magyar teológiai munka, a kolozsvári származású Nicolaus de Mirabilibus könyve is, a praedestinatióról. A szerző a kassai rendházból került Firenzébe, ahol a rendi tanintézet vezetőjeként egy ferencrendi tanárral nyilvános disputációt tartott Lorenzo Medici előtt, az akkori Firenze leghíresebb emberei, Pico della Mirandola, Marsilio Ficino és Angelo Poliziano jelenlétében. 1495-ben lett a magyar rendtartomány főnöke. Művében nagyrészt azokat a problémákat fejtegeti tovább, amelyek körül a firenzei disputáció mozgott s említi, hogy erről a tárgyról II. Ulászló király előtt is prédikált. Művének előszavában említést tesz a budai kolostor könyvtáráról is, melynek rendezésén és kiegészítésén fáradozott. [Rendi reformok] Abból is, hogy 1508-ban Párizsból hívtak domonkos tanárokat a budai intézetbe, nyilvánvaló, hogy az állandó kapcsolatban volt a külföldi tudományos élettel.

Pannoniai András Mátyás király számára az erényekről (De virtutibus) írt művének kezdőlapja. 1467. Kisebbítve.*
(Vatikáni könyvtár, Róma.)
* Valószínűleg az eredeti, Mátyás számára készült kézirat, amelybe a címlapon látható címert utólag festette bele egy későbbi tulajdonos. A nagy kezdőbetűben az ülő alak Mátyást akarja ábrázolni; a jobb lapszélen a könyvet tartó fehérruhás karthausi szerzetes maga a szerző. A kódex kis ívrétű és hártyára van írva. Jelzete: Vatic. 3186.
A budai studium, ha nem is mint teljes egyetem, de legalább mint teológiai tanintézet négy évtizeden át a külföldivel teljesen egyenértékű műveltséget terjesztett a magyar papság között. A mohácsi vész benne is olyan intézményt semmisített meg és olyan fejlődést vágott el, mely csak egy századdal később, Pázmány Péter alapításában kelhetett új életre. Pázmány ebben a tekintetben is a magyar középkor hagyományainak és törekvéseinek igazi örököse és folytatója, habár benne mindez a megváltozott időknek és a megváltozott műveltségi eszméknek megfelelően egészen más, korszerű formában jutott kifejezésre és megvalósulásra. Ebből a szempontból is a magyar barokkot tekinthetjük a magyar középkor örökösének. Mint vitathatatlan eredmény jelentkezett azonban a XVI. századra a magyarnyelvű írásbeliség gazdag és színes kifejlődése.
Habár a magyar művelődés történetébe szorosan nem is tartoznak bele azok a magyarok, akik, hazájukból elszármazván, belekapcsolódtak ugyan a külföld szellemi életébe, de munkásságukkal, működésükkel nem hatottak erősebben hazájuk szellemi fejlődésére és művelődésére – egy magyar művelődéstörténet keretében mégis illik felemlíteni a nevüket, egyrészt azért, mert méltán büszkék lehetünk rájuk, másrészt azért, mert az ő pályafutásuk mutatja, hogy az akkori magyarok is milyen tevékenyen vettek részt a külföld szellemi életében, ha kedvező környezetbe kerültek, bővebb művelődési lehetőségekben részesültek. Említhetjük Magyarországi Mihályt, Temesvári Pelbárt rendtársát, kinek prédikációi a XV. század végén és a XVI. század elején hasonló elterjedtségnek örvendtek mint Pelbárt művei, az ágostonrendi Magyarországi Simont, aki 1481-ben Bolognában adta ki először Aegidius Colonna (Aegidius Romanus), a híres tomista műveit, és Andreas Pannoniust, a ferrarai karthauzi kolostor perjelét, aki valamikor, a karthauzi rendbe való belépése előtt, Hunyadi Jánosnak harcosa volt; egyéb munkák mellett, melyek közül most az „Énekek Éneké“-hez írt kommentárját egy olaszországi kézirat alapján adják ki, 1467-ben Mátyás királyhoz intézett egy Tractatust „az uralkodó erényeiről“, melyben megemlékezik arról, hogy jelen volt a kolozsvári dómban, amikor Mátyás királyt megkeresztelték; örömmel sorolja fel azoknak a magyaroknak a neveit, akik a ferrarai egyetemen tanulnak és egész művében büszkén magyarnak vallja magát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages