ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A LENGYELEK ÉRDEKÉBEN Pozsony, 1833. november 23.
ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A LENGYELEK ÉRDEKÉBEN
Pozsony, 1833. november 23.
Pozsony, 1833. november 23.
„Nemzetek vesznek, nemzetek lesznek”, e szavakat mondotta Esztergom vármegye érdemes követe1 . Úgy hiszem azonban, nem különös újság gyanánt hozta fel ő azokat, mert a világ történeteinek évkönyvei bőven megtanítottak bennünket, hogy egyik nemzet emelkedett, a másik elenyészett; de a világ 74történetei nem tanítanak, hogy a végveszély örvényébe elmerüléssel küzdő nemzetet némán s hidegen nézve, lehetőségig ne segítsük. Mert hiszen egyes emberek is lesznek és vesznek, kötelesség mégis a veszélyben forgó vagy ínségre jutott embertársunkat tehetségünk szerint a végveszélytől menteni. Egyébiránt nem fejtegetem én Lengyelországnak múlt századbóli történeteit; sok szomorú csapásokat kellene felhordanom, melyek e nemzetet érték; nem feszegetem feldarabolásának nyilvános és titkos okait, nem számlálgatom az ebből eredhető következéseket, megtanítandja majd Európát az idő, hasznos és tanácsos volt-e annak megtörténnie? Fájdalomnak és aggódásnak keserű érzése foghatja el azonban keblünket, midőn látjuk, hogy a lengyel nemzet, mely a 16. században észak leghatalmasabb státusának tartatott, hatalmas erőszakkal végképpen ki van már törölve a nemzetek sorából.2 Iszonyú valóság lett abból, amit Kázmér János királyok3 1661. esztendei július 4-én tartott beszédében könnyek közt jövendölt: mert le van tiporva e nemzet egykori nagysága, összezúzva hevernek a hajdani szabadság feldúlt omladéki, s a Visztulának lengyel vérrel áztatott partjain nem szabad lengyelek tűzhelye füstölög. Neveli fájdalmunkat annak érzése, hogy szánakozásnál s kérelemnél nincs hatalmunkban egyéb, amit az elnyomottakért tehetnénk; mert századokig sújtott minket is a kérlelhetetlen balsorsnak vaskeze, úgy, hogy már most nem tehetünk annyit szerencsétlen szomszédunkért, amennyit 1278-ban a hatalmas Ottokár ellen Habsburgi Rudolfért véghezvitt a magyar.4 De hiszen a szolgaságig alázott nyomorultnak édes enyhülést nyújt a keservek özönében az is, midőn a részvevő szánakozásnak forró könnyeit hullani látja; midőn hallja érette könyörgő szavát annak, ki többet érette nem tehet, habár ezen kérő szó az elnyomónak jégkebléből sikeretlenül perdülne is le. Nyújtsuk tehát nekik e csekély enyhülést is, ha már több nem is áll hatalmunkban; de nyújtsuk azt tüstént és hosszas halasztás nélkül. Vagy talán részvétünk könnycseppjeit s a kérelem elkészítésére szükséges egypár órai munkát sem kívánunk feláldozni azokért, kiknek ősei vért és életet áldoztak érettünk? Macedóniának hatalmas fejedelme, Nagy Sándor Európát és Ázsiát megrázkódtatta győzedelmeivel, betöltötte a fél világot dicsősége, s magát Jupiter Amon fiának neveztette; de csak bámulást nyerhetett a késő maradéktól, nem köztiszteletet, mert Görögország szabadságát, melyet már atyja megrongált, végképpen meggyilkolta. Octavianus, Rómának szerencsés császára, bölcsen kormányozta a birodalmat, pártfogója volt a tudományoknak, népe Augustusnak nevezte; de hálaadás nem kísérheté emlékezetét, mert ő fojtotta el a római szabadságnak végső lángra lobbanó szikráját. Sándor ellenben, az oroszok cárja5 , fényes diadalmai után polgári alkotványt adott a hatalma alatt lévő 75lengyeleknek6 , s ez néki fényesb dicsőséget, több forró köszönetet szerzett, mint véres győzedelmei. Dicső munkáját azonban önmaga kezdte rongálni, s az annyi jót ígérő fényes adomány most már végképpen feldúlatott. A szövetséges fejedelmek, midőn Napóleon óriási hatalmával végső viadalra szállottak, azt nyilatkoztatták ki, „hogy ők Európa szabadságáért küzdenek”, s midőn az ellenségnek roppant ereje kedvező szerencsével meg volt törve, magokat Európa szabadítóinak nevezték. Minden ausztriai katona, ki a véres lipcsei ütközeten7 jelen volt, mellén viseli a szövetségesek dicső ígéreteinek hitlevelét, ama kis érckeresztet, melynek felírása: „Europae libertati asserta”.8 Szép reményeket szült e három szó a népek kebelében, s ezen kis emlékjelek ércbetűi némán, de hathatósan emlékeztetnek a fejedelmi szónak szentségére. Midőn tehát a néma jelek is nyilván szólanak, nekünk is, kik szabad alkotványunk édes gyümölcseit igazságos fejedelmünk bölcs kormánya alatt nyugodtan használjuk, szabad lesz tehát a dicső ígéret valósulását sürgetve könyörögnünk, hogy letiprott szomszédunk elnyomott polgári szabadsága visszaállíttassék, s ezáltal ő is boldog lehessen, mert szabadság nélkül tiszta s állandó boldogság nem létezhet.
deak-001-002-007-0011 Andrássy József (1806–1852), Esztergom megye követe.
deak-001-002-007-0022 1831 szeptemberében az oroszok leverték a cári elnyomás elleni lengyel szabadságharcot.
deak-001-002-007-0033 János Kázmér uralkodása idején (1648–1668) a lengyelek az ukrán kozákokkal, tatárokkal, oroszokkal és svédekkel is hadakoztak.
deak-001-002-007-0044 1278. augusztus 26-án IV. (Kun) László magyar király hadai segítségével győzte le I., Habsburg Rudolf a dürnkruti (morvamezei) csatában II. Ottokár cseh király seregét.
deak-001-002-007-0055 Sándor (1777–1825), 1801-től haláláig orosz cár.
deak-001-002-007-0066 Ez 1815. november 27-én történt.
deak-001-002-007-0077 1813. október 16–19-én Lipcsénél a franciaellenes koalíció óriási veszteségek árán tudta csak legyőzni Napóleon seregeit.
deak-001-002-007-0088 Az úgynevezett hadseregkeresztet (ágyúkeresztet), amelynek hátoldalán volt olvasható az „Európa szabadságáért” felirat, 1814-ben alapította I. Ferenc, és serege mindazon katonáinak adományozta, akik 1813/1814-ben a franciák ellen harcoltak.
Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 2. köt. 441–443. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 43, 44. p.
deak-001-002-007-0011 Andrássy József (1806–1852), Esztergom megye követe.
deak-001-002-007-0022 1831 szeptemberében az oroszok leverték a cári elnyomás elleni lengyel szabadságharcot.
deak-001-002-007-0033 János Kázmér uralkodása idején (1648–1668) a lengyelek az ukrán kozákokkal, tatárokkal, oroszokkal és svédekkel is hadakoztak.
deak-001-002-007-0044 1278. augusztus 26-án IV. (Kun) László magyar király hadai segítségével győzte le I., Habsburg Rudolf a dürnkruti (morvamezei) csatában II. Ottokár cseh király seregét.
deak-001-002-007-0055 Sándor (1777–1825), 1801-től haláláig orosz cár.
deak-001-002-007-0066 Ez 1815. november 27-én történt.
deak-001-002-007-0077 1813. október 16–19-én Lipcsénél a franciaellenes koalíció óriási veszteségek árán tudta csak legyőzni Napóleon seregeit.
deak-001-002-007-0088 Az úgynevezett hadseregkeresztet (ágyúkeresztet), amelynek hátoldalán volt olvasható az „Európa szabadságáért” felirat, 1814-ben alapította I. Ferenc, és serege mindazon katonáinak adományozta, akik 1813/1814-ben a franciák ellen harcoltak.
