ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A JOBBÁGYOK BIRTOKKÉPESSÉGÉÉRT Pozsony, 1834. június 4. | Deák Ferenc munkái

ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A JOBBÁGYOK BIRTOKKÉPESSÉGÉÉRT
Pozsony, 1834. június 4.

Mindenekelőtt a bírhatási jussnak kérdését1 mind érdemére, mind következéseire nézve oly fontosnak nyilatkoztatja, hogy azt nem így mellékesleg kellene vitatás alá venni, hanem minden oldalról s egész kiterjedésében, ami akkor történhetnék legalkalmatosban, midőn az örökös eladások kérdése kerül napirendre, mert a különben is nemesítő királyi adomány mellett vagy örökösödés útján nyert nemesi javaktól az eddigi szokás és felsőbb törvényszéki ítéletek sem engedék a nemtelen hazafiakat megfosztani. Azonban itt kelletvén a tárgyhoz szólani, némelyeket elhallgatnia nem lehet. Kétségtelen az, hogy senki sem képes világos törvényt mutatni, mely hazánk nemtelen lakosát, mely a királyi város szabad polgárát nemesi javak szerezhetéséből kizárná. Az 1222:26. és 1715:23.2 csak külföldiekről szól, a 3. rész 30. címje3 csak a földesurat illető jobbágyi birtokrul tesz említést, s az 1630:30. cikkely4 csak az armálistákról5 rendelkezik. És így a királyi adományokbul, mint minden 80birtok kútfejéből, és a fiskusnak6 ezzel összekötött örökösödéséből meríthető ellenvetések csak azt mutatják, hogy eddigi törvényeink szerint a nemesek is meg vannak korlátolva ősi javaiknak eladásában; de ha valamely nemes ősi javait adta is el más nemesnek, abból a vevőt egy vérségi jussal nem bíró idegen ki nem vethette, sőt a fiskus is csak az eladó magvaszakadtával nyerhetett örökösödést. Már mi különbséget tehetne e részben az, ha nem nemesnek, hanem nemtelennek történt volna az eladás? A vérségi juss, a fiskusnak örökösödése ekkor is sérthetetlenül fennmaradhatna. És ámbár nem tudjuk, mi történik jövendőre a tulajdonnak ezen korlátozásával, annyi bizonyos, hogy a hozandó törvénynek súlyát és jótéteményét a nemtelen vevőre is hasonlóul ki kellene terjeszteni, s ekkor sem a fiskusnak, sem a nemzetségeknek igazságos jussai csorbulást nem szenvednének, merthogy a nem nemes hazafi nemesi javakat örökös jussal nem szerezhet, s ha szerzett, őtet akármely idegen nemes kivetheti, azt nem törvény parancsolta, hanem a helytelen szokás és főbb törvényszékeinknek önkéntes ítélete hozta bé. Mindemellett azt állítják, hogy a bírhatási jussnak kiterjesztése polgári alkotmányunkat felforgatná. Ezen ellenvetés nagy fontosságú lenne, ha alap nélkül nem szűkölködnék; mert a polgári alkotmányt érdeklő legszükségesb változtatásoknál is gondos előrevigyázás a legfőbb kötelesség. Azonban minden törvényhozásnál kétségtelen igazság, hogy a haza lakosinak természetes jussai és szabadságai, amennyiben világos törvény által korlátolva nincsenek, s a polgári társaság közcéljával nem ellenkeznek, szentek és sérthetetlenek. Minthogy pedig a föld bírhatásnak szabadsága minden hazafinak kétségtelen természeti jussa; minthogy ezen jusstól törvényeink világos rendelése egy hazafit sem fosztott meg, azt pedig talán a köztapasztalás ellenére vitatni senki sem fogja, hogy ezen juss a polgári társaság közcéljával meg nem fér: akik most utasításaik ösvényén legédesb kötelességöket teljesítve, a bírhatási jussnak minden hazafira kiterjesztését sürgetik, polgári alkotmányunkat éppen nem sértik, sőt hazánk egész népességének azon természeti jussait kívánják vissza, melyeket nemzetünk közkárára eddig is csak bírói önkény határozásai nyomtak el. Nem is bírja a szónokot ellenkező értelemre az, mit Sopronnak követe7 a demarkácionális vonatról8 felhozott. Ezt már 1825-ben is emlegették9 azok, kik azt akarták, hogy a nemes jobbágytelket ne bírhasson. Az ország rendei azonban ezen kívánságot, úgy most az úrbéri munkálatban, mint akkor egyátaljában félrevetették; szabad a nemes embernek úgy jobbágyi, mint kiváltságos helyen vagy királyi városban fekvő értéket vásárlani, és valóban nem csekély azon nemeseknek száma, kik nem nemesi javaknak jelenleg is biztos és kétségtelen birtokában vannak. Azon demarkácionális 81vonat tehát hazánkban sehol sincs megtartva, s azt most hozni gyakorlatba, mégpedig a viszonos igazság minden következéseivel, a nemességre is szerfelett káros, sőt legnagyobb zavarodások nélkül teljes lehetetlen volna. Arról sem győződik meg, hogy ezen demarkácionális vonat nélkül a felkelési és közadózási terheket fölosztani éppen nem lehetne, mert hiszen nem csekély mennyiségű nemesi jószág van jelenleg is, hol örökösödés, hol drága vásárlás útján nemtelenek kezén, azért a közterheket csakugyan fel lehetett osztani, s minden javak után kivettetvén a természetök szerint reájok háramló teher, a státus semmi tekintetben sem károsodnék jövendőben is. Így az sem áll, hogy 1715 előtt könnyebb lett volna a javallott kiterjesztést megadni. Ugyanis hajdan a magyar nemes csaknem egyedül maga teljesítette a legszebb, de egyszersmind leg is terhesebb kötelességet, a haza védelmét; tűrhetőbb vala tehát azon büszkesége, hogy vérrel szerzett s egyedül védett jussaiban senkit részesíteni nem akart. De most Európa körülményei változásával a mi helyzetünk is változott. Hazánkat többé nem mi oltalmazzuk leginkább, sőt öszszehasonlítva terheinket amazokéval, kiktől még a bírhatási jusst is meg akarjuk tagadni, aligha a hasonlítást kiállhatnánk. Éppen most nem kellene tehát önhazánk fiait egészen kizárni azon hazának bírhatásából, melynek védelmét (gyengén szólva) nem csekély részben ők teljesítik. Esztergom követe10 indítványunkat magokra a nemtelenekre is károsnak állítá, minthogy most száztól hat kamatot kaphatnak,11 a fekvő jószág pedig aligha félannyit kamatol. Úgy, de a bírhatási juss megadása birtokvásárlásra senkit sem kényszerít. Különben pedig, noha a mezei gazdaságnak idő viszontagságitól függő jövedelmei nagyon változók, hazánkban mindazáltal a tőkepénzek kamatjai is gyakran csak papiroson vagynak meg, mert sok jólelkű, bizodalmában csalatkozott hitelezőnek gyakran egy véletlen sequestrum12 , gyakran a fidei commissumok13 szövevényes kamatját, sőt talán tőkéjét is semmivé teszik. Ellenben a fekvő birtok több biztosságban van, a szorgalmat és iparkodást inkább jutalmazza, s a fekvő birtok az, melyben a mezei élethez szokott tulajdonos leginkább függetlennek, leginkább szabadnak érzi magát. De csakugyan valóságos önhasznunkat is nevelnénk a bírhatási jussnak kiterjesztésével, mert százezrekből egyszerre milliomokra emelnénk azoknak számát, kiknek venni szabad, és venni akarnak; nevekednék ezáltal jószágainak becse, ez pedig, minthogy szükségeink ára szintoly irányban fel nem hágna, felette nagy nyereség lenne, sőt hazánk virágzását is tetemesen emelné.

deak-001-002-010-0011 82Azt a kérdést, tudniillik hogy nem nemesek is rendelkezhetnek-e saját földtulajdonnal.

deak-001-002-010-0022 Az 1222:26. tc. arról rendelkezett, hogy nem kell birtokot adni az országon kívül valóknak. Az 1715:23. tc. a magyarokká befogadottakról vagy honosítottakról állapított meg új szabályokat.

deak-001-002-010-0033 A Hármaskönyv III. részének 30. címe azt határozta meg, miként háramlik a végrendelkezés nélkül elhalt paraszt vagyona a földesúrra.

deak-001-002-010-0044 Az 1630:30. tc. a címeres nemeslevéllel történő nemesítést szabályozta.

deak-001-002-010-0055 Azokról a nemesekről, akik csak címereslevelet kaptak, de nemesi birtokadományt nem.

deak-001-002-010-0066 Államkincstárnak.

deak-001-002-010-0077 Felsőbüki Nagy Pál (1777–1857), Sopron megye követe.

deak-001-002-010-0088 A nemeseket és nem nemeseket elhatároló vonalról (demarkációs vonalról).

deak-001-002-010-0099 A jobbágytelken lakó nemesek megadóztatásának kérdését az 1825/1827-es országgyűlés 1826. június 16-án kezdte tárgyalni.

deak-001-002-010-01010 Andrássy József, esztergomi követ.

deak-001-002-010-01111 A reformkori hitelügyleteket általában 6% kamatra kötötték.

deak-001-002-010-01212 Bírói zár alá vétel.

deak-001-002-010-01313 Hitbizományok, elidegeníthetetlen birtokok.

Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 3. köt. 216–218. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 85–88. p.