7. rend: Növényiostorosak (Phytomonadina)
7. rend: Növényiostorosak (Phytomonadina)
Az ostoros lényeknek egyik legjobban ismert és az alkat és szaporodás szempontjából is a legtisztább állapotokat elénktáró csoportjával ismerkedünk meg ebben a rendben. Az egyes egyének kicsinyek. Rendszerint egytengelyük szerint sugaras-szimmetriájúak, gyakran tojásdadok, vagy hosszúra megnyúltak; alakjuk állandó s csak nagyon ritkán mutatja azt a mozgásbeli alakváltozatot, melyet a szemállatkák között az úszással kapcsolatban ismertünk meg. Természetük inkább növényi, mint állati. Ez kiderül alkatukból is, amennyiben a test vékonyabb vagy vastagabb cellulóza hártyával van körülvéve, amelyet a testtől vagy köz választ el, vagy pediglen kocsonyásan megvastagszik. Asszimilációs termékként keményítő lép fel. Testükben rendszerint egyetlen nagy, fűzöld chromatophoron fejlődik, melybe rendszerint szintén csak egy pyrenoid képződik. Testük mellső részén piciny póruson át legtöbbnyire két egyenlő hosszú és szimmetrikusan elhelyezkedő ostor fejlődik. Szemfoltokkal elég gyakran találkozunk. Vörösszínű állatok is tartoznak ide, melyeknek testében a chlorophyllumot vörös festék, a hämatochromium fedi el. Lüktetőhólyagot rendszerint kettőt találunk a testben.
Szaporodásuk hosszanti oszlással történik, az oszlásban a cellulózaburok nem vesz részt. Igen gyakori jelenség a telepképzés; az egyének szabályos eloszlása következtében igen szép telepformák jönnek létre s a különböző volvoxok esetében pedig arra a magaslatra emelkedik, hogy ezeknek telepét joggal tekinthetjük a sejtretagoltak és a véglények között oly sokat keresett átmenetnek.
Az ivarzás általánosan el van terjedve. Különösen a volvoxok kíváló példák arra, hogy hím és női csirasejtek a növény- és állatvilágban ismert törvényszerűségek megtartásával már a véglények világában képződnek.
A növényi ostorosoknak a növényi és állati lények leszármazásában mérhetetlen nagy jelentőségük van. Túlnyomórészt növényi természetükből következik az, hogy az algák közvetlenül csatlakoznak a mi ostorosainkhoz. Azonban a tisztán állati lények irányában is megállapíthatók a kapcsolatok, amennyiben egyes Chlamydomonadináknál a chromatophoronok teljesen redukálódnak, sőt ezeknek csirasejtjei néha amoeba-alakot is ölthetnek.
A közönségesen ismert nemzetség a Chlamydomonas Ehrbg. Egyes fajai a pocsolyák és a kisebb állóvizek zöld színeződését okozzák. A Haematococcus pluvialis Flotow, az egész világon el van terjedve, apró pocsolyákban, nedves köveken, tégla- vagy cinóbervörös bevonatot alkot. Ne feledjük el megjegyezni, hogy a hó színeződését sok Flagellata-faj okozza. Ezek közül a Chlamydomonas nivalis Wille (Sphaerella nivali) okozza magas hegyekben a hó vörös színeződését.
Mint magyarhoni érdekességet említjük föl a Volvocales csoportból a Monomastix opisthoigma Scherffelt, mely, mint neve mutatja, arról nevezetes, hogy szemfoltja a hátsó testvégen van.
A telepes lények között megemlítjük a korongformájú Gonium tetras A. Brn.-t, mely négy sejtből, s a Gonium pectorale Ehrbg.-t, mely 16 sejtből képződik. Nevezetes továbbá a kis szederke: a gömbölyded Pandorina morum Ehrbg. és a 32 vagy 16 sejtből álló és gyakora 0.1. mm nagyságra is megnövő szemgolyócsak (Eudorina elegans Ehrbg.). Itt tekintettel arra, hogy az egyének növényi életmódot folytatnak, az együttlévő egyéneknek összességét közös, kocsonyás burok foglalja össze; az egyének vörös szemfoltjuk van s a Pandorina esetében az egész gömböt oly feszesen töltik ki, hogy egymáshoz érvén, ellapulnak s a telep középpontjában valamennyien összeérnek. Az Eudorinában azonban az egyének nem érintkeznek egymással s egymástól szabályos távolságokban helyezkednek el. Pandorinánál Scheffel derítette ki, hogy az ocellumok az előre úszó telep 4 első nagy egyedén a legnagyobbak, s hátrafelé az ocellumok kisebbednek, úgyhogy a hátsóknak szemfoltjaik már nincsenek. Ez az ocellumok fényérzékenysége mellett szól.
Az ostorgömb, vagy Volvox globator Ehrbg., vagy a hozzá igen hasonló Volvox aureus azonban arról nevezetes, hogy ebben az egyedek (ag) protoplazmatikus nyújtványok útján összekapcsolódnak s így a félmilliméternél is nagyobbra növő s néha a V. globator esetében 20.000 egyénből is felépülő telep teljes egységet nyer s bizonyos tekintetben átmenetet képez a telepes és a soksejtű lény között. Az egyének szorosan egymás mellett helyezkednek el a közös külső burkon belül.
1. Volvox aureus Ehrbg. (rövidítéseket l. a szövegben). (Stempel: Zoologie im Grundriss). 2. Ceratium hirundinella O. F. Müll. 3. Ceratium tripos Ehrbg. 4. Eudorina elegans Ehrbg. 5. Noctiluca miliaris Sur. 6. Gonium pectorale Müll. (eredeti). 7. Chlamydomonas nivalis (eredeti). 8. Haematococcus pluvialis Reichen.
Az egyének egyenként a színes ostorosok alkatát mutatják: 2. ostoruk, lüktető hólyagjuk (pv), szemfoltjuk (st), magjuk (n) és pyrenoid (pyr) zárványuk van. Egymástól saját burkaik által is el vannak választva, melyen át azonban, mint említém, protoplazma-nyújtványok nyomulnak keresztül. Ezen nyújtványok segítségével az ingerek tovavezetésére is kapcsolat épül ki az egyes sejtek között. Ezt az ingervezető kapcsolatot azért kell feltételeznünk, mert különben nem tudjuk elképzelni, hogy a V. globator esetében a telepet alkotó 20.000 egyénnek ostorcsapkodása miként játszódik le azzal a szabályos összeműködéssel, melynek mindig a telep feltűnően gyors, guruló mozgása szokott az eredménye lenni. Az összhangzatos működés különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha a mozgó telep valamilyen akadályba ütközik, amelyet minden tétovázás nélkül azonnal ki tud kerülni. A volvoxok néha oly nagy számban népesítik be a kisebb állóvizeket, s néha csendesen folydogáló folyóban is oly nagy számmal lépnek fel, hogy a gyakorlott szemű ember szabad szemmel is észreveszi a szép, áttetsző zöldes gömböket a vízben.
A Volvox-telep a szaporodás alkalmával is úgy viselkedik, mint a soksejtűek. S e tekintetben a különböző telepes növényi ostorosok között egész fejlődéssorozatra akadunk. A Spondylomorum quaternarium Ehrbg. 16 egyénből álló telepe oszlás alkalmával ketté feleződik, amely feleződést az egyes egyének hosszanti oszlása előz meg. A Pandorina esetében már a 16 sejtű telep minden egyes egyéne négyszeres oszlás után 16 piciny egyedből álló miniatür-telepet hoz létre, mely telepecskék az anyatest protoplazmaburkából kirajzanak. A Pandorinában azonban időről-időre hasonló méretű rajzóspórák párosodását is megfigyelték. A spórák az egyes
Pandorina-sejteknek 8 egyedre való oszlásából származnak. Az Eudorina telepeinek egyrésze csupa tojásszerű macrogametákat, mint női csirasejteket, a telep másik része pediglen csupa kicsiny, nyulánk és gyors mozgásra képes microgametákat: hím-csirasejteket hoz létre. Azután egy-egy macrogameta összepárosodik (egybeolvad: copulál) egy-egy microgametával s ilyenképpen származott zygotából (megtermkenyítet női ivarsejt) új telep képződik. A Volvox globatorban és aureusban azonban a soksejtűek mintája szerint munkamegoszlás következett be a telepben: a telep legtöbb egyéne ugyanis már nem képes új telep létrehozására, hogy az életfenntartás munkáját annál pontosabbban teljesíthessék. A szaporítás feladatára csak egyes kivételes egyének vannak hivatva. Ezek ivartalan szaporodás útján, parthenogeneticus (szűzen való szaporodás) úton parth1 és parth2) az anyatestén belül vagy új Volvox-gömbökké válnak, vagy pediglen egyesek többszörös oszlás után rajzóspórákká, vagyis hímcsirasejtekké, microgametákká (mi) alakulnak át, mások pedig minden oszlás nélkül nagy kerekded, női csirasejtté: macrogametává (ma) fejlődtek. Említett képünk mutatja, hogy alul balfelől a petesejtett (ma) hogyan veszik körül a hím rajzók (fr, mi) és a megtermékenyítet petesejt vagy zygota (befr. ma) hogyan választ le burkot a fölületén. Az anyatestből kikerült zygota egybeolvad s új Volvox-telepet hoz létre. Ha még a Volvox globatorban egyazon telepben egymás mellett képződnek a hím és női csirasejtek, már az aranyostorosgömbben, vagy Volvox aureus Ehrbg. esetében hím-nős egyedeken kívül váltivaruakat is ismerünk, amelyekben tehát telepenkint külön jönnek létre a kétféle csirasejtek. Itt tehát bekövetkezett a váltivaruság esete, amennyiben az egyik telep csak microgametákat, a másik pediglen csak macrogametákat hoz létre. Ezek a Volvoxok végezetül még abban is hasonlítanak a Metazoon-okhoz, hogyha petesejtjeik, vagyis zygotáik a megtermékenyítés után elhagyták a telepet, az öregek nemsokára elpusztulnak: meghalnak tehát éppenúgy, mint ahogy a legtöbb Metazoon szervezet is az ivaros szaporítás bevégzése után szintén a halál áldozatává lesz.
