Pinkafő multja.
Pinkafő multja.
Pinkafő környékén, a fenyvesek sürüjében és bokrai közt egész csoportozatait lehet találni a bemohosult s helyenkint izmos fákkal benőtt ősrégi római siroknak, melyek ásatások alkalmával igen érdekes leletekkel jutalmazták már nem egyszer a fáradalmat.
Stájerország történetének irói (Mucher és Gebler) Hartberg és Friedberg környékének viszonyait festve a 10–11. századból, felemlitenek oly nevet is, melyet némi kis merészséggel Prukafeldről Pinkafeldre is át lehet idomítani. De történelmi alapossággal Pinkafőről csak az 1289-iki évből lehet szólni, midőn Pinkafő is előfordul azon 34 helység közt, melyet Albrecht osztrák herczeg Kőszeg várának bevétele után a legyőzött Henrik és Iván németujvári grófoktól elvett. Így tehát a meghódított 34 várral és községgel együtt Pinkafő is Ausztriához lett csatolva.
De miután ekként Kőszeg, Német-Ujvár, Borostyánkő, Szalonak és Sopron várainak elestével Kun Lászlónak terve szerint a tulhatalmas és zabolátlan Németujvári grófok ereje idegen kéz által meg lett törve, III. Endre király a reá szállott birodalomnak elszakított részeit ismét visszakövetelte.
Albrecht látva, hogy a túlerőnek ellen nem szegülhet, a szerződést a magyar királylyal Heinburg mezőségén 1891. aug. 28-án csakugyan megkötötte. Ennek értelmében az elidegenitett határszéli részek az országhoz visszacsatoltattak, köztük Pinkafő is, de vára leromboltatott. Ezentul Pinkafő, mint Borostyánkő várának tartozéka szerepel és sokat is kellett időről-időre ezen alárendelt szerepében az előbbitől türnie, a mihez még az örökös határvillongások is járultak.
