Ikervár.

Teljes szövegű keresés

Ikervár.
Ikervár nagy magyar falu, 213 házzal és 1633 r. kath. és ág. ev. lakossal. Postája és távírója helyben van. Egyike a vármegye legrégibb és történelmileg is legérdekesebb községeinek. Sárvártól délre, Rába mellett fekszik. A körjegyzőség és a körorvos székhelye. A lakosok takarék- és segélyegyletet tartanak fenn.
A Fejér-féle codex szerint itt, a Rába jobb- és balpartján egy-egy váracs állott, a melyek Sárvár elővédeit képezték. Salamon király kedvencz vadászterülete volt e vidék, a hol több ízben megfordult. A község régi pecsétnyomóján a két vár képe ma is látható. 1532-ben a törökök szállották meg a községet, 1709-ben pedig a császáriak, Heister vezérlete alatt. Plébániája 1595-ben már virágzott. Mostani temploma a mult század végén épült, de szentélye és portáléja a XV. századból való. Földesurai a Nádasdyak, majd a Draskovichok és később a Batthyányak voltak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages