Magyarok. Kőszeg vára.

Teljes szövegű keresés

Magyarok. Kőszeg vára.
A beköltözködő s e vidéket is elfoglaló magyar őseink itt tehát rendezett visszonyokkal találkoztak, miket fenn is iparkodtak tartani. Kissé furcsán hangzik ugyan sokak előtt Horváth Mihálynak Anonymus nyomán koczkáztatott amaz állitása, hogy Zsolt vezér Vasvármegyében az ország határszélének védelmére várat építtetett s ennek Kőszeg nevet adott; de, ha figyelemmel olvassuk Anonymus körülirását s ismerjük az itt létezett visszonyokat, Horváth állítását elfogadhatjuk. A névadást is megérti az, a ki a hely természeti fekvésével megismerkedik s látja a szeg alakjában a földből kiálló sziklát (kő-szeg, kő-sziget), melyre a vár épűlt. Innen nyerte nevét a város is, mely, mint egyszerűbb hely, már akkor létezett s melynek régibb lakosai besenyőkkel és magyarfaju oroszokkal szaporodtak, akik a várépítésben segítettek.
Irott emlékeink különben csak a XIII. század első felében szólnak Kőszegről. A kath. plébániai levéltárban talált följegyzések szerint 1242-ben plébánia volt itt s IV. Béla királyunk innen vezette hadát Babenbergi Frigyes ellen, hogy rajta a sajói szerencsétlen ütközet után szenvedett sérelmekért bosszut álljon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem