Közoktatás és közművelődés.

Teljes szövegű keresés

153Közoktatás és közművelődés.
A közoktatás körül már a XVI. században rendezett viszonyokkal találkozunk.
Iskolákat állít fel a város és gondosan felügyel a tanítás menetére; tanítókat alkalmaz és gondoskodik azok illő eltartásáról. A század végén Széchenyi György győri püspök megalapítja a gimnáziumot, mely eleinte a jezsuiták, majd a piaristák s jelenleg a benczések alatt sok jeles hazafit nevel az országnak. Két szegény-intézet is létesült magánosok nagylelküségéből: 1749-ben Kelcz Imre jezsuita a ma is virágzó iskolát, valamint a másik főalapitója után elnevezett Kelcz-Adelffy árvaházat alapítá. A jelen század első felében a Pallisch-alapítványból protestáns szegény-intézet létesül, majd betegházat alapítanak; zene-egyesület, kaszinó alakul. 1556-ban megnyílik a katonai nevelő-intézet, mely ma katonai alreáliskola; Schey Fülöp Albrechtinum néven új szegény-intézetet alapít; 1862-ben dalos egyesület alakul; 1867-ben kath., majd protestáns nőegyesület; 1869-ben tüzoltó-egyesület, az első a megyében. Ujabb keletüek: a kisdedóvó-intézet, az államilag segített községi polgári fiú- és leányiskola, a temetkezési egyesület, a kereskedelmi kör, az iparos tanulók iskolája, a gimnázium segítő-egyesülete, a turista-egylet, a kath. olvasó-kör, a mükedvelők köre, a biczikli-klub.
A városi népoktatás ügyén sokat lendítettek az 1868-ban itt letelepedett sz. Domonkos rendü nővérek, kik a kath. leányok tanítását vették át, 1874-ben tanitónőképzőt, majd felsőbb leányiskolát s ennek felhagyásával pár évvel ezelőtt kath. polgári leányiskolát nyitottak. A kath. fiuiskolát 1891-ben öt osztályúvá egészítették ki. Kőszegfalva telepen egy vegyes fiókosztályt tart fenn a város.
A protestánsoknak a városban szintén van négy osztályú vegyes népiskolájuk s az egyházkerület most felsőbb leány-iskola felállításával foglalkozik. Az államilag segített községi fiu- és leány-iskola 4–4 osztályú.

DR. DREISZKER HIDEGVIZGYÓGYINTÉZETE KŐSZEGEN. Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages