Kőszeg ostroma 1532-ben.
Kőszeg ostroma 1532-ben.
A legnagyobb szorongattatás és egyúttal a legnagyobb dicsőség napjait 1532-ben élte Kőszeg, mikor Szulejmán szultán Bécsnek irányzott utjában azt fölkereste és megostromolta. Jurisics Miklós volt akkor Kőszeg kapitánya, aki a várat és a várost zálogképen bírta Ferdinánd királytól és aki a város polgárain kívül egy csapat legénynyel és asszonynéppel a török császár hatalmával sikeresen szembeállott. Az ostromot sok érdekes részletével a városi levéltárban őrzött egykoru német kézirat mondja el a leghívebben, melyet lehető hű fordításban itt közlünk:
KŐSZEG VÁRA. Kőszegi József felvétele.
„Kőszeg ostroma 1532-ben.
Az örökkévaló Isten megtartja a hívőket. Az Isten nevében Amen. Az 1532-ik esztendőnek augusztus ötödik, azaz Marie Nivis (Havi-Boldogasszony) napján, mely akkor hétfőre esett, egy hatalmas török sereg vonult föl Kőszeg elé. A felvonulás ugyanezen hétfőn kezdődött és eltartott péntekig. Alatta a kőszegiek naponkint a magyar külvároson át a marhavásár-térre, egész a Gyöngyösig kivonúltak a török elé, amikor is vele gyakran összetűztek.
E közben egy új selyemzászló lengett a város falain kődarabok és sípok felett s onnan a legderekabban lőttek az ellenségre. De már pénteken reggel a Kőhegy-szőlők körüli mezőn sátrakat lehetett látni. Hírül vitték a városba, hogy a török császár hadnépével maga fog támadni. E hírre mindkét külváros lakossága sietve a belvárosba vette magát s a külváros házait, különösen a sánczárok körül állókat, a kapitány ur (Jurisics) parancsára felgyújtották és felégették, min a török császár nem kevéssé csodálkozott és vizsgáltatta, hogy mely részről eredt a tűz. Szombaton reggel százezer török sátrát lehetett látni a város körül álló magaslatokon egészen a felső-ház (ó-ház) tetejéig, nemkülönben minden sík téren és zeg-zúgban. E napon állíttatta fel a török ágyuit a szőlőhegyeken és az alább eső sík tereken, a vár és város ellen irányítva azokat és lövetni kezdett. A rá következő vasárnap, azaz augusztus 11-én egész naphosszat oly iszonyu lövöldözés folyt egyrészt a török, másrészt pedig a vár és város között, mintha összeroskadni akarna az ég és föld. A lövöldözés még hétfőn (12-én) is eltartott. De az ezután jövő kedden (13-án) a török rohamra indult és éjjel-nappal egyfolytában lövetett. 18 ilyen rohamot intézett a város ellen, mégis közülök csak 9 hatalmasabbat; de (Istené legyen a dicsőség) egy sem sikerűlt. Erre a török a körfalak aláaknázásához fogott, hogy azokat puskaporral fölvettesse. Három helyen sikerült is munkája, de ahol a törökök aláástak, ott a kőszegiek, legtöbbször ellenásással meghiúsították az ellenség szándékát, elűzték azt és magukkal hozák a városba annak szerszámait. Mindamellett mégis sikerült a töröknek egy aknát szétrobbantani, mire a fal 10 ölnyi hosszuságban összeomlott. Az így támadt résen át azután a török nagy csoportokban betörni készült. De Isten erőt adott a kőszegieknek, kik lövéseikkel visszaűzték a törököt s fát, földdel megtöltött hordókat helyeztek a rés elé. E roham 1 1/2 óráig tartott s alatta a török császár maga is Ibrahim pasával és királyunk követségével (?) a szőlőhegyen volt, látni akarván, miként dűledeznek a falak, törnek be azokon át emberei és bánnak el a 142keresztényekkel. Azonban Isten megoltalmazta a kőszegieket. A törökök még egyszer csomagokba kötött rőzsével akarták a sánczárkokat betemetni, de mitsem végezhettek, mert erős tüzelésnek voltak kitéve. Ezenkívül a törökök tevéken, lovak és szekerek segítségével fahasábokat hordoztak össze a sánczárkokba s a fal magasságát túlhaladó három halomba rakták. Hanem a kőszegiek éjjel lyukakat törtek a falakon s ezeken át kénnel, szurokkal és faggyuval töltött hordókat löktek a farakások közé; a hordókat azután meggyújtották és a falakon át tüzes kévéket és szalmát dobtak ki, hogy a fa tüzet fogjon és gyorsan elégjen. Midőn a törökök ezt látták, nagyon megijedtek és a fahalmok segítségével sem tudtak végezni. Hanem elcsüggedtek és végre augusztus 27. napján délután erős rohamot és 28. napján kora reggel a török császár legfelsőbb parancsára a legerősebb és leghatalmasabb rohamot intézték a város ellen, mely roham délutáni egy óráig eltartott s mely alatt néhány török zászlókkal a falakra jutott; de a keresztények Isten erejével négy zászlót elvettek tőlük, őket magukat pedig a falakról lelökdösték, megverték és leszurták.
JURISICS MIKLÓS. Az orsz. képtárból.
Mikor a török a keresztényeket ilyen félelmet nem ismerő, erős szivüeknek találta, nagyon elcsüggedt s miután egész hadával 25 napon át feküdt Kőszeg előtt, állat és ember éhezett és aggságoskodott, nem is akart tovább maradni, hanem mielőtt még először csak serege szine-javát vinné, hódolatot fogadott el és békét kötött, azután még két napon át egész a harmadikig békében elvonúlt. Ami fölött a kőszegiek az Isten kegyelméből a legfelsőbbel örvendeztek és Istennek dicséretet és hálát mondottak.
Idejegyezvék a dicső várúr neve, valamint plébános, bíró és hadnagyok, akik akkor, mikor a török Kőszeget ostromolta, léteztek, negyedmesterek és parancsnokok voltak. Nevezetesen:
A vár ura Jurisics Miklós úr, lovag, ő felsége a római császár tanácsosa, Szent-Vid és Kőszeg kapitánya. Ez az úr ezután a Kőszegen véghez vitt őszinte, becsületes cselekedeteért bárói rangra emeltetett.
Álts Mihály plébános úr, sértetlen maradt
Rempel István városbíró, egyik karján lősebet kapott.
A tizenkét tanácsos.
Negyedmesterek.
Erdős Pál
Kerszner János Bedőcs Miklós Lederer Mátyás | mind a négy a falakon esett el. |
Schlaher András a falon beteg lett, házában meghalt.
Schwankler Pongrácz
Markhó Bálint Plickenofen Mátyás Günser Ulrik | ez mind a négy megsérült a falon. |
Csó Mihály
Drakner István Vörös Benedek | e háromnak mi baja sem lett. |
Négy hadnagy, kiket a város választott meg:
Bedőcs András
Lederer Mátyás fent megnevezve Schneider Márton Kramer János | ez mind a négy elesett. |
Khromoser György őrmester sértetlen maradt.
Ygl János zászló-tartó, megsérült.
143Három őrmester:
Schwankler Hermann
Schmid Péter |
e kettő nem sérült meg.
|
Schuster Erhard elesett
Forintos Mátyás tüzmester, sértetlen maradt.
Toronyőr elesett.
Sipos megsérült.
Az ostrom alkalmával Kőszeg városában szerte körőlbelül négyszáz és tizennyolcz ember veszett el és lövetett agyon.
A török császár az ő igazlelkü és lovagias törökjeit, akik Kőszeg előtt elestek, igen megsajnálta, de hogy hány maradt közülök halott, a kőszegiek nem tudják.”
Igy az egykorú német kútfő, melynek a vége kissé homályos s azért némi magyarázatra szorul. „Hódolatot fogadott és békét kötött,” t. i. a török Kőszegről való elvonulása előtt. Ennek magyarázata a következő: Az aug. 27-én megkisérlett roham után Ibrahim nagyvezir császára nevében négy tekintélyes törököt küldött Jurisicshoz, hogy ezt a hely feladására bírják s ha erre nem lehetne, arra, hogy egy-egy ház után 1 frt évi adót fizessen, vagy egyszersmindenkorra 2000 magyar frtot a gyalogság parancsnokának. Jurisics, akinek katona létére feltünhetett a támadás lanyhasága és sikertelensége*, daczolni mert a túlnyomó erővel. „Adót nem fizetek olyas után, amivel nem bírok, 2000 magyar forintom pedig nincsen” – válaszolá, a mivel majdnem vesztét okozta magának és a városnak. Mert a török most bosszúságában a végső eszközhöz nyúlt, az utolsó és legerősebb rohamhoz. Az augusztus 28-án intézett támadás borzasztó csatazajában a város fegyvertelen népe, már halálra készen, a szt.-Jakab egyházat kerítő temetőfalak közé menekülve egetverő jajkiáltásba tört ki, nem is gyanítva, hogy ezzel menti meg magát és a várost. A török katonák ugyanis, kiket ugyis csak korbácscsal lehetett támadásra bírni, valamely közeledő segitő sereg csatakiáltásának vélvén a lármát, hanyatthomlok visszafutottak. Ibrahim erre szorult helyzetében ismét fölvette az alkudozás elejtett fonalát, találkozóra híva fel Jurisicsot.
Hadászati kutatások nyomán ujabban megállapították, hogy a török nagy ostromágyúi Eszéknél a Duna mocsarában rekedtek s azok nélkül nem bírt Kőszeggel s nem merte Bécset sem megtámadni.
JURISICS-EMLÉKTÁBLA KŐSZEGEN. Dörre Tivadar rajza.
„Látván szükségemet – irja Jurisics Ferdinándhoz intézett jelentésében – hogy sem lőporom, sem puskám, sem emberem, ki még kész lett volna a védelemre, s hogy lehetetlen még csak egy óráig is megállanunk a sarat, azt feleltem a küldöttnek, hogy hozzanak kisérő levelet és két híres törököt tuszul. Egy óra tellett bele, míg polgáraim és szolgáimmal a teendők iránt tanácskoztam, szivükre kötvén, hogy semmi szín alatt meg ne adják magukat, ha engem esetleg tőrbe is ejtene a török. Kimentem már most nagy vigyázva egymagam. Künn vagy ezren vártak már. Mellettem a janicsárok főparancsnoka lovagolt s Ibrahim pasa sátorába vezetett, mely közel volt a városhoz. Nagy pompa között ült ő itt. Bemutattak neki, ő fölkelt, kezet nyujtott és leültetett. Mindenek előtt azt kérdezte tőlem, ha fölépültem e már teljesen nyavalyámból, melyben már Törökországban sinylődtem.* Azután tudakozódott, ha egynél több sebet ejtettek-e rajtam és veszélyesek-e azok?”
Jurisics korábban követségben járt Konstantinápolyban.
Ezek leirása után ekként folytatja Jurisics jelentését:
„Erre oly hangon kezdett velem Ibrahim beszélni, mintha kegyelmet eszközölt volna ki számomra uránál és a császár a várost, a várat s mindent, a mi benne van, nekem akarná ajándékozni. Fölkelvén azonban, feléje mentem, ő pedig csókra nyujtá kezét. Én tekintélyem megőrzése végett azonban csak a kabátját csókoltam meg s köszönetemet fejeztem ki. Ő 144erre ujra leültetett s azt mondta: menjek el vele kézcsókra a császárhoz, aki innen nem messze van sátrában. Erre azt válaszolám, hogy tudom, mikép nagy befolyása van a császárnál s amit ő megigér valakinek, azt megadja a császár; de mivel sebeim miatt nagyon elgyengültem, engedje meg, hogy népemhez mehessek vissza a városba. Vettem észre, hogy vonakodásom s hatalmának nagyrabecsülése megelégedést keltett nála; ennélfogva kértem tőle 6–10 törököt, akik megakadályozzák a többi törökök benyomulását a várba azokon a helyeken, ahol a falak áttörvék. Ezeket magammal vinném a várba, a többit pedig parancsolja el a falak alól. Ezt helybenhagyta és megjegyezte, hogy azonnal elrendeli: keljen utra a népség azon irány felé, amerre terv szerint indulnia kell, két nap mulva amugy is odább áll az egész sereg.”
A török Kőszeg alól eltakarodva, a Fertő irányában vitte seregét, de csakhamar Stájer- és Horvátországon keresztül visszasietett tartományaiba. A török elvonulásakor a városbeliek meghúzták a harangokat és a szerencsés szabadulás emlékére Kőszegen azóta is naponkint délelőtt 11 órakor harangoznak.
