Társas élet.
Társas élet.
A nép társasélete egyforma. A kisebb községekben mindenki ismeri egymást, de a nagyobbakban is egész falura való ismeretsége van mindenkinek. Az iskolában, a munkánál, az egy utczában vagy városrészben lakók és a katonaságnál erős lelki kötelékekkel fűződnek egymáshoz. Az iskolabeli és a játszótársak később is összetartanak. A katonapajtások, még ha évtizedek múlva kerülnek is össze, boldogan paroláznak és emlegetik az elmúltat s hogy mi minden történt azóta. A legények komának szólítják egymást és ez már a kötelességekkel is járó barátságnak a kifejezése; az ilyen komaságot bor mellett fűzik még szorosabbra. Majdnem minden legénynek van egy legjobb komája, a kivel egymásért tűzbe-vízbe készek menni, különösen a kocsmai verekedéseknél tesznek ki magukért a koma mellett. Az egykorú leányok is együvé tartanak, baráti csoportot alkotnak, a hogy némely vidéken mondják „egy bandába” tartoznak.
Elég korán kezdik a fiúk és a leányok az érintkezést. A leányokat hamar viszik férjhez, már 16 éves korában kész eladó, 19 éves korában vén-nek mondják. A legények is korán nősülnek és a 16–18 éves legénynek már rendesen van választottja; ha pedig a maga gazdája, pl. árván marad, 18 éves korában már meg is házasodik. Mégis leginkább a katonaság után nősülnek.
8Már az aprólegénykék eljárnak esténként a lányos házhoz a napi munka után. Egy ideig a szobában beszélget a legény meg a leány, azután a legény elköszön, a leány úgy tesz, mintha kikísérné. A konyhában aztán vagy a tornáczon, a kiskapuban megáll a legény és elkezd diskurálni a lánynyal, suttogva, mindenről, s arra igyekszik mindenik, hogy kiismerje a másikat. Néha a legény három-négy házhoz is eljár s egy-egy este sorra látogatja mindeniket. Persze ahhoz megy először, a kit legjobban kedvel, van aztán a többi helyen neheztelés, hogy „hun vót idáig?” A lány szülei egy szó nélkül hagyják ezt a kint való suttyogást, csak arra vigyáznak, hogy baj ne legyen, meg hogy jó választást tegyen a lány. Ha pl. a lányuk kikísér egy legényt s másik is van bent a házban látogatóban, akkor a szülők ki-kiszólanak a lányuknak, jőjjön mán be; természetesen azzal hagyják együtt legszívesebben, a ki nekik is legjobban tetszik. Ezeknek az esti diskurálásoknak régente gyakran volt rosz következése, de ma már nagyon vigyáznak, még pedig a legények.
Végre a legények főleg oda járnak, a hová nagyon is lekötötték magukat, úgy hogy már borral is megkínálják őket. A leány egy legényt sem utasíthat el, mert abból roppant nagy sértés kerekedik, csak a viselkedésével mutathatja ki, hogy nincs kedvére a legény. A legény, ha tisztességes, nem szalad „olyan szekér után, a melyik nem veszi fel”, a gazdag után, „a nyomós”, módos után, hanem az olyan leányt választja, a ki „meggondolt szavú, dolgos; ha szegény is, többet ér az ilyen, mint a keztyűs gazdag.” A szegény szülő nem igen avatkozik a fia választásába: „nem nekem vesz feleséget, magának!” A gazdag szüle annál jobban megnézi, kifélét, mifélét választ a gyereke.
