Falvak. Építkezés.
Falvak. Építkezés.
A falvak ugyanolyanok, mint általában az alföldi falvak, legföljebb némi alig jellemezhető helyi sajátszerü szokásokat lehet rögtön meglátni, különösen gyakorlott szemmel. Igy jellemző, hogy általában igen szeretik kék színnel díszíteni a házakat. A mészbe kék festéket kevernek s az ablak és homlokzati czifraságokat legszívesebben kékkel csinálják. Messze meglehet ismerni közöttük a magyarok fehér házait s a zsidókét, a kik ugyanilyen szívesen sárgára meszelik a házat. Az építési anyag régen sokkal olcsóbb volt, mint ma; addig vert falat és legfeljebb vályogfalat építettek, ma a drága téglát és követ használják az építésnél, ha már egy kissé is jobbmódú a gazda. A homlokzat mindenütt csúcsfalas, vagy épített vályogfallal, vagy újabban deszkafallal, a mibe czifrán metszik bele a szelelő ablakot, vagy a deszkát czifra léczdiszszel teszik tetszetősebbé. A tetőzet is eddig nád és zsupszalma volt, ma a tűzrendészeti szabályok miatt már zsindely, sőt legtöbbnyire cserép. Csinosak a házak, az utczák s az udvarok is. Kis kertek virítanak végig a házak előtt az utcza során s a vármegyei tót falvak egyáltalában nem emlékeztetnek a felvidéki tótok szegény falvaira, inkább épen olyanok, mint a magyar faluk. A nép egyre jobban megmagyarosodik.
A házak berendezésében sem találunk sok új és eredeti, vagy különös szokást, inkább a nép ruházkodásában. Itt is tulajdonképen annyi a jellemző, hogy jobban ragaszkodnak a régi-módi ruházkodáshoz: az asszonyok a világos és rikító kelméket szeretik, rövid szoknyát hordanak és sokat vesznek fel egyszerre. Németes hatás, hogy a bársonyt szeretik ruhára és hogy bársonyczipőt szívesen viselnek. Magyaros, zsinóros, bojtos díszítés, a guba és a szűr a férfiaknál, a kik némely falvakban egészen bő magyar gatyát viselnek, másutt szűk trityit. Az is magyaros, hogy a bocskort újabban már egészen lerugták és csizmát viselnek. Ruhadarabjaik a magyar népével egészen azonosak.
