A népviselet, népélet.
6A népviselet, népélet.
A nép maga sem ád sok ismertető jelet, sem külsejével, sem általános testi alakjával. Egy-egy városnak, községnek erősen ki van fejlődve a helyi önérzete s ha hosszabb ideig köztük van az idegen, igazat is ád nekik, mert derék nép ez, szorgalmas, munkabíró, jómódú, takarékos. Erőteljes, egészséges szervezetük sokat megbír és kivált nyáron annyit dolgoznak, hogy valóságos csoda. A legények ilyenkor este 11–12 óráig ébren vannak, a lányokat látogatva és reggel 2–3 órakor ismét talpon vannak. Télen kárpótolják aztán magukat a hosszú éjszakákon át. Ilyenkor nappal sincs dolguk, csak hevernek. Sőt télen azt a kevés dolgot is, a mi a marha körül, ház körül akad, lustábban végzik, mint nyáron a nagy dologidő minden föladatát.
A ruházkodás általában egyszerű, az alföldi magyarság rendes viselete, csak egy s más vonás ád helyi színezetet. Újabban itt is egyre jobban terjed a „német” szabású ruha, a melyet olcsón lehet venni vásárokon és ruhás boltokban. A férfi öltözete nehéz munkánál fehér vászongatya s rövid vászoning. Nyáron ezelőtt mezítláb jártak, de ma már csak a tanyán járnak így. A borjúszájú inget, mely hajdan általános volt, ma már alig látni s épen így fogy az igazi magyar ruha is: a zsinóros mándli, a pörge kalap, a ránczos csizma. Német nadrágot húznak ma a borjúbőr-csizma szárába. A szűr, a bunda csak egyes vidékeken van még meg, de ott is báránybőr-béléses posztókabátot vesz már, a kinek új ruhára van szüksége. Öreg ember bottal jár. Az apró fiú nyáron hajadon fővel, mezítláb, egy ingben szaladgál, ünnepen szoknyát, lájblit és kalapot adnak rá, vagy felöltöztetik készen vett urias ruhába, czipővel.
A nők ruházkodása még erősebben mutatja a nagy átmenetet a régi magyaros viseletről a modern divatos öltözködésre. Munkába, különösen a szegényebb nép, mezítláb jár, máskor harisnyát és czipőt, vagy egyes vidékeken, így Kecskemét körül is, papucsot viselnek. Hajukból kontyot csinálnak s nem igen van czifrább változata a hajviseletnek. A mai öltözködés eltörülte a hajdan itt is ismert szép és nehezen készített, sokágú fonatokat. Fülbevalót a legtöbb asszony s leány visel. Az asszonyok lekötik a fejüket; e nélkül utczára sose megy ki asszony, még a házban is ritkán vannak kendő nélkül, itt legtöbbször csak hátrakötve viselik. Az ingváll, alsószoknya, vagy „pöndő”, a felső szoknya, a czipő, mind a divat szerint változik. Ma már blúzt viselnek és hosszú a szoknyájuk, a mely azonban ránczos. A lányok ünnepen több szoknyát vesznek magukra; e tekintetben a legnagyobb szélsőségeket meg lehet találni. Van falu, a hol 15–20 szoknyát is felvesznek még az asszonyok is és van, a hol csak 2–3 szoknya a divatos viselet. Ruhája minden nőnek sok van és bőven; a legszegényebb leánynak is igen sok a szoknyája és selyemkendője; néha több, mint a jómódúaknak, mert ők minden keresetüket arra fordítják. A ruhát nem mindenki készíti otthon, csak az egyszerűbbeket. Varrónők vannak mindenütt s azok varrják az összes díszesebb ruhát, divatlap szerint, csak egyszerűsítve és csupán a fehérnemű készül rendszerint otthon. A férfiak fehérneműjét is vagy otthon készítik, vagy varratják. Szőni, fonni, kendert termeszteni már nem igen szoktak. Az asszonyok, leányok szépek, erősek, ritka a darázsderekú, de nem ritka a piros arczú, egészséges szépség. Nem is vénülnek hamar, asszonykorukban még szebbek s csak az egészen szegény népet viseli meg az örökös, nehéz munka.
