Rózsaszállás.

Teljes szövegű keresés

Rózsaszállás.
Rózsaszállás. (Azelőtt Rózsa-Lehota.) A budapest–ruttkai vasútvonal közelében fekvő kisközség. Házainak száma 72, lakosaié 487, a kik tótajkúak, róm. kath, vallásúak. Postája Divény, távírója és vasútállomása Lónyabánya. E község már a középkorban szerepel. Az 1548. évi adóösszeírás szerint a Lossonczy család birtokában találjuk. Az 1562–63. évi török kincstári adólajstromokban a szécsényi szandzsák községei között van felsorolva, 12 adóköteles házzal. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a födesura. 1715-ben két magyar és 10 tót, 1720-ban 2 magyar és 14 tót háztartását írták össze. 1770-ben gróf Forgách János, 1826-ban gróf Zichy Károly volt az ura. Ő építtette azt a kúriát is, mely jelenleg Forgách Jánosé, a ki most a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1755-ben épült, de 1860-ban megújították. A község határában mészkő-, márvány- és elsőrendű magnezitkőbányák vannak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages