Hollókő.

Teljes szövegű keresés

Hollókő.
Hollókő. A Sárhegy éjszaki oldalán, Szécsénytől nem messze fekvő, magyar kisközség. Van 89 háza és 439 róm. kath. vallású lakosa. Postája Nagylócz, távírója és vasúti állomása Szécsény. A Kacsics nemzetség ősi birtoka. A XIV. században e nemzetség Illés-ágából származott Péter fiai, Mihály, Péter, Leuszták, Mikó és Jákó birtokában találjuk, a kik a nemzetség várát 1310-ben Csák Máténak adták át. 1313 április 24-én I. Károly király, az ugyane nemzetségből származott Szécsényi Tamás lublói várnagynak adományozta, a ki azonban csak Csák Máté hatalmának megtörése után juthatott a vár birtokába, a mikor Károly királytól 1327 május 21-én új adománylevelet nyert. Az 1411. évi osztály alkalmával a vár Szécsényi Lászlónak jutott, a ki 1455-ben Guthi Országh Mihálynak és Lossonczy Albertnek zálogosította el, a kik halála után: 1461-ben és 1481-ben a birtokra királyi adományt nyertek. 1552 nyarán, Sághy András és Csáky Imre várparancsnokok egyenetlenkedései következtében Ali basa, a budai kormányzó, a várat elfoglalta. A törökök azonban nem valami nagy jelentőséget tulajdoníthattak e várnak, mert 1558–1559-ben mindössze 24 emberből álló őrséget tartottak benne, 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristól visszafoglalták a törököktől, de 1663-ben ismét a törökök kezébe került, mert Berki Mátyás és Nagy Orbán várparancsnokok, Érsekújvár elestének hatása alatt, 53a várat feladták. Bécs felmentése után Sobieski János lengyel király visszafoglalta a törököktől. A XVIII. század elején az üresen maradt vár őrzése Szabó György, Gondos Mátyás, Nagy Orbán és Krikk Lőrincz hollókői lakosokra volt bízva. A szatmári békekötés után a várat széthányták, jelenleg csupán romjai vannak meg, de e vár még romjaiban is imponáló. 1715-ben összesen három magyar háztartást találtak itt az összeírók. 1720-ban nemes községként szerepelt s így kimaradt az összeírásból. 1720-ben gróf Forgách Miklós, gróf Forgách János, báró Haller Samu tábornok és a Kamocsay család volt a helység földesura. 1826-ban gróf Forgách József birtokában találjuk. E család itteni birtokait 1860-ban a Pulszky család vásárolta meg, ettől pedig 1868-ban a helybeli közbirtokosság. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A róm. kath. plebánia 1342-ben már fennállott. A mai templom 1889-ben épült közadakozásból. 1874., 1886., 1896. és 1909-ben a község nagyobb része leégett. Ide tartoznak: Csonttorok és Kecskéd puszták.

A régi Darvas-féle kastély. Most Ivánka Ödön örököseié.

Szakall István úrilaka Kisromhány-pusztán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages