Galgaguta.

Teljes szövegű keresés

Galgaguta.
Galgaguta. (Azelőtt csak Guta). A Galga völgyében, a pestmegyei határ közelében fekvő magyar kisközség. Házainak száma: 103, ág. h. ev. lakosaié 658. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A község már a középkorban fennállott. 1460-ban a váczi püspökség birtokában találjuk. 1472-ben a Szobi család volt a földesura. 1660-ban Balassa Imre bírta a helység felerészét. 1715-ben hat magyar és hét tót, 1720-ban hét magyar és 21 tót háztartását vették fel. 1770-ben Prónay László, Révay Kristóf Bacskády Pál, Gyurcsányi Ignácz, Dobóczky László, Podhorszky János, Párnitczky András és Tatay Sámuel voltak a birtokosai. A XIX. század első felében pedig a Beniczkyek. Később a gróf Zichy-család szerzett itt birtokokat és jelenleg is a gróf Zichy-család és özvegy Somogyiné, született Tóth Terézia a nagyobb birtokosai, kiknek itt egy-egy úrilakuk van. Az evangélikusok temploma 1777-ben épült, Beniczky Sámuel udvari tanácsos és hétszemélynök áldozatkészségéből. E községhez tartozik Adrienne, Fundusalja- és Máriavölgy-puszta, továbbá Szögecs-major.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem