Felsősáp.

Teljes szövegű keresés

Felsősáp.
Felsősáp. A pestmegyei határ közelében fekvő kisközség. Házainak száma 75, magyar és tót ajkú lakosaié 381, a kik túlnyomó számban róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Galgaguta . E helységről csak a XVIII. század elejétől kezdve vannak adataink. Az 1715. évi összeírásban szerepel először, a mikor csupán öt, az 1720. évi összeírásban pedig négy tót háztartását vették fel. 1720-ban kuriális községként szerepel, de csak a földesura volt nemes. 1744-ben a Baloghy csalá.d, 1770-ben Baloghy Adám, és Antal, 1826-ban Baloghy Mihály, 1836-ban pedig Baloghy Tádé és László voltak a földesurai. Jelenleg Pásztor Illés és Szabó Rudolf a nagyobb birtokosai. E két birtokoson kívül még Mende Bódog, ismert közgazdasági írónak van itt úrilaka, továbbá Pásztor Illésnek, a ki a régi Hanzély-féle kúriát bírja. A róm. katholikusoknak és az evangélikusoknak egy-egy kisebb kápolnájuk van itt. 1873-ban négy hónapon 41át pusztított a kolera e községben. A határban emelkedik a Tatárhegy, egy csonkakúp alakú magaslat, sánczokkal körülvéve, mely népvándorlás- vagy honfoglaláskori emléknek látszik. E helységhez tartozik Etelaka-puszta és a Koldús-gödöri juhakol.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages