Inám.

Teljes szövegű keresés

Inám.
Inám, magyar kisközség, 126 házzal és 494 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Drégelypalánk, postája Ipolybalog. Elsőizben 1260-ban említik a följegyzések.
Már a XIII. században egyházas hely volt; abból az időből ismerjük Márton nevű papját, a ki 1291-ben Both fia Benedek comes végrendeletének tanúja volt.
A falu birtokosait a XVI. század eleje óta ismerjük. 1506-ban Werbőczi István és Terjéni Radnóti György kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek egymással, melynek következtében az utóbbi Inám falut kötötte le. Radnóti György magtalan halála után, 1515-ben, Ulászló király megerősítette ebben a birtokában Verbőczit, a kitől fiúsított leánya örökölte és az viszont az esztergomi káptalannak adta. 1539-ben János király a Bolgár családnak adott itt kuriális birtokot, melytől a család az Inámi előnevet vette föl.
Az újabb korban a Berzeviczy-család szerezte meg a birtokot, melyet Ehrenstein Mór, attól pedig jelenlegi tulajdonosa, Lavatka Béla vásárolt meg. Kuriális birtokuk volt itt a Skerlecz és a Buriss-családoknak is, de azok birtoka is idegen kézbe került.
Inám községben ezidőszerint Sőtér Kálmánnak, az országoshírű méhészeti szakirónak van kiváló méh-telepe, a melyet 1874-ben alapított és azóta évről-évre gyarapít. A falubeli róm. kath. templom mintegy ötszáz éves, de 1895-ben átalakították és kivetkőztették eredeti alakjából. Inámhoz tartozik a Buriss major is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages