Mesterházy Kálmán.

Teljes szövegű keresés

Mesterházy Kálmán.
Mesterházy Kálmán, tájfestő, szül. Szabadkán 1857-ben. Kezdetben a zenei pályára készült, de erről a tervéről le kellett mondania. mert szerencsétlen baleset következtében, 1871-ben, a kezét törte. A művészetek iránt való nagy vágya azonban nem hagyta nyugodtan és festészetet kezdett tanulni. Rövid időre külföldre ment, a hol több jeles mester oldalán képezte ki magát. Már 1874 óta állandóan szerepelt a műtárlatainkon és a közönség hamar megkedvelte. 1882-ben gróf Ziehy Jenővel sokat fáradozott azon, hogy a képzőművészeteket a vidékkel is megkedveltesse; egymásután rendezte az ilyen kiállításokat Debreczenben, Székesfehérvárt és Kolozsvárt. 1891-ben festőiskolát nyitott a fővárosban. Élete delén szakadt ketté a művészpályája: 1898-ban agyonlőtte magát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages