Vallásos rajongók.

Teljes szövegű keresés

Vallásos rajongók.
A múlt század elején egy kis keresztesháborúban is volt része Zombornak (1813–23). Valami Frankovics Mihály nevű, kupuszinai születésű, 26 éves szűcs, vallásos rajongásból magát szent Anna fiának hirdette, s egy új vallásfelekezetet akart alapítani, a kordaviselők társulatát. Remete-ruhában bejárta a vármegyét, prédikált, motya nevű bűnbocsátó czédulát árúlt, s az előtte leborúló híveket püspök módra megáldotta. Szent Miská-nak hívta a nép, s azt hitte felőle, hogy vakokat, siketeket, csonka-bonkákat tud gyógyítani. Ezrével zarándokoltak hozzá még a szomszéd vármegyéből is. Végre is az egyházi és polgári hatóságnak a legszigorúbban kellett föllépni ellene. Szent Miskát meg társait elfogták s Zomborban a vármegyeház börtönébe csukták. Ám a remete fanatikus hívei „szent atyjuk”-at ki akarták szabadítani. 1819 augusztus 14-én este, valami kétezeren begyülekeztek Zomborba Szent Anna képével, templomi zászlókkal, feszületekkel, földíszített égő gyertyákkal. Férfiak, asszonyok, hajadonok. Nagy zsivajjal támadták meg kétfelől a vármegyeházát. Kővel, téglával dobálták a pandúrokat, kik aztán korbácscsal, puskatussal, szuronynyal védekeztek. Néhány sebesűlés is történt. Az őrök aligha birtak volna a lázadókkal, kik azzal is fenyegetőztek, hogy még háromezren fölfegyverkezve jönnek segítségükre. Az idejében érkezett katonaság azonban szétverte a féktelenkedőket, kik aztán az éjtszaka leple alatt a városból el-kiszéledtek. Szent Miskát a törvény két esztendei börtönre ítélte. Büntetésének kiállása után a megtört és kissé kijózanodott álremete, saját kérelmére, a pozsonyi irgalmas-rend kolostorába kerűlt, hol mint kapus fejezte be életét, s az egész Szent-Miska-féle mozgalom magától elcsöndesedett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem