Első nyomok.

Teljes szövegű keresés

Első nyomok.
A vidék kedvező fekvése és az elég sűrűn előforduló őskori leletek arra mutatnak, hogy Zenta már a legrégibb korban, mihelyt az alföldi édes-vizű tenger lehúzódása ezt lehetővé tette, tanyájáúl szolgált az őskori embernek.
A leletek évezredekről tesznek tanúságot. A várostól alig negyedórányira, az úgynevezett alsóhegyi szőlőkben, de egyebütt is, több ízben bukkantak kőszerszámokra, régi cserepekre s egyéb kőkori leletekre. A vidéken talált bronzkarika és fibula, kelta kőkoporsók, jazig lovastetem, továbbá római s más népek feltárt sírjai és egyéb emlékek mutatják, hogy e termékeny területet, mely a nomád élet és később a földmívelés minden előnyeivel kecsegtetett, már a legrégibb korban sem hagyta pusztán, elhagyatva a számító ember.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem