A mohácsi vész.

Teljes szövegű keresés

A mohácsi vész.
1526-ban közelgett el a siralom és pusztulás kora a magyarságra. 1526 július 7-én indúlt a török szultán Belgrádból Szlankamén felé. Tomori Péterváradon 239tartotta főhadiszállását. Tomori segítséget sürgetett, de nem kapott. A vár elhagyására nyert utasítás vétele után Alapi Györgyöt bízta meg a vár parancsnokságával, maga pedig a bácskai oldalon a mai Újvidék helyén foglalt állást. Néhány nap múlva kevés pénzt kapott a királytól, melyen hamarjában pórokat gyűjtött maga köré s ezekkel seregének számát négyezerre emelte. A várban ezer lovast és csekély számú gyalogságot hagyott hátra. Ibrahim nagyvezér már Pétervárad alatt állott negyvenezer emberrel és júl. 15-én rohamot intézett a vár ellen, de sikertelenűl. Burgio pápai nunczius leírása szerint két nap múlva a törökök újra rohamot intéztek a vár ellen; de az őrség elszántan védte magát, mire a törökök felhagytak a csatározással, négy ágyút szegeztek a vár ellen s lőtték éjjel-nappal. Tomori újra segítséget kért. Miután nem kapott, erőkímélés czéljából megkezdette visszavonulását. Mivel helytelennek itélte, hogy maroknyi seregével szembe szálljon az özönlő sokasággal, lassú menettel éjszaknyugatnak vonúlt; csak arra szorítkozott, hogy az ellenség előnyomulását lassítsa, szárazon a portyázó törökökkel viaskodva, vizen naszádosaival tartóztatva a török hajók előnyomulását, Bácsban tábort ütött. Erre a törökök új rohamot intéztek a vár ellen. Július 27-én felhágtak a falak romjaira; mire a még életben lévő 90 főnyi őrség a fellegvárba menekűlt s harczolt életre-halálra. A pápai nunczius jelentése szerint az erőd piaczán már bokáig ért a vér; az őrség a templom tornyába zárkózott. A törökök látva elszánt küzdelmüket, szabad kivonulást ajánlottak fel, ha egy ingben elhagyva a várat, Tomori táborába mennek; mit azok elfogadtak. Ennek megtörténte után a sebesűlteket, kik a vár piaczán feküdtek, a törökök lemészárolták s a Dunába dobták. Pétervárad elesett, Magyarország belső kapuja betörött. Most már szabadon nyomúlhatott a török Magyarországba. Elpusztúlt Ópéterváradja, Baksafalva, Kő-Szentmárton, Zajola, Bivalyos, Csenej, Mortályos, Rév és Keménd. A szent kereszt lehúllott Pétervárad ormáról, helyette a lófark suhogott bástyáin. A magyar, ki egykor úr volt itt, most siratja hazája pusztulását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem